1

Edison Chent páros lábbal…

0ecEdison Chen (Szigorúan piszkos ügyek 1-3) hong-kongi színészt kirúgták a Jump és a The Dark Knight filmekből, mivel híres ázsiai színésznőkről készített szexuális tartalmú képeket (értsd: digi-dugi közben csinált fotókat).

A fotókat a gépen tárolta, majd beadta a szervízbe… Öreg hiba, a képek fel is kerültek egyből a netre. Guardian szerint a fotók keresettsége még Britney Spearséit is felülmúlta. Chent az érintettek beperlik. Ez még a legkisebb baj, de néhány csaj rendelkezik maffiakapcsolatokkal, kapott is egyből pár fenyegetést.

A képek terjedését próbálják megakadályozni, 8 embert már letartóztattak.

Véleményem az, hogy ha valami kikerül a netre, annak terjedését megakadályozni nem tudják. A másik meg, hogy aki hülye… beviszi a szervizbe a gépét, a rajta található terhelő dolgokkal, agya nulla.

A Velveten még olvashatsz  az ügyről bővebben.

2

DVD kölcsönzési eredmények

Néhány eredmény AmerikábólA Hideg nyomon első helyen nyitott a kölcsönzési listán 8.87 millió dollárral. A mozis bevétele 20.3 m $ volt, szóval ezt simán túlszárnyalja.

A We Own the Night filmet nálunk még nem mutatták be, de az USÁ-ba már lehet kölcsönözni. 7.88 m $-al nyitott a lista második helyén és 28.56 millát ért el a mozis pályafutása során.

4.32 millió $ értékben kölcsönözték ki A kabalapasi (Good Luck Chuck) Jessica Alba filmet, ezzel együtt már 37,2 milliónál tart, a mozis bevétele 35 millió volt.

Az Invázió Nicole Kidman és Daniel Craig film hatalmas bukta volt a mozikban, 15.07 M $-t ért el (70-ből készült), a kölcsönzési eredménye múlt héten 3.96 m. $ volt, ezzel együtt 15.01-nél jár, túlszárnyalja a mozikban elért bevételt.

A szép hosszú címmel rendelkező Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford western a mozikban csupán 3.91 m $-t ért el, múlt héten 3.79 milliót költöttek rá a kölcsönzők, összesen 8.14-nél jár.

Michael Douglas főszereplésével készült Kalifornia királya (King of California) a mozikban 0.27 milliót kapart össze (limitáltan mutatták be csak), múlt héten 3.38 m $-t hagytak ott a kölcsönzőkben a népek, ezzel együtt pedig 12.53-nál jár.

A királyság (The Kingdom) kölcsönzői pályafutása alatt eddig 63.61 millió dolcsit hozott (múlt héten: 3.31), mozis bevétele 47.54 volt. Szép szép.

3:10 Yuma bemutatására nálunk még várni kell, odaát már kölcsönzik egy ideje, eddig összesen 40.13 milliót ért el (múlt héten 3.33 m $), a mozikban 53.61 m $ volt az eredménye.

Jet Li és Jason Statham főszereplésével bemutatott WAR megbukott (22.49 m $), de a népek ettől még kölcsönzik, eddig 46.73 millát hagytak ott a tékákban (múlt héten: 2.79 m $)

A Napfényre (Sunshine) nem nagyon tódultak a mozikba (összbevétele az USA-ban: 3.68 m $ volt), a tékákban eddig 15.83 m $-t hozott, múlt héten 1.47 millió dolcsi értékben kölcsönözték ki.

0

Teaser: Coraline

Neil Gaiman megvetette lábát Hollywoodban egy ideje. A Beowulf forgatókönyvéhez neki is köze volt, a Csillagpor is az ő műve alapján készült és Guillermo Del Toro is őt emlegette a Doctor Strange filmmel kapcsolatban.  Az úriember híres fantasy író is, most az egyik gyerekeknek szóló könyvéhez nyúltak a filmesek.

5

Mától a magyar mozikban

0st
Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya (Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street): Johnny Depp és Tim Burton, irány a mozi. Todd egy borbély, akinek feleségére szemet vet egy bíró. Hogy övé lehessen a nő, Todd-ot hamis vádak alapján elítéli. 15 évvel később tér vissza, bosszút esküszik. Borbélyüzletet nyit Mrs. Nellie Lovett pités boltja felett.Michael Clayton: George Clooney Oscarra jelölt alkotása. Jómagam már nem is tudom mikor láttam tőle utoljára jó filmet (talán a 2000-es Viharzóna). Michael Clayton egy befolyásos jogi cégnél dolgozik, jelenleg egy többmillió dolláros céges ügyet kell elsimítania. Ezzel egy időben válik, saját vállalkozása csődbe megy, tartozik mindenkinek…

Papírsárkányok (The Kite Runner):  Marc Foster (Én, Pán Péter) rendezésében. A háború szélén álló, kettészakadt országban két gyermekkori jóbarát, Amír és Hasszán örökre elszakad egymástól. Gyönyörű délután van Kabulban, az égen magasra szárnyal a kitörő öröm és az ártatlan sárkányeregető verseny számtalan gyönyörű résztvevője. Ám a győzelem keserű következményeként az egyik fiú gyáván elárulja a másikat, és ez tragikus események sorát indítja el.

Nyugalom: Alföldi Róbert rendezése. Szerintem kongani fognak a termek. Tartalma: A valaha ünnepelt szenvedélyes, érzéki színésznő már 15 éve ki sem mozdul a lakásából. Egyetlen támasza fia, Andor, írógépe mögé menekül kettejük tehetetlen egymásrautaltságának őrült ketrecéből. Novelláit – melyek anya és fia történetei – csupán az asztalfióknak írja. Szeretet és gyűlölet kötelékei béklyózzák őket egymáshoz. Ebbe az érzelmi patthelyzetbe egy szép napon megérkezik a szerelem.

12

Predator 3

Egy 2006-os hírre bukkantam, miszerint lesz Predator 3 és egy teljesen új alapra helyezik a történetet. Akkor még Dwayne “The Rock” Johnson vagy John Cena szerepeltetéséről pletykáltak, de a stúdió ezt cáfolta. Úgy tűnt akkor maga Sylvester Stallone lesz a harmadik részben a főszereplő. Matthew J. Virchow írta meg a forgatókönyvet állítólag (ez 2002-es info).

A hír után azonban csend honolt a Predatorok háza táján és jelenleg sincs semmi hír. Az AvP:R leszerepelt, a kritikusok és a nézők is szétszedték.

Régebben Ridley Scott mondta, hogy nekiugrana az ötödik Aliennek, ha lenne valami jó forgatókönyv esetleg. Szerintem már a negyedik rész elég izzadtságszagú volt, az ötödikben meg érzésem szerint már nem lenne Ripley, így azt is új alapokra kéne helyezni. A Predator elbírna egy folytatást szvsz.

Olvasd tovább

1

Emmerich és 2012

Roland Emmerich és Harald Kloser most fejezte be a 2012 forgatókönyvét. Egy maja naptár ha eléri 2012 December 21.-ét akkor zűr lesz. Eljön a világvége. Emmerich ehhez ért, nem lesz gond. A stúdiók meg úgyis ki vannak éhezve az új forgatókönyvekre már. A filmet 2009-re ígéreik, régebben a rendezésre Tom Dey volt kinézve, de lehet maga Emmerich veszi át az irányítást.

Érdekesség, hogy az imdb szerint Michael Bay is érdekelt egy hasonló filmben, címe: 2012: The War for Souls, és ebben is maják kavarnak, no meg az időpont is december 21.

Na most mi van?

Roland Emmerich 10.000 BC filmje hamarosan a mozikban.

 

0

Az első kép a Monsters vs. Aliens-ből

Monsters vs. Aliens… az első gondolata az lehetne mindenkinek, hogy ez valami elcseszett AvP koppintás. Nos annyira nem kell megijedni, ez csak egy DreamWorks mese. 2009. május 22.-én mutatják be, egy napon James Cameron Avatar filmjével. Nem kérdés melyik húzza majd a rövidebbet (vagy igen?).