És a Superbowl Tv Spot
Tony Stark szerel
És a Superbowl Tv Spot
És a Superbowl Tv Spot
A Rocky Balboa kritikai és pénzügyi sikere után Stallone megcsinálhatta a Rambo folytatását. A kritikusok és a nézők komálják ezt is, habár a kasszáknál eddig nem túl fényes a bevétel.
Stallone azonban két filmre szóló szerződést kötött a Nu Image/Millennium Films-el. Mindkét filmet akció-kaland lesz, ami azért érdekes, mivel Sly nemrég azt nyilatkozta, öreg és fáradt már ehhez, csoda, hogy meg bírta csinálni. És most akciózik megint? Hmm, hmm. Jó kis 20 millát pakolhatott zsebbe?
Az első filmet ősszel kezdik forgatni, a másikat meg röviddel utána. Stallone mindkettőt rendezi majd, a főszereplő is ő maga lesz.

A fura nevű és nehezen leírható Matthew McConaughey játssza majd a főszerepet a The Ghosts of Girlfriends Past filmben Jennifer Garnerrel az oldalán.
McConaughey egy agglegényt alakít majd, aki sorra csábítja el a csajokat. (Hú, de eredeti!!) Éppen az öccse esküvőjére készül, amikor régi, jövőbeli és jelenlegi barátnők jelennek meg előtte. A jelenések hatására rádöbben, hogy ő még a gyerekkori szerelmét szereti.
További szerepkben Breckin Meyer, Lacey Chabert, Anne Archer, Amanda Walsh és Emma Stone. Rendező Mark Waters. A forgatás kezdete február 19.
Mindenki tűkön ül, hogy vajon lesz-e Oscar-gála, vagy ha nem lesz, akkor mi lesz helyette?
A mai reggel folyamán is kétes még, hogy megtartják-e az amerikaiak legnagyobb filmes díjkiosztóját. Návay Anikó, Hollywood Foreign Press magyarországi tagja, a Tv2 Hollywood-i tudósítója jelentette, hogy jelenleg Hollywoodban sem tudnak többet annál, hogy vörös szőnyeg biztos lesz, de hogy szórakoztató műsor lesz-e, arról nemsoká döntenek. Méghozzá magyar időszámítás szerint ma délután fogják bejelenteni, hogy mit döntöttek, de még ez sem százas döntés. Hiszen február 25-ig sok víz lefolyik még a Tiszán.
Reménykedjünk a legjobbakban. Remélem ezt már nem fogják szabotálni! Én nagyon várom!
The Eye: Jessica Alba horror remake-je a második helyen nyitott 13 millió dollárral. 12-ből készült, tehát ez már nem lesz bukta, mint az előző horrorja, az Awake.
A 27 Dresses a harmadik helyen. Katherine Heigl romantikus vígjátéka 8,4 milliót hozott, 30-ból hozták tető alá. Örülhetnek.
Szépen tartja magát a Juno, 7,4 millió dollárt termelt eme hétvégén,110 milliónál jár jelenleg. 2,5 illetve 7,5 millió dollárról olvastam, hogy ennyibe került, szerintem oly mindegy, szép nyereséget termel. Februárban se adják nálunk a mozik sajnos.
Meet the Spartans, a 300 paródiája 7,1 milliót hozott, 61 %-ot csökkent az előző hétvéghez képest. 28 milliónál jár éppen, 35-be került.
Hatodik helyre csúszott a Rambo negyedik része, 7 millió dolcsi a bevétele eme hétvégén, 61,5 %-ot csökkent előző hétvégéhez képest. Ez elég csúnya, 29,9 milliónál jár. 50-be került, ezt nem fogja elérni. A kritikák és a nézők imádják, egyedül bevétel terén marad alul.
A Cloverfield majd’ 72 milliónál jár már, 4,9 milliót költöttek rá a nézők, 25-ből készült. Tervezik már a folytatást.
A Vérző olaj Oscar jelölt film áll a lista tizedik helyén, 4,7 millióval. 21 millánál jár jelenleg. Az imdb-n jelenleg a valaha készült 16. legjobb filmként szerepel.
A stúdió állítólag most megbízott egy nagy nevű írót, hogy írja meg a forgatókönyvét a Venom filmnek. Ámbár még tart a sztrájk, de a Marvel már különmegállapodást kötött az írók céhével.
A fekete pókruhát az első Titkos Háborúban (a Túlontúli egymásnak uszította a szuperhősöket és a szupergonoszokat egy távoli bolygón) szerezte Pókember, majd miután rájött, hogy ez egy élősködő szimbióta Reed Richards (az F4 főagya) segítségével megszabadult tőle. Ezek után a ruha Eddie Brock “szerezte” meg, aki rettentően utálta Peter Parkert, a szimbióta pedig információkat adott Brocknak Peter Parker kilétéről és hasonló tulajdonságokkal ruházta fel, mint amilyen a Falmászónak is volt. Így Eddie Brock lett Venom. Sok csatát vívott a Pókemberrel, váltakozó sikerrel. Persze azért akadtak más kalandjai is.
Sajnos ez a szimbióta a mozifilmben nem úgy került a Földre, ahogy a képregényben, így kíváncsi leszek hogy oldják majd meg a Venom filmben. Esetleg várni kéne pár évet, míg bemutatják a Marvel univerzum főbb szereplőit, aztán pedig el lehetne őket küldeni a Csatavilágra, a Titkos Háborúba.
Persze ezek után a Vérontó film is szóba jöhetne, ugyanis Cletus Kasady szintén egy szimbiótát visel (a fekete “pókruha” egy darabját)
(iesb)

Most akadtam rá erre a képre. Elég kiábrándító és akkor még szépen fogalmaztam. Az első képet az összehasonlítás miatt tettem ki. A tovább mögött pedig ott a másik kép.
Leginkább a Született feleségek sorozatból ismerhető.

Woody Harrelson is ezt teszi. Egy pókerfilm miról szólhat? Oly mindeyg, mert a lényeg a zsugázás lesz.

Tudósok felfedezik az időutazást, azonban probléma akad, mikor az egyik visszatérés alkalmával egy hatalmas dinoszauruszt is sikerült magukkal hozni, ami elkezdi átalakítani Los Angeles arculatát.
A cím hasonlít, nem is kicsit Roland Emmerich filmjére (10.000 BC), a tartalom is ismerős lehet.




Edit Piaf az az ember, akiről már mindenki hallott, mindenki ismeri a nevét még akkor is ha nem is tudjuk valójában, hogy ki volt, mikor élt és még a dalait sem ismerjük. Én így ültem le megnézni a Piaf-ot.
Megint egy képregényadaptáció, sok akcióval megspékelve. A Superbowl holnap lesz, ilyenkor az emberek többsége a tévé képernyője előtt figyel. Természetesen a nagy nézettséget próbálják kihasználni a stúdiók, olyan filmek előzetesét mutatják be a szünetekben, amitől sokat várnak. Így látható lesz majd a Vasember és a Narnia folytatásának előzetese is többek között.