4

Kis Vuk előzetes

No végre láthatunk egy rendes előzetest is ebből a meséből, sjbee hívta fel a figyelmem rá, köszi:)
Múlt héten voltam a közeli művészmoziban ingyenes vetítés vagy két napig és adták a Kis Vukkot, mint utólag kiderült. Ingyen megnéztem volna.

0

Négyen egy gatyában folytatás

A Négyen egy gatyában (Sisterhood of Travelling Pants) olyan film volt, amit akkor hoztam ki a tékából, mikor más érdekes nem volt benn, de filmet akartam épp nézni. Nem is csalódtam benne, jó volt, tetszett, kár volt halogatni a megnézését. A sztori négy barátnőről szólt, kiknek útjai a nyári szünet alatt elváltak, de egy ruhaboltban olyan farmerre bukkannak, amelyik mindegyikükön jól áll. Így elhatározzák, hogy hordani fogják, mindenki egy hétig, aztán továbbküldi a következőnek. Nos a lányok útjai az első részhez hasonlóan a folytatásban is elválnak, a farmert pedig küldözgetik egymásnak.

1

Frontier(s) trailer

Volt “szerencsém” megtekinteni a legutóbbi After Dark Horrorfest-en bemutatott műveket, amelynek keretein belül 8 új horrorfilmet mutattak be. Szerintem ezen filmek többsége az igazi szenny kategóriába tartozik (bár a Tooth and Nailben Vinnie Jones és Michael Madsen is szerepel), de olvastam olyat is, hogy valakinek nagyon tetszett. Ízlések és pofonok.

Xaver Gens rendezésében készült Frontier(s)-t még nem néztem meg, de úgy érzem ez lesz az, ami kiemelkedik a többi közül és legalább nézhető lesz (posztert itt nézheted meg.)

0

Prom Night

Hétvégén mutatják be a Prom Night horrort, amit néhányan a box office listák élére várnak (azaz nem a Street Kings lenne a vezető pozícióban) Remake lesz, ezt már lassan mondanom sem kell horror esetén.

A sztori nem bonyolult. Közeleg a szalagavató bál, feltűnk egy gyilkos, ki négy csaj nyomába szegődik, akik régen egy másik lány halálát okozták.

12

Horrormusical a Fűrész rendezőjétől

Nem sok éneklős filmet szoktak ránk zúdítani, horrormusicalt meg aztán nem is nagyon leltünk fel mostanság a kínálatban. Tavaly azonban Tim Burton szállította a Sweeney Todd-ot, idén pedig jön a Repo! The Genetic Opera! Darren Lynn Bousman (Fűrész 2,3,4) rendezésében.

A főbb szerepekben Sarah Brightman, Anthony Head, Paris Hilton, Bill Moseley, Paul Sorvino, Alexa Vega és Kevin Ogilvie.

1

Spanyol meteor

Antonio Banders producerkedik, a Tres Dias (nemzetközileg Before the Falls néven fut majd). Spanyolországban játszódik a film, néhány család szemszögén keresztül láthatjuk, hogy mit tesznek azok után, hogy megtudják már csak 3 nap és egy nagy meteor csapódik a földbe.