0

Tények, amiket biztosan nem tudtál az Oscarról

Közeledik az Oscar-díjátadó, az idei jelölteket már január 24-én bejelentették, azóta pedig csak izgulunk, hogy ki kapja az idei év elismeréseit. Március 13-án, magyar idő szerint hajnalban adják majd át a kultikus szobrocskákat, a vörös szőnyeges bevonulást és az eseményt pedig élőben közvetíti a Disney+. Ennek apropóján tekintünk vissza az Oscar-díj történelmére és érdekességeire. Tudtad például, hogy a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiát már a 20-as évek végén megalapították, hogy elismerhessék a filmgyártás kiemelkedő alakjait és produkcióit?

Olvasd tovább

0

Tíz dolog a Westworld 3. évada elé

Csaknem két év várakozás után holnap befut az HBO-ra a Westworld 3. évada, ennek apropóján pedig tartunk egy kis felhozót a sorozatból: megnézzük a kezdeteket, merengünk kicsit a forrásokon és az előzményeken, valamint szóba kerül az első két évad, és megpróbáljuk megjósolni, mi várhat ránk immár a parkon kívüli világban. Nagy SPOILERezések a tovább mögött. Robotok, előre!

írta Nikodémus

Olvasd tovább

0

Könyvajánló – Kalandos filmtörténet

“Könyvünk célja, hogy a legfontosabb stílusirányzatokon, műfajokon és szerzői életműveken keresztül áttekintést adjon az egyetemes filmtörténet hálózatáról: arról, milyen hatáskapcsolatok szövődhettek Ingmar Bergman és az amerikai szexfilmek között, mit köszönhet egy James Bond-film Orson Wellesnek, és mit jelent a neorealizmus Olaszországban, Iránban és Latin-Amerikában. A Kalandos filmtörténet nem tudományos vállalkozás, inkább bevezető a filmkultúra rendszerébe. Az összefüggések megmutatásával azt a saját élményünket szeretnénk megosztani olvasóinkkal, hogy amikor filmet nézünk, soha nem csak egy filmet nézünk.”

Kránicz Bence filmkritikus, újságíró. Az ELTE filmes doktori képzésén a 20. század első felének magyar filmkritika-történetével foglalkozik. Az Üres lovak című filmtörténeti esszéfilm társ-forgatókönyvírója.
Lichter Péter filmrendező, filmesztéta, a Prizma folyóirat szerkesztője. Az ELTE filmtudományi képzésén végzett, jelenleg a PTE adjunktusa. 2002 óta készít kísérleti filmeket, amiket számos filmfesztiválon vetítettek, például a Berlini Filmfesztivál Kritikusok Hete programjában vagy a New York-i Tribeca Filmfesztiválon. Legutóbbi kötete az 52 kultfilm. (Forrás)

Tervezett megjelenés: 2019. október

0

Könyvajánló – Két kötet a csillagok útján

Hivatalos: folytatódik A scifi politológiájával kezdődött sorozat! Tóth Csaba könyvét azóta két újabb, a sci-fi és a fantasy világát tudományos szempontból vizsgáló kötet követte. Most készül a sorozat negyedik, két kötetes darabja, amely a tavaszi Budapesti Könyvhétre (2019. április 25-28.) jelenik meg. Tóth Csaba politológus, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója nem is sejthette, hogy A scifi politológiája címmel megjelent (és azóta már újra ki is adott) kötetével egy komplett könyves univerzumot teremt majd. Az Athenaeum Kiadó látott fantáziát a folytatásban, így jelenhetett meg a Fantasztikus világok című tanulmánygyűjtemény, amelybe társadalomtudósok és újságírók írhattak egy-egy scifi alkotás társadalomtudományi kérdéseiről. A sorozat harmadik kötete, a Nevelj Jedit! már a pedagógiára fókuszált.

A negyedik kötettel kapcsolatban a szemfülesek már gyanakodhattak: Szabó Tibor Benjámin kiadóvezető ugyanis kiposztolt egy fotót a Facebookra, amelyen Tóth Csabával, Filippov Gáborral (a Fantasztikus világok szerzője) és Nagy Ádámmal (a Nevelj jedit! szerkesztője) látható. Mint a kiadótól megtudtuk, ők hárman lettek az két kötetesre tervezett anyag szerkesztői. A két kötet címe Csillagok útján és Egy galaxissal odébb lesz. A projekt ismét újít, ugyanis ezúttal már nem csupán társadalomtudományi témájú tanulmányok szerepelnek majd a könyvben, hanem a tervek szerint a természettudományok felé is nyitnak, új szerzőkkel. A projekt további újítása, hogy a korábbi kötetekkel ellentétben a különféle tudomány-népszerűsítő írások végén az egyes szerzők megoldási javaslatokkal is élnek.

A tervek szerint a két kötet olyan popkulturális termékekkel foglalkozik majd, mint például a Star Wars, a Star Trek, a Csillagok között, a Harry Potter, vagy a Trónok harca stb. A kiadó azt kérte, hogy a felkért szerzők kilétét egyelőre ne áruljuk el, csak annyit mondhatunk, igen nagynevű tudósok és egy komoly író is szerepel közöttük. Remélhetőleg mindenki elkészül majd időben a vállalt feladatával, így egy igazán színvonalas könyveket vehetünk majd kezünkbe. És hogy mikor? Ahogy a korábbi években, ezúttal is a könyvfesztivált célozta meg a kiadó, azaz 2019 tavaszára várható a két kötet megjelenése. (Ziro.hu)

0

Innen szép nyerni – Beharangozó a 91. Oscar-átadóhoz

Különös időket él manapság a globális szórakoztatóipar fellegvárának számító Hollywood: legreprezentatívabb eseményére, az idén február 24-én megtartandó Oscar-díjátadóra egyre kevesebben kíváncsiak, miközben kínos botrányok tarkítják a tavaly szeptembertől zajló díjszezont.

írta Nikodémus

Olvasd tovább

0

Könyvbeharangozó – Fantasztikus világok

0fantvilSzuperhősök, varázslók, jedik – sok mindenben különböznek tőlünk. A világok, amelyeket benépesítenek, mégis hasonlóak Földünk társadalmaihoz. E világok társadalmi és politikai kérdéseibe kalauzol el ez a könyv, ami Tóth Csaba A sci-fi politológiája című, nagy sikerű munkájának folytatása.

Hogyan kell megszervezni egy sikeres lázadást az elnyomó Galaktikus Birodalommal szemben? Indokolt volt-e a Trónok harcának Vörös Nászában a szószegő Starkok legyilkolása? Hogyan reagálna Földünk, ha hirtelen idegenek, netán zombik támadnák meg országainkat? E kérdések csak ízelítők azok közül, amelyekről ebben az antológiában olvashatunk.

A kötet tizenöt szerzője – a hazai társadalomtudomány, a közéleti elemzés és a tudományos-fantasztikus újságírás legjobbjai – megannyi izgalmas világba kalauzol el, hogy olyan összefüggésekre mutassanak rá, amelyek könnyen elkerülhették figyelmünket, miközben lézerkardok összecsapására, vámpírok és vérfarkasok küzdelmére, vagy éppen Batman pofonjaira figyeltünk.

A szerzők: Ceglédi Zoltán, Filippov Gábor, Földi Bence, Hoffman István, Kisteleki Károly, Lovász Dorottya, Muchichka László, Pintér Bence, Sik Endre, Szabó Zoltán Ádám – Oroszlány Balázs, Tóth Csaba, Török Gábor, Zotter Judit, Zsótér Indi Dániel. (Forrás)

Várható megjelenés: 2017. április 10.

Athenaeum Kiadó, 183 mm x 124 mm, 400 oldal, 2017, 3999 Ft