0

Sicko (Sicko)

Törlést! Szikét! Nyissuk fel a pácienst.

Mr. Bush, szégyellje magát – mondta Michael Moore, mikor átvette az Oscart a legjobb dokumentumfilm kategóriában a Kóla, puska, sültkrumpliért. Azóta meghódította a BoxOffice csúcsot a Fahrenheit 9/11-el, aminek a bevétele jóval túlszárnyalt minden dokumentufilm bevételét.

De Moore nem nyugodhat, célpontja Bush és kormányzata, ő a film erejével próbál küzdeni ellene. Jelenleg pedig az egészségügyet nézte ki magának, szóval fel is húzta a steril kesztyűt, a mozilátogató pedig a kevésbe steril nézőtéren figyelheti.

Olvasd tovább

0

Menekülj! (See No Evil)

Millió dolláros hotel?

2007-see-no-evil

Annyi horror volt már idén, hogy ezt már a tékákba nyomták itthon egyből. Néhány nem épp tiszta múltú egyént elküldenek egy helyi hotelbe, hogy rakják már rendbe kissé. Felügyelőjük az a zsaru, aki pár éve majdnem elkapott egy sorozatgyilkost. Minő meglepetés, a killer ebben a hotelben vert tanyát. És kezdődhet a menekülés és a belek kiöntése.

A rendező Gregory Dark anno pornófilmezéssel kereste a betevőre valót, majd videoklippekre váltott és most levezényelte ezt a horrort. Azért az meglepő, hogy a filmben semmi meztelenkedés nincs. Kár. De van itt sötétség, meg gonosz kopasz.

Igazság szerint még olyan ember sincs ebben a filmben, akiért izgulhatunk,mert szinte mindenki mocskos kis köcsög (bocs má’)!  De a film élvezhető, és nem még csak nem is azok futkároznak a végén élettel teli, akire gondolnánk. Igazi B kategóriás horror pankrátorral a főszerepben. Na kérem, most már megnéznem a The Marine filmet is, amiben szintén pankrátor nyomja.

 

Értékelés: 81 %

Büdzsé: 8 millió $
Amerikai bevétel: 15 millió $
Összbevétel: 18 millió $

 

Főszereplők: Glen Jacobs,Christiana Vidal, Michael J.Pagan,Samantha Noble
Rendező: Gregory Dark

1

300

Újabb képregény került megfilmesítésre, ez már nem is meglepő. Frank Miller nevéhez fűződik ez a füzet, bizony az úriember már nagy névnek számít Hollywoodban.  Ő műve volt az alap a legutóbbi Batman filmnek és a Sin City  is az ő nevéhez kötődik. No és most a 300. Ha még volt néhány el nem adott megfilmesítésre váró képregénye, akkor most tuti lecsaptak arra is Tanultuk(már aki) a történelemkönyvekből , hogy bizony a perzsák nem ültek nyugton otthon, hanem elmentek hódítgatni. A görögök ellenálltak bőszen, Dáriusz be is bukta Marathonnál . Fia Xerxész azonban csak nekiindult újra, ámde a hatalmas seregét a thermopülai szorosban feltartóztatta egy ideig sikerrel 300 derék spártai legény. Ezt az esetet láthatjuk képregényes stílusban a vásznon. Tehát senki ne várjon történelem hű történetet, ha valaki ilyet akar, akkor nézzen inkább National Geographicot vagy Spectrumot, mert itt bizony feltűnik néhány mutáns, torz egyed és még orrszavú is átsuhan a terepen. Az utóbbi időben nem sok szandálos film született. A Gladiátor óta a Tróját és a Nagy Sándort  lenne érdemes megemlíteni, de a Trója egy gyenge Brad Pitt marketing film volt, a Nagy Sándor pedig igen hosszú, unalmas történelem óra.

Olvasd tovább

3

Hannibál ébredése (Hannibal Rising)

Ki jön ma vacsorára?

Immáron ötödjére köszönthetjük a vásznon a kannibál urat. Először 1986-ban tűnt fel a vásznon, még Anthony Hopkins nélkül, a film sikertelensége után sokáig kellett várni, hogy újfent gondolkodni kezdjenek egy Hannibal filmen. Aztán újra beindult a gépezet, a Barányok hallgatnak nemcsak, hogy sikeres lett, de az Oscar díjátadón is kapott szobrocskát. Majd később Ridley Scott rendezésében folytatta Hannibal a kannibálkodást. 2002-ben tűnt fel a Vörös Sárkányban utoljára, ami még hozott annyi pénzt, hogy fontolóra vegyenek egy folytatást.

Olvasd tovább

0

Tűzvonalban – sorozat

Akciósorozat. Oké! Magyar? Waddafakk?

Nem sok akcióféleséget termel ki magából a magyar filmgyártás. Próbálkozás akadt. Az Európa Expressz-t fanyalgás és bukás övezte. Az Argo esetében már beszélhetünk sikerről, de ez mégis inkább vígjáték jellegű volt. A Zuhanórepülés pedig csúnyán megbukott, ezért kellett egy kis bátorság belevágni egy ilyen akció-krimi sorozatba. Eleddig inkább ilyen Barátok közt stílusú dolgokat köpött ki magából a magyar televízíó.

Olvasd tovább

10

Grindhouse

Back to 70 ‘s

Quentin Tarantino és Robert Rodriguez  nosztalgiával gondolt vissza a 70-es évekre, ha már erről beszéltek, szóba kerültek a Grindhouse bemutatók is, amik gyakrolatilag két filmet foglaltak magukba, főleg erőszakos tartalommal egy jegy áráért. Gondoltak egyet, ők bizony csinálnak egy ilyet, jó móka lesz. Ugyan a 80-as évekbeli akciófilmek érzését a WWF pankrátorai már próbálták visszahozni, elég visszafogott anyagi siker mellett, a duó mégis hatalmas összeggel vághatott neki a forgatásnak.

Amerikában bukott is hatalmasat, úgy látszik nem sok embert érdekli a 70-es évek és/vagy a film hosszúsága.

A forgalmazó cselekedett, kettévágta az alkotást és külön külön mutatják be őket. Sajnos Rodriguez zombis mókájára várni kellet fél évet, de Tarantino alkotását kicsit kibővítve már fél éve láthattuk a moziban. Legalább félöröm….vagy mégse? A moziünnep alatt viszont egybe leadta egy két mozi, úgy ahogy az USÁ-ba is ment. Így félbevágva sajnos nem élvezhetjük az ál-előzeteseket, amik eredetileg 4 tervbe nem vett horror film előzetese lett volna. Azóta Rodriguez mégis elkezdte az egyik forgatását, ez a Machete és Eli Roth is szóba hozta, hogy az általa megrendezett előzetesből szívesen készítene filmet.
12

Transformers – kritika

Gyünnek a robotok és jól elnáspágolnak minket


A későbbi részekről itt és itt olvashatsz.
Kezdetben vala a Kocka…-így kezdeni egy filmet olyan, mintha egy videotéka egy alsó polcáról vettünk volna le valami ócska filmet. Pedig egy igazán jó popcorn film ez.

A Transformers név már évtizedek óta a köztudatban van: játékok garmadája a piacokon, képregények sőt még rajzfilm is született belőle. A főszereplők bazi nagy robotok, az Autobotok és az Álcák, akik a Földön vívják harcukat, mellesleg az Álcák napirendjén az emberek elnáspágolása is első helyen szerepel. Na meg ezek a robotok különféle járművekké is át tudnak alakulni. Hát nem csodás? Most eljött az idő, hogy mozifilmet csináljanak belőle

Olvasd tovább

1

Eragon (2006)

Mi az? Repülő? Madár? Csak egy sárkány.

2006-eragon

A filmről Miecs is írt.

Fantasy láz van Hollywoodban, minden stúdió akar egy szelet a tortából. A Warner stúdió a Harry Potter által kitaposott ösvényen halad és idén már az ötödik részt szállítja, a Disney-nek nagyon bejött a Narnia krónikái és már a második részén ügyködik. A New Line-nak meg a Gyűrűk ura, ami körül mostanában felkavarodott az állóvíz megint a Hobbittal kapcsolatban. No de ez más tészta. A Fox stúdió is gyorsba beszerezte Christopher Paolini könyvét. A jóember 15 évesen írta meg az Eragon-t a saját szórakozására, a szülei vitték el a művet a kiadóhoz. A könyvből többet adtak el , mint bármelyik Harry Potter könyvből, a Fox tehát joggal remélhetett minimum egy kirobbanó sikert.

3

Sorozatokról 2

Nnnaa kérem szépen 2-3 hónapon belül bepróbáltam egy csomó sorozatot, részben , hogy megnézzem mi a helyzet, részben, hogy azért képbe legyek valamennyire. Aztán most azon gondolkozom, hogy vagy én vagyok finnyás vagy pedig a tévé nézők agya főtt már meg a tévéhullámok miatt és a tetszési indexüket rakták lejjebb. Én az utóbbira tippelek, bár….

Szóval íme:

04400

4400 – Különleges tulajdonságú emberekről szól. Jó sok embert rabolnak el az ufók különböző években az ufók, majd egyszer csak visszahozzák valamennyit egy helyre. Az elraboltak egy cseppet sem öregedtek és mindegyiknek van speckó képessége. Amilyen jó volt az eleje, olyan uncsi a vége az első résznek.

30 Rock – nem sok maradt meg belőle, csak az hogy ez 20 perces epizód, poénosnak szánták és Alec Baldwin is ott van. Elég volt az első rész.

Blade – sorozatot csináltak a Pengéből, Snipes helyett Sticky Fingaz, aki valami rapper. Olyan rosszul van összerakva, megcsinálva az egész, hogy már fáj. Minden verekedés alatt megy a kemény zene és a hülye lassítás. Hát ez egyből cancel ( azaz nem nézem tovább, én ezt csancselnek becézem)

Bionic Woman – Balesete után egy csajt alaposan feltuningolnak, amolyan Terminator-hoz hasonlítanám, így aztán jobban tudja hajszolni a bűnt. Rettentő hangulattalan volt. Csancsel

Olvasd tovább

3

Apocalypto

2006-Apocalypto

Mikor Mel Gibson elkezdte forgatni a Jézusról szóló filmjét, ráadásul holt nyelveken többen megkocogtatták a halántékukat.Főleg, hogy az amcsik csak a saját nyelvükön szeretnek filmeket lesni. Na ezek az emberek kaparták össze az állukat a film bemutatója után. A siker után Gibson is vérszemet kaphatott és nekikezdett a majás sztoriba.

Vajon lassan várhatjuk a holt nyelveken készült filmeket vajon? Fogunk neki örülni?

A szép képeknek biztosan, ahogy itt is.

Pár nyugis, békés vadász éldegél falujában, míg egy nap rájuk törnek a bajok. Nem a fejfájás, hanem jó pár antiszimpatikus egyén szabadul be és akit nem ölnek meg, azokat magukkal viszik fogolyként . A célig a foglyok szenvednek, a nézők pedig az órájukat lesik.

Olvasd tovább

0

Heroes – sorozat

Save the Cheerleader, save the tv viewer


A képregényrajongók már előre vigyoroghatnak, hisz a Heroes-t pont ezzel lehetne először azonosítani. Biztosan nem nekem jut először eszembe az X-Men-nel való összehasonlítás .Emberek szerte a világon különféle képességekkel rendelkeznek, egyesek már tudatában vannak ennek, mások éppen most ébrednek rá. A repülés, gondolatolvasás vagy éppen a teleportálás egy-egy adottság. Ezek az emberek köztünk járnak, néhányuk sorsa összefonódik, mások csak elmennek egymás mellett, miközben próbálják elkerülni Syler-t, aki képességeiket magába olvasztja, életüket elveszi.

A fő cselekményszál egy hatalmas jövőbeni robbanás megelőzése, ami New York elég nagy részét elemésztené( azt hiszem az atomot a bestiáknak kifejezés jó lenne ide, csak az a Jericho-nál jobban hangzana) de előtte meg kell menteniük a pom-pom lányt.

Olvasd tovább