1

Box Office: Sasszemmel az élre törve

 

D.J. Caruso és Shia Labeouf újra összeálltak, utóbbi közös munkájuk a Disturbia volt, amely egész szépen hozott a kasszáknál. A forgatókönyvet Steven Spielberg ötlete alapján írták és többször is átdolgozták. A film nem nyitott rosszul, de azért a következő hetekben is jól kéne teljesítenie, hogy a gyártási költségeit behozza.

Második helyen kezdett Richard Gere és Diane Lane romantikázása, a kritikák ezt sem kedvelték, a kritikusok 25 %-a szerint jó csak. A film Nicholas Sparks regénye alapján készült George C. Wolfe rendezésében, aki eddig csak tévés produkciókat dirigált. Gere és Lane legutóbbi filmje, a Hűtlen 14 millióval nyitott és 53 millióig jutott

839 moziban mutatták be a Fireproof drámát és a negyedik helyet sikerült megkaparintania a top10-ben. Fél millió dollárból hozták tető alá és hat és fél milliót hozott a hétvégén.

Szintén elég kevés moziban került bemutatásra Spike Lee háborús drámája a Miracle at St. Anna, elég gyengén kezdett, szinte biztos, hogy nem fogja behozni a költségeit. Lee múltkorában beszólt Cline Eastwoodnak, hogy A dicsőség zászlajában nem voltak néger szereplők, talán emiatt is készítette el a filmet, amit eredetileg júniusban mutattak volna be, aztán tették át szeptemberre. Előzetesen nem lehetett túl sok jót hallani erről a műről, Lee is inkább menti, ami menthető és a Belső ember második részéről tárgyal.

Régebbi filmek: A múlt heti első helyezett, a Lakeview Terrace megfelezte múlt heti bevételét, a harmadik helyre csúszott le, 40 millióig azért még eljuthat. Az Igor 29 %-ot csökkent az előző víkendhez képest, ha tudja tartani ezeket a kis eséseket, behozhatja a költségeit. Al Pacino és Robert De Niro krimije nem jött a be népnek, Amerikában biztosan nem teljesíti az elvárt szintet.A Burn After Reading 44 %-ot zuhant, de halad szépen a 60 milliós cél felé.

Limitált bemutatók: 435 moziba került be a Choke (előzetes), 1,3 millió dollárt hozott, ez egy gyenge közepes eredmény. Még kevesebbeket érdekelt a The Lucky Ones (előzetes), amely 425 mozi játszott és 208,000 dollárt keresett, ami 489 dolláros átlagot jelent, irtó gyenge.

 

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi összbevétel

Büdzsé

Info

Sasszem (Eagle Eye)

29,2

29,2

80

Előzetes, Képek

Nights at Rodanthe

13,5

13,5

Poszter és előzetes

Lakeview Terrace

7

25,7

20

Előzetes, jelenetek

Fireproof

6,5

6,5

0,5

Előzetes

Burn After Reading

6,1

45,5

37

Előzetes,

poszterek

Igor

5,5

14,3

30

Előzetes

Righteous Kill

3,8

34,8

60

Előzetes,jelenetek

A spanom csaja (My Best Friend’s Girl)

3,8

14,5

20


Feliratos előzetes

Miracle at St. Anna

3,5

3,5

45

Előzetes, tv spot

Tyler Perry’s The Family That Preys

3,1

32,8

 Következő héten 7 új produkció érkezik, ezek közül egy, a Religulous már szerdán látható lesz, a többit szokás szerint pénteken mutatják be. Itt lesz Raja Gosnell új műve a Beverly Hills Chihuahua, amit szvsz szétszednek a kritikák majd, no meg jön a Blindess is.

0

Box Office: Jószomszédi iszony

Új bemutatók

Első helyen indult a 2646 moziban bemutatott Lakeview Terrace thriller, a producer Will Smith, főszereplője Samuel L. Jackson, aki rendőrt alakít és terrorizálni kezdi az új szomszédait. A kritikák a közepesnél gyengébbek, Roger Ebert (top kritikus) viszont 4-ből 4 csillagot adott rá. az imdb-n is 6,4-el kezdett, ami nem túl jó ómen, de a gyártási költségeit visszatermeli gond nélkül. A rendező Neil LaBute volt, akinek a rossz emlékű Rejtélyek szigetét készítette két év Nicolas Cage-dzsel. Az MGM is szállított egy mesét, az Igort, amihez John Cusack, Sean Hayes, Steve Buscemi, John Cleese, Eddie Izzard kölcsönözték a hangjukat. A kritikák ezzel sem voltak túl kíméletesek, a rottentomatoeson 30 %-on áll, az imdb-n pedig 6,3-et kapott eddig. Mivel nem került sokba behozhatja a ráfordított összeget.

A Spanom csaja (My Best Friend’s Girl) nem járt igazán jól, nyáron a romantikus vígjátékok elég jól teljesítettek, talán már a közönségnek is csömöre van ettől, így a nézők nem jelentek meg nagyobb számban a vetítéseken. A kritikák sem voltak kíméletesek, a kritikusok 7 %-ának tetszett a film. 3 különféle összeget találtam a költségeiről, a 65 millió kissé soknak tűnik, a másik kettő a 20 és a 45 millió.

1505 moziban kezdett a Ghost Town vígjáték, amit David Koepp rendezett. Ő leginkább a forgatókönyveiről ismert (Pókember, A világok harca), de néha ledirigál egy-egy filmet is.(A titkos ablak). A kritikusoknak és a nézők nagy többségén is tetszett, csak a pénzáraknál nem tud felmutatni jó eredményt.

Régebben bemutatott filmek:

A Burn After Reading 41 %-ot csökkent előző hétvégéhez képest, így már 36 milliónál jár. Al Pacino és Robert De Niro közös filmjét, a Righteous Kill-t nem igazán kedvelte meg a nép, több, mint 50 %-ot esett a bevétele a nyitóeredményéhez képest, a két nagy öreg ebből nem csinált sikert. A Szemtől szembenben szerepeltek együtt, az 8 millióval kezdett és 63 millióig el is jutott, de annak a hétvégi a bevétele olykor emelkedett is.  A TOP10-ben A sötét lovag könyvelhette el a legkisebb csökkenést, no és A házinyuszi is szépen tartja magát, bár nem oly sokára, úgy 50 millió körül vége lesz. A sötét lovag januárban visszatér a mozikba, a cél a Titanic eredményének elérése és persze az, hogy a díjszezonban se feledkezzenek el róla.

Az Utazás a Föld középpontja felé egy hét múlva túl fog jutni a 100 milliós határon, a Traitor pedig elérte a 22 milliót, amennyibe került.

Limitált bemutatók:

14 moziban lehetett megtekinteni Ed Harris rendezését, az Appaloosa westernt, 258.000 dollárt ért el, ami egész szép, lehet emelni a mozik számát a következő hetekben.

Keira Knightly és Ralph Fiennes főszereplésével készült The Duchess 7 moziban indult el, 203.000 dollárnak örülhet, ami 29.000-es átlag, tehát igencsak jó eredmény.

Cím

Hétvége bevétele

(amerikai dollár)

Eddigi bevétel

(amerikai dollár)

Előállítási költség

(amerikai dollár)

Info

Lakeview Terrace

15,6

15,6

20

Előzetes, jelenetek

Burn After Reading

11,2

36,4

37

Előzetes, poszterek

A spanom csaja (My Best Friend’s Girl)

8,3

8,3

20

Feliratos előzetes. Poszter

Igor

8

8

30

Előzetes

Righteous Kill

7,7

28,8

60

Előzetes, jelenetek

Tyler Perry’s The Family That Prey

7,5

28,3

The Women

5,3

19,2

15

Előzetes

Ghost Town

5,1

5,1

Előzetes

A sötét lovag (The Dark Knight)

2,9

521,9

180

Kritika, Az első 6 perc

A házinyuszi (The House Bunny)

2,8

45,7

25


Előzetes

3

60.000 néző alatt A kis Vuk

A cinematrixon található egy cikk, amely szerint A kis Vuk eddigi nézőszáma 54220, Gát György ehhez képest 150-400 ezer közötti nézőt várt. Ha a mese nézőszáma nem éri el a 60000 főt, akkor 75 milliót vissza kell fizetnie szépnek az államnak. A kis Vuk dvd-n is megjelent már és még ebben az évben látható lesz a tévében, így talán nem lesz meg az elérni kívánt nézőszám, de egy-két moziban 300 Ft-os jegyár talán összhozzák erőlködve ezt a számot.

0

Box Office: A Coen tesók visszatértek

 

 

Új bemutatók:

A Coen tesók újra itt vannak és a lista élén kezdtek, ezúttal a Burn After Reading-gel. A filmet ők írták és rendezték, az imdb-n jelenleg 8,2-en áll, a kritikák többsége is jónak találta ezt a fekete kém komédiát. A történetben adott egy cd lemez, amin egy CIA ügynök visszaemlékezései találhatók, a lemez a felesége kezébe kerül és ezzel próbálja zsarolni az ügynököt, majd ez a cd két testépítő edzőhöz kerül, akikre már egy bérgyilkost is ráküldenek.

Tyler Perry rendező, író, producer, színész. Egy ideig csak a tékákban jelentek meg rendezései, de aztán lehetőséget kapott egy mozifilmre is, amely sikeres lett. Művei általában a vallásos fekete közösség részére készülnek, ezekben vegyíti a vígjátékot a drámával némi romantikával megfűszerezve Az Ő figurája Medea, aki ugyan nő, de mégis Terry alakítja. Filmjei bevételére nem sok panasz van, jól teljesítenek, az imdb-n viszont nem szerepel jól, általában 3-4 között található a pontozásuk. Ebben az évben már volt egy rendezése, a Meet the Browns 41 millióig jutott, a The Family That Preys olyan 40-50 millió között fog végezni. Érdemes megemlíteni, hogy ebben akad pár fehér színész is (Kathy Bates, Colin Hasuer)

A két színészlegenda, Al Pacino és Rober De Niro már szerepelt együtt a Szemtől szemben akció thrillerben, ami azóta már klasszikus lett. Ott ellenfelek voltak, a Rightheous Kill-ben viszont azonos oldalon állnak, a kritikák nem túl fényesek, sőt a többsége le is húzza Jon Avnet rendezését, Avnet egyébként már dolgozott együtt a tavalyi 88 perc krimiben (ami szerintem írtó rossz lett). A Rightheous Kill nem kezdett túl jól, talán nem pártolnak el nézők nagy számban a filmtől a következő hetekben, így behozhatja az árát.

George Cukor Az asszonyság művét is újraforgatták, a kritikák kifejezetten rosszak, a rottentomatoes-on összesen 10 %-on áll, az imdb-n pedig 4,3. Nem túl bíztató kezdés, de a bevétel nem rossz. Főszereplők Eva Mendes, Meg Ryan, Anette Bening és Debra Messing, tipikus csajfilmnek tűnik a The Women.

Régebbi filmek:

A múlt heti első helyezett, a Bangkok Dangerous bevétele csökkent egy nagyot, 70 %-ot az előző hétvégei eredményéhez képest. Szóval Nicolas Cage ismét ég egy nagyot a Next után, aminek a bevételét (18 millió dollár) sem éri el. A sötét lovag eközben még mindig kevés csökkenésekkel jut előre, januárban újra be fogják mutatni, azt remélve, hogy a Titanic bevételét el fogja érni. A Traitor jövő hétre el fogja érni a 22 milliót, pont amennyibe került, így nem is lesz bukta, pedig elég gyengén kezdett. A Trópusi vihar áthaladt a százas vonalon és Will Ferrel vígjátéka a Step Bothers is bevette ezt a határt, múlt héten pedig a Zohant is sikeresen áttolták ezen a vonalon. Még egy filmnek van esélye elérni ezt, az Utazás a Föld középpontjának még 2 millió kéne.

Limitált bemutatól:

750 moziban mutatták be a Proud American dokumentumfilmet, érdeklődők nem nagyon akadtak, talán csak a stáb rokonai mentek el rá, a vásznankénti 180 dolláros átlag igen-igen rossz. Bevétele 135,000 dollár. 4 moziban indították el Aaron Eckhart és Maria Bello főszereplésével készült Towelhead drámát és el is ért 53,000 dollárt, ami egész kellemes eredmény, a mozik számát bővítik szerintem a következő hetekben.

 

 Hétvégi mozis (becsült) eredmények Amerikából

Cím Hétvége bevétele

(millió $)

Eddigi bevétel

(millió $)

Előállítási költség

(millió $

Info

Burn After Reading

19,4

19,4

37

Előzetes, Képek

Tyler Perry’s The Family That Preys

18

18

Rightheous Kill

16,5

16,5

60

Előzetes, jelenetek

The Women

10

10

16

Poszter és előzetes

A házinyuszi (The House Bunny)

4,3

42,1

25

Előzetes

Trópusi vihar (Tropic Thunder)

4,1

102,9

92

Kritika
TV Spotok

A sötét lovag(The Dark Knight)

4

517,6

185


Kritika

Bangkok Dangerous

2,4

12,5

45

Jelenet a filmből, előzetes

Traitor

2,1

20,7

22

Előzetes

Halálfutam

2

33,1

45

TV Spotok, Előzetes

Következő héten érkezik két vígjáték, a Ghost Town és a Spanom csaja, egy thriller, amiben Samuel L. Jackson a genyó (Lakeview Terrace) és egy mese, az Igor.

0

Box Office: Gyenge hétvége

Két hónap van egy évben, ami gyengén muzsikál. Az egyik a január, amikor a stúdiók kiszórják azokat a filmeket, amelyek igen gyengére sikeredtek, kevés siker várható e hónapban és itt gyakorlatilag a decemberi bemutatók szedik még meg magukat egy kicsit. A másik legeredménytelenebb hónap a szeptember, bár a stúdiók próbálkoznak, majd meglátjuk mi lesz az, amiből sikert arat.

Új bemutatók:

Nicolas Cage főszereplésével készült a Bangkok Dangerous, ami egy 1999-es thai film remake-je. A rendezők a Pang tesók, kik az eredetit is rendezték. A hírek szerint nem volt előzetes vetítés a kritikusok részére, így számolni lehetett azzal, hogy ez bizony rosszra sikeredett. A rottenen 11 %-on áll eddig, két napja pedig 5 % volt ez a szám. Cage általában a drámákkal nem arat sikert a pénztáraknál, a kritikák viszont magasztalják, a bevételi listák élére az akciófilmjeivel szokott kerülni, legutóbb azonban csúnyán befürdött a Nexttel, csak a Szellemlovas bevétele hozott enyhülést. A Bangkok Dangerous úgy néz ki minden tekintetben bukta, kritikalig és pénzügyileg is.

Régebbi filmek

Tegnap láttam a Trópusi vihart, részemről az év legjobbja, sajnálom, hogy nem fog temérdek pénzt hozni. A 100 milliós határt jövő héten veszi be és szerintem olyan 110-120 millió között lesz a befejezés. A házinyuszi a harmadik helyen áll, korrekt bevétele lesz ennek is a végén. Immár 500 millión túl A sötét lovag, hamarosan kifut, de az IMAX termekben újra és újra műsorra tűzik majd állítólag, így akár lassan, de biztosan beelőzheti a Titanicot is akár. Don Cheadle főszereplésével készült thriller a The Traitor is el fogja érni a gyártási költsége szintjét, de nagy magasságokba nem fog eljutni. Az viszont már múlt héten is tudható volt, hogy a Babylon A.D. nagy bukás, Vin Diesel jövőre visszatér a Halálos iramban néggyel, a rendező Matthieu Kassovitz valószínűleg elátkozza a stúdiót és visszamegy Franciaországba forgatni. A Halálfutam eközben szépen lassan szedi meg magát, de a gyártási költségeket ez sem éri majd el, de sebaj, mert az már most borítékolható, hogy dvd-n megszedi magát. Nem csökkent nagyot a múlt hetihez képest a Disaster Movie bevétele sem, az imdb-n viszont még betonbiztosan tartja magát a legrosszabb filmek listájának az élén, hiába szerepel rosszul dvd-n ez is behozhatja a gyártási költségeket, a rendezők biztos kapnak új melót, nálunk a készítők legutóbbi műve a Spárta a köbön 10.-én jelenik meg Magyarországon.  A Múmia harmadik része pedig áthaladt a százas vonalon.

Hétvégi amerikai mozis bevétel becslések (TOP 10)

Cím

Hétvégi bevétel (millió dollár)

Eddigi amerikai bevétel (millió dollár)

Büdzsé

(millió dollár)

Info

Bangkok Dangerous

7,8

7,8

45

Előzetes, jelenet a filmből

Trópusi vihar (Tropic Thunder)

7,5

96,8

92


Kritika

A házinyuszi (The House Bunny)

5,9

37

25


Előzetes

A sötét lovag (The Dark Knight)

5,7

512,1

180

Kritika, Az első 6 perc

Traitor

4,5

17,6

22

Előzetes

Babylon A.D.

4

17,1

60

Előzetes, jelenetek

Halálfutam (Death Race)

3,6

29,7

45

Előzetes, , TV Spotok

Disaster Movie

3,3

10,8

20

Előzetes, jelenetek

Mamma Mia!

2,7

136,2

52

Kritika

Ananász Expressz (Pineapple Express)

2,4

84,1

27

Előzetes

Jövő héten négy új film érkezik. Jön Al Pacino és Robert De Niro nevével fémjelzett Righteous Kill (jelenetek a filmből). Tyler Perry is jelentkezik, a The Family That Preys-re valószínűleg elvonul a néger közösség egy része. A Coen tesók új filmje is érkezik, a Burn After Reading (előzetes), no meg lesz itt egy vígjáték is, a The Women Meg Ryan, Anette Bening és Eva Mendes főszereplésével készült. Na vajon melyik nyit majd az élen? Én a Rightheous Killre tippelek, de nem tenném rá a házat.

0

Ilyen volt a nyári filmtermés: Sikerek és bukások

Elmúlt az idei nyár is, a stúdiók ellőtték rakétáikat, elpukkangatták petárdáikat, némelyiknek nagyobb volt a füstje, mint a lángja, de túl vagyunk rajta. Volt szinte minden: akció, romantika, kaland, vígjáték, horror…de nem jöttek hegynyi űrhajók, nem akartak idegen életformák elpusztítani minket, igazság szerint egy jó kis űrlényes, pusztítós filmet hiányoltam a kínálatból. De sebaj, majd jövőre…

A nyáron 12 100 millión felüli alkotás volt, még 4 filmnek van esélye elérni ezt a határt, a 200 millión 5 produkció haladt át, a háromszázas vonalon peddig eddig 3, az 500-as határt pedig egy mű vette be.

Nyertesek:

Olvasd tovább

0

Box Office: Vin Diesel nem bírt a viharral

 

 

Vége a nyárnak, holnaptól suli, Amerikában viszont Labor Day hétvége van, azaz még a hétfő szünnap és kedden ugranak bele a melóba, tanulásba.

Amerikai hétvégi mozis bevételek

Új bemutatók:

Babylon A.D.: Vin Diesel főszereplésével készült ez az akció, sci-fi. A rendező pedig a francia színész-rendező Mathieu Kassovitz, aki korábban a fantasztikus Bíbor folyókat dirigálta, de ő készítette a Gothikát is. A forgatás sem ment állítólag simán, Diesel és a rendező folyton veszekedtek, majd később a stúdió és a rendező között ment a harc. Arról is lehetett hallani, hogy a film hossza más lesz Amerikában és nemzetközileg. Aztán később a veszekedéseket tagadták, de a film bemutatója előtt Kassovitz nyilatkozatában elárulta, hogy valóban nem elégedett a filmmel, a stúdióra fogott mindent. Eredetileg a Babylon A.D.-t még év elején mutatták volna, végül most tekinthette meg a közönség. A kritikák rosszak, a rottenen 42 véleményből 40 negatív. Diesel sem ezzel a filmmel tér vissza a blockbusterek világába, hanem a buktái sorát erősíti.

2002 óta tervezik a Traitor megfilmesítését, idén végre ez is mozikba kerülhetett. A film ötlete Steve Martin fejéből pattant ki, ő egyébként producere volt A kritikák eddig felemásak, a pénz viszont nem ömlik a kasszákba. Szerdán már bemutatták, eddig nem áll jó a szénája, elevenem is mutatták be sok moziban (2052), de mivel nem került sokba, így nem lesz nagy bukta, dvd-n meg vissza is hozhatja a beleölt összeget.

Ugyan még nem volt hozzá szerencsém (lehet, hogy jobb is), de örülök a Disaster Movie bukásának. Jason Friedberg és Aaron Seltzer eddigi rendezései nem kerültek iszonyat sokba és habár nem hoztak sokat, de elfogadható szinten végeztek, így mindig kaptak lehetőséget új munkára. A Bazi nagy film közel 40 milliónál fejezte be pályafutását, a Csajozós film pedig 48 millát hozott, a Spárta a köbön (szeptemberben jön dvd-n Magyarországra) pedig 38 milliónak örülhetett. Úgy látszik végre a közönség is magához tért és hozott egy jó döntés azzal, hogy nem meneteltek el a filmet megtekinteni. A kritikák lesújtóak, a rottenen egy pozitív kritikát sem kapott. Az imdb-n pedig rögtön az első helyre ugrott a legrosszabb filmek listáján. Ez sem került sokba, így ezen sem vesztenek sokat sajnos.

A College is elég gyengén nyitott, eredetileg januárban akarták bemutatni, aztán eltették a bemutatót áprilisra, onnan tolták tovább augusztus végére.

Régebbi bemutatók:

Tovább őrzi első helyét a Trópusi vihar, azaz már harmadik hete ül a trónon, a 100 millió elérése biztos. Magyarországon jövőhéten mutatják be. A sötét lovag átlépett másodikként (de a leggyorsabban) az 500 milliós határon, még van benn erő, szerintem olyan 520-530 millió között lesz a vége. Nem végez a Doktor szöszi szintjén A házinyuszi, de 50 millióig elbandukolhat. A Halálfutam Amerikában bukik, talán nemzetközi szinte jobb esélye lesz, akárhogyan is, de ez majd dvd-n arat majd. Nem csökkent, hanem éppen hogy emelkedett a Mamma Mia bevétele múlt héthez képest, ennek igazán örülök. Szépen csökkenget a Pineapple Express bevétele, azaz nem esik túl nagyokat, a 100-as határt nem fogja bevenni, de 90-ig eljuthat simán. No és a 10-es lista sereghajtója Woody Allen filmje, amely 692 moziban gyűjtögeti a milliókat.

Limitált bemutatók: Az I Served of King of England 53,500 dollárt hozott 8 moziban. Bemutatták a Sukiyaki Western Django-t (előzetes) is egy moziban, eredménye 10,200 dollár.

 

Cím Hétvégi bevétel Eddigi összbevétel Előállítási költség Info
Trópusi vihar (Tropic Thunder)

11,5

83,3

92

Szinkronizált előzetes, Tv Spot
Babylon A.D.

9,7

9,7

70

Előzetes, Jelenetek
A sötét lovag (The Dark Knight)

8,7

502,4

180

Kritika, Az első 6 perc
A házinyuszi (The House Bunny)

8,3

27,8

25

Előzetes
Traitor

7,9

9,4

22

Előzetes
Halálfutam (Death Race)

6,2

23

45

Előzetes, Tv Spotok
Disaster Movie

6,1

6,1

20

Előzetes, Jelenetek
Mamma Mia!

4,4

131,5

52

Kritika
Pineapple Express

3,3

79,7

27

Előzetes
Vicky Cristina Barcelona

3

12,7

Előzetes

Jövőhéten a Bangkok Dangerous (előzetes) akciót mutatják be Nicolas Cage-dzsel a főszerepben. A szeptember is ilyen holt hónapnak számít a bevételek terén, általában azokat a filmeket teszik ide, amelyek nem férnek el máshol, illetve legfőképpen nem várnak tőlük sokat.

A hét közepén pedig egy összeállítással jelentkezem majd, amiben a nyár nagy sikereit, csalódásait és bukásait gyűjtöm össze.

3

Box Office: Erősödő vihar

Lassan véget ér a nyár, ez a bevételeken is érződik, elég gyenge hétvége lett az előzőekhez képest. Érkezik a szeptember, ami gyakorlatilag teljesen holtidőszaknak számít.

Szóval az amerikai hétvégi mozis bevételekről

Új bemutatók: A többség a Halálfutamot várta inkább az első helyre, ehhez képest A házinyuszi (The House Bunny) végzett az új bemutatók közül a legjobban, a 2. helyen. A filmet Kirsten Smith és Karen McCullah Lutz, a Dokrot Szöszi forgatókönyvírói írták, Adam Sandler Happy Madison cége finanszírozta a vígjátékot. A Doktor szöszi 20 millióval indult és 96,5 millióval zárt, ha ez a közönség elmegy erre is, akkor nagy sikerré tehetik, aminek idővel elérkezhet a folytatása. A történet: Shelly (Anna Faris) egy Playboy nyuszi és éppen kirúgták a Playboy házból, találkozik a Zeta Alpha Zeta dikászövetség tagjaival, akik talán a világ legéletképtelenebb női. Mivel otthonukat elhagyni kényszerűlnek szükségük van egy nagyvilági csaj tanácsaira.

A Halálfutam (Death Race) az 1975-ös Death Race 2000 remake-je, de az is Ib Melchior The Race rövid története alapján készült. A remake iránt Tom Cruise is érdeklődött korábban, végül Jason Statham lett a főszereplő, de Cruise azért maradt producerként. A rendező Paul W.S. Anderson, akinek az AvP-t sokan nem bocsájtják meg és sokak szerint a legjobb filmje a Halálhajó. A kritikusoknak kevésbé jött be a Halálfutam, ez azért várható film, az imdb-n sem kezdett jól, 338 szavazat után 6,4-en áll, ami elég gyér, akárcsak a bevétele. Jason Statham egyébként sem szokott box office csúcsokat döngetni nagy bevételeivel, filmjei a tékákban sikeresebbek, mint a moziban. Itt is ez lesz szerintem.

Nem indult túl jó a Limp Bizkit frontemberének, Fred Durstnek a rendezése sem. A The Longshots igaz történeten alapul. Jasmine Plummer volt az első nő, aki 11 évesen a Pop Warner futball versenysorozatába bekerült. Ice Cube és Keke Palmer a főszereplők. Cube általában azért megmozgat pár embert, a vígjátékok, amelyben szerepel, nem teljesítenek rosszul, de most mégis egy buktát könyvelhetnek el.

A meztelen dobos (The Rocker) mozinkénti átlaga 987 dollár, ez elég sovány. Mozis karrierje nem fog sokáig tartani.

Régebbi filmek: Megőrizte első helyét a Trópusi vihar (Tropic Thunder), az imdb-n továbbra is jól áll (8 csillag). A sötét lovag (The Dark Knight) egyre közelebb jut az 500 milliós határhoz, közben állítólag 2011-re kész lehet a harmadik rész is. A Warner stúdió időközben eldöntötte, hogy a Supermant is újraindítja a Dark Knight mintájára. A Star Wars: A klónok háborúja (Star Wars: The Clone Wars) sem muzsikál szépen. Én nem tudom ki mit várt, de én úgy gondoltam, hogy ami Star Wars az csak sikeres lehet. Elég rosszul teljesít, bár talán a többség úgy van vele, hogy hamarosan úgyis megnézi majd a tévében, mivel eleve oda szánták. A Pineapple Express elég jól telesít, 80-90 millió között zár, ami számára szép eredmény lesz. Kevesebb, mint fele bevételét kereste meg a Mirrors a múlt hétvégéhez képest, ami nem meglepő, hiszen a horroroknál ez szokott lenni. Nem is lenne nagyobb baj, ha nagyobb összeggel kezdett volna. Nem éri el a bevétele a gyártási költségeket. Továbbra is jól menetel előre a Mamma mia, remélem minél többet tud még hozzárakni a bevételéhez.A Múmia: a Sárkánycsászár sírja megbukott Amerikában, a 100 milliót még összekaparja, a nemzetközi bevételekkel együtt már 290 milliónál jár, ami megmenti a nagyobb égéstől. A negyedik részre talán egy jobb történetet, forgatókönyvet összehoznak.

Limitált bemutatók: A Hamlet 2 (előzetes) 103 moziban termelt 435.000 dollárt, ami nem számít jónak. Az I.O.U.S.A. dokumentumfilm pedig 18 moziban ért el 62,300 dollárt

Cím

Hétvégi bevétel

(amerikai dollár)

Eddigi bevétel

(amerikai dollár)

Büdzsé

Info

Trópusi vihar (Tropic Thunder)

16,1

65,6

92

Előzetes, marketing, TV spot

A házinyuszi (The House Bunny)

15,1

15,1

25

Előzetes

Halálfutam (The Death Race)

12,2

12,2

45

Előzetes
TV Spotok

A sötét lovag (The Dark Knight)

10.3

489,1

180

Kritika, Az első 6 perc

Star Wars: A klónok háborúja (Star Wars: The Clone Wars)

5,6

25

Előzetes, jelenetek, 4 perc a filmből

Pinepple Express

5,6

73,9

27

Előzetes

Mirros

4,8

20

35

Az első 3 perc, előzetes

The Longshots

4,3

4,3

Előzetes

Mamma mia!

4,3

124,4

57

Kritika Miecstől és Koimbrától

Múmia: A Sárkánycsászár sírja (The Mummy: Tomb of the Dragon Emperor)

4

93,8

145

Kritika,

Jelenetek

Szerdán kezd a Traitor (Don Cheadle főszereplésével). Pénteken érkezik Vin Diesel a Babylon A.D.-vel, a College vígjáték és a Disaster Movie is eljön. Vajon melyik végez majd az élen?

0

Miyazaki filmje 10 milliárdot hozott

A legendás japán anime rendezőnek, Hayao Miyazakinak köszönhettük többek között a valóban kiváló Vándorló palotát és Chihiro Szellemországban. Legújabb alkotása a Ponyo on the Cliff hatalmas siker hazájában, eddig 10 millárd YEN bevétele van (ami kb 93,2 millió dollár) amit 31 nap alatt érte el. Ez 8,43 millió eladott jegyet jelent. A filmre előreláthatólag 25 millió jegy fog elkelni a japán mozis pályafutása alatt. Az eladott jegyek számát tekintve így úgy fog végezni, mint a Wall-E vagy a L’ecsó Amerikában.

Ez azért figyelemreméltó, mivel Japánban több, mint feleannyian laknak, mint az Államokban, ezen kívül az anime csak 481 vásznon fut, ami kb a 10 %-a annak, ahány vásznon mentek Pixar filmek. A Ponyo on the Cliff-et a 65. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon is bemutatják majd, Amerikában pedig 2009-ben lesz látható.

A Ponyo on the Cliff története egy aranyhalról szól, akit Ponyonak hívnak és legfőbb vágya, hogy ember legyen.

0

Box Office: Batmant lelökte a trónról egy vihar

Hétvégi amerikai mozis bevételek

Első helyen kezdett a Trópusi vihar (Tropic Thunder) akció-vígjáték, amiben Robert Downey Jr. Fekete színészt játszik. A vígjáték Ben Stiller rendezése, aki már többször állt a kamera mögött, legutóbb a 2001-es Zoolandert dirigálta, de a Jim Carrey főszereplésével készült Kábelbarát is az ő nevéhez kötődik. A Trópusi vihar olyan színészekről szól, akik akciófilmet mennek forgatni egy helyszínre, kicsit eltévednek és igazi háborús helyzetbe csöppennek, amiről ők azt hiszik, hogy forgatáson vannak.

A stúdió különböző honlapokat hozott létre a szereplőkről, mintha valódi éló figurák lennének. A honlapokon életrajz és filmográfia is található az adott karakterről. A Ben Stiller által játszott figura honlapja itt tekinthető meg:
http://www.tuggspeedman.com/
Robert Downey Jr. által alakított karakter honlapja pedig ez:
http://www.kirklazarus.com/
A Trópusi viharban Downey-t egy klinikán maszkírozzák négerré, mivel csak így kaphatja meg a szerepet a háborús filmben. A klinika is kitalált, de ennek is létrehoztak egy honlapot:
http://www.makeprettyskinclinic.com/
Az imdb-n is jól kezdett jelenleg 8,2-en áll, a kritikák többsége is jónak titulálta a filmet. A produkciót szerdán indították útjára, akkor 8 millióval kezdett. A hétvégi bevétele szerintem kicsit csalódás.

George Lucas azt mondta, hogy temérdek megvalósulásra váró film van a fejében. Ő mégis egyre inkább a Csillagok háborúját erőlteti. A Star Wars: The Clone Wars eredetileg egy animációs tévésorozat lett volna, egyenként 30 perces epizódokkal. Úgy döntöttek, hogy az első 3 részt a moziban mutatják be. A rottentomatoes-on eléggé lehúzzák, csak 17 %-on áll, az imdb-n pedig 5,4-en. Nem aratott nagyobb sikert sem a kasszáknál.

Olvasd tovább

9

Box Office: A sötét lovag negyedik hete őrzi első helyét

Egy kis késéssel egy rövid box office a múlt hétvégéről

Batman tovább szárnyal, negyedik hete nem lehet kiebrudalni az első helyről, jelenleg 26,1 milliót kasszírozott, amivel már 441,6 milliója van. Az 500-on is túllép majd hamarosan. A következő részre felmerült már Johnny Depp neve, ő a Denevérember egyik ellenfele lenne, szintén Philip Seymour Hoffman nevét pedig a Pingvin esetében emlegették, Angelina Jolie pedig talán a Macskanő hacukájába bújhat. A Pineapple Express csak a második helyet kaparinthatta meg, a filmet már szerdán bemutatták, így a hétvégi eredményével együtt 41,3 milliót szedett össze. A Múmia harmadik része zuhant egy nagyot, csak 16,4 milliót tudott hozzáadni bevételéhez, így 71 milliót hozott már, a kritikusok és a nézők nagy többsége egyaránt nem tetszésüknek adtak hangot. Egy esetleges negyedik részről már pletykálgatnak. A Négyen egy gatyában második része is szerdán kezdett, a hétvégével együtt összesen 19,6 milió dollár lehetett a neve mellett. Az első rész 39 millió dollárt hozott pályafutása alatt. A Step Brothers 81,1 milliónál jár a hétvégi 9,1 millióval együtt, a Mamma mia! (Miecs kritikája, én is írtam róla) pedig a 8,2 millió plusszal átlépett a 100-as vonalon, így már 104,1 milliója van. A 60 millióból forgatott Journey to the Center of the Earth 81,7 milliót hozott eddig a hétvégén hozzáadott 4,8 millió dollárral együtt, a Hancock pedig 3,3 milliót hozott, amivel már 221,7 millió dollár a bevétele. A Wall-E ezen a héten lehagyja a Kung Fu Pandát, jelenleg 210,2 tudhat magáénak a hétvégi 3,1 millióval együtt (az én írásom róla itt, Miecsé kritikája pedig erre).

Néhány limitált bemutató:
A Bottle Shock-ot 48 moziban mutatták be, 346,143 dollárt ért el, míg az Elegy Ben Kingsley-vel és Penelope Cruzzal 6 moziban 104,168 dollárt szedett össze, valószínű kap még pár mozit. A Hell Ride-ot is benyomták 82 moziba egy roppant gyenge 100,164 dollártos eredménnyel zárta a hétvégét. Brian Cox és Tom Sizemore thrillere a Red 2 moziban hozott összesen 3,176 dollárt.

Ezen a hétvégén kerül mozikba a Mirrors (az első 3 perc erre) és a Star Wars: Clone Wars is, a Tropic Thunder-t pedig már tegnap bemutatták. Valamelyik csak letúrja az első helyéről Batmant.
692 moziban mutatják be Woody Allen új filmjét, a Vicky Christina Barcelonát, 452 moziban pedig a Fly Me to the Moon 3-D-s animációs mese indul útjára, no meg egy vígjáték is jön, a Luke Wilson főszereplésével készült Henry Pool is Here.

12

Batman nálunk nem hozza

Igazából nagyot robbant az első nap, de azóta nem keltette fel mégjobban a magyar közönség érdeklődését. Ugyan a premier napján meglehetősen sokan rohantak a moziba megnézni, azóta valahogy esett az érdeklődés Batman iránt. Hiába, nálunk hiába röpköd, nem ájulunk el tőle. Budapesti bevételek alapján a Múmia jobban nyitott, bár csak pár száz nézővel ültek be rá többen. Állítólag az egész országos átlag fog még ezen a szépíteni, de nagyon úgy tűnik, hogy nem hozott akkora átütő sikert, nem nyűgözte le annyira az embereket mint azt hittük, hogy elkápráztatja majd a közönséget. Igazából nekem tetszett a Batman! Ám nem úgy tűnik, hogy emelkedne az átlag nézettsége.