Szellemirtók: A borzongás birodalma / Aquaman és az elveszett királyság / A győztes gól

írta Nikodémus

Szellemirtók: A borzongás birodalma (Ghostbusters: Frozen Empire) – Három éve még talán megbocsátható volt a szemérmetlen nosztalgia, főleg hogy akkoriban volt annyi ötlet Jason Reitman rendezőben, hogy új családdal új környezetbe helyezze a kísértet-kergetőzést. De Reitman lelépett (a stáblista alapján csak belepiszkált a forgatókönyvbe), az öregek mind visszatérnek, a helyszín újból New York, és még a marshmallow-figurák is burjánzanak. Ja, és a polgármester most az, aki 40 éve egy jelentéktelen mellékszereplő volt. A történet nagyjából érdektelen: az újsütetű családi dinamikában próbálja mindenki megtalálni a helyét, mikor egy újabb (hajánál fogva előrángatott) veszedelem tör rá a Nagy Almára, ezúttal hirtelen jeg(ec)esedést okozva. A régi szellemirtók-bázis nyökögve működik, a párbeszédek csikorognak, a karakterek pedig olyan üresek, hogy még egy szellemcsapda is alig bírná őket rabul ejteni. Tényleg sajátos “tehetség” kellett ahhoz, hogy Paul Rudd, Carrie Coon és a többiek (beleértve az öregeket) egyaránt valamiféle kínos színjátszókörre emlékeztetően deklamálják szövegeiket. Egyedül talán McKenna Grace ragyog ki a kompániából, kinek alakítását nem tudják elrontani a körülmények. A súlytalan CGI-tobzódásos finálét meg leginkább csak átaludni lehet.

Aquaman és az elveszett királyság (Aquaman and the Lost Kngdom, 2023) – Öt éve kellemesen csalódtam a minden idők leggázabb (khm) szuperhősét nagyvászonra vívő DC-mozi kivitelezésében. Őrült volt, túlhúzott és néhol horrorisztikus, de Jason Momoa gátlástalan lazasággal trónolt az egész közepén, és ezzel megvett kilóra. Azóta alaposan átrendeződött a játéktér a Warner-nél, plusz az Amber Heard körüli hercehurca sem tett jót a folytatásnak, ami ennek megfelelően egészen jelentéktelenre sikeredett. James Wan rendező keze alól valószínűleg sokszor kiráncigálhatták a forgatókönyvet; ezért lehet az, hogy a film elején gyakorlatilag összefoglalják nekünk az előzményeket, illetve hogy Heard vagy egyéb fenyegetés helyett jobb híján újra Orm (Patrick Wilson) kerül fókuszba. Kissé homályos, főszereplőnk miért is kéri pontosan az általa száműzött tesó segítségét, dehát ilyen apróságokkal a stúdió írószobájában már rég nem foglalkoznak. A látvány túláradó, a kölcsönös szurkapiszka enyhén mesterkélt (érdekes módon Wilson tűnik természetesebbnek), az összkép pedig ezúttal inkább kellemetlen trash, semmint jóleső camp. Nem jó hír ez a karakter rajongóinak, de mivel az egész DCEU-nak úgyis vége van, már mindegy is.

A győztes gól (Next Goal Wins, 2023) – Taika Waititi következő dobása ismét telitalálatnak tűnt: a viccesen lúzer focicsapat megdicsőülésének igaz története fergeteges vígjátékot ígért. Ám hogy nem lett az, csak részben köszönhető az író-rendező sajátos (és ezért megosztó) humorának. Először is: a lúzer csapat nem vicces, inkább csak béna. Másodszor: a forgatókönyv meglehetős szabadsággal dobálja egymás után a film eseményeit, amolyan szkeccs-módra. Harmadszor: a nagy dramaturgiai csúcspont teljesen elsikkad – valószínűleg szándékosan, újabb gegnek szánva, de ez valahogy most nem működik. Ahogy nem működik a humor és a dráma sajátos elegye sem (ellentétben az öt évvel ezelőtti Jojo Nyuszival, pedig ott azért rázósabb témák merültek fel…), pedig a színészek (élükön Michael Fassbenderrel) mindent megtesznek: szépen átjön a bolondozós forgatási hangulat. A győztes gólt valahogy mégse sikerült berúgnia Waititi-nek: ez most kapufa lett.