írta Nikodémus
Megroppanó világhelyzetben szeretünk menedéket keresni és elbújni: saját hiteinkbe, egy magunk-teremtette privát édenbe vagy az egyéni boldogság biztos sáncai közé. Hogy mindez lehet akár egy gondosan kiagyalt hazugság? Legtöbbször nem zavar minket. Két, nemrég bemutatott film azonban nem hagyja nyugodni a békességre vágyókat: Rodrigo Sorogoyen és Christian Mungiu Európa két, viszonylag távoli pontjáról hoz vérfagyasztó látleletet jelenkorunk kisközösségeinek gyűlölködéséről, ráadásul egyaránt igaz történet alapján.
A hazájában díjakkal elhalmozott, itthon pedig még februárban debütált Szörnyetegek nyitójelenete csaknem a játékidő kétharmadáig talányos marad: két férfi jár veszélyes táncot egy zabolátlan lóval, majd a kamera a legyűrt állat szájára közelít. A lélegzet fennakad, majd egy galíciai hegyi falu borús képeire vált a kamera. Ide költözött két éve Antoine (Denis Ménochet) és Olga (Marina Foïs) Franciaországból, hogy nagyvárosi életüket hátrahagyva biokertészetet indítsanak, és megőrizzék a paradicsomi táj érintetlenségét. A szomszédok gyanúsan méregetik őket, különösen egy testvérpár, akik ott kötnek beléjük, ahol csak tudnak. Xan (Luis Zahera) és Lorenzo (Diego Anido) a napi robot után többnyire a kocsmában eresztik ki a gőzt, szájhősködésükre „a francia” eleinte csak legyint. Aztán amikor valaki megmérgezi öntözőkútját, kézikamerát vesz magához.
Ennek zaklatott felvételei csak pillanatokra tűnnek fel előttünk, a spanyol rendező azonban kimért képeivel és kihagyásos elbeszélésmódjával így is robbanásig tudja fokozni a feszültséget. A rutinos thriller-dramaturgia ezúttal azonban valami sokkal ijesztőbbet szolgál: tehetetlen tanúi vagyunk annak, hogy miként fajul tettleges erőszakig egy gyanakvásból, frusztrációból és kölcsönös félreértésből épülő konfliktus. A tét ugyanis maga az élet, legalábbis ahogy azt a felek elképzelik: az értelmiségi házaspár sajátos „ökológiai vezeklésként” óvná a természetet, az évszázadok óta kilátástalanságban tengődő helyiek meg egyszerűen pénzt akarnak – s vele a fogyasztói hedonizmus ócska paródiáját. A Szörnyetegek, miközben fő témája mellett üdítő árnyaltsággal beszél vidéki és városi ember habitusának különbségeiről vagy a kölcsönös idealizálás veszélyeiről, egy kulcsjelenetben irányt vált, és ezután is képes tartani a szintet.
Témaválasztásában, hangütésében és dramaturgiai fogásaiban is hasonlót kísérel meg Christian Mungiu, a román újhullám talán legfontosabb rendezője új nagyjátékfilmjében, melynek címe önmagában is talányos: az R.M.N. ugyanis jelentheti Románia országnevét, utalhat a román, magyar és német szavakra, valamint rövidítése az MRI-vizsgálatnak, melynek során az agyműködés biokémiai rendellenességeit kutatják. A nyitány ezúttal is különös történései után a Németországban dolgozó, szász és román gyökerekkel rendelkező Matthias (Marin Grigore) társává szegődünk: a férfi karácsony előtt otthagyja munkahelyét, és hazautazik erdélyi szülőfalujába. Megkeresi elhidegült feleségét és közös fiúkat, s felveszi a kapcsolatot korábbi ismerőseivel, köztük egykori szeretőjével, Csillával (Judith State), aki időközben a helyi péküzem ügyvezetője lett. A cég éppen állást kínál, ám mivel a helyiek közül senki sem jelentkezik (s az EU-s pályázati határidő is szorít), végül két Sri Lanka-i vendégmunkást vesznek fel. Erre kitör a botrány.
A tavaly Cannes-ben versenyzett R.M.N. talán még ráérősebben vázolja fel alapkonfliktusát, mint párfilmje: eleinte a sodródó Matthias szemszögéből ismerjük meg az idilli felszín alatt fortyogó indulatokkal terhes falucskát. Az elegánsan jelzett többnyelvűség, az eltérő kulturális gyökerek és az egyéni gazdagodás ígérete olyan békét teremt a lakók között, melyről csak a játékidő közepén derül ki, mennyire hamis. A két film további közös vonása, hogy az idegengyűlölet és a multikulturalizmus dilemmáin túl ravasz természet-ábrázolással él: a kezdetben turistacsalogatónak tűnő „éden” illúziója gyorsan szertefoszlik, a közeli erdő szikár, részvétlen fái sokkal inkább szereplőink egyre sötétedő lelkivilágát tükrözik – s közelgő tragédiát rejtenek.
Van egy megrázó csúcsjelenet Sorogoyen és Mungiu alkotásában is, ami mély keserűséggel rögzíti korunk emberének végzetes kommunikáció-képtelenségét. Legyen ideges kocsmai szóváltás vagy gyorsan eldurvuló lakógyűlés, a tanulság egyértelmű: nemhogy demokráciát gyakorolni, még egymást meghallgatni is képtelenek vagyunk. Marad a gyűlölet, amit adtál – és amivel én is fizetek, hetedíziglen.
(Megjelent: Új Ember, 2023. május)
- Bonhoeffer – Lelkész, ügynök, merénylő (Bonhoeffer: Pastor. Spy. Assassin.) - 2025. április 06.
- A brutalista (The Brutalist) - 2025. március 16.
- Száz év magány (Cien años de soledad) – 1. évad - 2025. március 09.
- Megtört hang – Maria - 2025. február 23.
- Agymanók 2. / A vad robot - 2025. február 09.
- Senna minisorozat - 2025. február 02.
- Brawn: A lehetetlen Formula 1 sztori / A korona – 6. évad / Botrány királyi módra - 2025. január 26.
- Konklávé (Conclave) - 2024. december 08.
- Szent (Święty) - 2024. november 10.
- A csend hangjai – Három kortárs animációs film a gyászról - 2024. november 03.