0

Röviden: Szellemirtók: Az örökség / A Gucci-ház / Richard király

írta Nikodémus

Szellemirtók: Az örökség (Ghostbusters: Afterlife) – Hollywood franchise-facsarásának újabb szomorú példája volt, amikor a két régi (s legendájában békén hagyandó) Szellemirtók-részt a nőiesítési vonal jegyében hat éve újraforgatták. A net népe ezúttal fején találta a szöget: a film fölösleges és rossz volt, függetlenül a szereplők nemcseréjétől. S hogy milyen gyorsan forognak az aktuális trendek, bizonyítja ez a legújabb rész, amely a Stranger Things-divatra építve próbálja eladni nekünk újra a nyolcvanas évek kacarászós-felhőtlen szellemüldözősdijét. A vígjátékrendező apjánál sokkal ígéretesebben induló Jason Reitman kissé komótos tempóban, ám remek hangulatteremtéssel alapoz meg az új kalandnak. A családi kapcsolatokat felfedezve a régi rajongók szeme befelhősül, a fiataloknak pedig ott a nosztalgia, ám a játékidő derekánál elszaporodnak a logikai bakik (csakis egy Paul Rudd által játszott fizikatanár lehet olyan ütődött, hogy ott és úgy végez kísérletet, ahol és ahogy…), aztán kellemetlenül a szánkba rágják, hogy itten most nosztalgikus vágybeteljesítés zajlik éppen, avagy családi találkozó (bizony felbukkan mindenki, tényleg mindenki)… avagy csúnya újrahasznosítás. A finálé ötlettelensége alaposan lerontja a filmet, pedig McKenna Grace és Carrie Coon megérdemelne egy újabb mozit ebben az univerzumban.

A Gucci-ház (House of Gucci) – Pózolás és vagyon, siker és kudarc, ármány és bűntény – mindezt egy olasz divatmárka ikonikus családtörténetének keretében. Ridley Scott szimata megint jó volt: a Gucci család zűrzavaros viszonyairól kerekíthetett volna egy nagyszabású, izgalmas drámát, ahol mindenki úgy viselkedik, hogy kicsit be van csípve. Az öreg azonban sajnos műfajt váltott: dráma helyett szappanoperát rendezett, a szereplők pedig úgy játszanak, mintha egytől egyig alaposan felöntöttek volna a garatra. Van itt csöndes-katatón részeg (Adam Driver), nagyjelenetet rendező botrányhősnő (Lady Gaga), olcsó ripacs (Al Pacino) és egy szimplán ostoba bolond (Jared Leto), összjátéknak azonban nyomát sem látjuk. Mindenki a maga kis külön univerzumában létezik, a vékonyka történet kisszerű fordulatokkal halad előre, a végkifejlet után pedig alig tudjuk meg, mi is volt szereplőink karakter-útja. Scott még a klasszikus “méltatlan örökös elbukik”-sémát sem képes következetesen végigvenni, és ez jórészt a lusta forgatókönyvnek és a pocsék rendezésnek köszönhető. Szó se róla, a díszletek, a ruhák és a sportkocsik szépek, a korabeli slágerek meg fülsimogatóak, ám diszkógömbből és néhány teátrális veszekedés-jelentből még nem lesz film. Lehet, hogy lassítani kellene a tempón, mert kedvenc munkamániásunk egyre többet hibázik.

Richard király (King Richard) – Kevéssé hiszem, hogy Reinaldo Marcus Green direktori képességekben felérne imént tárgyalt brit kollégájához, de amit amaz most cudarul elvétett, ő példásan lehozta. Igaz, szabályosabb történet volt a kezében, és volt hozzá egy sztárja. Az ilyesféle történetekhez pedig épp elég egyetlen sztár: Will Smith a világhírűvé váló Williams-lányok édesapjaként ragad teniszütőt, szedi a labdát, melózik éjjeli műszakban, és megy olykor mindenkinek az agyára. Színészünk nehéz előéletű, súlyosan bizonyítani akaró apát formál meg dicséretes igyekvéssel (még az öregedést is megpróbálja érzékeltetni), s a film komoly érdeme, hogy nézőjét mindvégig bizonytalanságban tartja afelől, ez-e a helyes (normális) viselkedés egy szülő-gyermek kapcsolatban. A Richard király több ponton pedzegeti azt a súlyos kérdést is, megtehetjük-e gyerekünkkel, hogy egy általunk elgondolt (khm, megtervezett) életpályára állítjuk, és nem kérdezzük a véleményét. Könnytörölgetős drámára (pár nehéz pillanattól eltekintve) azért ne számítsunk: a forgatókönyv kellemes feelgood-üzemmódban szállítja a felnövéstörténet fontosabb állomásait. S jótékonyan elhallgatja főszereplője ellentmondásosabb vonásait. Smith árnyalt karaktert formál figurájából, szépen megtölti élettel, de még mindig olyan erős sztárfaktor sugárzik belőle, hogy azt bizony nehéz levetkőzni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *