Szükségből erényt, hiányból bőséget

55+1 éve jelent meg Frank Herbert Dűnéje, itt az új filmváltozat

írta Nikodémus

Elsőként egy autós szakkönyv-kiadónál jelent meg, szerzője háborúviselt fotós-újságíró (komoly ökológiai tanulmányokkal felvértezve), az azonnali világsiker pedig még öt folytatást szült. A Dűne scifi regénysorozat kidolgozottsága Asimov Alapítvány-univerzumával, mítosz-teremtő ereje Tolkien Gyűrűk Ura-trilógiájával vetekszik, emellett számtalan későbbi scifi- és fantasy-alkotásra hatott, s egyszerre teszi témájává a környezetvédelmet, az emberi társadalmat mozgató politikai, vallási és gazdasági kérdéseket, a történelmet befolyásoló döntések súlyát, illetve megkísérli bemutatni egy messiás öntudatra ébredését.

Minden egy homokdűnével kezdődött

„A kezdet kezdetén kell a leggondosabban ügyelni rá, hogy meglegyen a dolgok egyensúlya” – bizonyára ez a gondolat formálódhatott Frank Herbert fejében, amikor 1957-ben először meglátta az Ontario állambeli Florence település közelében megjelent néhány homokdűnét. A feladat egy újságcikk megírása volt a jelenséget okozó éghajlatváltozás hosszabb távú ökológiai és társadalmi következményeiről, ám az írót annyira megragadta a téma, hogy élményét előbb haiku-ba öntötte, majd gyorsan terebélyesedő vázlatokat kezdett írni egy elképzelt, jövőbeli világról, amelynek legfontosabb természeti erőforrása egy gyakorlatilag lakhatatlan sivatagbolygó. S a gondolat az 1965-ben megjelent első regény kezdőmondatává vált.

Arrakis (vagy másik nevén Dűne) fullasztó klímája a legkevésbé sem csábítja az ismert univerzumot akkorra már meghódító emberiséget a letelepedésre: felszínét pusztító hőség, halálos szélviharok és mindent betemető homok uralja, a felszín alatt pedig veszélyes csúcsragadozóként hatalmas, féregszerű állatok laknak. A víz – az élet feltétele és fenntartója – annyira ritka, hogy minden cseppjét gondosan őrizni kell. Hogy e radikálisan forráshiányos környezetben mégis jelen van az ember, az egyetlen dolognak köszönhető: a távoli jövő civilizációjának alapot adó, kizárólag itt bányászható fűszernek. Ez teszi lehetségessé az űrutazást, a technikai eszközök működését, és finomított formában emberi fogyasztásra is alkalmas. Aki a fűszer kitermelését és feldolgozását birtokolja, az az egész világmindenség ura.

Egy régmúlt jövő különös társadalma

Herbert regényciklusában kéz a kézben jár a politikai berendezkedés és a technikai civilizáció állapota. Kölcsönhatásuk döntő fontosságú, a Dűne világában ugyanis tiltott mind a mesterséges intelligencia, mind a komoly tűzerőt képviselő fegyverzet, miután az emberiség a múltban épp hogy csak túlélt egy véres robotlázadást. S ha nincs gép, akkor fejlesszük magát az embert: különféle szektaszerű szervezetek esküdnek fel tagjaik fizikai, pszichikai és genetikai fejlesztésére úgy, hogy elérjék az „emberfeletti ember” csodálatosan rémisztő eszményét. A logikus következtetés mesterei a mentátok, a testi-lelki önuralomé a Bene Gesseritek, utóbbiak titkos célja pedig a tökéletes ember (a „Kwisach Haderach”) létrehozása irányított párosodás révén.

E sajátos kalliklészi etika minden árnyoldala felvonul az univerzumot benépesítő dinasztikus uralkodóházak vetélkedésében, melyet jórészt cselszövés, merénylet és erőszak kísér. Nemességet egyedül talán csak az Atreides-házban fedezhetünk fel, melynek hercege, Leto a regény elején érkezik családjával együtt Arrakisra, hogy átvegye annak fennhatóságát. Sajátosan feudális, késő-középkori logika szerint császára engedte ezt meg neki, ám alig sejti, hogy összeesküvés készül ellene a rivális házak és a velük összejátszó kereskedelmi szövetség révén. A Dűne világában szó sincs demokráciáról: uralkodók és alattvalók, egyezmények és üzleti alkuk bonyolult rendszere tartja politikai egyensúlyban a világegyetem több ezer társadalmát.

Messiás születik

Ez az érzékeny egyensúly akkor reped meg először, amikor Leto Atreides fia, Paul az apja elleni merényletet túlélve kimenekül a sivatagba annak szívós őslakosai közé, s lassacskán olyan képességek tudatára ébred, amit emberfia azelőtt még nem tapasztalt. A Dűne talán legizgalmasabb rétege ez, hiszen a regény cselekményével párhuzamosan válunk részeseivé Paul önfelfedező belső utazásának. A fiatal, már most kiváló képességekkel rendelkező fiú egyszerre riad meg önnön jövőlátomásaitól, a mitikus próféciák rá vonatkozó igazától és a benne formálódó vezérszereptől. Herbert rejtélyes, nehezen visszaadható leírások révén teremti meg ennek a furcsa, néhol blaszfém, néhol áhítatot keltő messiás-várásnak a hangulatát, finoman jelezve, hogy hiába kétely, jószándék vagy kitérési kísérlet, Paul sorsa be fog teljesedni.

Mire a regnáló politikai berendezkedés főszereplői megérzik Paul érkeztét, már késő: nem menekülhetnek a forradalom elől, mely vallási köntösbe öltözve végigsöpör az egész galaxison. Központi alakja, kiről históriás énekek, legendák és mítoszok szólnak, immár abszolút uralkodóként kénytelen szembenézni azzal, hogy annak foglyává vált, amitől meg akarta szabadítani az univerzum népét.

Mozgóképbe önteni a víziót

Dacára annak, hogy a Dűne összetettsége és sokértelműsége miatt számtalan scifi-film és regény ihletője volt, ő maga mindezidáig látványosan ellenállt a feldolgozási kísérleteknek. A hetvenes évektől kezdve Arthur P. Jacobs, Ridley Scott és Peter Berg is megpróbálkozott a filmrevitellel, ám a máig legmeghökkentőbb terv egy mexikói kultrendezőé, Alejandro Jodorowskyé volt, akinek innovatív elképzelései szerint a filmben Salvador Dalí és Orson Welles is szerepet kapott volna, a jelmezekért Jean Giraud (Moebius), a látványért H. R. Giger, a zenéért pedig a Pink Floyd lett volna felelős. A grandiozitásában abszurd filmterv költségeit azonban senki sem akarta finanszírozni, helyette 1984-ben alacsony költségvetéssel készült el David Lynch adaptációja. A művészfilmes gyökerekkel rendelkező amerikai rendező nem bízott sem a forrásanyagban, sem a felügyeletére kirendelt producerekben, így a végeredmény egy részleteiben izgalmas, összességében azonban túlzsúfolt és széttartó mozifilm lett.

A pénzügyi bukás a sorozatformátum felé terelte a Dűne vászonra vitelén fáradozókat, s az ezredfordulón született egy háromszor másfél órás minisorozat, mely elsősorban a politikai történésekre koncentrál, jórészt elhagyva a regény spirituális szálait.

Négy éve, 2017-ben érkeztek az első hírek arról, hogy új Dűne-megfilmesítést készítenek elő, ezúttal bőséges költségvetéssel. A rendező az a Denis Villeneuve, aki függetlenfilmes indulás után a Felperzselt föld háborús családtörténetével hívta fel magára az álomgyár figyelmét, majd rendezett, nyomasztó krimit (Fogságban), szürreális tudatfilmet (Ellenség), súlyos akciómozit (Sicario) és lírai scifi-melodrámát (Érkezés) egyaránt. Az igazi főpróba azonban az 1982-es Szárnyas fejvadász nagyköltségvetésű folytatásának megrendezése volt. A művészi siker igazolta, hogy a kanadai direktor alkalmas egy összetett, sok karaktert mozgató, korokon átívelő történet elmesélésére úgy, hogy közben figyel az apró részletekre is.

Ez a mindenre kiterjedő gondosság figyelhető meg a produkcióról eddig napvilágra került fotókon, előzeteseken: a remek színészgárda, a valódi környezetben lezajlott forgatás, valamint a döntés, hogy az érkező mozifilm megelégszik az első regény cselekményének kétharmadával, jelzi, hogy komoly, átgondolt adaptáció van születőben. Villeneuve saját elmondása szerint megpróbálta lehántani az elmúlt félévszázad alatt a regényre rakódott kulturális referenciákat, s azt a maga nyers frissességében vászonra vinni. Frank Herbert Dűnéje manapság ugyanis aktuálisabb, mint valaha. Ember és természet feszültségteli viszonya a kezdődő klímaváltozás árnyékában; viszály és árulás az átrendeződő nagyhatalmi világhelyzet tükrében; hit és racionalitás viszonya a történelmi vallásokat fenyegető szekularizáció korában – egytől egyig húsbavágóan aktuális, töprengésre késztető témák. S a forráshiány, melyből bőség, a szükség, melyből erény fakad. Nincs más lény az Univerzumban, ami véghez tudná mindezt vinni, csak az ember.

Csodálatosan rémisztő hatalom ez – sajnos túl könnyű visszaélnünk vele.

(Megjelent: A Szív, 2021. szeptember)