1

Röviden: Az Öngyilkos Osztag / Dzsungeltúra / Szörnyella

írta Nikodémus

Az Öngyilkos Osztag (The Suicide Squad, 2021) – Az évszám demonstratív kiírása nem véletlen: ettől eltekintve csupán egy ártatlan határozott névelő választja el a Warner legújabb szuperhősmoziját az öt évvel ezelőtti, csúnya katasztrófával végződő próbálkozástól. Arra is jött rendesen a hype-vonat, ezúttal pedig az a James Gunn volt a húzónév, aki trashfilmes előzmények (pl. Super) után két Galaxis őrzői-adaptációval elég alaposan letette a névjegyét a szomszédban (aztán kirúgták, aztán visszavették, tudjuk a sztorit). Derekasan igyekszik is bebizonyítani, hogy mennyire más ez az őrület, amiben a képregényhősök B-csapatja csapatja – jó sikamlósan, véresen. De azon túl, hogy a forgatókönyv most normálisan meg van írva, és bőven repkednek a húscafatok meg az egysorosok, ez a film tulajdonképpen nem különbözik túlságosan rosszemlékű elődjétől. Amott zenés klipekben mutatkoztak be a karakterek, itt meglehetősen egyszerű indirekt párbeszédekben (még jó, hogy nem fordulnak ki a kamerának), és az öncélú erőszakorgia meg a bizarr feketehumor ellenére gyakorlatilag megismétlik önnön útjukat, csak más avatár alatt (Idris Elba Bloodsportja egyenesen ordítja, hogy ő eredetileg Will Smithnek készült). Gunn pedig sajnos nem elég bátor ahhoz, hogy a végére ne formálja jóságossá figuráit, akik természetesen az igazi főellenség ellen fordulnak a megfelelő pillanatban (családozás szerencsére azért nincs). Tudom, súlyos pénzekből készült stúdiófilmet nézek, szóval mit is vártam? Talán többet egy mocskosszájú, cafatos, de végülis felszínes polgárpukkasztásnál?

Dzsungeltúra (Jungle Cruise) – Jóval szelídebb (és még biztonságosabb) vizekre evez az óriás egeres cég legújabb produktumával, melyet a Karib-tenger kalózai után újabb témaparkos attrakció ihletett – a franchise-osítás reményében. A főnökök nem is bíztak semmit a véletlenre: úgy pattog-pörög a nyitány, hogy az egyszeri mozinéző csak kapkodja a fejét. Jóleső Indy-hangulat lep meg, és ha nem sietnénk annyira, még a Dwayne Johnson–Emily Blunt párost is tudnám méltatni, mert bizony jól működik. És ez az egyetlen igazi nagy mázlija ennek a filmnek, mert hiába csúszik könnyen az élmény, a cselekmény bakugrásai azért könnyen kiszúrják a szemünket. Sajnos a Disney még mindig nem szokott le arról, hogy narrációban mesélje el nekünk egy-egy karakter háttérsztoriját (ezt legalább kétszer megcsinálják), és hogy trendin jófejkedve LMBTQ-utalgassanak. Az egész a szokásos sorminta szerint működik: elképesztő látvány, összecsiszolódó főszereplők, misztikus MacGuffin, izgis kaland, “a legenda igaz” aha-élmény. Ja, a sztereotip (khm német) főgonoszt kihagytam (Jesse Plemons). A Dzsungeltúra elsőrangú blockbuster-termék, kidekázott produceri munka, aminek egyetlen eredeti pillanata sincs. Habár az a Nothing Else Matters-feldolgozás…

Szörnyella (Cruella)Craig Gillespie (Plasztik szerelem, Frászkarika, Én, Tonya) eddig meglepően jó érzékkel mutatta be kedvesen (avagy rémisztően) lökött hőseit, ideális választásnak tűnt tehát ahhoz, hogy a Disney pár éve már tartó gonosz-előzményfilmes trendjét a 101 kiskutya antagonistájának sztorijával folytassa. A gonosz eredetét megmutatni persze mindig kockázatos vállalkozás, és a magát családbarátnak pozicionáló stúdiótól komoly mélységeket nem is várhattunk. Két út kínálkozik: humorral és stílussal elbagatellizálni vagy múltbéli traumák megmutatásával szimpátiát kelteni. A fejeseknek sikerült a kettőt egyszerre belegyömöszölniük a filmbe, de ez sajnos nem erény, inkább a forgatókönyv szétszórtságáról árulkodik, amely kapaszkodik mindenbe, hogy hihetővé tegye a divattervezésre áhítozó szegény tolvaj árvagyerek felnövéstörténetét. Emma Stone remek, épp ott és úgy ripacskodik, ahol és ahogy kell, ám hiába a sziporkázó rész-ötletek vagy a hatvanas évek divatvilága, a film nehezen tudja leplezni, hogy gyakorlatilag egy Ördög Pradát visel-remake. Emma Thompson nagyobb dáma annál, hogy filléres manírokkal utánozza Meryl Streepet, de érezhetően ő sem dolgozott túl sokat a megformálásért. Nem is kell, ez egy színes-szagos, gyorsan felejthető lábjegyzet egy régi rajzfilm-klasszikushoz az önmagát már sokadszor kizsákmányoló Disney cinikus-blazírt tálalásában.

Egy komment

  1. A Suicide Squad katasztrófa lett, pedig imádom Gunn-t, de akkor is! (Csúnyább szavakat direkt nem akarok használni!!!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *