0

Vívódó művészkelkek – Ralph Fiennes-portré

Legkedvesebb hőseit Ralph Fiennes nem csak eljátssza, rendezi is

Legyen szó egy náci munkatábor szadista tisztjéről (Schindler listája), egy kalandutazó magyar grófról (Az angol beteg), egy zsidó család szépreményű fiáról (A napfény íze) vagy a Harry Potter-sorozat rettegett Voldemortjáról, Ralph Fiennes összes szerepében igyekszik valami emberit felmutatni. S miközben hozzá illő mellékszerepeket vállal Hollywoodban, egyre figyelemreméltóbb rendezői életművet épít.

A hatgyermekes angol művészcsaládba született Ralph Fiennes útja szinte egyenes volt a színjátszáshoz: kezdeti festői ambícióit félretéve elvégezte a királyi színészi akadémiát (Royal Academy of Dramatic Art), 1987-től pedig angol Királyi Nemzeti Színház, majd a Shakespeare-társulat tagja lett. Filmszerepeiben is tetten érhető e korai tapasztalat: gyakran vállalja történelmi figurák megformálását, és vonzódik a klasszikus drámairodalom nagy tépelődőihez. Első rendezésében mégis egy radikális modernizálást hajt végre.

írta Nikodémus

Hűség és árulás

A Coriolanus Shakespeare egyik legrejtélyesebb, legszabálytalanabb drámája: hőse távolságtartó, nehezen szerethető karakter, aki büszkesége mögé rejti valódi érzéseit. Fiennes 2011-es rendezése a kilencvenes-kétezres évek divathullámának megfelelően kortárs környezetbe helyezi a cselekményt, a klasszikus szöveg stílusán azonban nem változtat. Főhőse, Coriolanus (Fiennes) egy vetélytársával, Tullus Aufidiusszal (Gerard Butler) megvívott brutális kézitusa után magas tisztségért indul a római politikában. Fellépése médiaesemény, beszédét politikai vitaműsorban elemzik, miközben az elégedetlenkedő nép lángba borítja a külváros utcáit.

A sivár beton-lakótelepek között zajló gerillaharc, a közélet és a sajtó összefonódása erősíti a film parabolikusságát, ám a rendező egy fontos változtatással még kiábrándultabbá teszi vízióját: az alapdráma nyitómonológjának elhagyásával közvetlen tükröt állít korunk elé, s egyúttal azonnal megfosztja központi szereplőjét minden idealisztikusságtól. Coriolanus megveti az elébe járuló hízelgőket és a csőcselékként viselkedő köznépet, és igazából nem is kívánja a hatalmat. Édesanyja (Vanessa Redgrave) beszéli rá, akivel talán egyedüliként képes őszintén beszélni – keserű felismerése, hogy utóbb benne is csalódnia kell. Fiennes ráerősít az eredeti darab elitista-militarista vonatkozásaira, filmje koszos és kellemetlen – nyugtalanító élmény kevés, ám annál megrázóbb katarzissal.

Mélyre temetett titkok

Claire Tomalin, az elismert életrajzíró 1991-ben megjelent Dickens-könyvével felrázta a brit irodalmi életet: az írónő forráskutatásai alapján azt állította, hogy a viktoriánus írófejedelem – aki példás életű családapaként regényeiben is gyakran kifejezte erkölccsel kapcsolatos nézeteit – élete derekán szeretői viszonyba keveredett egyik fiatal rajongójával. A bulvár-szenzáció hamar elült ugyan, ám a közvélemény nehezen tudta megemészteni, hogy Anglia Shakespeare után talán legkelendőbb irodalmi exportcikkén ilyen folt esett. Fiennes-t szerencsére nem a felszín érdekelte: A titokzatos szerető című filmje árnyaltan igyekszik bemutatni két művészember érzékeny kapcsolatát.

A csillapíthatatlan energiájú, titkon színészi ambíciókat tápláló, felolvasóestjeivel széleskörű népszerűségnek örvendő Dickens (Fiennes) egy színpadi előadás révén találkozik egy női vándorszínész-famíliával, s a legkisebb lány, a 18 esztendős Nelly Ternan (Felicity Jones) azonnal megragadja a figyelmét. Vonzódásuk kölcsönös, melyet eleinte saját maguk számára is értelmezniük kell, miközben szinte leküzdhetetlen akadályként tornyosul előttük saját morális meggyőződésük, illetve társadalmi helyzetük szakadéknyi különbsége. Első pillantásra úgy tűnhet, az írónak van több veszítenivalója, ám a film remek érzékkel egyenrangúvá emeli a két főszereplőt, azonos súllyal érzékeltetve dilemmáikat. Fiennes a történetet mindvégig a karaktervezérelt dráma nyomvonalán tartja, visszafogottsága a kosztümös filmeket gyakran olcsó melodrámába fullasztó kortárs adaptációkat figyelve különösen nagy erény. A titokzatos szerető emellett hangsúlyosan női film (ám hanyagolja a harcos feminizmus leegyszerűsítő nézőpontját), valamint szelíd, megfontolandó kommentárt fűz magánélet és nyilvánosság viszonyának problémájához, illetve korának képmutató erkölcsiségét párhuzamba állítja napjaink hamis sztárkultuszával.

Fehér holló

Ralph Fiennes két, egymást gyors ütemben követő rendezés után újra inkább színészi pályájára koncentrált: dolgozott Wes Andersonnal (The Grand Budapest Hotel), a Coen testvérekkel (Ave, Cézár!), de jutott ideje kortárs látványfilm mellékszerepére (James Bond: Skyfall, Spectre), animációs film szinkronizálására (A Lego-kaland 1-2., Kubo és a varázshúrok) és két Shakespeare-adaptációra is (III. Richárd, Antonius és Kleopátra).

Filmdirektori karmesterpálcát egy olyan művész kedvéért ragad újra, aki műfajának egyik legnagyobbja volt. Rudolf Nurejev balettáncos (1938–1993) kirobbanó tehetsége semmilyen korlátot nem tűrt: sem a gyerekkori mélyszegénység béklyóit, sem az egykori Szovjetunió fojtogató légkörét. Fiennes Julie Kavanagh 2007-ben megjelent kötetét veszi alapul filmjéhez, ám mégsem hagyományos életrajzi mozit forgat: elsősorban hőse művészi kibontakozása izgatja, illetve az ezt akadályozó diktatúra működése. Nurejev (a kitűnő táncos Oleg Ivenko megformálásában) tisztában van saját tehetségével, irányt azonban nem tud adni neki – a fókuszáltságra Alexander Pushkin, a legendás orosz balett-oktató (Fiennes) tanítja meg, aki egy időre be is fogadja otthonába a szegénysorból származó fiút. A két évvel ezelőtt elkészült, szélesebb körben tavaly bemutatott (HBO GO-n hazánkban is elérhető) A fehér holló (The White Crow) sokáig csöndes film marad: ráérős tempóban, finom utalásokból építi fel világát, s amikor egy nyugati vendégturné során a szabadság fuvallata csapja meg hősének arcát, már tudjuk, elkerülhetetlen a fájdalmas elszakadás. A párizsi repülőtéren 1961-ben lezajlott, híres-hírhedt disszidálás példás feszültségkezeléssel tetőzi be a film üzenetét: hiába kap és oszt ezáltal sebeket, a géniusz útjába nem állhat sem belső, sem külső korlát.

Fiennes lélekábrázoló képességét ezúttal talán nem fitogtatja olyan látványosan, mint előző rendezése, az erre több lehetőséget kínáló A titokzatos szerető, viszont egészen különleges élményt ad a film azon megközelítése, miszerint főszereplőnkkel együtt, fokról fokra fedezzük fel a kommunista elnyomás természetét. Látványos külsőségek helyett apró jelekből értesülünk arról, hogy a diktatúra a kiválóság helyett a középszerűséget, az egyéniség helyett a szabálykövetést várja el alattvalóitól. Nurejev azonban képtelen megalkudni, és ezt Fiennes nem szépíti: egy jelenetben a közeli barát rója fel a fiatal táncosnak, hogy minden valószínűség szerint ő a világ legönzőbb embere, de ezt megbocsátja neki. Mindez mélyen romantikus művészet-eszményről árulkodik, melynek érvényessége mellett hősein keresztül maga Fiennes is hitet tesz: Nurejev disszidálásának igazi tétje a visszafordíthatatlanság mellett a politikai és művészi szabadság végső elnyerése. Levegőhöz jutni végre a fojtogató körbezártság után.

*

Legyen szó kiábrándultság álarca mögé rejtett hazaszeretetről (Coriolanus), mélyre temetett szerelmes érzésekről (A titokzatos szerető) vagy vulkánként feltörő művészi elhivatottságról (A fehér holló), Fiennes rendezéseiben mindegyre a művészember történelembe-vetettségéről gondolkodik. Megvalósulhat-e a művészi kiteljesedés az adott társadalmi viszonyok keretei között? Szükségszerűen kallódik-e el a tehetség, vagy létezik értelmes kompromisszum? Mindegy, hogy egy hanyatló civilizáció zavaros hatalmi viszonyairól, a viktoriánus kor álszent moralitásáról vagy a kommunizmus hazug elnyomásáról van szó, Fiennes egyértelműen a korlátokkal szembeszegezett művészi autonómia eszménye mellett foglal állást, ám hősei számára nem spórolja meg a szellemi-érzelmi munkát. Azt az utat, melyet vívódásaik révén bejárnak, hogy végül – velünk együtt – személyes válaszokra leljenek.

(Megjelent: Új Ember, 2020. június)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *