Fuss el véle?

Trónok harca-, Bosszúállók-, Star Wars-finálé – és a rajongás új szintje

A rajongás úgy tűnik, ősi késztetése az embernek, s kéz a kézben jár az utálkozással. Kiválóan illusztrálja mindezt három, egyenként is kulturális jelenséggé növekedett filmsorozat tavalyi búcsúja: 2019-ben véget ért a Trónok harca tévésorozat, lezárult egy fejezet a Marvel-moziverzumban, illetve pont került a Star Wars galaktikus családtörténetének végére.

írta Nikodémus

Mindent elárasztó poszterek, csecsebecsék és kapcsolt termékek, rajongói őrület az interneten, elképesztő nézettség és mesés bevételek – április, május és december biztosan a szórakoztatóipar urainak aranyhónapja volt. Hogy megérthessük a világot lázban tartó nagy finálék kulturális jelentőségét, érdemes megvizsgálnunk, hogyan alakult át a tömegszórakoztatás az utóbbi években.

Három lépés a mennyország

A rajongást felülről irányítva pénzzé tenni először a tömegkultúra hajnalán, az ötvenes évek Amerikájában jutott eszébe a marketing-szakembereknek. A mozis (majd tévés) matinésorozatok figuráira épített játékokkal, könyvekkel és képregényekkel elsősorban a gyerekeket (s velük a szülők pénztárcáját) célozták meg, ám az így nyert bevétel elenyésző volt. George Lucas, a Star Wars kitalálója látott elsőként lehetőséget a kamasz és felnőtt rajongókban: még le sem forgatta híres filmjét, de már képregényes közönségtalálkozókra járva mutatta be annak világát festményeken és maketteken keresztül. Stúdiójával kötött előnyös szerződésének hála az összes licencjogot birtokolta, a Csillagok háborújának sikere pedig milliomossá tette.

Nem véletlen, hogy másfél évtizeddel később régi jóbarátja, Steven Spielberg úgy íratta meg a Jurassic Park forgatókönyvét, hogy közben már a készülő dinó-figurákra gondolt. A kapcsoltsági sorrend megfordult: immár nem a termék reklámozza a filmet, hanem a film a terméket, amivel a mozibevételek sokszorosát lehet keresni. A gondos piackutatással megtervezett hollywoodi látványfilmek nagy része azóta is ezt az üzleti modellt követi, legyen szó Harry Potter-, Transformers- vagy Verdák-filmekről.

A rajongás üzleti kihasználásának harmadik lépcsőfoka pedig épp napjainkban zajlik. A közösségi média jelentősége néhány éve növekedett meg: a részletek szakértőivé avanzsált rajongók internetes fórumokon, facebookon, twitteren és instagramon élik ki rajongásukat. Híreket és álhíreket, mémeket és videókat, petíciókat és rajongói teóriákat tesznek közzé, dicsérnek és kritizálnak – azonnal, sokszor indulattal reagálnak minden, kedvencükkel kapcsolatos fejleményre. Egyre növekvő hangjukat ma már egyetlen nagy filmstúdió sem hagyhatja figyelmen kívül: a nyolcvanas években még különcségnek számító geek-kultúra immár maga a fősodor, gyakran ijesztő hatalommal. A Trónok harca, a Bosszúállók és a Star Wars tavalyi befejezését övező közhangulat jól mutatja az alkotók ellentmondásos viszonyát saját rajongóikhoz.

Westerosi királydráma

A Trónok harca legjobb pillanataiban nem csupán megidézte, de nyakon is ragadta a korszellemet: a 8 évadon és 73 epizódon keresztül tartó történet főszereplői egy átmeneti, bizonytalan korban próbáltak boldogulni, miközben útjukat váratlan karakterhalálok, leplezetlen erőszak és szexualitás szegélyezte. Az elképzelt kontinens, Westeros késő-középkori forgatagában felvetődnek a kibontakozó modernitás dilemmái: a vallás mitikus ereje fakul; mágia és tudomány még nem válik szét; az élet pedig nehéz, gyakran kegyetlen. Mindezt pedig tetézi egy rémisztő fenyegetés: a Mások hadseregének klímaváltozást jelképező megállíthatatlan közeledése. Ez az árnyalt világépítés ingott meg az ötödik évad környékén, amikor az adaptációt végző forgatókönyvírók mögül elfogyott George R. R. Martin könyvsorozata. A sikert öregkorára megízlelő fantasy-író mindmáig adós grandiózus történetének befejező köteteivel, az HBO azonban kénytelen volt folytatni, majd lezárni a sorozatot – felemás eredménnyel. A cselekményszálak látványos egyszerűsödése, a mellékszereplők eltünedezése és a történet logikájának felborulása ugyanis sok nézőt kiábrándított, s bár a finálé a sorozat szellemiségéhez illően keserédes, a tévécsatornát birtokló Warner filmstúdió elégedett lehet az egekbe szökő nézettségi adatokkal.

Ki a jó politikus? – teszi fel nekünk mindannyiszor a kérdést a folyton intrikáló, egymást eláruló, hataloméhes westerosi arisztokrácia. A választ az HBO környékén érdemes keresnünk, akik elérték, hogy a Trónok harcát mind a rajongók, mind a kiábrándultak kövessék. Mindegy tehát, mit, csak beszéljenek róluk.

Bosszúállók, gyülekező!

Jóban akar maradni saját közönségével, ezért egészen más stratégiát követ a Disneyhez tartozó Marvel-moziverzum, melynek egyszemélyi főnöke, Kevin Feige maga is képregény-rajongóként igazgatja egyre értékesebb stúdióját. A Marvel képregényfilm-hullámot meglovagoló sikersorozata 11 éve és 23 film óta tart, ami legfőképpen a türelmes produceri építkezés és a rajongói gondolkodás ötvözésének köszönhető. A kisebb hősök képviselte történetszálak önmagukban is megállják a helyüket, miközben lassan épül egy mindent átfogó sztori, melynek kitüntetett állomásai a karaktereket csapatba gyűjtő Bosszúállók-filmek. Ez zárult le tavaly és tavalyelőtt egy nagyszabású történetívben, melynek során a világot romba döntő Thanost sikerült hőseinknek vezéráldozatokkal legyőznie. A jó előre beígért, lassan csepegtetett információkkal előkészített csata jórészt teljesítette az elvárásokat, nem utolsósorban azért, mert az alkotók a kiegyensúlyozott történetvezetés mellett a figurák korábbi filmekben kibontott hátterére is alapozhattak.

S ez a Marvel-mozik sikerének fő titka: a filmek sorát egyetlen, gigantikus, moziba szánt sorozatként is lehet nézni, melynek egyre bővülő világa az otthonosság érzését nyújtja a külvilág bizonytalanságával szemben. Noha itt-ott reflektál jelenkori politikai dilemmákra, alapvető eszképizmusa kiváló menedék a későn érő kamaszoknak, az élettől megriadó felnőtteknek, keresztutalásokkal teli cselekményszövése pedig a közös felfedezés élményét nyújtja. Mindeközben persze közhelyekké koptatja önnön jellegzetességeit: egy Marvel-film ma már biztosan beazonosítható látványvilággal, forgatókönyvi fordulatokkal és hatáskeltéssel rendelkezik, ami egyrészt ismerős, másrészt gyorsan unalmassá válik a kritikusabb néző számára.

Egy családtörténet vége

Minden idők legértékesebb márkáját, a Star Warst ellenben sikerült a szintén Disney tulajdonolta Lucasfilmnek hét év alatt csaknem érdektelenné tennie. Pedig 2012-ben, a vásárlás idején még minden szépnek tűnt: új, számozott filmtrilógiát és különálló történetek megfilmesítését jelentették be évenkénti bemutatókkal, a lendület azonban menet közben megtört. Kathleen Kennedy vezető producer többszöri rendező- és forgatókönyvíró-cserével avatkozott be a filmek készítésébe, és amikor 2017 végén bemutatták Az utolsó Jedik című VIII. részt, a bírálatok felerősödtek. Rian Johnson rendező több szempontból is továbbgondolta a Star Wars-univerzum sarokpontjait, és szokatlan történetvezetésű, meglepő fordulatokkal operáló moziját sok rajongó nehezen tudta megemészteni. A rá félévre érkező, zűrös előéletű Solo: Egy Star Wars-történet pedig már pénzügyileg is bukás volt a stúdió számára.

Ilyen előzmények után érkezett meg tavaly karácsonykor a mozikba a Skywalker kora, hogy lezárja a Skywalker-család 42 éve íródó történetét. JJ. Abrams rendező a nosztalgiára építő Az ébredő Erő után ezúttal is biztosra ment: a zárófilm kaotikus forgatókönyvével, ezernyi kikacsintásával és szükségtelen magyarázkodásával egyetlen hatalmas, szépen becsomagolt bocsánatkérő levél Az utolsó Jedik miatt – csak éppen célt téveszt. Úgy tűnik, a producerek a nagyközönség helyett ezúttal a célpiacnak tekintett rajongóknak akartak megfelelni, a rajongó azonban rossz tanácsadó, különösen ha indulatos.

Vissza a jövőbe

Hiába a finálék esemény-jellegét kiemelő nagy fogadkozások, biztosak lehetünk abban, hogy mindhárom filmfolyam folytatódni fog a következő években. A Trónok harcával kapcsolatban eleinte öt utódsorozatról beszéltek, jelenleg hármat jelentettek be, amiből egy készül. A Marvel-gőzhenger egy kis szusszanás után újraindul: a jövőre érkező új filmek mellett kidolgozott tervekről hallani az elkövetkező nyolc évre vonatkozóan. A Lucasfilm pedig az otthoni tartalomszolgáltatás felé fordul: a Disney+ múlt novemberben indult streaming-csatornáját a Star Wars legelső élőszereplős tévésorozatával, A mandalóri-val (The Mandalorian) harangozta be.

Azt gondolnánk, a műről idővel leválik annak kortárs fogadtatása, ám a nem csillapodó kommentháborúkat látva elképzelhető, hogy a véget nem érő, gyakran személyeskedésig fajuló internet-vitázások zárójelbe teszik még önmaguk tárgyát, a filmeket is. Hogy megmarad-e filmtörténeti mérföldkőnek a Trónok harca, a Marvel-filmfolyam vagy a Star Wars? Még nem tudni, egyvalami azonban biztos: tanulságos lesz annak a szociológusnak a vizsgálódása, aki néhány évtized múltán kutatni kezdi a kétezer-tízes évek tömegkultúráját.

(Megjelent: Új Ember, 2020. január)