1

X-Men: Sötét Főnix (X-Men: Dark Phoenix)

írta Minime

Az előző részekről: Az elsők, Az eljövendő múlt napjai, Apokalipszis.

Az egész X-Men-univerzum talán legizgalmasabb karaktere gyakorlatilag saját filmet kapott, amelynek stílusosan, egy egész korszakot lezáró alkotásban ágyaztak meg. Elvárásként igazából azt vártuk volna, hogy minimum az eddigi X-Men mozik szintjét elérje, és ha netalán jobban sikerülne, mint a korábbi darabok (kivéve persze a majdhogynem tökéletes Logan-t), akkor egy önmagunkban már enyhén katartikus nyugtázó érzéssel lehetne átpasszolnunk a karakterek sorsát az MCU-nak és a Disney-nek.

Simon Kinberg írt egy forgatókönyvet, ahogyan korábban is, megrendezte, ahogyan korábban nem, és kaptunk egy ugyanolyan skatulyafilmet, mint korábban is. Az X-Menek elismeréséért és az emberek számára is bizonyítandó hasznosságuk érdekében küzdő Xavier professzor (James McAvoy) csapatát maga az USA elnöke kéri fel egy sérült űrsikló legénységének megmentésére, amelyet egy furcsa napkitörésszerű jelenség fenyeget. A csapat Bestia, Mystic, Quicksilver, Kurt, Storm, Scott és Jean Grey összeállításban lép pályára, és sikerrel abszolválja a feladatot. Azonban egy apró hiba folytán Jean Grey (Sophie Turner) elnyeli a napkitörés hullámait (egyértelműen a Főnix-erőt, csak tudnám, hogy volt akkor már benne az Apokalipszis finisében is), és lassan növekvő erőről és furcsa viselkedésről tesz tanúbizonyságot. Újdonsült erejének köszönhetően a múltjában rejtőző titkokra is fény derül, felmerül némi külső felelősségbeli dilemma, amely egyre inkább „sötétebb” alteregója felé tereli főhősnőnket. Hiába vívódik, hiába kér segítséget, hatalmától mindenki retteg, és csupán Vuk (Jessica Chastain), valamint földönkívüli fajának alakváltó egyedei képesek elfogadni és megérteni. Mindemellett pedig manipulálni és saját céljaik elérése felhasználni. Az X-Menek pedig kénytelenek egy minden eddiginél nagyobb fenyegetéssel szembenézni a Sötét Főnix képében.

Kinberg ezúttal kissé túllőtt azon a bizonyos célon, ugyanis a Főnix-erőnek (ami kb. Thanos és a 6 kő együtt) képes volt egy olyan jelentéktelen filmet készíteni, ami már önmagában bűn. Érthető persze, hogy a karakterek drámái és vívódásai előbbre valók a létező legnagyobb kozmikus erő bemutatásánál, ahogyan a vívódó és kétségbeesett, önvallomásokkal bűnbocsánatot nyerő karakterek agóniája is fontosabb, mint egy katartikus akciószekvencia, de sajnos ez nem igazán jön be. Az eddigi X-Men mozikhoz képest egy komorabb, sötétebb árnyalatú alkotást kapunk, amely ugyanolyan megosztó, mint a karakterek arculatváltásai a film során. Ez persze nem vonatkozik a főszerepet alakító Sophie Turnerre, hiszen neki valóban szembesülnie kell önmagával és megpróbálni együtt létezni az újdonsült – mondom, már az Apokalipszisben is benne volt valahogy – Főnix-erővel. Alakítása egészen élvezhető – Sansához képest komoly díjesőre is érdemes lenne –, azonban a társaság többi tagja gyakorlatilag az ő középszerű alakítását is messze alulmúlja. Eltekintenék a szereplők egyesével történő rossz alakításainak felsorolásától, aki látott már Kinberg-féle X-Men-mozit, az úgyis tudja, ki kit alakít. Jessica Chastain, mint újonnan érkező antagonista és manipulátor, olyan szinten kidolgozatlan és csapongó, mint egy hétvégi részeg a falunapon, gyakorlatilag a játékának az abszolút hiánya ad stabilitást a karakternek és a szerepnek.

Látványilag azért ez a mozi is rendben van, sőt zeneileg is. Nagy kár, hogy egy sikeres sorozat ilyen méltatlan befejezést kapott, ugyanis ez sajnos az. Reménykedtem benne, hogy a Trónok harca világát végre maga mögött hagyó Turner ezúttal kimagaslót fog nyújtani, és egy az egyben integrálhatóvá válik az MCU hősei és vezéralakjai közé, de sajnos ez a hölgy nem igazán jó színésznő, és nem hiszem, hogy valaha az lesz. McAvoy és Fassbender, gyakorlatilag a csekkfüzetükkel álltak sorba a film kedvéért, és ezen Jennifer Lawrence és Nicholas Hoult sem tudott segíteni. Egy fáradt író-rendező fáradt filmjének tűnik az egész, valószínűleg fáradt karakterekkel, egy erőlködő főhősnővel, jellegtelen kiegészítőkkel és egy potenciálisan felejthető végkifejlettel, amit csak a tetéz, hogy mindenki tudta előre mi a tétje az egésznek. Kár érte, a Főnix-erő mint testetlen kozmikus szuperlétező már önmagában jobb filmet érdemelne, de megszemélyesítve mindenképpen. Maga a film valamiért borzasztóan hasonlít és mintha alapozna is a Marvel Kapitány karakterére és dramaturgiájára, csak sokkal gyengébb annál.

Egy komment

  1. Ebben valahol ott volt egy igazán ütős film lehetősége, csak apró dolgokon, pár nemtörődömségen elcsúszott az egész. A sztori jó (lenne), a színészek szintén, és a kilencvenes évek is rendben vannak, ám a forgatókönyv a mértani pontossággal adagolt (amúgy fantáziadús) akciójelenetek között megdöbbentően gyenge, így nem tud muníciót adni a főszereplők közös drámájához. Hans Zimmer azért már megint odatette magát: hallgattatja magát a filmzene.
    Nem is szomorú, inkább kiábrándító ez a vég, főleg úgy, hogy a reboot két kiváló filmmel indult. Majd a Disney/Marvel?…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *