BrightBurn: A lángoló fiú – A kulisszák mögött

Mi lenne, ha egy égből pottyant gyermekből felnőtt korára nem hős válna… hanem valami sokkal gonoszabb? Az anyaságra régóta hiába vágyó Tori (Elizabeth Banks) legnagyobb álma teljesül, amikor egy nap férjével titokzatos csecsemőt talál a tanyájuk mellett. Múlnak az évek, és Brandon (Jackson A. Dunn) erős, egészséges kisbabából okos, szeretetre méltó, bár kissé magának való fiúvá serdül, aki nehezen szerez ugyan barátokat, de a felnőttekkel remekül kijön. 12. születésnapjához közeledve azonban Brandonban valami megváltozik. A fiú lobbanékonnyá válik, és tiszteletlenségével egyre gyakrabban vívja ki apja, Kyle haragját. A házaspár először a kamaszkorra fogja a változást, de Tori titkon érzi, hogy más, sokkal fenyegetőbb dolog történik rajongva szeretett gyermekével. Megpróbálja elfojtani anyai ösztönét, és magának is azt hazudni, hogy minden rendben van – egészen addig, amikor már túl késő.

Brandon Breyer: szuperhős vagy szörnyeteg?

Az ötlet, hogy a hagyományos szuperhős-mozikat a horrorral keresztezzék, Brian Gunn és unokatestvére, Mark Gunn agyából pattant ki. Brian Gunn, aki A Galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy) alkotójának, James Gunnak az öccse, és unokatestvérével, Markkal számos filmes- és tévés projektet jegyez, úgy döntött, hogy manapság, amikor a képregény-figurák uralják a popkultúra horizontját, csavar egyet a műfaji klisén, és bemutatja, hogy milyen az, amikor egy szuperhős nem az emberiség javára használja a extrém képességeit.

„Az ősi mítoszoktól Mózes történetén át egészen a modern szuperhős-sztorikig rengeteg helyen és formában bukkan fel az a toposz, hogy egy gyermektelen házaspár életében megjelenik egy talált gyerek – magyarázza Brian Gunn, a Brightburn – A lángoló fiú egyik forgatókönyvírója. – Az égi ajándékként érkező csecsemőkből aztán általában hősök és az emberiség jótevői lesznek, de mi arra gondoltunk, mi lenne, ha ezúttal másként történne minden, és a felcseperedő gyermekből nem hős, hanem pusztító szörnyeteg válna.” A forgatókönyv első változata visszafogottabb volt, és kifejezetten kisköltségvetésű megvalósításra készült, David Yarovesky rendező és Simon Hatt producer azonban meglátta benne egy olyan nagyszabású, látványos és lenyűgöző horrorfilm lehetőségét, amely a képregények műfajában gyökerezik, de újszerű irányba viszi el a történet.

„Davidék arra biztattak bennünket, hogy erősítsük fel a szuperhős vonalat – magyarázza Mark Gunn forgatókönyvíró. – És ez tényleg remek ötletnek bizonyult, mert az emberfeletti képességek megjelenése teljesen áthangolta a sztorit.” „Rájöttünk, hogy a szuperhős-képességek és attribútumok valójában nagyon ijesztőek is lehetnek – veszi vissza a szót Brian Gunn. – A pirosan világító lézerszem ördögi hatású, a repülés kísérteties, az emberfölötti erő súlyos fenyegetést hordoz. Ha összerakjuk mindezt, és kicsit még föl is erősítjük, tökéletes alapanyagot kapunk egy horrorhoz.”

James Gunn író-rendező, aki a Trome Entertainmentnél kisköltségvetésű filmekkel kezdte pályáját, hogy aztán A Galaxis őrzőivel berobbanjon Hollywood nagyágyúi közé, úgy érezte, hogy a Brightburn tökéletes projekt lehet szárnyait bontogató filmgyártó cége, a Troll Court számára. „Imádom ezt a filmet, mert teljesen újat hoz a szuperhős-műfajba – mondja James Gunn. – A horror irányából közelít a szuperhősök mítoszához, és ez sokkal hitelesebb megközelítés, hiszen tényleg van abban valami roppant fenyegető, ha egy szupererővel felruházott űrlény érkezik világunkba. Tori úgy gondolja, hogy fia az emberiség üdvét fogja szolgálni, de nagyobbat nem is tévedhetne. Kiderül, hogy a jövevény egy vérszomjas szörnyeteg, egy démoni lény, és a Brightburn pontosan így is kezeli.” „Korábban rengeteg tapasztalatot szereztünk szuperhős-filmekkel – teszi hozzá Simon Hatt producer –, és olyan filmet akartunk csinálni, amelyik kilép a szokványos keretek közül, és friss élményt nyújt a nézőknek.”

Azt az első pillanattól fogva eldöntötték, hogy nem James Gunn, hanem az a James Yarovesky ül a rendezői székbe, aki korábban Gunn munkatársa volt, és a „The Hive” című horrorral filmmel bizonyította, hogy mestere az idegborzolásnak. „Született tehetsége van a félelemkeltéshez – dicséri a rendezőt James Gunn. – Pontosan érzi a képek ritmusát, halálos biztonsággal tudja, hogyan kell felépíteni egy jelenetet, és kifacsarni belőle a maximális hatást. Fantasztikus élmény volt munka közben figyelni. Iszonyatosan felkészült volt, látszott, hogy korábban vagy ezer horrorfilmet megnézett, mindent kielemzett, részeire bontott, és aztán újból összerakott. Lenyűgöző volt az a hatékonyság, ahogy a jeleneteket megkomponálta.” „Kortársaimhoz hasonlóan én is szuperhős-filmeken nőttem fel, és sokat agyaltam rajta, hogy milyen lehet szuperhősnek lenni – meséli Yarovesky. – De valahogy mindig sokkal komorabb világot képzeltem el, mint ami a filmeken megjelent. Olyan mozit akartam csinálni, ami közel áll a szívemhez. Ami félelem irányába mozdul el.”

Miután a rendező és a producerek igényeit minden szempontból kielégítő forgatókönyv megszületett, következett a gyártási folyamat első nagy erőpróbája: a szereplőválogatás. Tori szerepére James Gunn egyik kedvenc színésznőjét, azt az Elizabeth Bankset szemelte ki, aki korábban a főszerepet alakította Gunn 2006-os filmjében, a Slither – Féltél már nevetve? (Slither) című horror-vígjátékban. „Imádok Elizabethtel dolgozni – árulja el Gunn. – Teli van energiával, és szívszakasztóan tud sikoltozni, aztán amikor elhangzik az ‘Ennyi”, rád néz, és mosolyogva megkérdi: ‘Jó voltam?’ Egy pillanat alatt képes váltani.” „Az első perctől neki szántuk a szerepet – mondja Hatt. – Sőt, amikor még csak keresgéltük Jamesszel a következő projektünket, már akkor eldöntöttük, hogy bármi lesz is, neki szerepelnie kell benne. Elizabeth-tel nem lehet hibázni: ebben a filmben is csodálatosan játszik, maga a megtestesült anyaság.”

„Számomra ez a film a szülői mesterség kínjairól szól – magyarázza Banks, aki maga is kétgyerekes anya. – Ha gond van a sráccal, hajlamosak vagyunk homokba dugni a fejét. De még ha szembe nézünk is a problémával, a megoldás akkor sem egyszerű. Szigorúak legyünk vele, vagy inkább elnézőek? Támogassuk, vagy kritizáljuk? Ezek a kérdések minden szülő számára ismerősek lehetnek.” Amikor férje figyelmezteti a bajokra, Tori elkeseredetten védelmezi fiát, és hiába gyűlnek a viharfelhők, inkább kivár, hátha Brandon magától is visszatalál a helyes útra. „Tudja, hogy ebben az életkorban a srácok függetlenedni akarnak szüleiktől, és arra keresik a választ, hogy kicsodák valójában – fejtegeti Banks. – Abban reménykedik, hogyha békén hagyja Brandont, a problémák maguktól megoldódnak.” Yarovesky számára a történet személyes vonatkozásokkal is rendelkezik. „Én is fura figurának számítottam a környezetemben – meséli a rendező. – Imádtam a horrorfilmeket, és már egészen fiatalon eldöntöttem, hogy filmes leszek. A szüleim csodabogárnak tartottak, de az anyám hitt bennem, kitartott mellettem, és a filmbéli anya-fiú kapcsolat sok tekintetben emlékeztet a miénkre.”

David Denman alakítja Tori férjét, Kyle-t, aki egyre növekvő aggodalommal szemléli Brandon átalakulását. „Kórházban voltam, amikor megkaptam a forgatókönyvet, és nem tudtam letenni – meséli a színész. – Olyan volt, mint valami görög sorstragédia. Legjobban azt tetszett benne, hogy a szokványos horrorfilmekkel szemben itt semmi sem fekete-fehér, a figurák és a helyzetek nagyon összetettek.” „Kyle olyan ember, akinek a családja a mindene – elemzi szerepét Denman. – Imádja a feleségét, bármit megtenne érte, és igyekszik a legjobb apja lenni Brandonnak. 12 évig többé-kevésbé jól mentek a dolgok, de aztán hirtelen minden megváltozik, és ezzel Kyle nem tud mit kezdeni.” „Tori és Kyle eltérő módon viszonyul a szülői szerephez – veszi át a szót James Gunn. – Vajon a srác fura viselkedése belülről fakad, vagy Toriék nevelési hibája? Kyle tisztábban lát, felismeri a fiúban felébredő gonosz erőt, az asszony viszont anyatigrisként védi a fiát, és azzal áltatja magát, hogy csak türelem kérdése, és előbb-utóbb minden jóra fordul. A két figura között ebből adódik az igazi konfliktus.”

A film sikere szempontjából kulcsfontosságú volt, hogy megtalálják Brandon szerepére azt fiatal színészt, aki meg tudja jeleníteni a kedves, jóindulatú, de a benne szunnyadó képességektől szörnyű irányba fejlődő fiú pokoli metamorfózisát. Az alkotók hosszú, keserves szereplőválogatási procedúrára számítottak, ám a sors a kegyes volt hozzájuk, mert az első, akit meghallgattak, Jackson A. Dunn volt, és ahogy megszólalt, már tudták, hogy nem is kell tovább keresgélniük. Jackson hatalmasat játszik a filmben – áradozik Banks. – Tökéletes Brandon: a film elején imádjuk, és aztán a szemünk láttára válik jéghideg, szívtelen szörnyeteggé.” „Kezdetben tök normális srác – magyarázza Dunn –, bár a suliban kicsit magának való, nehezen talál barátokat, de a szüleit nagyon szereti, és jól kijön a felnőttekkel. És aztán elkezd megváltozni, ahogy hatalmába keríti valami belső késztetés, és a végén már embereket öldös.”

Brandon nénikéjét, Merilee-t Meredith Hagner alakítja: az asszony pályaválasztási tanácsadó a gimiben, és viszonylag gyorsan felismeri, hogy Toriék fiával gondok vannak, de úgy véli, hogy csak a szokásos kamaszkori lázadásról van szó. Férje, Noah Matt Jones: a férfi derék vidéki fickó, akinek semmi baja az élettel, amíg szembe nem kerül a szörnyeteggé váló Brandonnal… „Amikor Brandon szuperképességei kiteljesednek, pokoli erejét a családtagjaira és az álmos kansasi kisváros lakóira zúdítja – mondja James Gunn. – Igazából nem tehet róla, már nem ura saját magának, belső parancs hajtja. De még ekkor is megőriz valami emberit, valami sajnálatra méltót. Egy kicsit olyan, mint egy srác a szomszédból, aki rossz útra tévedt; vagy amilyenek mi lehettünk volna, ha a lelkünk valamelyik titkos szögletében lakozó rossz eluralkodik rajtunk. És miközben borzadva figyeljük az átalakulását, egy kicsit szánjuk is.” „Ez a film egy hihetetlen adrenalin fröccs – teszi hozzá Banks. – Garantálom, utána más szemmel fogunk nézni a szuperhősökre.”

A forgatásról

A Brightburn története szerint a világűrből érkező csecsemő Kansasban landol, és egy közép-nyugati földművelő közösségben nő fel, és bár az alkotók ragaszkodtak a környezet hitelességéhez, a vidéki Amerika megjelenítéséhez Georgiában találták meg a legmegfelelőbb forgatási körülményeket. A felvételek 2018. márciusában kezdődtek, és a stáb a déli állam számos helyszínén megfordult. A legfontosabb díszlet Breyerék tanyaháza volt, amelyet Newnanban, egy ódon épületből alakítottak ki. „A ház még a 19. században épült, és a struktúráján alig kellett változtatnunk – magyarázza Patrick M. Sullivan Jr. díszlettervező. – Áttapétáztuk a falakat, és rengeteg apró kellékkel, lakberendezési tárggyal tettük otthonosabbá a belső teret. Nagyon tetszett az épület elhelyezkedése, a ház ugyanis gyakorlatilag a semmi szélén áll, és később, amikor Brandonban feltámad a gonosz, ez az elszigeteltség remekül szolgálta dramaturgiai céljainkat.” Sullivan klasszikus amerikai stílusban alakította a díszletet, és egyszerű alapszíneket használt, amelyek a képregények színpalettáját idézték, de némileg elmélyítette őket, hogy érzékeltesse a történet baljós komorságát.

A jelmezeket Autumn Steed tervezte, aki azt a feladatot kapta a rendezőtől, hogy Brandon megjelenésével már az első pillanattól sejtesse meg a figura jövőjében rejtőző fordulatot. „A kék és a piros különböző színárnyalataival meséltem el az utat, amit Brandon a történet során bejár, és szeretetreméltó, bár kissé bogaras srácból gyilkos szörnyeteggé válik – magyarázza Steed. – A kék képviseli Brandon földi életét, a piros a benne szunnyadó gonosz idegent. Minél jobban elhatalmasodik rajta az idegen természet, annál több piros szín jelenik meg a ruháiban.” Amikor Brandonban felébrednek a szuperképességek, a fiú maga eszkábálta jelmezt ölt, amelyhez maszk és köpeny is tartozik. A megfelelő összeállítás kiválasztása nem ment könnyen, Steed hónapokig kísérletezett a legkülönbözőbb tervezési megoldásokkal. „Arra törekedtem, hogy a jelmez a hagyományos szuperhős-ruhák és a régi vágású, félelmetes horror-gúnyák ötvözete legyen, és arra is odafigyeltem, hogy jól látszódjék rajta, Brandon saját kezűleg rakta össze mindabból, amit a környéken összeguberált. Ezért csupa olyan anyagot használtam hozzá, ami egy ilyen vidéki házban és a csűrben megtalálható.” Steed nem kevesebb, mint százhúsz maszkot és köpenyt próbált ki, mielőtt kilyukadt volna a filmben látható, pankrátor-jelmezre emlékeztető megoldásnál. „A jelmez az egyszerűségétől annyira hátborzongató – avat be a részletekbe a jelmeztervező. – Olyan, amit egy srác magának csinált olyan anyagokból, amelyek korábban fontos szerepet játszottak az életében, és amelyek most ebben a szörnyű öltözékben nyernek új értelmet.”

Brandon emberfölötti képességei halálos fenyegetésként jelennek meg a történetben, és Yarovsky úgy gondolta, hogy az összes szupererő közül a természetellenes gyorsaság a legijesztőbb, mert teljesen kiszámíthatatlanná teszi a szörnyeteg mozgását. „Brandon egy szempillantás alatt eltűnik, majd valahol másutt felbukkan – magyarázza a rendező –, és azt akartam, hogy ez a sebesség valóban félelmetesen hasson.” Yarovsky a villámgyors mozgás érzékletes megjelenítésére a Trixter trükkstúdió szakértőit kérte fel: korábban ők voltak James Gunn munkatársai A Galaxis őrzői vol. 2-ben (Guardians of the Galaxy Vol. 2). „A korai tervek számítógépes lángokkal és hasonló elemekkel operáltak – meséli Yarovesky. – De aztán visszavettünk a látványból, mert sokkolóbbnak éreztük, ha valaki egyszerűen csak előbukkan a semmiből, és belebámul az arcunkba.”

A horrorfilm fontos hatáseleme az a hang, amit Brandon köpenye kelt, amikor becserkészi áldozatait. „A Rémálom az Elm utcában (A Nightmare on Elm Street) Freddy Kruegere a falat karcolássza körmével, és ez a hátborzongató hangja jelzi közeledték. Brandon köpenyének suhogását is ilyen szignálként használtuk, ami tudatja a közönséggel, hogy nemsokára valami borzalmas fog történni.” A film egyik legijesztőbb jelenetében – amikor Brandon bosszút áll egy gyanútlan helyi pincérnőn – a köpeny egy pillanatra bevillan a képbe, és a nézők ebből már tudják, hogy a nő sorsa megpecsételődött. És nem is csalódnak: mire Brandon távozik, az étterem romokban hever, és vérben úszik…

A forgatáson az alkotók a Fractured FX prosztetikus maszkjait használták, amelyek hatását számítógépes trükkökkel erősítettek fel. Ahhoz a jelenethez, amelyben üvegszilánk röpül Brandon egyik áldozatának szemébe, a Fractured egy teljes fejmaszkot készített Becky Wahlstrom-ról, amelybe aprólékosan kidolgozott szemgolyót ültettettek. „A szilánk ebbe a műszembe vágódott bele – magyarázza Hatt –, amit aztán a számítógépes utómunka során kivágtunk, és a színésznő arcára varázsoltunk. Így a filmben teljesen olyan, mintha a saját vérző szeméből húzná ki a szilánkot.” „A legjobb hatást mindig az adja, ha a számítógépes trükk nem a nulláról indul, hanem csak fölerősíti, amit a forgatáson rögzítettünk – teszi hozzá Yarovesky. – Ez a jelenet is ezért tudott ennyire ütős lenni, mert nagyon durva volt a felvett anyag.”

A film csúcspontja a Tori és Brandon közti harc: a fiún ekkorra már teljesen eluralkodik az idegen természet, és könyörtelen, vérszomjas ragadozóvá válik. Ezen a jeleneten több mint egy hétig dolgoztak. „A nagy összecsapást a forgatás végére hagytuk, mert közben szinte teljesen leamortizáltuk a házat – magyarázza Yarovskey. – Emlékszem, a dúlás kellős közepén egyszer csak eszembe jutott, mi lenne, ha kilógatnánk az ablakon Elizabethet. Mire ő csak ennyit mondott: ‘Remek ötlet. Csináljuk!’”

„Egy horrorfilm forgatása nem csak lelkileg, de fizikailag is hatalmas megterhelés a színészeknek – folytatja a rendező. – Rohangászniuk kell, csúszni-mászni, a testük mindenféle undorító löttyökben úszik, szóval rendkívül kimerítő az egész. De a mi csapatunk csodálatos volt, a színészeink szó nélkül megcsinálták, amit kértünk.” „Imádom a kaszkadőrmunkákat, és ha csak lehet, mindent magam végzek– árulja el Banks. – Számomra hatalmas móka volt a forgatás.” „Számomra is – csatlakozik Dunn. – A Yosemite Nemzeti Parkban egyszer már kipróbáltam, milyen hevederekre felfüggesztve a semmi fölött lebegni, de ez százszorta izgalmasabb volt. Annyira profin megcsinálták az egészet, hogy szinte már elhittem, tényleg szuperhős vagyok, aki tud repülni.”

InterCom