2

Top 10 – 2018

A kedvetekért idén kicsit előrehoztuk best of-válogatásunkat, vállalva akár azt is, hogy nem mindent láttunk, amit kéne (hiszen a díjszezon még csak most indul be igazán). Jöjjön hát Minime és Nikodémus listája, amint minden megtalálható, ami 2018-ban változatossá tette a moziszezont: gigalátványfilm, képregénymozi, dráma, vígjáték, csendesen bekúszó meglepetés. Jó olvasgatást, s persze várjuk véleményeteket, meglátásaitokat!

Régebbi évvégi top10-es listáink:
2017, 2016, 2015, 2015 legjei, 2014, 2013, 2012 (legjobb),
2012 (legrosszabb), 2011, 2010, 2008, 2007 (Miecs), 2007 (Koimbra)

Minime

1. Bosszúállók: Végtelen háború – “A Végtelen háború minden eddiginél összetettebb ugyanakkor szerteágazóbb, mélyebb és drámaibb alkotás mint bármely korábbi Marvel-produkció. Méltó az elvárásokhoz, alapjaiban megfelel, de talán túl is szárnyalja várakozásainkat, és megkoronáz egy 10 éves periódust, amelynek egyértelműen méltó lezárásának tűnik az eddigiek alapján. Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy az eddigi legjobb MCU-film érkezett a vászonra, amely ugyan kevésbé részletgazdag, hiszen a karakterek száma ezt nem teszi lehetővé, de sokkal ötletesebb és kreatívabb, mint jó néhány elődje, és megteremti az eddigi kimagaslóan legklasszikusabb antihőst, akit valaha láthattunk, Thanos alakjában…”

2. Hang nélkül – “A Hang nélkül – éppen ahogyan az előzetese is beharangozta és érzékeltette – szépen, lassan, óvatos léptekkel és teljes csendben lopakodik az érzékeink felé, hogy a kellő pillanatokban a szereplőkkel együtt szegjük meg a legalapvetőbb szabályt és törjük meg a mindent és minket is körülvevő csendet. Ismét egy sajátos, újszerű és kimagasló alkotás az idei mozikínálatból, amely a sok „nagy” között, kicsiként válik igazán naggyá.”

3. Mission: Impossible – Utóhatás – “Remek folytatás és remek akciómozi, amely méltó módon folytatja a híres filmsorozat előző részeit, látványában, hangulatában egyre inkább eléri azt a színvonalat, sőt néhol túl is lépi, ami egy ilyen produkciótól elvárható. A nyár, de talán az év egyik legjobb akciófilmje, amely megérdemli az elismerést. Az, hogy melyik a franchise legjobb darabja, talán korai lenne megmondani, bár a külföldi kritikák erre a részre esküsznek, én azt mondom, várjunk még az ítélettel, hiszen a sorozat jelenleg felfelé ívelő, fejlődő státuszba lépett, amelyet egy új téma indításával akár a csúcson túlra is lehet pörgetni. A nézők egész biztosan várni fogják az újabb hajmeresztő mutatványok és akciók sorozatát, amelyet kellően okosan csomagolva és trükkösen megkavarva mindig is fogyaszthatónak fognak találni.”

4. ŰrDongó – “Szinte minden zavaró és túltolt tényezőt eltávolítva és lecsendesítve, a hiányzó kirakós darabokat felerősítve és mélyebbé téve sikerült a készítőknek egy szerethető filmet és az eddig is szerethető karakterből egy még „emberibb” személyiséget kreálniuk. Nagybani hasonlósága az első Transformers mozihoz egyrészt kellemes emlékeket is kelt, másrészt minőségileg is beárazza ezt a filmet. A két mozi megítélése és élvezeti faktora előbbi újszerűségének – hiszen sorozatindító volt –, utóbbi újragondolásának köszönheti népszerűségét. Ha személy szerint választanom kéne, azt mondanám, ez az eddigi legjobb Transformers mozi.”

5. Elit játszma – “A film egészen kiváló adaptáción alapul, amely azonban nem működhetne Chastain egészen zseniális és érzékletes alakítása nélkül. Kiválóan idomul a szerephez, gyönyörű, okos és a végtelenségig makacs karakterének bőrében élete eddigi egyik legjobb alakítását nyújtja. Idris Elba sajátos motivációtól vezérelve a kétkedő és alkut kereső ügyvéd szerepében szintén meggyőzően alakít, azonban Kevin Costner alakítása öntörvényű, haragos és elvárásokkal teletöltött arrogáns apaként, még a szerep rövidsége ellenére is meglehetősen erős prezentáció. Ismét egy élettörténet, ismét egy kiválóan adaptált életrajzi munka, kiváló forgatókönyvvel és rendezéssel. Jól indult a 2018-as mozi évad.”

6. Deadpool 2. – “Remek folytatás, amely tovább növeli a karakter mozgásterét, új oldalait mutatja meg, új játszótársakat fedez fel és megágyaz a jövendőbeli további filmeknek. Szórakoztató, humoros, mocskos, akciódús, ám mégis helyenként meglehetősen érzelmes és fordulatos mozi. A Bosszúállók: Végtelen háború után egy hónappal moziba küldeni talán botor dolognak tűnhetett, de elnézve az egészet és az igényt erre a karakterre, biztos, hogy nem volt rossz döntés, hiszen a Marvel ezúttal ismét tarolni fog az R kategóriás piacon is.”

7. Ready Player One – “Az idei év eddigi kimagaslóan legjobb mozija, amely mindennel rendelkezik, ami a szórakoztatáshoz szükséges, ám híján van a komoly alakításoknak, amit viszont hiba lenne felróni a filmnek, hiszen bőven kárpótol mindennel, amit látunk, hallunk, érzünk közben, és elmerülhetünk egy olyan világban, amelyben azt gondolom, szívesen lennénk „aktív felhasználók.” Spielberg ismét nagyot alkotott, és bizonyította, hogy nem fáradt el a komolyabb munkái során.”

8. Csuklyások – “Mind Washington, mind Driver remekelnek, és ideális párosnak bizonyulnak Lee munkájának egy magasabb szintre emeléséhez. A rasszizmus mint jelenkorunk egyik égető problémája megkapja azt a figyelmet a film által, amelyre szüksége is van, azonban bemutatása tökéletesen egyoldalúra sikeredik. A Klán és szerveződésének, valamint felépítésének bemutatása helyenként vicces és komolytalan, de nem ront a filmélményen. Ugyanakkor a klántagok tipizálása meglehetősen egysíkúra sikerült. Jó színészek, jó rendezés egy jó filmben.”

9. Aquaman – “Kiváló film, ami szórakoztató, pörgős, vicces, helyenként – ahol éppen kell – komoly, de mégsem morózus. Az alapfelvetésként használt emberi környezetszennyezés tematikája kissé lapos és kifejtetlen, de ez valószínűleg senkit nem fog zavarni, aki szórakozni vágyik, és azért ül be erre a mozira, hogy egy ízig-vérig odarakott és megvalósított DC-élménnyel legyen gazdagabb. A Wonder Woman után egy méltó követő, amely talán sejtetni engedi a stúdió és a franchise vezetői számára is, hogy jóval több potenciál található az új karakterek felépítésében, mint a régebben tökéletesen kifejtett (Superman, Batman) karakterek leépítésében. Szórakoztató és igazi látványmozi, hatalmas vizuális élményorgiával.”

10. Legendás állatok: Grindelwald bűntettei – “Ha valaki szerette az eddigi Rowling-adaptációkat, az ebben a filmben is megtalálhatja a számára kedves és emlékezetes karaktereket és élményeket. Igazából nem lett rosszabb folytatás, mint azt sokan gondolnák, csupán olyan éles és mély fordulatot vett a történet és más irányokba mélyült el, amelytől néhányan talán ódzkodni fognak. A mostanság egyre inkább elterjedőben lévő, folytonos hibakeresésen alapuló kritikai megközelítések nyilván ízekre fogják szedni ezt a filmet, de én személy szerint tudom kedvelni, és ha máshogyan közelítem meg, mint az elődjét, még rosszabbnak sem tartanám.”

Nikodémus

Mission: Impossible – Utóhatás – Volt idén látványfilm bőven (többek között Marvel-betetőzés meg geek-orgazmus), nekem mégis ez a régimódi, különös műgonddal és őrült elszánással leforgatott film tetszett, amiben az akció végre méltóságot kap, Tom Cruise pedig (ahogy karaktere) a halállal packázik. Mi jöhet még? Futottak még: Bosszúállók: Végtelen háború, Solo: Egy Star Wars történet, Ready Player One

Lady Bird – Ahhoz képest, hogy Noah Baumbach rendezésében annyiszor láttuk már ezt a sztorit, Greta Gerwig képes volt új finomságokkal megtölteni egy kamaszlány felnövéstörténetét. Talán azért, mert saját életében maga is átélte mindezt. A ruhapróba közben pedig jön az év dialógusa. Futott még: Egy magányos tinédzser (Edge Of Seventeen)

A meztelen Juliet – Életközepi válság, felnövésre való képtelenség, rajongás és utálat, zene és érzelem: Nick Hornby újra nagy formában. Noha a film kicsit könnyít a drámán, Rose Byrne és Ethan Hawke élete alakítását nyújtja. S ha már túl vagy életednek felé, fájdalmasan ismerős minden szitu. Futott még: Az élet napos oldala (Solsidan)

Fantomszál – Sok jó dráma sorakozott fel idén a mozikban, Daniel Day-Lewis (állítólagos) búcsúja mégis mindent felülírt – naná, hisz Paul Thomas Anderson rendezte. Egy zseni anatómiája, egy beteg(gé váló) kapcsolat krónikája, és a pszichózis mélyén kivirágzó váratlan boldogság (?). Besorolhatatlan film, méltó zárlat. Futott még: A vendégség (The Party)

Kutyák szigetePT után egy másik Anderson, Wes is műfajt váltott, és itt most nem a bábozásra gondolok (abból volt már egy rókakaland), hanem a szokatlanul bátor véleménynyilvánításra, mi több, politizálásra. De legyen rendezőnknek bármilyen állásfoglalása a jelenkor közállapotairól, a Kutyák szigete végső soron egy mindhalálig tartó barátság története. Futott még: A hihetetlen család 2.

Utøya, július 22. – Ahogy Nemes Jeles László három éve a Saul fiával, úgy Erik Poppe is megtalálta az egyetlen lehetséges formát a borzalom ábrázolására. Vágás nélkül követjük végig egy menekülő kislány útját. Puskalövések, sikolyok között arat a halál, a merénylő pedig alig látszik, csak sejtjük, és ez rosszabb. Sokkal rosszabb, mert a gyomrod mogyoró-nagyságúra szűkül, a véred pedig felforr az adrenalintól. A film erejét mutatja, hogy laza mozdulattal érvényteleníti Paul Greengrass változatát.

Én, Tonya – Forgattak már az igazsággal játszadozó problémafilmet, de nehéz érvényesebb (és botrányosabb) témát találni a saját riválisának térdeit eltörető korcsolyázónőjénél. Craig Gillespie megtalálta a sztorit és a formát is: mozija pimasz, lendületes és kellőképpen tudatos ahhoz, hogy rámutasson: ne a nagyvásznon szerencsétlenkedők felett szánakozz (a színészek közül amúgy mindenki kitűnő), hanem nézz körül: ez zajlik jelenleg. Fake news, bulvár, tudatipar – oda az igazság. Futott még: Elit játszma

Az első emberDamien Chazelle két zenés(nek álcázott) sikerfilm után gondolt egy merészet, és feltáncolt a Holdra – némán. A főszereplő olyan hallgatag, a terek olyan sötétek, a dráma olyan szikár, hogy alig hiszed: ezt ugyanaz a csávó rendezte, mint a színes-szagos dallammozikat. Pedig így van, s Ryan Gosling csendes elszántsága végül minden akadályt legyőz. Futottak még: ColumbusA hűséges (La Fidèle)

Egy nap – A film, amiben semmi sem történik, mégis minden lényegbevágóról szó kerül. Egy (na jó, másfél) napnyi logisztika, rohanós gyereknevelés, családi dráma: olyan életszag, ami ritkán szüremlik be a mozitermekbe. Mondjuk az Ernelláék Farkaséknál hasonlóan működött (meg még a román újhullám kb. kétharmada), de Szilágyi Zsófia elég erősen tette le a névjegyét. Futottak még: Floridai álom, Napszállta, Örök tél, Trezor

Három óriásplakát Ebbing határábanMartin McDonagh valóságból formál költészetet, gyűlöletből megértést, rasszizmusból megváltást. Halálból életet. Kisemberek súlyos problémákkal és gyilkos indulatokkal, ám a terhek idővel megkönnyebbednek: talán csoda, talán nem több, mint maga az élet működik. Akár így, akár úgy, adjunk hálát érte. Futottak még: Húzós éjszaka az El Royale-ban, Éjszakai játék

Most Ti jöttök! Nektek mi tetszett idén a legjobban?

2 komment

  1. 1:Végtelen Háború
    2:Én Tonya
    3:Útóhatás
    4:Aquaman
    5:A Martfűi Rém
    6:A Viszkis
    7:MEG
    8:Ready Player One
    9:Expedició
    10:Fekete Párduc

    Nosztalgia Faktorban pedig 2018-ban Az Utolsó Cserkész még mindig ütős
    Nem ez a sorrend:)csak kellett valami szám:)

  2. Üdv ismét! Én elsősorban a 2 cikkíró ill. a kedves hozzászóló Top 10-éből indulnék ki, illetve ezekre reagálnék: kezdeném először is a “szívügyemmel”, az Aquamannel. Már a kritika után is ki akartam írni, hogy “zene volt füleimnek”, hogy ennyi dicsérő szót hallottam egy DC film kapcsán! De szerintem meg is érdemlik az alkotók, az én egyik kedvencem idén ez volt tehát. 2.: Végtelen Háború: hatalmas élmény volt, legalább akkora, mint az 1. Bosszuállók anno. 3.: A Fekete Párduc a film kb. minden alkotóelemében close to perfect, ráadásul tartalmas szórakozás volt. (Ha minden igaz, most az Arany Glóbuszon be is válogatták a legjobb drámai film kategóriájába!) 4.: M:I 6: Őszintén örültem, hogy Niko is ezt a filmet emelte ki a popcorn filmek közül! Az Aquaman mellett ez volt az a másik film, amelyről írott dícsérő szavaknak legjobban örültem (pláne, hogy főszerepben a talán kedvenc színésszel). 5.: Ready Player One: Bár szerintem a film messze elmarad az alapjául szolgáló regény mögött, Spielberg visszatérése így is, azt gondolom emlékezetes marad. Sajnos a Nikodémus által említett drámák közül csak a Napszálltát láttam – úgy látszik, ez az év számomra a blockbusterekről szólt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *