0

A Grincs – a kulisszák mögött

Az Illumination és a Universal Pictures nyolcadik animációs filmje A Grincs, amely Theodor Geisel (azaz Dr. Seuss) közkedvelt meseregényének újabb adaptációja. A történet hőse egy cinikus, zsémbes manó, aki elhatározza, hogy ellopja a karácsonyt, de egy kedves kislány hatására eláll szándékától. A vicces, inspiráló és vizuálisan lenyűgöző A Grincs univerzális történetet mesél el a jóindulat megváltó erejéről és az igazi karácsonyi hangulatról. A film eredeti változatában az Oscar-jelölt Benedict Cumberbatch kölcsönzi hangját a Grincsnek, aki Kobak-hegyen magányosan él hűséges kutyájával, Maxszal. Lakhelye egy barlang, amely telis-tele van a kényelmét szolgáló mindenféle fura kütyükkel. Embert csak akkor lát, ha a szomszédos Kifalvába látogat bevásárolni.

A Kik évről évre egyre nagyobb zenebonával ünneplik a karácsonyt, a Grincs növekvő bánatára. Amikor a Kik elhatározzák, hogy idén háromszor akkora ribilliót csapnak karácsony alkalmából, mint eddig bármikor, a Grincs rájön, el kell lopnia a karácsonyt, ha egy kis nyugalmat szeretne. Ennek érdekében elhatározza, hogy beöltözik Mikulásnak, s még attól sem riad vissza, hogy elraboljon egy melankolikus rénszarvast, aki majd a szánját húzza. Mindeközben odalent Kifalván Cindy-Lou Ki, egy fiatal leányzó, akit majd szétvet az ünnepi készülődés öröme, barátaival arra készül, hogy foglyul ejti a Mikulást, hogy megkérjék, segítsen édesanyjának, Donna Kinek, aki ki sem látszik a sok munkából. A karácsony közeledtével attól lehet tartani, hogy Cindy-Lou jó szándékú ötletének kivitelezése ütközni fog a Grincs alattomos tervével, s ebből jókora kavarodás kerekedik. Vajon mi arat győzelmet: a vidám optimizmus, vagy a zsémbes cinizmus?

A Grincs nyomában

Kétségtelen tény, hogy senki más nem volt alkalmasabb a Grincs 3D-s adaptációjának elkészítésére, mint az Illumination stúdió vezetője, Chris Meledandri. Egyrészt sikeresen adaptálta már Dr. Seuss két másik meseregényét, a Hortont (Horton Hears a Who!) és a Loraxot, másrészt producercége, az Illumination immár több mint egy évtizede örvendezteti meg a közönséget lebilincselő látványvilágú animációs filmekkel, amelyek szertelenül vidám és hebrencs hősei izgalmas kalandokba keverednek. Legutóbb A kis kedvencek titkos élete (The Secret Life of Pets) és az Énekelj! (Sing!) ejtette rabul a nézőket, korábban pedig a Minyonok és a Gru 1-3., összesen 3,7 milliárd dolláros bevételt termelve.

Meledandri számára a Grincs jelentette a belépőt az izgalmasan félresikerült mesehősök világába. „Már egészen kis koromban vonzódtam az olyan karakterekhez, akiknek sötét oldaluk is volt, különösen azokhoz, akik élvezetesen gonoszok voltak, miközben szemlátomást szerettek volna már kikeveredni ebből a nyomorult állapotukból – magyarázza Meledandri. – Az Illumination több filmjében is találkozhatunk ilyen korántsem hibátlan antihősökkel, akik titkon szomjazzák, hogy szeressék őket. Számomra ily módon A Grincs, aki ellopta a karácsonyt alapértelmezett mese volt, és otthon gyerekkoromban, ha elejtettem egy pirítóst, az biztos egy Dr. Seuss-kötetre pottyant.”

Gazdagon illusztrált mesekönyvek ide vagy oda, azért leginkább a ma már tévétörténelmi jelentőségű CBC TV rajzfilm – amelyet 1966-ban adtak le először, aztán minden évben sugározták, és Boris Karloff (Frankenstein klasszikus szörnyetege és számos egyéb horrorklasszikus sztárja – a ford.) szólaltatta meg benne a Grincset, illetve a narrátor is ő volt – jelentette a meghatározó impulzust Meledandri számára. „Ez a Chuck Jones rendezte rajzfilm volt a legbiztosabb jele számomra, hogy közeledik a karácsony – folytatja a producer. – Családi hagyomány lett, hogy nálunk karácsony előtt mindenki odaült a tévé elé Grincset nézni.” Meledandri később továbbvitte a hagyományt, amikor neki is gyerekei lettek. „A Grincshez hasonló meséket az ember továbbadja a gyerekeinek, miközben ő maga is élvezi őket az egészséges elvetemültségük miatt, hiszen olyan jó lázadni valami ellen. Mindig örömmel tölt el ez a történet, nem számít, hogy hányszor olvastam vagy láttam korábban.” Meledandri és a szerző özvegye, Audrey számára természetesen adta magát az ötlet, hogy egész estés animációs filmet készítenek a Grincsből. „Minden lehetséges alternatívát végigvettünk, és az lett az eredmény, hogy ez a mese a legalkalmasabb arra, hogy a harmadik vászonra vitt Dr. Seuss-adaptáció legyen.”

Az alkotóknak Geisel 69 oldalas, egyfelvonásos történetét háromfelvonásos nagyjátékfilmmé kellett átdolgozniuk. (A klasszikus hollywoodi forgatókönyv három felvonásból áll: bevezetés a történet szereplőinek életébe – a konfliktus kibontása – a konfliktus megoldása – a ford.) Meledandrinak és munkatársainak gazdagítaniuk kellett a karaktereket – különösen a Grincs alakját –, miközben hűek maradnak az eredeti mű szellemiségéhez. Amikor hozzáláttak a történet kiterjesztésének, ez volt a legfontosabb kérdés: mitől lett a Grincs olyan, amilyen? „Történetünk hőse gyermekkorában súlyos lelki sérülést volt kénytelen elszenvedni – magyarázza Meledandri. – Azért dönt úgy, hogy tönkreteszi mások örömét, mert tőle is elvették az örömöt már nagyon régen. Bár ez nem szerepel az eredeti műben, meggyőződésem, hogy Theodor Geisel pontosan erre gondolt, amikor megálmodta a Grincs alakját. A súlyos trauma eredménye, hogy hősünk tudatosan a remeteéletet választotta, mintegy kizárta magát a társadalomból. Ekkor jön képbe a lehető legártatlanabb és legoptimistább karakter – Cindy-Lou Ki –, aki visszavezeti őt az életbe, ráébreszti, hogy nyitni lehet mások felé és hinni lehet a jóságban.”

A film alkotói alaposan elgondolkodtak azon, miért választhatja valaki az önkéntes száműzetést, és miért kaphat kiütést attól, ha mások feltűnően jól érzik magukat. „Arra kellett rájönnünk, hogy mi okozhatta a traumát – magyarázza Meledandri. – A legtöbbünkre jellemző, hogy gyerekkori sérüléseket hordozunk magunkban, és ezek nyomán felnőttkorban önmagunkat büntető életstratégiákat alakítunk ki. Természetesen az már egészen extrém életstratégia, ha a további sérülések elkerülése érdekében a remetelétet választjuk, hiszen a felnőtté válás pont arról szól, hogy átalakítjuk az önbüntető stratégiákat annak érdekében, hogy befogadhassuk az élet kínálta élményeket, amelyek alapja a másokkal létesített interakció. Így fest a Grincs fejlődési pályája is: először gyermekként találkozunk vele, súlyos lelki sérülés éri, megmutatjuk, hogy ennek folyományaként milyen felnőtt vált belőle, s a közönség megérti, miként lett olyan kiállhatatlan alak. Ezáltal mindenki bele tudja képzelni magát a Grincs helyébe. És megnyílik az út számunkra, hogy meggyógyítsuk őt a cselekmény kibontakozása során.”

Ugyanilyen fontos volt, hogy a történet többi szereplője semmit nem tud a Grincs múltjáról. Ez a történet a megbocsátásról és a megváltásról szól, emiatt pedig a Kiknek nem azért kell megbocsátaniuk a Grincsnek, mert megértik, milyen súlyos pszichiátriai eset, hanem mert igen nagylelkű teremtések. „Azért bocsátanak meg neki, mert erre kéri őket – mondja Meledandri. – Nem kell nekik különösebb magyarázat annak megértéséhez, hogy miért lett a Grincs ilyen, pusztán úgy érzik, megérdemli a bocsánatot.” Ennek eredményeként Meledandri szerint olyan film született, amelynek üzenete megérinti az embereket és sokáig emlékezni fognak rá. „Szeretem azt a reményteljes érzést, amivel a film megajándékozza a nézőt. Ez az érzés abból származik, hogy hősünk sok olyan dologtól megszabadul, ami visszatartotta attól, hogy normális életet éljen: már nem menekül az emberek elől attól tartván, hogy bántják, hogy visszautasítják. Ledönti a gonoszság falát, amit ő maga épített.”

Az Illumination fő célja az volt, hogy megőrizze a hatvanéves történet időtlen elemeit, miközben izgalmassá teszi a modern közönség számára. Például Kifalva komoly fejlődésen esett át. Eredetileg álmos falucska volt, most már azonban modern, pezsgő kisváros, Kisközérttel, buszokkal és egyéb tömegközlekedési eszközökkel (amiket a Kik rohanva próbálnak elérni). Mindenféle boltok várják a vásárlókat a karácsony előtti őrület jegyében. A fényfüzérek soha nem látott színekben pompáznak. A békés karácsonyi énekeket kántálók csapatai agresszív acapella-együttesekké változtak. A Kiknek most már rendes munkájuk van és néha gondjuk támad a megélhetéssel, mint a gyermekeit egyedül nevelő Donna Kinek is, akinek két kicsi ikerről és lányáról, Cindy-Louról kell gondoskodnia, túlórázva, sőt éjszakai műszakot is vállalva.

Ám a nagy sürgés-forgás közepette a film alkotói gondosan odafigyeltek a történet érzelmi szívverésére is, ami ma több szempontból is érvényesebb, mint volt hatvan évvel ezelőtt. „Manapság olyan sok kihívás és frusztráció ér bennünket, hogy könnyen cinikussá válhatunk és átadhatjuk magunkat a reménytelenségnek – folytatja Meledandri. – Akkor tudjuk kivédeni ezeket az érzéseket, ha optimisták maradunk, ápoljuk emberi kapcsolatainkat és ügyelünk arra, hogy képesek legyünk az öröm átélésére. Ez akkor lehetséges, ha tényleg elfogadod azokat, akik körülötted élnek. Olyan filmeket szeretek készíteni, amelyek arról szólnak, hogy bizakodnod kell, legyenek akármilyen rosszak a körülmények.”

A rendezők

A producerek két rendezőt választottak filmjükhöz, Scott Mosier-t és Yarrow Cheney-t. Mindketten először készítettek egész estés animációs filmet. „Ez nálunk az Illuminationnél elég gyakori, szeretünk elsőfilmes rendezőket foglalkoztatni” – mondja Meledandri. Cheney a stúdiónál dolgozott annak alapítása óta, első filmjük, a Gru (Despicable Me) látványtervezője volt. Aztán társrendezője lett A kis kedvencek titkos életének, majd elkészítette a stúdió egyik nagy sikerű rövidfilmjét, a Puppyt. (Kutyus – a filmben egy minyon párfogásába vesz egy morcos kis földönkívülit.) „Elképesztő vizuális fantáziája van, ami a film minden másodpercében megnyilvánul – mondja a rendezőről Meledandri. – Nem csupán a látványtervezésről van szó: ahhoz is óriási tehetsége van, hogy összehangolja a vizuális és verbális történetmesélést.”
Mosier a változatosság kedvéért az élőszínészes filmek világából érkezett, Kevin Smith View Askew stúdiójának égisze alatt olyan kultikus darabok készítésében vett részt, mint a Shop-Stop (Clerks) és a Képtelen képregény (Chasing Amy). „Scott akkor esett át az animációs tűzkeresztségen, amikor sorozatot készítettek a Shop-Stopból a Disney számára – magyarázza Meledandri. – Szerintem azóta mocoroghatott benne, hogy animációval szeretne foglalkozni. Producerként már bebizonyította, hogy sokoldalú filmes. Úgy gondoltam, tökéletesen kiegészítik majd egymást Yarrow-val, és be is váltak a közös munka során.”

A Grincs – Benedict Cumberbatch

„Amikor a Grincs hangját kerestük, tudtuk, hogy nagyon magasan van a léc – mondja Meledandri. – Olyasvalakit szerettünk volna, aki azonnal hitelességet ad a filmnek; amint a közönség meghallja a hangját, érzi, hogy itt valami különleges dologról van szó. Nem voltunk biztosak abban, hogy Benedict Cumberbatchet érdekli-e a szerep, de amikor a hangját hallgattuk Grinch-képeket nézegetve, rájöttünk, hogy kivételes hangsúlyt tudna adni a Grinch alakjának, egyszerre lenne emberséges zöld rém és viccesen gonosz manó.” Cumberbatch Grincse inkább komisz, mint velejéig gonosz, inkább csak be van rágva a világra, mintsem tényleg rosszat akarna mindenkinek. Nem azért akarja ellopni a karácsonyt, hogy a Kiket büntesse, hanem szeretne mindörökre véget vetni ennek az ünnepi marháskodásnak. Közben egy csomó komplexusa van. Teljesen kiakasztja az ünnepi ricsaj. Csakhogy kénytelen bemerészkedni Kifalvába, mert elfogyott az elemózsiája. Elég kaját halmozott fel ahhoz, hogy ki tudja húzni a karácsonyt, de az ünnepi stressz miatt bánatevésbe menekült, így kiürült a kamra. Az 1966-os tévés produkcióban látottakkal ellentétben a kutyájával, Maxszal sem klasszikus gazda-jószág kapcsolatban áll, sokkal inkább őszinte barátságról van szó, bár azt azért tudni lehet, ki a főnök. (Az új Grincs egyébként ápoltabb manó, és a fogazata is jobban fésült.) „Hősünket mindig is valamiféle törvényen kívülinek tekintette a környezete – világít rá Meledandri. – Nekem viszont pont az tetszik ebben a mesében – és ez egybevág Theodor Geisel eredeti elképzeléseivel –, hogy a Grincs önként vonult száműzetésbe, ezzel mintegy megtagadván a világot. Ezért is akarja ellopni mások örömét, de a történet végén eljön a megbocsátás és a megváltás pillanata. Ez a két tényező kultúránk alappillérei közé tartozik, csak néha hajlamosak vagyunk megfeledkezni róluk.”

Cumberbatch főleg két okból vállalta el a szerepet. Az egyik az volt, hogy az Illumination készítette a filmet. „Fennállásuk óta bölcs és megható filmekkel állnak elő, amelyek tele vannak jósággal – mondja az angol színész. – Mostani produkciójukkal tisztelegnek az eredeti mű előtt, miközben meg is újítják a klasszikus mesét.” A másik ok az volt, hogy az alkotók el akarták mesélni a főhős háttértörténetét, és fel akarták tárni lélektani motivációit. „Fontosnak tartom, hogy olyan hősről van szó, aki okkal viselkedik ilyen lehetetlen módon, és a miérteket meg is tudjuk, mielőtt a lélektani fordulat bekövetkezik – folytatja a színész. – Amikor megértjük, miért fáj neki annyira a karácsony, egy kicsit elkezdünk drukkolni neki. Grincset alakítani ráadásul kiváló szórakozás. Szerintem titokban mindenki vágyik arra, hogy legalább egyszer olyan élvezetesen genyó lehessen, mint ez a zöld manó. Tagadhatatlanul vicces figura, és remélhetőleg ez marad meg róla az utókor emlékezetében.”

Max, a kutya

A Grincs négylábú társa egy árva mukkot nem szól a filmben, de feltétlen odaadása arra utal, hogy a gazdiba mégis szorulhatott valami jóság. „A Grincs és Max kapcsolata a legfontosabb kötődés a filmben – mondja Mosier. – Amikor a Grincs szíve a háromszorosára nő a történet végén, Max az a szereplő, aki mindig is tudta, hogy a gazdája számára ezt rendelte a jó sors.”

„Max a Grincs mindenese – veszi át a szót Cumberbatch. – Ő a baristája, a szánhúzó kutyája, a komornyikja, a barátja, a tanácsadója, az őre, a dzsesszdobosa. Rendkívül sokoldalú kutya. Ha több Max lenne a világon, biztos, hogy az összes problémánk megoldódna. Hihetetlen karakter, és ahogyan az állatok esetében lenni szokott, a közönség nagy kedvence lesz. Elképesztően szeretetreméltó, szívbemarkoló módon ragaszkodik a gazdájához. Ez a hűség persze a végén kifizetődik, de Maxnek sokat kell tennie érte.”

Max bizonyos értelemben a közönséget képviseli. „A cselekmény során érezzük, hogy Max bár nem azonosul teljesen a Grinccsel, kész bármit megtenni érte – mondja Meledandri. – Az egyik legbájosabb pillanat, már erősen a film vége felé, amikor Max felfedezi, hogy a Grincs karácsonyi ajándékkal kedveskedik neki. Scott és Yarrow kivételes érzékkel oldották meg, hogy Max kicsit emberszabású karakter legyen, miközben egy pillanatig sem feledkeztek meg arról, hogy azért kutyáról van szó.”

Cindy-Lou Ki – Cameron Seeley

A könyvben és az 1966-os klasszikus tévés feldolgozásban a kislány csak baba, nem idősebb két évesnél, és szerepe arra korlátozódik, hogy megkérdezi a magát Mikulásnak álcázó Grincset, miért viszi el a karácsonyfát az éj közepén. A mostani változatban a kislány idősebb, és arra készül, hogy foglyul ejti a Mikulást, mert azt szeretné, ha segítene a magát agyondolgozó édesanyján. „Olyan karakterre volt szükségünk, aki a Grincs szöges ellentéte – mondja Meledandri. – Segítőkész és megtestesíti az ártatlan gyermekkor minden optimizmusát. Nagyon pozitív karakter, de nem naiv, hanem bölcs.”

„A Grincs miatta kezd el változni – mondja Cumberbatch. – Cindy-Lou olyan ünnepi hangulatba került kisleány, aki megtestesíti a karácsony lényegét: gondoskodni akar másokról, jószívű és kedves. És a Grincs jégszíve mindettől olvadozni kezd. Cindy-Lou nem azzal foglalkozik, hogy milyen ajándékokat szeretne, és a Grincs ettől teljesen padlót fog. Cindy-Lou önzetlensége és szeretete szétzúzza azt a torz képet, amit a Grincs a Kikről, a karácsonyról meg általában az egész világról megrajzolt magának. Ez az első darabja annak a kirakósnak, amely segít neki rájönni, mivégre találták ki a karácsonyt az emberek.”

Cindy-Lou szerepére Cameron Seeley-t választották a film alkotói, akit legutóbb A legnagyobb showman (The Greatest Showman) című musicalben láthatott a közönség. „Ha gyermekhangot keresünk, két megoldás áll előttünk – magyarázza Meledandri. – Vagy gyerekszínészt választunk, vagy olyan felnőttet, aki gyerekhangon tud megszólalni. Mi általában az előbbi megoldást részestíjük előnyben, de a kiválasztás ebben az esetben hosszadalmas folyamat. Most óriási szerencsénk volt, mert azonnal megtaláltuk Cameront, aki olyan profi, mint aki tizenöt éve a szakmában van, pedig még tízéves sincs.”

Narrátor – Pharrell Williams

A Narrátor kulcsszerepet tölt be A Grincsben, nem csupán meghatározza a történet hangvételét, hanem meg is teremti hozzá a szükséges összefüggéseket. A Narrátor a kapu, akin keresztül a közönség eljut a szereplők szívébe és elméjébe, különös tekintettel a Grincs gondolataira és érzelmeire. A film alkotóinak azonnal Pharrell Williams ugrott be mint Narrátor, hiszen ő szerezte a 2010-es Gru zenéjét, és dolgozott a franchise következő két filmjében is – a Gru 2 számára írt Happy című dalát Oscarra jelölték.

„Chris folyamatosan olyan dolgokat fedez fel bennem, amikről nekem sincs tudomásom – mondja Williams. – Az ő ötlete volt, hogy én legyek a Narrátor. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer ilyesmire adom a fejemet. Szerencsére megfelelő segítséget kaptam ahhoz, hogy különböző érzelmeket hívjak elő magamból, anélkül, hogy erre tudatosan törekedtem volna. Lehetővé tették, hogy szabadon áradjanak az érzelmeim, ami egyébként nem jellemző rám, mert producerként mindig erősen kézben tartom a kontrollt. Aztán most kiderült, hogy akkor tudom a legtöbbet kihozni magamból, ha ezt a kontrollt elengedem. Hálás vagyok ezért a tapasztalatért. Én is a Grincsen nőttem fel, minden karácsonykor néztük a tévében. Külvárosi gyerekként sose gondoltam volna, hogy egyszer majd én lehetek a Narrátor.”

UIP Dunafilm

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *