3

Ready Player One

írta Minime

A popkultúra gigantikus vizuális ikonja.

Steven Spielberg legújabb rendezése, amely a filmmel azonos című Ernest Cline-regény alapján készült, nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint megidézni egy olyan korszak emlékeit, amelyet a nézők nagy része ismerősként üdvözöl saját múltjának részeként, bemutatni egy lehetséges jövő keserű képét, valamint üzenetet küldeni a jelenben önmaguktól vagy mások által kirekesztett virtuális menekültek számára, akik egyelőre kénytelenek beérni egy gigantikus és meseszerű virtuális valóság áldásai és átkai nélkül.

2045-ben járunk, a tömbvárosok konténereiben élő, az anyagi és személyes kilátástalanságban vergődő emberek nem látnak más kiutat a nyomorúságukból, mint az OASIS nevű virtuális valóságot, ahol bárkiből lehet ami csak szeretne és a kompletten felépített univerzumban élheti azt az életet, amelyet megálmodott magának szabadon választott avatárjának képében. Tevékenységeiért kreditet gyűjtve, avatárját fejlesztve és esetleg varázstárgyak megvételével a karakterek képesek egyre magasabb életszínvonalon létezni a szimulációban. James Halliday (Mark Rylance), a szimuláció megalkotója, azonban beépített egy „húsvéti tojást” a rendszerbe, amely a szerencsés felhasználót az OASIS többségi tulajdonjogával és mérhetetlen vagyonnal ruházza fel. Ez nem más, mint az Anorak-küldetés, hiszen Halliday az idős varázslót használja emlékei avatárjának. Az egyének, klánok és rivális konszern, az IOI bérfelhasználói folyamatosan keresik az utat a mesés jutalomhoz a játékban – illetve a cég a virtuális piacon –, és ezért egymással küzdve próbálnak mindent megtenni a győzelemért. Eközben az ohiói 19 éves virtuális szerencsevadász, Wade Watts (Tye Sheridan), aki Parzival-ként jelenik meg az OASIS-ben, sikeresen megfejti a nyereményhez vezető első feladványt, ami nem más, mint egy nyaktörő autóverseny megnyerése. Sikerével újdonsült barátokra tesz szert, Artemis (Olivia Cooke), Aech (Lena Waithe), Sho (Philip Zhao) vagy Daito (Win Morisaki), azonban egyúttal a tojásvadászok, különösen az IOI látókörébe is bekerül, akik semmitől sem riadnak vissza, hogy az OASIS feletti korlátlan uralmat megszerezzék, Nolan Sorrento (Ben Mendelson) vezetésével. Megkezdődik tehát a hajsza minden idők legnagyobb kincséért, három különleges feladvány megoldásán keresztül, számtalan veszélyen át a végső dicsőségig.

A film egy elképesztő látványvilággal megáldott virtuális időutazás, amelyet Spielberg minden izében tökéletesen álmodott meg és adaptált a vászonra. Egy felejthetetlen utazás a múltból, a jelenen keresztül egy lehetséges jövő felé, oly módon, hogy közben minden korosztályt megszólít, mindenki felé van mondanivalója. Mese a gyermekkori felnőtté válásról és a felnőttek gyermeki énjének szimbiózisáról, olyan lenyűgöző formátumban, amin nem lehet nem szórakozni. A forgatókönyv és a történet természetesen nem tökéletes, itt is vannak olyan logikai buktatók, amelyek bármely más moziban előfordulnak, de ha valóban a kalandra koncentrálunk, annak minőségére és látványára, szinte kizárt, hogy elsőre feltűnjenek. Tökéletesen összerakott vizuális szimfónia, amelyhez maga a zenei aláfestés is megidézi azt a retróélményt, amit a filmben feltűnő több száz, talán több ezer utalás már önmagában vizualizál.

A szereplők játékáról nehéz nyilatkozni, hiszen a játékidő nagy része alatt az OASIS-ben virtuális avatárokként látjuk a szereplőket. Amikor valós énjeik tűnnek fel a vásznon, a vicces helyzetek kivételével talán csak Parzival és Artemis viszonya érdemel említést és válik a film legkomolyabb kapcsolati tényezőjévé. Valójában Sheridan elviszi a hátán a filmet a tinédzser Wade szerepében, minden tőle telhetőt megtesz, hogy legitimálja társait is, ahogyan a virtuális szimulációban is ő az egyértelmű vezérkarakter. A többiek becsülettel helytállnak, de igazából ez a mozi arról szól, hogy a hétköznapok egyszerű embereiből, hogyan válhatnak hősök egy másik, de akár az igazi világban is egyik napról a másikra, ezért a szereplők ennek megfelelően nincsenek túlkomplikálva. A rendezés és az operatőri munka kiváló, a vizuális effektek nagyon a helyükön vannak. A történetmesélés hézagai nem észvesztően feltűnőek. A „kockák”, a kissé visszahúzódóbb személyiségű nézők számára ez egy hatalmas élmény, hiszen tökéletesen azonosulhatnak a szereplők bármelyikével, és tudnak értük, ezáltal önmagukért is szorítani. Egy audiovizuális lehengerlés, amelynek a jelenben is van aktualitása.

Összességében a Ready Player One az idei év eddigi kimagaslóan legjobb mozija, amely mindennel rendelkezik, ami a szórakoztatáshoz szükséges, ám híján van a komoly alakításoknak, amit viszont hiba lenne felróni a filmnek, hiszen bőven kárpótol mindennel, amit látunk, hallunk, érzünk közben, és elmerülhetünk egy olyan világban, amelyben azt gondolom, szívesen lennénk „aktív felhasználók.” Spielberg ismét nagyot alkotott, és bizonyította, hogy nem fáradt el a komolyabb munkái során.

3 komment

  1. Korrekt kritika. Nekem is tetszett, bár inkább egyszeri élménynek érzetem, számomra nem túl nagy az újranézési faktor, de jól össze volt rakva a film. Az biztos, hogy a filmes technikai szakemberek referenciamunkájaként is lehetne mutogatni.
    Nálam 8/10

  2. Egy fölényes profi munkája, aki még mindig azt képzeli magáról, hogy filmrajongó kisgyerek; ebben a film összes ellentmondása benne van. Mindenesetre búfelejtő látványmozinak tökéletes.

  3. Látványmozinak elment, de iszonyú gyermeteg volt..na meg számtalanszor láttuk már az “egy csapat tini vs. a gonosz cég” sztorit. Én ennél többet vártam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *