Nyerhetne-e Darth Vader választást?

Star Wars és politika

Nem kell megijedni, az alábbi sorokban nem lesz sem párt-, sem aktuálpolitizálás, csupán azt szeretném megmutatni, hogy a Star Warsban a közhiedelemmel ellentétben nem elhanyagolható elem a politika.

„I’ve never had the luxury of political opinions”, mondja Jyn Erso a Zsivány Egyes elején, s ezt készséggel elhisszük neki, hiszen a Star Wars mint kulturális ikon úgy él a fejünkben, mint egy kalandos, könnyed űropera, különösebb társadalmi-politikai vacakolások nélkül. Legalábbis első pillantásra.

írta Nikodémus

Kezdeti feltevésünket maga George Lucas erősíti meg, aki eredetileg pont ilyennek képzelte a csillagok háborúzását. Ne feledjük, a ma már kultikus Star Wars trendindító volt a maga korábban, s épp a disztópikus, erősen társadalomkritikus scifik ellenében született meg. Amerika épp túl volt a polgárjogi harcok javán, egy Watergate-botrányon, a hippimozgalmon és Vietnam sokkján, nem nagyon bízott hát választott vezetőiben. Hollywood pedig készséggel teljesítette a kiábrándult nézők kívánságait: csupa depresszív, allegorizáló, illetve kifejezett politikai üzenetet hordozó filmet küldött a moziba. Innen nézve Lucas 1977-es filmje merő gügyögés: egy vidéki parasztfiú, karöltve a menő csávóval és a szépséges hercegnővel, szembeszáll a félelmetes hatalommal, s bevisz neki egy irdatlan jobbost. A Star Wars western-allúziói miatt Luke Skywalker felemelkedés-sztorija láttán Amerika dicsőséges(nek láttatott) eredettörténetére asszociálhatunk, a gonosz birodalom pedig kire másra, mint a Szovjetunióra utalhat. Elnagyolt hasonlat, s látható, hogy Lucas nem nagyon foglalkozik a film világán belüli politikai vonatkozásokkal sem: vannak a jók, vannak a rosszak, néhány vékony utalás (jedik, klónháborúk, szenátus, uralkodó), és ennyi.

A tündérmese-narratíva három évvel később árnyalódik, de csak a dráma kedvéért: színre lép két mester (Yoda és a császár, bár utóbbi csak röviden), ám nincs túlmagyarázva a rendszer, Luke-nak csak meg kell küzdenie Darth Vaderrel. A Birodalom visszavág széles közmegegyezés szerint a legkimunkáltabb rész, s mint ilyenbe, már a kortárs is kritika belelátott ezt-azt, pl. az afganisztáni konfliktust. Oda se neki, a zárórészben ismét átvette az uralmat a népmesei hangvétel, s bár tudjuk, hogy a Jedi visszatér fináléja eredetileg komorabb lett volna, Lucas ragaszkodott a tökéletes hepiendhez: rossz legyőzve, jó megerősítve, tanulság levonva, irány az ünneplés. Konkrét politikai vonatkozás csak egyszer merült még fel a Star Wars-zal kapcsolatban: Reagan a fegyverkezési verseny kikényszerítésének hevében csillagháborús tervnek kezdte hívni az ingujjába rejtett ászt. Lucas – nem vicc! – pert indított a névhasználat jogáért („csillagok háborúja” ugyebár), de vesztett, hiszen a hivatalos iratokban mindenhol SDI-ként (Strategic Defensive Initiative = Stratégiai Védelmi Kezdeményezés) hivatkoztak a szóban forgó tervre (amiatt pedig, hogy miképp nevezik a köznyelvben, nem érdemes felvenni a kesztyűt). Lucas magánéleti válsága miatt egy időre eltette az SW-t, de a rendszerváltás környékén azért lelkendezett egy sort a berlini fal leomlása miatt, elemzők pedig a trilógia zárórészét egyfajta prófétikus varázserővel is felruházták, miszerint megjósolta volna a kommunista világhatalom bukását.

Miután eldöntötte, hogy visszatér a messzi-messzi galaxisba, a szakállas tudatosan távolította el a prequel-trilógiát az eredetitől: nagyszabású királydrámában gondolkodott, egy tragikus hanyatlás gazdagon felfestett háttere előtt. Hiába szidják annyian tehát a megvalósítását, a politikai szál erősödése elkerülhetetlennek tűnt, főleg úgy, hogy a kilencvenes évek elején Timothy Zahn folytatás-regénytrilógiájában jó érzékkel zsonglőrködött a Star Wars politikai vonatkozásaival. Lucas szeme előtt legelőször is a Római Birodalom bukása, másodsorban a weimari fasizálódás lebegett, e kettő jellemzőit próbálta egybegyúrni. A magatehetetlen, dekadens Köztársaság az előbbiből, a demokratikus erők közönye és a mindent átszövő korrupció az utóbbiból származik. Palpatine szenátor felemelkedése egyaránt hajaz Julius Caesar és Hitler pályájára, ám legfőbb ismérve, hogy a sok érdektelen bürokrata között ő az egyetlen valódi ambícióval és kitartással megáldott politikus.

A blogoszférának köszönhetően ekkor már csőstül jöttek az összeesküvés-elméletek, miről is szólhat Lucas csilivili előzmény-trilógiája; s legnépszerűbb (s egyúttal a legvalószínűbb) teória 9/11 és annak következményei. Az első részben még nyilván nem, de a következőben már tetten érhető a Bush-éra, illetve a 2001. szeptember 11-iki terrortámadásokra adott Patriot Act-törvény kritikája. S persze a biztonság kényszerű feladása, melyet egy újabb lehetséges terrorakciótól való félelem vált fel (gondoljunk csak a Klónok háborúja nyitányára). A harmadik rész beteljesíti ezeket a várakozásokat: a Sith-ek bosszúja központi eleme lesz az intrika, a cselszövés, a hazudozás és a kémkedés, miközben észrevétlenül válunk tanúivá egy új, sötét korszak kezdetének. A prequel-trilógia alapvetően egy monarchikus/demokratikus rendszer sodródását mutatja be az autokrácia, majd a diktatúra felé, melyben külön bekezdéseket lehetne szentelni a jedi rend szerepének, nem éppen pozitív értelemben. Az ezúttal részletesebben bemutatott politikai berendezkedés (további izgalmas részletek errefelé olvashatóak) azonban közmegegyezés szerint minimum ügyetlenül lett ábrázolva, és az egyenetlen dramaturgia, a fűrészporízű dialógusok, valamint a faarcú színészi játék miatt az I-III. rész egyébként létező erénye sajnos elsikkad.

Mit tehetett tehát a Disney, amikor bő négy éve szőrőstül-bőröstül megvette a Star Wars-t a mestertől? Ki kellett találni valamit, hogy a VI. epizód felhőtlenül boldog végét idézőjelbe tegyék. S ehhez elég volt újabb 30 évet ugrani az időben, polgárháborús helyzetet teremtve. Zahntól tehát nemcsak Lucas, a Disney is nyúlt ezzel a gesztussal, az igazi érdekesség azonban az új leosztás: Birodalom helyett Első Rend, az Új Köztársaság kebelén (vagy nem annyira kebelén?) pedig ott az Ellenállás. A viszonyokat JJ. Abrams elég nagyvonalúan vázolja fel (a folytatás remélhetőleg ebben is konkrétabb lesz majd), de a IV. rész újrázása mellett azért számot vet néhány dologgal. Például nagyhatalmak delegált háborúit látjuk: a Birodalom romjain az Első Rend csatázik, az Új Köztársaság pedig titokban pénzeli az Ellenállást. Hány helyi konfliktusba szálltak be így világhatalmak… elég mostanság csak a 2011 óta lángba-vérbe borult Közel-Keletre gondolni. S ha már a muszlim világ: dermesztő belegondolni, hogy Az ébredő Erő vallási/világnézeti konfliktust is generál. Ugyan mire másra gondolhatunk Han, Lea és fiúk sorsa láttán, mint egy európaizálódott, első generációs bevándorló család és a muszlim gyökereit kereső, radikalizálódott gyermek megromlott viszonyára?

Mindezek nyomán kissé bizarr, hogy a Disney az eredeti film szándékosan leegyszerűsített alapképletéhez is hozzányúlt, mégpedig a tavaly decemberben bemutatott Zsivány Egyessel. A főfilmektől stílusban eltérő, önmagukban álló mozik sorának első darabjaként a Halálcsillag ellopásának terve sokat változott az előkészületek során (heist-filmből a háborús film felé, majd kissé vissza), ám mindvégig ott volt a pakliban, hogy a Birodalom és a lázadók térfelén történteket egyaránt részletezni kell. Gareth Edwards rendezése ebben nem is vall kudarcot, sőt, becsületesen felmondja a leckét: a Birodalom is tele van intrikával és rivalizálással (ezen ugyebár nem lepődünk meg), a lázadók pedig maguk is szedett-vedett népség, sokféle gyanús alakkal. A Zsivány Egyes elsősorban a „piszkos kéz” dilemmájával foglalkozik (szentesít-e a nemes cél bármilyen eszközt – erről bővebben itt), ám ez inkább erkölcsi, semmint politikai kérdésfelvetés (noha a kettő nem független egymástól). Figyeljünk inkább most újra a párhuzamokra: nem lehet nem észrevenni a Jedha-szekvenciában a közel-keleti háborús hadszínterekre utaló seregnyi jelet, és akkor még nem is beszéltünk az egyik rohamosztagos „Lődd le a terroristát!”-beszólásáról. Saw Gerrera személye szintén különös asszociációkat kelt: a jó ügyért harcoló, de időközben félresiklott, radikalizálódott renegát alakja bizony felidéz néhányat az arab világ „érdemdús” zsebdiktátorai közül, kiktől egykori finanszírozóik idővel elhatárolódtak – természetesen színtiszta nagyhatalmi érdekből. A Zsivány Egyes cselekménybeli fogyatékossága és alulírt karakterei dacára szépen bemutatja ezt: felsőbb érdekek játéka a háború, s mint ilyen, mocska ragadós.

S mit hozhat a jövő? Újabb utalásokat, naná: Amerika világhatalmi pozíciójára, védelmi politikájára, a növekvő faji ellentétekre, s talán még a munkáját napokon belül elkezdő Trump-adminisztrációra is. Nem idegen ez a Disneytől, idézzük fel csak az Amerika Kapitány: Polgárháborút vagy a Pixar néhány veretesebb hangvételű alkotását.

Lám, ezt is elbírja a Star Wars – pedig kezdetben nem volt több, mint egy vidéki parasztfiú története.