A fegyvertelen katona (Hacksaw Ridge)

Desmond Doss szolgálni akarta hazáját a II. világháborúban. De ő kissé másképp képzelte el katonaságot. Eléggé naiv volt, amikor úgy gondolta, hogy vallásosságára és lelkiismeretére hivatkozva felettesei megértőek lesznek, amikor kijelenti, hogy nem fog fegyvert fogni sem a kiképzésen, sem a csatatéren. Csodálkozik is mindenki, szeretnék elérni, hogy minél előbb leszereljen, de se szép szóval, se fenyegetéssel nem jutnak semmire. De az ütközet közben kiderül, hogy milyen fából faragták Doss-t. Több tucat embert mentett meg a harcok közepette és a visszavonulás után is kereste a sebesülteket harctéren.

A hősies, fegyvertelen katona élete vászonra kívánkozik. Ugye? Ahogy a világháború egyik legkegyetlenebb és legvéresebb csatában a golyózáporral dacolva rohan a sebesültekhez. Mondhatni hétköznapi hős, aki nem elismerésre vagy plecsnikre vágyott, egyszerűen csak segíteni akart az embereken.

És éppen Mel Gibson vezényelhette le a filmet, aki évek óta saját magának köszönhetően tiltó-vagy feketelistán van Hollywoodban. Odatette magát a munka alatt, bár ehhez hozzátartozik, hogy sablonokból tudott építkezni. Tulajdonképpen nincs egy eredeti pillanat a filmben, akárcsak az Armagaddonban, de mégis piszok jól volt összerakva és nem lehet rá haragudni.

Tulajdonképpen a cselekményt három felé lehet bontani. Doss megismerkedése leendő feleségével, udvarlása tulajdonképpen bájos és humoros. Garfield tejbetök vigyorgása és az aranyos, vonzó Teresa Palmer összeillő páros. Ám a randizgatás után jön a bevonulás és kiképzés, azonban mivel Doss nem hajlandó fegyvert eléggé rájár a rúd. Jöhet a dráma és a tárgyalás, ahol kvázi gondolatban mindenki lemondóan legyint: Ő lesz az első, akit bezsákolnak.

Gibson a Passióban és az Apocalypto-ban, de még a Rettenthetetlenben is erősen meggyötörte a főszereplőt. Amikor megjelennek a japánok, a rendező megmutatja a háború igazi poklát. Mintha mészárszéken lennénk, köpik a fegyverek a halált, robbannak a gránátok és beindul a lángszóró. Hullanak a testek, szakadnak a végtagok. A vidám randizgatás és szomorú dráma után jöhet a székbeszögező csata, amelyet követően már mindenki másképp tekint Doss-ra, elfogadják a hitét és ha hisznek benne. Bár a pátosz, illetve giccs talán már kissé túl van tolva.

Lehetett volna akár egy melldöngetős, Biblialengetős, „Én bizony nem ölök” film is. Hiszen mostanság eléggé jól teljesítenek a hittel kapcsolatos produkciók is. Azonban a direktor kifejezetten odafigyelt, hogy ne húzza túl ezt a szálat. Doss-t ugyan nem lehetett megingatni, de nézeteit és elveit meg sem próbálta ráerőszakolni másokra. Mindvégig hangsúlyozza, hogy segíteni szeretne, a többiek csak sokára tudják ezt elfogadni és megérteni. Gibson nem akarja a köbre emelni a vallást és a hitet, néha feleleveníti ismét a főszereplő elveit és ezzel megelégszik. Ha kell könnyed, ha arra van szükség, akkor drámai a hangvétel és idővel a háború vérmocskos poklába is aláereszt minket. Remek visszatérés Gibsontól (bár már a Blood Father is az lehetett volna). 75 %

imdb: 8,5