6

A múmia előzetese

mummyyyy2012 tavaszán derült ki, hogy az Universal mégsem készít negyedik részt A múmia (The Mummy) franchise-hoz, inkább rebootolja. Jon Spaihts vágott bele a forgatókönyv megírásába, a rendezői széket Len Wiseman foglalta el. Megemlítették, hogy az új változat merőben eltérő lesz a Brendan Fraser-féle trilógiától és a cselekménye a jelenben fog játszódni. 2013 februárjában a stúdió újabb szkriptet kért, Billy Ray ügyködhetett rajta, aki nem Spaihts-tól vette tá a stafétabotot, hanem vele párhuzamosan foglalkozott egy teljesen új sztorival. Miután Wisemannek más teendője akadt Andres Mushietti lépett a helyére, ő azonban egy komorabb filmet akart és több részletben sem értett egyet az Universallal, ezért ő is búcsút intett. Időközben elhintették, hogy lesz egy nagy Mozis Szörnyuniverzum.

Alex Kurtzman és Chris Morgan felügyeletével láttak hozzá a Frankenstein, Drakula, Farkasember, A láthatatlan ember, A fekete lagúna szörnye, Dr Jekyll projektek fejlesztéséhez. Egyúttal Kurtzman bevállalta A múmia ledirigálását. A főszerepre Tom Cruise-t nyerték meg, mellette Annabelle Wallis rohangálhat. A címbéli karakter nő lesz, bőrébe Sofia Boutella bújhatott. Illetve Dr. Jekyll is cameozni fog, a figurát Russell Crowe testesíti meg.

A szinopszis: Egy ősi királyné, ki igazságtalanul nem teljesíthette be végzetét, a sivatag mélyén egy kriptában volt biztonságban eltemetve. Ám most mégis magához tér, az évezredek alatt felgyűlt mérgét a világra ereszti és elhozza az emberi ésszel felfoghatatlan terrort. A Közel-Keleti homoktengerén keresztül a modern London rejtett labirintusain át a Múmia meglepő erővel, illetve a csodák és borzongás egyvelegével egy kreatívan új megközelítéssel mutatja be az istenekkel és szörnyekkel teli világot.

6 komment

  1. Cruise-rutin kilistázva: hitetlenkedés, balsejtelem, akciózás, hősködés, rohanás, rohanás és rohanás. Tisztára mint egy M:I film, csak szellemesdivel. Nem sok jót várok.

  2. Ezt a rebootot nem egészen érem. A Mùmia ritka jó hangulatù film volt anno. A folytatàsai sz@rok lettek, rendben. Tom Cruise-t csipàzom, de remélem nem fogott mellé. Ez eddig elég… Semmilyen. Làtni kell a filmet. A trailer nem adta el nekem. Cruise miatt megnézem.

  3. Hat, megnezni megfogom, de (nem erdekel mas velemenye) nehez lesz az elso S. Sommers filmet uberelni…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *