Trumbo

Miután a The Brave One forgatókönyve Oscart nyert, gyorsan kiderült, hogy a történetet a feketelistás, úgymond közellenség hírében álló Dalton Trumbo írta álnéven. Ezt követően egy interjút adott, Otto Preminger rendező a tévét nézve hahotázásban tört ki, miközben Trumbo éppen ecseteli, hogy az Amerika-ellenes Bizottság képtelen volt feltárni bármit is. Nem kreáltak törvényeket, nem tudtak leleplezni senkit, csak egyetlen dolgot tudtak elérni: hátráltatták az embereket a munkában. Ahhoz képest, hogy margóra tették, félreállították, mégis 2 Oscarja van. A feketelista tehát értelmetlen, csak hátráltató tényező, de ő ennek ellenére pont a hollywoodi boszorkányüldözés korszaka alatt kapott két szobrocskát is. Másokat azonban csúnyán tönkretett. Tragikomikus. Preminger rendező nem hiába nevette ki gúnyosan a a tévét, ami felért egy fityisszel a rendszer felé. Ő adott ugyanis munkát Trumbo-nak, amikor senki más nem mert.

A II. világháború után Amerika új ellenséget talált magának. Az orosz szövetséges hirtelen hatalmas rivális lett és a vörös fenyegetéssel begyűrözött a paranoia az országba. Nem kívánatos személyek lettek a kommunisták és a hazafiak szerint komoly kárt okozhatnak a filmiparban, hiszen terjeszteni tudják eszméiket. Trumbo párttag volt, és mivel nem volt hajlandó – úgyszólván – megtérni, ezért nemkívánatos személynek minősítették. Hiába számított tehetséges és elismert írónak, aki esetleg alkalmazni merészelte volna, kockára tette volna, hogy filmjét támadni fogják, tüntetni fognak ellene, és a feszült hangulat miatt a produkció gyorsan megbukik.

Érdekes, izgalmas és akár szívszorító darab is lehetett volna a Trumbo. De eléggé félvállról közelíti meg tiltólistát és magának a címszereplő lelki világába sem bonyolódik bele. A Coen fivérek az Áve, Cézárral afféle szerelmes levelet készítettek a kornak, különösebb történet nélkül hangulatosan mutatták be az adott időszakot. Ezzel szemben Jay Roach sokkal komolyabbat akart, de azért nem igazán merte boncolgatni az Amerika-ellenes tevékenységet. Inkább tablószerűen szépen végigmegyünk az író életének egyes állomásain.

Roach inkább csak felvázolja a karaktert, egy jól sikerült skiccnek tűnik az egész. Különösebben nem sajnálhatjuk Trumbo-t, nem érik el, hogy együttérezzünk vele. Anyagi helyzetében természetesen változások állnak be, ami nagyjából annyit jelent, hogy kevesebbet költ, mint addig, más helyre költözik és nem a megszokott összegért adja el forgatókönyveit. Mert azért akad, aki hajlandó foglalkoztatni, Frank King trashgyáros magasról tesz rá, hogy Trumbo kicsoda, a lényeg, hogy szállítsa a tetszetős sztorikat. És mint tudjuk, a meghurcolt férfi nagyszerű ötletelő, 1200 dollárért cserébe rövid időn belül szállítja a cég profiljába illő szkripteket. Majd hirtelen beállít hozzá Otto (megszületett az Exodus), akit Kirk Douglas követett (megszületett a Spartacus).

Mély vagy éppen drámai filmnek nem nevezhető Roach rendezése, és még az „üldözés” boncolgatásába sem mert belemenni. E helyett inkább bemutatja a zseniális Trumbo-t (a szintén remek Bryan Cranston megformálásában), akinek folyamatosan pörgött az agya, szerette a munkáját, és mindig volt valami a tarsolyában. Nem maradhattak ki a korszak nagy nevei sem, John Wayne, Edward G. Robinson, Hedda Hopper, Louis B. Mayer vagy éppen Douglas tűnnek fel a játékidő alatt percekre, ezzel téve érdekesebbé Trumbo életét… és a filmet. Túlzás, hogy ennyire díjra jelölték, viszont valamennyire betekintést nyerhetünk a korba, felsorakoznak a fontosabb alakok, ami kellőképpen érdekes. 65 %

imdb: 7,5
rottentomatoes: 74 %

Amerikai bevétel: 7,8 millió dollár
Összbevétel: 8,2 millió dollár