0

Mr. Holmes (2015) / Churchill’s Secret (2016)

írta Nikodémus

2016-05-mr-holmes-churchills-secret-1

Ifjúságkultusz ide vagy oda, a vészesen öregedő nyugati társadalom egyre többet kényszerül beszélni az idősekről, a kreatív marketingesek, a forgatókönyvírók és a producerek azonban többnyire élénk szerelmi életet élő fitnesz-mamákat (Egyszerűen bonyolult), deres hajú akcióhősöket (Red 1-2) vagy épp sorsukba derűsen beletörődő aggastyánokat mutatnak (Keleti nyugalom – Marigold Hotel). Bánkódás, számvetés, netán megbékélés? Szóba sem kerül. A nemrég bemutatott Mr. Holmes és Churchill’s Secret az időskor árnyékos oldalára vezet minket.

2016-05-mr-holmes-churchills-secret-2

Mindkét brit tévéfilm hőse egy saját korát túlélt ember: Sherlock Holmes élő legenda, Sir Winston Churchill egy megnyert háború után próbálja újjáépíteni a nemzetet. A világhíres nyomozó (Ian McKellen) viszolyog Sir Arthur Conan Doyle róla mintázott regényalakjától, s egy utolsó ügyet próbál megoldani, miközben elméje ki-kihagy. Bill Condon visszafogott, komor rendezése alázatosan mindent főszereplőjének rendel alá, McKellen pedig meghálálja a bizalmat: árnyalt alakítása egy csendesen vívódó öregembert ábrázol, aki hivatása miatt épp az életet magát szalasztotta el. Küzdelme nem csupán szó szerinti, hanem szimbolikus is: a modernitás racionális világmagyarázata forog kockán. Lehet-e számító ésszerűségként felfogni és élni az életet, amikor az imént épp egy gépesített világháború perzselt holokauszttal, atombombával? Azzal a gesztussal, hogy utóbbira közvetlenül is utal a film, egyértelmű a nemleges válasz.

2016-05-mr-holmes-churchills-secret-3

Nagy keserűség erre rádöbbenni, a megbánás és a megacélozó újrakezdés közti út azonban hosszú; ennek stációit mutatja be nyugtalanító részletességgel a Churchill’s Secret. Charles Sturridge filmje szinte politikai thrillerként indul: a köztiszteletben álló miniszterelnök hirtelen összeesik, agyvérzést kap, s miközben vidéki otthonába szállítják, mindenki felkészül a legrosszabbra. Elnyújtott agónia vagy obligát utódlási harc helyett azonban kisrealista jelenetekben ismerkedünk meg a politikus családjával és legszűkebb környezetével: ki mit vár, mit kér és mit ad a családfőnek. A rokonok közül lassan kiemelkedik a feleség karaktere (Lindsay Duncan), de Matthew Macfayden is kiváló a léha, ám kíméletlenül őszinte fiú villanásnyi szerepében. Churchill (Michael Gambon) pedig hiába gyógyul fel lassanként, döntenie kell: békés nyugdíj vagy újabb politikai csörte? Megható az a türelem, ahogy Sturridge bemutatja idős főhősének az életbe való visszatérését, s Gambon a külső hasonlóság hiánya ellenére félelmetes karizmát kölcsönöz a soha meg nem alkuvó politikus figurájának.

Lassul a mozdulat, romlik az észlelés, alkonyodik az elme, a szív azonban kitart és visz tovább – ez talán a legfontosabb tanulsága e két, nagy empátiával megrajzolt öregkori portrénak, megcáfolva Hollywood hazug állítását, miszerint akkor jó az öreg, ha fiatal.

(Megjelent: Új Ember, 2016. május)


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *