Pixel (Pixels)

Úgy, ahogy a többi évtized, a 80-as évek is temérdek klasszikust termelt ki magából. Az arcade gépek kapcsán nem csak Pac Man, az Asteroid, a Frogger, Paperboy vagy a Donkey Kong jut eszünkbe. Bementél a játékterembe, ahol hozzád hasonló korosztályú srácok és lányok mászkáltak, meredtek a képernyőre és dobálták a zsebpénzüket a masinákba. Ha éppen nem a gombokat nyomkodtad, akkor is tudtál beszélgetni másokkal. (Manapság pedig otthon, pénz dobálgatása nélkül, egyedül megy a játék).

Patrick Jean 2010-ben jelentkezett egy pár perces rövidfilmmel, amiben 8-bites videójáték karakterek támadják meg New Yorkot. A jogokra gyorsan lecsaptak, Adam Sandler a Columbiával közösen vágott bele a moziváltozatba. Vicces inváziós volt kilátás Chris Columbus rendezővel, aki egykoron azért képes volt könnyed családi szórakozást összehozni. Az alkotók azt ötlötték ki, hogy a 80-as években útjára indítottak egy szondát, amelyben az arcade játékok bemutatása is helyet kapott. Végső soron az üzenet valóban eljut egy idegen fajhoz, de azok a látottakat lemásolva megtámadják a Földet. 3 győzelemig tart a pusztítás, visszaverésükre pedig néhány kocka áll hadrendbe.

Tehát: A sztori ritka nagy hülyeségnek hangzik, ugyanakkor nem lenne nehéz egy egészen élvezetes, felettébb látványos és nagyon is ötletes nosztalgikus sci-fit kihozni belőle. Vagyis nem csak abból kellene állnia a filmnek, hogy a régmúlt időkből a közismert karaktereket „ahogy esik, úgy puffan” hozzáállással bedobálják a filmbe. Náluk a lényeg, hogy az arcade-terem titánjai évtizedekkel később is ugyanúgy viselkednek, ráadásul egyikük továbbra is odavan egy pixelhalomból álló harcos hölgyikéért.

Akik habzó szájjal ócsárolják Sandler vagy éppen Kevin James munkásságát most is idegesek lesznek. De azok is beláthatják, akik vannak békülve Sandlerrel, hogy hiába voltak régen szórakoztató és viccesnek mondható filmjei jó ideje erősen maga alatt vágja a fát. Ráadásul Tom McCarthyval és Jason Reitmannal sem tudott vele villanni. A színész ismét (hány alkalom is volt eddig?) egy lúzer figurát kelt életre, aki megpróbál szimpatikus lenni és a végén persze ő lesz a legnagyobb kocka…vagy ilyesmi. Nem mondanám, hogy ellenszenves lenne, szórja a poénosnak szánt szövegeket, amelyek közül sok be is talál. Josh Gad néha túljátssza szerepét, Peter Dinklage-nek nem lehetett nehéz a mogorva, egykori játékkirály megformálása, Michelle Monaghan pedig a kötelező jó csaj, amivel azért meg tudott birkózni.

Várható volt, hogy nem lesz komolyan vehető a film, viszont eléggé gyerekes, úgy, ahogy a szereplők is éretlenek. Addig nincs is baj, amíg sikerül a nézőből is előhozni a gyermeki énjét, viszont a kismillió pixel láttán nem ártott volna, ha nosztalgikus is érzések is feltörnek. Persze jól esik viszontlátni Pac-Mant vagy éppen Qbertet, de érződik, hogy eléggé izzadtak a készítők, hogy a film ne essen szét és az összedobált ötlethalomból filmszerű dolog váljon és utólag a gyermeki énem egy közepest kioszt rá. De ha valaki igazi, 80-as évek nosztalgiára vágyik, inkább szerezze be a Ready Player One regényt.

imdb: 5,4
rottentomatoes: 17 %