Amint egyre közeleg Hollywood új aranycsinálójának (Christopher Nolan) egy másik aranycsináló (Steven Spielberg) tervéből átformált filmje, a Csillagok között, érdemes egy röpke pillantást vetni arra, ki és hányszor próbálta nagyvásznon kitágítani a mindig nagyravágyó emberiség hódításainak határait. Űrutazós filmekről lesz tehát szó (a listát persze bővíthetitek), amely nem feltétlenül egyenlő a sci-fivel (olyanból amúgy is volt már egy válogatás). Öveket becsatolni, visszaszámlálás indul, irány a csillagos ég!
írta Nikodémus
Utazás a Holdba (1902)
Georges Méliès korai remeke mutatja, épphogy létrejött még csak az új médium, a szárnyalóbb képzeletű elmék már egyből űrutazás bemutatására akarták használni, holmi vonatrobogás helyett. A Jules Verne regényéből készült alig 13 percnyi alkotás lenyűgöző ötletességgel ellensúlyozza a ma már mosolygásra késztető technikai körülményeket.
Tiltott bolygó (1956)
A filmpionírok próbálkozásai után nem csoda, hogy évtizedeken át alig született valamirevaló űrfilm: a díszletek és a trükkök drágák, a világ pedig két nagy háborúval volt elfoglalva – nem tekintgetett hát az ég felé. A változást Hollywoodban a hidegháború paranoiája hozta el, ám az idegeninváziós, űrszörnyes filmek áradatából kiemelkedik Fred M. Wilcox munkája. A magáról már régóta nem hallató, rejtélyes kolónia után eredő legénység sorsa és az idegen világban landolva tapasztalt furcsaságok rémisztő, ugyanakkor a korra nagyon is jellemző fenyegetésben öltenek testet. Az odáig megtett út azonban a naiv tisztekkel, a rébuszokban beszélő bolygólakóval, kacér lányával és a mindentudó robottal felettébb izgalmas.
2001: Űrodüsszeia (1968)
Ezerféleképpen elemezték már technikai kivitelezésének tökéletességét, lenyűgöző képi világát, gondosan összeválogatott zenéjét, százezrek vitatkoztak mondanivalójáról és értelméről, ám hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról, hogy maga Stanley Kubrick jegyezte meg korszakalkotó filmjével kapcsolatban: elsősorban vizuális élménynek szánta. Mi pedig hozzátehetjük, hogy az emberiség hajnalától a távoli jövőig ívelő sztori elsősorban kérdez: önmagunk kilétéről, evolúcióról és hitről, létünkről és helyünkről a Világegyetemben.
Solaris (1972/2002)
Lem állítólag kiakadt, amikor Tarkovszkijtól először megtudta, milyen lesz a regényéből készült film. Ilyen a nagy elmék összecsapása: egyikük sem engedett, így nem egy, hanem két remekmű született a különös jelenségeket produkáló bolygóról és az odaküldött Kelvinről. Lem az űrbéli történésekre koncentrál, Tarkovszkij pedig első pillantásra egészen egyéni módon “földiesíti” a történetet, mely ettől új irányt kap, mégis megőrzi eredeti vonalvezetését. Steven Soderbergh jubileumi újrája pedig nem holmi lélektelen másolat, hanem a regényhez visszanyúló, egyedi látvánnyal és kitűnő zenével hódító értelmezés.
Star Trek: A mozifilm (1979)
Az Enterprise űrhajó első nagyvásznon való megtestesülése Robert Wise rendezésében egészen különleges filmélmény: totálisan szembemegy a Star Wars által divattá tett űroperás csihipuhival, és komoly, súlyos üzenettel bíró sztorit helyez a középpontba. A komótosság Tarkovszkijt, a kimértség az Űrodüsszeiát idézi, a felvetődő gondolatok pedig az eredeti sorozat (melynek soha el nem készült “Phase II” nevű folytatásából született a mozifilm) szellemiségéhez méltóak. A visszavonulni készülő legénység Kirkkel és Spockkal a fedélzeten még egy utolsó küldetésre összeáll, hogy egy azonosítatlan, ám a Föld felé fenyegetően közeledő objektummal elbánjanak. Sejtelmük sincs, hogy az entitást miféle célok vezérlik, s bár mai nézőkként legyintünk a konklúzió láttán, a finálé mondanivalója akkoriban még bőven újszerűnek hatott.
Apollo 13 (1995)
Amíg manapság kínai térhódításról, magán-űrrepülések tragédiába fulladó próbálkozásairól, szondás küldetések garmadájától és egyre csökkenő űrkutatási költségvetésekről szól a nemzetközi csillagászati közbeszéd, jó, ha tudjuk: az amerikai Apollo-programhoz fogható vállalkozás már nem nagyon fog indulni az emberiség történelmében – talán csak akkor, ha a közvetlen földi túlélés a tét. Ron Howard jó mesterember módjára precízen kilistázza a balszerencsésen alakuló Apollo 13-as küldetés minden részletét, s közben figyel főhősének útjára is: az, aki egész életében a csillagok közé vágyott, most kétségbeesetten próbál visszajutni a Földre – hiszen az az otthona.
Gattaca (1997)
A meglehetősen hullámzó filmográfiájú Andrew Niccol ezzel a mozival telibetalált, noha csak a végén hagyjuk el a Földet – de az maga a beteljesedés. Legalábbis a nyúzott főhős számára. Addig pedig eugenetika, szép új világ, elnyomott öcs, bizonyítási kényszer és a személyes dráma szegélyezi utunkat, tökéletes művészi és technikai kivitelezésben. Az allegória pedig nem tolakodó, ám nyilvánvaló: bátraké a szerencse, nem a tökéleteseké.
Kapcsolat (1997)
Újabb rendező “amikor még jó volt”-munkája: Robert Zemeckis ugyan elhangolja Carl Sagan regényének tónusát, filmje mégis élvezetes, holott magára az utazásra szintén csak a zárásban kerül sor – és akkor is egy érdekes csavarral. Ellie kitartó munkával az egyik legjobb rádiócsillagásszá képzi magát, s amikor végre jelet fog az űrből, mindenki kapva kap a sikeren. Ám hogy mit kezdjünk a vélhetően idegen civilizációtól érkező üzenettel, arra sokféle válaszkísérlet születhet, itt sajnos kissé egysíkú a hangszerelés. Akkor hát hit vagy tudomány? Egyik sem, vagyis mindkettő: nem ritkán a tudomány is hisz, és a vallás is bizonyít.
Armageddon (1998)
Ahogy a filmtörténelemben már annyiszor, kozmikus katasztrófa fenyegeti élőhelyünket, s Michael Bay nem rest egy csapat koszos, büdös és bunkó olajfúrót küldeni az egyébként szofisztikált technikát és gondos odafigyelést igénylő feladatra. Az Armageddon szellemi színvonalát ezzel nagyjából be is lőttük, Bay pedig mindent bevet az űrkaland mellé: szenvedélyt, könnyet, drámát. Szinte csoda, hogy az elkészült film mégis működik, Baynek ugyanis az ezredfordulón túl már ez mutatvány se nagyon sikerült.
Űrcowboyok (2000)
Clint Eastwood földkörüli pályán? Őrült ötlet, és kedvenc morgolódós vén rókánk nem is hagyja érintetlenül a keze közé kapott alapanyagot. A film így már címében is jelzi, milyen műfaj elemei bukkannak fel a történet során. Az Űrcowboyok tulajdonképpen a Nincs bocsánat új keretbe helyezett, kicsit gyengébb és limonádésabb újrajátszása, amelyet mégis élvezetessé tesz veterán főszereplőink (és rendezőnk) önironikus évődése.
+ Öt bónusz az utóbbi időkből (kritikákkal):
- A vörös bolygó / Mars mentőakció (2000)
- Napfény (2007)
- Hold (2009)
- Pandorum (2009)
- Gravitáció (2013)
Most Ti jöttök!
- A csend hangjai – Három kortárs animációs film a gyászról - 2024. november 03.
- Back to Black / Bob Marley: One Love / A popzene legjobb éjszakája - 2024. október 13.
- Montreáli Jézus (Jésus de Montréal, 1989) - 2024. október 06.
- Motorosok (The Bikeriders) - 2024. szeptember 29.
- A szembenézés kényszere - 2024. szeptember 15.
- Példakép kerestetik - 2024. szeptember 08.
- A bérgyilkos, aki nem is volt (Hit Man) - 2024. július 21.
- Smoke Sauna Sisterhood (2023) - 2024. július 07.
- A majmok bolygója: A birodalom (Kingdom of the Planet of the Apes) - 2024. június 16.
- Lelépnék egy másik bolygóra – Nyersanyag - 2024. június 09.
Épp a minap néztem újra az Űrodüsszeiát, és a film végére már téptem a hajam. Ha nem olvasom el a wikipédián utólag, hogy miről szól, esküszöm nem értem meg. Szerintem közrejátszhatott a forgatókönyv és a film elkészítésekor egy kis drog, mert tisztán, józanul, ezt megérteni képtelenség.
A gravitációt is úgy vártam, mint a messiást, aztán mi lett…
Nem nézem meg Nolan filmjét, megvárom, míg lesz kritika és figyelem a kommenteket.
Űrutazós filmek nálam:
1, Star wars
2, Star trek
3, Armageddon
A Contactnál hülyeséget írtál. Az nagy tudósok közt nagzon kevés a hívő. Sagan is folyton azt hangoztatta, hogy nem a hit a vágyak a fontosak, hanem a bizonyítékok a tények, a könyv is erről szól.
A könyvben Arroway olyasmire talál bizonyítékot, a világot teremtették, ami mindig is elutasított mégis hajlandó ezt elfogadni, mert a bizonyítékok ezt támasztják alá. Ahogy az általa gyűlölt férfiról is kiderül, hogy valójában vér szerinti apja és azt is elfogadja, pedig azért a férfiért rajongott aki felnevelte.
“A Contactnál hülyeséget írtál. Az nagy tudósok közt nagzon kevés a hívő.”
Khm, Einstein? Amúgy nem számháború ez, és a szöveg végével pont a könyv összetettebb konklúziójára próbáltam utalni (amúgy Carl Sagan ízig-vérig materialista, szóval tőle ez szép teljesítmény), amit a film felszínességbe fullaszt.
Én a Fekete lyuk c. filmet betettem volna még, no nem azért, mert olyan zseneiális, de a fekete lyukak vizsgálata, meg az azon való “utazás” azért nem mindennapi filmtéma.
Könyvben is megvan egyébként, úgy sokkal érdekesebb, és jobb, mint a Disney filmje. Alan Dean Foster elég jó kis filmforgatókönyvből készült regényeket tudott mindig is írni. Ld. az Alien-sorozatot, vagy A Dolog c. könyvét pl.
Amúgy most nagyon várom az Interstellart. Ma moziban is csekkolom délután.
Ja, és egyébként pár éve hosszú ideig lebegtették a remake ötletét, ezt pl. bánom, h nem valósult meg, mert van a Feket lyuk történetében bőven puskapor…
A Fekete lyuk c. filmet nem ismerem, köszi a tippet, pótolni fogom.
Nem tudom Michael Bay-nek hogyan sikerült összehoznia így az Armageddont. Benne van a sok-sok hero shot, túl sok arcunkba tolt amerikai zászlólengetés és előre várhatóak voltak a drámai jelenetek is. De mégis olyan bitang jól van megcsinálva, hogy a tévében ha elkapom mindig leragadok előtte, a reklámok ellenére is. És a Liv Tyleres résznél vagy éppen a végén a lassított “visszajöttünk” lépkedésnél már-már majdnem elérzékenyülök:)
Az utóbbi években az űrutazós filmek terén nálam a Pandorum és a Gravitáció viszi a pálmát.
Nálam ezek a kedvencek:
Halálhajó
Pandorum
Apollo 13
Űrhajóstábor
Lost in Space
Kedves ellenségem (ez nem igazán űrutazós)
Dark City (ez sem igazán űrutazós)
Az utolsó csillagharcos
Gyilkos Bolygó
Űrrandevú
boyle sunshine-ja
Fuck This Planet 😀 Vörös Bolygó, örök kedvenc
Ja, Val Kilmer beintése remekre sikeredett:)