4

A berni követ

bernikovet

Évek óta érik, hogy valaki kezébe vegye és más irányba tolja a magyar filmgyártást, friss vért pumpáljon a rendszerbe. Gátat kell szabni annak, hogy több tíz millió Ft-ot kapjanak olyan tervezetek, amelyekre előreláthatóan a kutya sem fog beülni, illetve a humortalan, unalmas vígjátékok piacát is alaposan fel kell rázni. Olykor feltűnik a láthatáron egy-egy thriller is, amiről azt gondolnának ha megváltást nem is, de azért eléri, hogy több érdekfeszítő film készüljön a műfajon belül. Néhány éve erőre kaptak a kisképernyős projektek is, már nem afféle lenézett vagy hátrányból induló szegmens a szórakoztatásban, a televízióba mostanra több minőségi alkotás kerül, mint a filmszínházakba. Épp itt volt az ideje, hogy valaki nálunk is észbe kapjon, hogy illene erősíteni ezt a vonalat is.

Volt egyszer valamikor… A valós eseményeken alapuló történeteket sokan képesek úgy tálalni, mintha pontosan úgy alakult minden, ahogy leírták, mintha nem is történt volna másképp, minden egyes apró mozzanat valóban úgy volt, ahogy a derék forgatókönyvíró megálmodta. Ám Köbli Norbert nem akarja a képünkbe erőltetni az általa leírt „nagy igazságot”, eleve úgy indít, hogy talán így is történhetett, de elképzelhető, hogy másképp zajlott.

 bernikovet2

1958. augusztus 16., a berni magyar nagykövetség. Két fiatalember két bebocsátást az épületbe, majd a kapun belépve gyorsan kezükbe kapják fegyvereiket. A szabadságharcosok természetesen dühösek az 56-os események és Nagy Imre kivégzése miatt, alaposan szeretnének odaszúrni a rendszernek. Túszul ejtik Koroknai nagykövetet (Kulka János), aki éppen egy fontos táviratot vár. Miközben odabenn a törött szemüvegű, megkötözött Koroknait, addig a követség előtt szépen összesereglik a nép: a rendőrség, az egyik behatoló barátnője és a diplomata aggódó kollégái, akik koránt sem azért gyújtanak rá egyik cigarettáról a másikra, mert a bennlévők testi épségét féltik.

Ha a cselekmény nagy része egyetlen szűk szobában játszódik (se ki, se be) a fokozódó helyzeten kívül óhatatlanul is csevegni kezdenek a szereplők. A hazai közönség jó része azon sopánkodik, hogy színészeink úgy játszanak és beszélnek, mintha a színpadon állnának és a kamera előtti teret is annak tekintik. Mindenki megnyugodhat, nem beszélhetünk ásítozós kamaradrámáról és senki nem társalog úgy, mintha színházi előadáson lenne. Szász Attila elsőfilmes rendező láthatóan sokat merített a nyugati krimikből, félhomályos szobá(k)ban zajlik az élet és a trezort tartalmazó helyiségben sem egy helyen állítja le kameráját, kihasználja a rendelkezésére álló négyzetcentimétereket. Kezdetben nem beszélhetünk nagy izgalmakról, ám idővel fokozódik a feszültség és az utolsó negyed órára ér el a csúcspontra.

 bernikovet1

A téma miatt adja magát a csapdahelyzet, miszerint az alkotók maguk is mindenképpen meg akarják mondani a saját véleményüket 56-ról. Ám Köbli nem esett bele a hibába, úgy ahogy A vizsga esetében sem. Ó, igen, ha igazán jó, nemrégiben készült thrillert kellene mondani a magyar piacról, A vizsgát mindenképpen meg kell említeni, és abban szintúgy Kulka János játszott, zseniálisan. Kulka a legtöbb idejét megkötözve tölti, ám így is uralja a filmet és szorult helyzetéből, a fegyvercsővel szembenézve is megpróbál ügyeskedni. Nem lehet rosszat mondani a többiekre sem, Szabó Kimmel Tamás a Made in Hungáriában (szintén Köbli jegyzi a szkriptet) bizonyított, Kádas József pedig kihozza a morcos karakteréből, amit lehet. Afféle rossz zsaru, még rosszabb zsaru felállást adnak elő, jól egészítik ki egymást. A Vermes elvtársat alakító Szikszai Rémusz pedig egyenesen kiváló negatív mellékkarakter.

Habár A berni követ nem kiváló, de mindenképpen jó, élvezetes tévéthriller és talán a sok pozitív kritika után adnak még esélyt a műfajnak, akár a képernyőn, akár a vásznakon. Remélhetőleg nálunk is hamarosan lesz elég lelkesedés és az ehhez szükséges pénz, hogy újabb minőségi produkciók érkezzenek a tévébe (a Társas játékkal azért valami elindult).

)

4 komment

  1. Nekem nagyon tetszett! Kulka egy zseni, és csak most vettem észre, hogy lehet, hogy Szabó Kimmel is az.

    Nikodemus, M1 adta nemrég, még írtam az FB-n, hogy nézzétek.

  2. Sikerült megnéznem, valóban nagyon jó. Minden a helyén van, és bár a végétől féltem, nem csöpögték túl, annyi pátosz meg kellett, amennyi volt. Jó csapásirány lenne ez a magyar történelmi filmek megújításához.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *