1

A Budapest Film Kft. forgalmazásában kerül a hazai mozikba az Isteni műszak című film!

jelenetkep_IstenimuszakA Budapest Film Kft. mutatja be Bodzsár Márk elsőfilmes rendező fekete komédiáját a hazai mozikban. Az Isteni műszak c. film abszurd humorral meséli el egy mentőápoló alászállását az éjszakába, ahol beavatást nyer a halottasbizniszbe és az ahhoz kötődő kegyetlen elvbe: a halál nem válogat, az ember igen.

A Bodzsár Márk által írt és rendezett Isteni műszak az első egész estés nagyjátékfilmek egyike, ami a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával jött létre az Unio Film gyártásában. A film 2013 októberében kerül a hazai mozikba a Budapest Film Kft. forgalmazásában.

„Az első jegyzetfüzetet öt éve nyitottam az Isteni műszak kapcsán, és most egyszerre örömteli és félelmetes belegondolni, hogy lassan befejeződnek az utómunkálatok, és a film ősszel a mozikba kerül. Ennek az öt évnek megvoltak a hullámhegyei és -völgyei, de onnantól, hogy a filmet elkezdtük előkészíteni, és egyre több stábtag és színész kapcsolódott be a munkába, úgy sűrűsödött egyre nagyobb alkotóenergia a film körül. Bízom benne, hogy ez majd a vásznon is látszódni fog, és a nézőket sikerül egy izgalmas világba bevezetni, amiben a dráma sok komikummal keveredik. És még több vérrel.”Bodzsár Márk, az Isteni műszak rendező-forgatókönyvírója

 „Próbáltam megóvni a harmonikus apa-fiú kapcsolatot, ezért azt kértem a fiamtól, ne velem készítse első filmjét. Egy gyerek nem mindig teljesíti, a szülő kérését. Vágyom már egy unokára, de Márk most még „csak” a filmjével ajándékozott meg. A Filmalap bábáskodott fölötte, a Budapest Film hittel és bizalommal mutatja be, a közönség pedig remélem, szeretettel fogadja az „újszülöttet” . Bodzsár István, az Isteni műszak producere.

„Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Budapest Film Kft. ismét magyar filmet mutat be a hazai közönségnek. Szeretnénk minél több nézőhöz eljuttatni az olyan értékes alkotásokat, mint amilyen Bodzsár Márk első nagyjátékfilmje. Éppen ezért az Isteni műszak c. filmet országszerte széles indítással tervezzük bemutatni multiplex és artmozikban egyaránt.” Jung Zsuzsanna, a Budapest Film Kft. ügyvezető igazgatója.

 A Budapest Film Kft. a hazai filmforgalmazás egyik meghatározó, független piaci szereplője. A közel 25 éves fennállás óta már több ezer nemzetközi és hazai filmet juttatott el a nézőkhöz és az egyik legjelentősebb hazai filmforgalmazónak mondhatja magát a magyar filmek tekintetében. Olyan magyar sikerfilmekkel büszkélkedhet, mint a Valami Amerika 1. és 2., Magyar Vándor, Üvegtigris 1. és 2.,Made in Hungária, Megy a gőzös, Kontroll, vagy akár a Macskafogó 2. A kultuszfilmek mellett elengedhetetlen megemlíteni azt a szerepvállalást, amit a Budapest Film Kft. képvisel a hazai művészfilmek bemutatásával. Csak néhányat említve az alkotások közül, a cég által került bemutatásra a Delta, a Papírrepülők, A nyomozó és a Csak a szél című filmek.

 A Budapest Film Kft. a berlini székhelyű A Company Filmed Entertainment leányvállalata. Az anyacéget 2002-ben alapították és leányvállalataival együtt mára az egyik legmeghatározóbb jogkereskedő társasággá vált Kelet-Európában, Oroszországban és a FÁK-államokban. Az elmúlt években az A Company Filmed Entertainment portfóliója a filmgyártással is kiegészült, hiszen mára számos európai film – köztük a Felhőatlasz – koprodukciós partnerének mondhatja magát.

Egy komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *