A filmről BeniMan is írt korábban.
Tegyük félre az összeesküvés elméleteket és nézzük inkább a hivatalos szervek által előadott történetet: 9/11 mögött Oszama bin Láden és az Al Kaida szervezete állt. Eme napon az Egyesült Államokat keményen arcul csapták, hiába hitték úgy, hogy hazai földön biztonságban érezhetik magukat, ez a szép rózsaszín lufi gyorsan kipukkant. Bin Láden gyorsan a világ legismertebb és egyben a No1 legkeresettebb emberévé, Amerika fő mumusává vált. Évekig fáradhatatlanul kutatták és keresték, míg rátaláltak búvóhelyére, 2011 május 2-án behatoltak és végeztek a terroristavezérrel. Kathryn Bigelow és Mark Boal ekkor éppen egy olyan projekten dolgozott, amely a bin Láden utáni sikertelen hajtóvadászatról szólt volna, de a hír hallatán gyorsan belátták, hogy kissé át kell dolgozni a szkriptet, állítólag még top secret dokumentumokhoz is hozzáférhettek.
A Zero Dark Thirtyből könnyedén lehetett volna, hogy egy hazafias, zászlólengetős propagandafilm is. Bárki el tudná képzelni, hogy a főhősnő a Helyszínelők-szerű sorozatokban látott nyomozókat is megszégyenítő logikával és következtetésekkel jut előre, játszi könnyedséggel illeszti össze a puzzle darabkákat, mindeközben rendszeresen használnia kell csőre töltött fegyverét, hogy lassított képkockákon keresztül előretörjön a mocskos terroristák sűrűjében, majd a végén a vígan lengedező csillagos sávos lobogóval a háttérben egy Black Hawk-kel elrepül a szép naplementébe. Talán lesz majd egyszer valamikor egy efféle átirat is, de Bigelow mindezt elkerüli, kihagyja a giccset és a pátoszt, nincsenek hatalmas, látványos robbantások.
Visszafogottan, lassan meséli el, ahogy az egyetemről egyenesen a CIA-hoz került fiatal elemző, Maya eltökélten és elszántan próbálja kideríteni a terrorszervezet egyes tagjainak a hollétét, az elé pakolt információhalmokból a lényeget kiszűrve segíti az ügynökségé. Munkába állása kezdetén azonnal egy kihallgatás közepébe, kegyetlen fogolykínzásba csöppen. Egy pillanatra sem gondolkozik el azon, hogy fognia kellene batyuját és mindent hátrahagyva egy átlagos és nyugodt állást találjon az Államokban. Talán mert nincs más választása? Lehetséges. Otthon várja egyáltalán valaki? 12 éven keresztül éjt-nappallá téve dolgozott azért, hogy rá tudjon bökni a térképre:
„Nézzétek, itt van, itt találjátok a ikertornyok lerombolásáért felelős gazfickót!” A film előrehaladtával egyre keményebb, egyre határozottabb lesz, lobog benne a tűz és egy pillanatra sem csihad le benne a láng, ha vallatni kell, akkor azt kell tenni, a cél szentesíti az eszközt. Vörös hajával néha kifejezetten úgy tűnik, mintha valóban égne, eltökélten és magabiztosan áll felettesei elé, akik a lassan már ellentmondani sem mernek neki. Jessica Chastain egyszerűen remekel Maya szerepében, végig uralja a filmet, egyre keményebbé és keményebbé válik, csak a munkának él.
Bigelow mindent megtett azért, hogy nehezen lehessen belekötni filmjébe. A kínzás brutalitása azonnal székbe szegezhet (esetleg torture porn kedvelők legyinthetnek rá álmosan), a komoly a realisztikus hangvétel ezt követően sem változik. Miután Maya láthatta élete első vallatását máris kikristályosodik benne a szent cél: elkapni bin Ladent, bármilyen eszközzel. Habár Bigelow lassan halad előre, mégsem állítható, hogy a Zero Dark Thirty unalmas lenne, a sok éven keresztül húzódó nyomozásra és a szintén kiváló mellékszereplőkre és a dialógusokra fókuszál. Nem maradhat el a búvóhely elleni támadás sem, ami úgy sikerült izgalmasra és nyomasztóra, hogy mellőzi a hasonló filmekben megszokott Join the Army körítést. A kommandó nem áll le veregetni egymás hátát, nem kezd el kánkánt járni, csak profin és hidegvérrel végzik tovább munkájukat.
Megérdemelten kapott eddig annyi elismerést? Bizony, Bigelow filmje jó és nem csak azért borultak le odaát előtte, mert lelövik benne az Al Kaida vezért, ráadásul még csak nem is látványosan teszik ezt. Talán még az Oscaron is tarolna, de idén eléggé erős a mezőny. A ZD30 előtt mindenképp emelem kalapom, csak jót tett a filmnek a giccs-és pátoszmentesség. Majd eljön annak a produkciónak is az ideje, talán majd az Expendables 4-ben…vagy a Bad Boys 3-ban.
Büdzsé: 40 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 89 millió dollár
Eddigi összbevétel: 101 millió dollár
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Engem az érdekel, mi az a sok látószerkentyű a sisakjukon? Biztos van közte éjjel látó, oké, de a többi micsoda?
Az a 4 lencse az simán csak éjjellátó, nincs benne semmi trükk, mindössze azért van 4 a sisakon, hogy nagyobb legyen a látószög.
Köszi.
Azert vicces amugy, hogy a mai napig osszeeskuves elmeletnek nevezzuk a nyilvanvalobb, joval hihetobb, szamtalan teny es bizonyitek altal is alatamasztott verziot, mig a cukormazas, ezer sebbol verzo hivatalos fedosztori szep csendesen bevonult a tankonyvekbe 🙂 Hiaba, a tortenelmet tenyleg a gyoztesek irjak.
Összeesküvés elmélet(még ha elmélet lenne!)??? Pff..Amerikai bohócok(anyátok nem tanított jó modorrrra?..akit szponzorálsz nem illik megölni)! 😀 bár leszarom 😀 De ez a film förtelem… inkább adtak volna valami brazil szappanoperát vagy monoszkópot :D:D
1. Amerika kreációja BinLáden gyerek…
2. Szept.11 én saját fajtájukat pusztították az amcsik, a kamu terror akcióval (lásd youtube fájdalmas megtévesztés videón)
3. Utánna kiadnak egy ilyen filmet…ami nem hogy fárasztó de még a gyilkosságot is beismerik.(csak így tovább USA ennyit tudtok)
Mellékesen: Hogy ezek állandóan magukat sztárolják…dögunalom…és beszarás!
Érdekes film volt, bár megmondom őszintén az első kb. háromnegyed órán majdnem elaludtam. De nem volt rossz.