2

Röviden: Téli mese (Winter’s Tale)

winterstaleMegérne egy hosszabb elemzést, hogy Hollywood mennyire másképp gondolkodik a mesékről, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. Vagy egy effektorientált filmre szór el dollárszázmilliókat vagy olyan rendezőre bízzák a produkciót, akinek nincs stílusa. Illetve beszélhetünk ezek ötvözetéről, hiszen a Téli mese pontosan ilyen. Habár csak 60 millió dollárt szórtak el rá, de láthatóan nem csak én, hanem Akiva Goldsman sem tudja, hogy mit keres a kamera mögött. Maradt volna a tollforgatásnál, hiszen néhanapján a forgatókönyvírás még megy valamennyire az úriembernek. Goldsmannak a jó és a rossz küzdelméből, a két idősíkban tévelygő, pegazuson lovagló Colin Farrell és az emberbőrbe bújt farkast (akarom írni démont) játszó Russell Crowe harcából sikerült egy totálisan érdektelen, csúnya katyvaszt összehoznia. Maradjunk annyiban, hogy Farrell nem élete alakítását hozza, Crowe sem kapott megfelelő instrukciókat a forgatáson, Jessica Brown Findlay-nek pedig nem is nagyon kellett megerőltetnie magát. A karakterek próbálnak érzelmeket erőltetni arcukra és az alkotók szerették volna belénk sulykolni, hogy a lényeg a szeretet (Punnany Massif is megénekelte, ugye). A film üzenetét többször is megemlítik, csak hogy ne felejtsük el, hogy az életünk mennyire fontos. Még talán a képi világot lehetne valamennyire dicsérni, de Goldsman azzal is foglalkozott minderre ráöntsön annyi giccset, hogy műve abszolút élvezhetetlenné váljon. És ez lenne a mese? Szomorú.

imdb: 6,2
rottentomatoes: 13 %

0

Box Office: A Lego megállította a remake hullámot

endlessloveRemake hétvége. Három 80-as évekbeli klasszikus új változata és egy könyvadaptáció indult csatába a dollármilliókért vívott harcban. Tavaly egyetlen romantikus film sem volt, amely megpróbálta behúzni a közönséget Valentin-napon, most pedig úgy egyszerre három is akadt: az afro-amerikai közönségnek, a fiataloknak és a fantasy beütésű romantikus drámát kedvelőknek.

1986-ban Edward Zwick tolmácsolásában mutatták be a Mi történt az éjjel? filmet Rob Lowe, James Belushi, Demi Moore főszereplésével, amely nem éppen eredeti történettel bír, hiszen David Mamet színdarabja alapján készült és szép eredményeket produkált. A 2014-es alkotás az afro-amerikai közönséget célozta be, Paula Patton, Kevin Hart, Michael Ealy, Regina Hall romantikázhat. Hart boldogan fog visszaemlékezni 2014-re, ha egyszer kiadja memoárját, mert a Pofázunk és végünk filmje három hétvégén keresztül vezette a box office listát. Ezúttal csak a második helyet sikerült megszerezni, de a 27 millió dolláros eredménnyel mindenki ki lehet békülve.

Franco Zeffirelli is hozott anyagból dolgozott, amikor megrendezte a Végtelen szerelmet, művéért 1981-ben odavoltak a fiatalok. Az idei filmet Shana Feste vette kezelésbe és már messziről látszott, hogy a tiniket megfogják, bevonzzák a vetítőtermekbe Valentinkor. A haditervbe azonban csúnya hiba csúszott: a közönség pénteken 7,4 millió dollárt hagyott a kasszáknál, majd szombaton már 3,5 millió dollárt tudott összekaparni a film. Az még hagyján, hogy a kritikusoknak nem tetszik, de a nézők sem voltak elégedettek. Azért nem mindig sikerül megetetni a néppel a gyatra produkciókat. Tovább “Box Office: A Lego megállította a remake hullámot” »

0

Winter’s Tale előzetes

Akiva Goldsman Oscar-díjas forgatókönyvíró évek óta szerette volna megvalósítani a Winter’s Tale filmváltozatát, de Mark Helprin regényének adaptációjához nem jött olyan egyszerűen a költségvetés. 2012 elején Will Smith és Russell Crowe lépett a fedélzetre, ami némi lendületet adott a projektnek, de Smith később szépen le is lépett. Korábban Tom Hiddleston, Benjamin Walker, Garrett Hedlund és Aaron Johnson neve is megfordult a tervezet környékén. A női főszerep kapcsán nagy volt a tolongás, Goldsman választása a Downtown Abby sztárjára, Jessica Brown Findlay-re esett.

Colin Farrell egy tolvajt alakít, aki éppen egy manhattani lakásban tevékenykedik és úgy alakul, hogy megismeri annak lakóját, egy fiatal haldokló nőt. Gyorsan megkedvelik egymást, de a Crowe által játszott marcona gengszterfőnök tesz arról, hogy ne mosolyogjanak sokáig. Amerikai bemutató február 14. Tovább “Winter’s Tale előzetes” »

1

Képek a Winter’s Tale forgatásától

Akiva Goldsman, az Egy csodálatos elme (A Beautiful Mind) írója évek óta próbálja megvalósítani Mark Helprin 1983-as regényének a filmváltozatát. Tavaly év elején úgy hírlett, hogy Will Smith fog leszerződni a produkcióra, azonban ő inkább más vizekre evezett, de Russell Crowe kitartott a tervezet mellett, majd jött Colin Farrell és Jessica Brown Findlay is.

Farrell egy betörőt alakít, egy new york-i kúriába tör be, ahol találkozik a Findlay által játszott halálosan beteg lánnyal és gyorsan egymásba is szeretnek. Crowe lesz a helyi gengsztervezér.

 

Tovább “Képek a Winter’s Tale forgatásától” »