5

Downey Jr. munkát adna Gibsonnak a Yucatánban és örülne, ha ő készítené a Vasember 4-et

downeyjrgibsonRobert Downey Jr. a Deadline-nak adott egy igen hosszú interjút, ahol szóba került jó barátja, Mel Gibson. Sok-sok évvel ezelőtt Downey Jr. is padlóra került, kilengései miatt idővel senki nem mert szerepet adni neki. Kivéve Gibsont. Az éneklő detektív ugyan csúnyán beégett, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy kiderült, hogy a bajban kire számíthat. És Downey Jr. nem felejtette el a dolgot és jó néhány hónappal ezelőtt egy díjátadón arra kérte az egybegyűlteket, hogy próbáljanak túllépni azon, amit Gibson tett és keressék meg ajánlatokkal.

Az interjúban Tony Stark megformálója elárulta, hogy éppen dolgoznak egy projekten, amibe barátja is bekerülhet. „Éppen írjuk a Yucatan forgatókönyvét és hálát adnék, ha tudnánk Melnek is helyet találni benne.”

A film ötlete még Steve McQueen fejéből pattant ki és saját maga lett volna a főszereplő. Miután a legendás színész elhunyt és a tervezetre a bőröndjében bukkantak rá. Az 1700 oldal tele volt jegyzetekkel és rengeteg vázlatot is tartalmazott, ami alapján el lehetett indulni. A Warner megegyezett McQueen fiával, aki egyúttal producerként is részt fog venni a munkálatokban. A produkció egy csapat tolvajról szól, akik a Yucatan-félsziget felé veszik az irányt, hogy megtaláljanak egy évszázadokkal ezelőtt eltűnt kincset.

A beszélgetés végén a Deadline szerkesztője megkérdezte, hogy mit szólna hozzá, ha esetleg Gibson dirigálná a Vasember 4-et? Downey Jr. benne lenne a dologban. Az újságíró úgy zárta, hogy lehetne akár ez a főcíme az interjúnak.

3

Nincs betervezve a Vasember 4

vasember3magyarA Marvel legsikeresebb franchise-a Vasemberhez (Iron Man) köthető, ám a páncélba bújtatott milliárdos csak bosszúállók társai oldalán fog harcolni, önálló kalandban nem fogjuk látni. Legalábbis Robert Downey Jr. nyáron még úgy nyilatkozott, hogy őt nem keresték meg a következő résszel, pedig nem lenne elutasító.

A színész éppen Torontóban vakuk sortüzében pózol és válaszolgat a kérdésekre. A Variety arra lett volna kíváncsi hogyan áll a Vasember 4. Nem szolgált örömteli válasszal, legalábbis a rajongók el fognak szontyolodni. Downey Jr. annyit felelt, hogy nincs betervezve a negyedik felvonás, nincs semmiféle ötlet az asztalon.

A Marvel jelenleg azzal van elfoglalva, hogy újabb és újabb hősöket mutasson be, jövőre megismerjük Hangyát, Higanyszálat és Skarlát Boszorkányt. Majd szép sorban tiszteletét teszi a vásznakon a többi karakter is. Idővel talán lesz újabb Tony Stark kaland.

3

Még nem kereste meg a Marvel Downey Jr-t a Vasember 4-gyel kapcsolatban

ironmanValahogy furcsa, hogy a Vasember 3 (Iron Man 3) milliárdos sikere után a Marvel nem erőlteti a következő részt. Tony Stark a Bosszúállók: Ultron korában (Avengers: Age of Ultron) ugyan jelen lesz, de nem biztos, hogy a közeljövőben befutna a negyedik rész.

A franchise sztárja, Robert Downey Jr az Entertainment Weekly-nek adott interjúban elmondta, hogy ő benne lenne a filmben. ” Minden Kevin Feige-től, Ike Perlmuttertől és a Disneytől függ. Ha felkeresnek egy ajánlattal, akkor majd kiderül, hogy tetszik-e vagy sem. Ha sok pontban egyetértünk, akkor jól alakulhatnak a dolgok.” – hozzátette, hogy amíg a lehetőség adott, addig boldogan felveszi újra és újra a páncélt. Ám, ahogy Downey Jr fogalmazott “Ahogy általában, a jövő eléggé bizonytalan.”