8

Ezeket a filmeket torrentezték le legtöbbször 2016-ban

deadpool1111A toplisták időszaka van, a TorrentFreak is lehozta, hogy mi volt idén a torrentezők kedvence. Hiszen azért előbb-utóbb azért felkerül a világhálóra minden produkció, van amelyiket epekedve várják, de akad olyan is, amire a kutya sem kíváncsi.

Szóval 2016-ban a nagy kedvenc Deadpool volt. Habár év elején került a mozikba és a kamerás változat gyorsan megtalálta az utat az internetre és a mai napig sokan töltik és megosztják. De egyébként a szuperhős produkciók nagy kedvencnek számítanak, elég ha csak megnézzük a lista első három helyét. Deadpoolt Batman Superman ellen, illetve Amerika Kapitány: Polgárháború követi, de még ott van az X-Men: Apokalipszis és a Suicide Squad is.

Látható, hogy a bevételi eredmények és a „kalózkodás” között is nagy különbségek vannak, hiszen a sötét lovag és az Acélember csatája nem hozott olyan nagy gigaeredményt a pénztáraknál, de a netezőknél mégis durván népszerű. Vagy a Függetlenség napja második felvonása szolid bukta volt, ám mégis a torrentezők egyik kedvence volt.

Szóval alább látható, hogy mely filmeket töltötték lelkesen 2016-ban. Sajnos a TorrentFreak nem tette közzé, hogy mégis hány alkalommal torrentezték le ezeket. Tovább “Ezeket a filmeket torrentezték le legtöbbször 2016-ban” »

3

Elnézést kért a Hive-CM8 hackercsapat

hatefuleightHollywoodban a stúdiófejesek és a producerek jelenleg közös utálnivalót találtak a Hive- CM8 hackercsoportban. Ők felelősek azért, hogy kikerült a világhálóra jó néhány film, méghozzá egészen jó minőségben. Már hozzá lehet férni a Spectre, a Steve Jobs, az Apollo fia (Creed) és az Aljas nyolcas (The Hateful Eight) produkciókhoz és megszellőztették, hogy úgy 40 felkapott és díjgyanús műre tették rá mancsukat.

Senki nem számított rá, hogy a csapat esetleg közleményt tesz közzé, de mégis megtették. Konkrétan bocsánatot kértek! Elmondták, hogy azokkal az emberekkel akarták megosztani a jó filmeket, akiknek nincs elég pénze vagy nem tud eljutni valamelyik kritikailag elismert produkcióra. Hozzáteszik, hogy a letöltés semmiképpen sem pótolja a mozis élményt. Arra buzdítanak mindenkit, ha csak tehetik, akkor mindenképpen váltsanak jegyet és járuljanak hozzá, hogy sikeres legyen a film.

Az Aljas nyolcassal kapcsolatban megemlítették, hogy nem állt szándékukban ártani bárkinek is és sejtésük sem volt, hogy ilyen sokan fogják letorrentezni. Ezentúl körültekintőbben fognak eljárni, így például a The Big Short-ot csak egy héttel a premier után dobták ki a világhálóra, hogy több bevételt tudjon termelni és visszahozhassa költségeit.

 

6

2015-ben ezeket a filmeket torrentezték le a legtöbbször

interstellarkep22Ha valaki megkérdezte volna, hogy melyik film volt idén a legkedveltebb a torrentezők körében, akkor némi fejvakargatást követően az Ultron korát (Age of Ultron) vagy esetleg a Jurassic World-öt mondtam volna. De nem, 2015-ben a Csillagok között (Interstellar) volt a legkedveltebb a letöltők között az Excipio cég szerint, amely a torrentezést figyeli.

Christopher Nolan sci-fijét közel 47 millió alkalommal szedték le. Mögötte a Halálos iramban 7. (Furious 7) áll, amit a Bosszúállók 2 (Avengers 2) és a Jurassic World. A lista negyedik helyére befért a Mad Max: A harag útja (Mad Max: Fury Road), amely a mozikban jócskán kevesebbet hozott, mint az előbb említett négy produkció. A felsorolást átböngészve a 11. pozícióban a Focus – A látszat csal (Focus) található, a Will Smith főszereplésével készült alkotás csupán 159 milliót gyűjtött be világszerte a mozikban, ami a legkisebb eredmény a top 14-ben.

Érdekességképpen meg kell említeni, hogy tavaly 30 millió letöltés is elég volt az elsőséghez. A Wall Street farkasa (Wolf of Wall Street) érte el ezt a számot, Martin Scorsese rendezését a Jégvarázs (Frozen) követte 29,9 millióval. Tovább “2015-ben ezeket a filmeket torrentezték le a legtöbbször” »

6

Az FBI nyomoz az Aljas nyolcas kiszivárogtatása miatt

hatefuleightkepek15Minden évben jelentős mennyiségű film kerül ki a torrentre, jóval azelőtt, hogy DVD-n kiadnák. És olykor előfordul, hogy a bemutató előtt szivárog ki a netre a film. Quentin Tarantino erősen bosszankodhat, alaposan rájár a rúd. Nem elég, hogy az Aljas nyolcas (The Hateful Eight) forgatókönyve a világhálón köszönt vissza Tarantinora, aki tavaly emiatt fontolóra vette, hogy le sem forgatja a filmet, de a produkció már elérhető torrenten.

Az FBI nyomozást indított az ügyben, kiderítették, hogy az Alcon Entertainment társ-vezérigazgatójának, Andrew Kosove-nak küldték azt a verziót, ami felkerült a torrentre. Az ügynökök éppen ezért meg is látogatták az irodájában.

A Deadline telefonon kereste meg Kosove-t, aki azt állította, hogy nem találkozott a DVD-vel és nem is tudott arról, hogy küldtek számára egy változatot. Hozzátette, hogy ezt ő személy szerint lopásnak tartja és mindenben együttműködik a szövetségiekkel. Ígéri, hogy ki fogják deríteni a tolvaj kilétét és reméli, hogy a tettes nem a cégük egyik embere lesz.

A szivárogtatásért a Hive – CM8 vállalta a felelősséget, a hackercsoport töltötte fel a világhálóra A visszatérőt (The Revenant) is. Illetve állítások szerint birtokukban van további 40 Oscar-esélyes film másolata.

3

Ezeket a filmeket torrentezték le 2014-ben a legtöbbször

wallstreet1

Az Excipio Consulting tette közzé, hogy idén mely filmeket torrenteztek le legtöbbször. A Wall Street farkasát több, mint 30 millió alkalommal szedték le a netről. Martin Scorsese díjnyertes alkotása egy éve került a mozikba, majd szépen szedegette a milliókat a mozikban és sokan azért drukkoltak, hogy Leonardo DiCaprio Oscart kapjon. Második a Disney milliárdos sikere, a Jégvarázs, a harmadik pedig a Robotzsaru. Nem csak a rebootról van szó, ugyanis az Excipipo együtt számolta az eredeti és az új változatot. A top 20-ba befért a 12 év rabszolgaság dráma, ugyanakkor az év két nagy sikere, A galaxis őrzői és Az éhezők viadala: A kiválasztott 1. rész nem jutott be a felsorolásba.

 1. A Wall Street farkasa: 30,035 millió
2. Jégvarázs: 29,919 millió
3. Robotzsaru: 29,879 millió
4. Gravitáció: 29,357 millió
5. A hobbit – Smaug pusztasága: 27,627 millió
6. Thor: Sötét világ 25,749 millió
7. Amerika Kapitány: A Tél Katonája: 25,628 millió
8. Herkules legendája: 25,137 millió
9. X-Men: Az eljövendú múlt napjai: 24,380 millió
10. 12 év rabszolgaság: 23,653 millió
11. Az éhezők viadala: Futótűz: 23,543 millió
12. Amerikai botrány: 23,143 millió
13. 300: A birodalom hajnala: 23,096 millió
14. Transformers: A kihalás kora: 21,65 millió
15. Godzilla: 20,956 millió
16. Noé: 20,334 millió
17. A beavatott: 20,312 millió
18. A holnap határa: 20,299 millió
19. Phillips Kapitány: 19,817 millió
20. A túlélő: 19,130 millió

41

A kamerás Vasember 3 miatt később jönnek a Disney és Marvel filmek

monsteruniversityAz origón olvastam, hogy a Disney-nek egyáltalán nem tetszik, hogy rögtön a Vasember 3 magyar premier napján fel is került a képregényfilm szinkronos kamerás verziója a torrent oldalalakra. Ez volt a film első kalózverziója a világhálón.

A stúdió éppen ezért úgy döntött, hogy az általuk készített alkotások némileg később érkeznek hazánkba, ez pedig érinti a Pixar és a Marvel filmeket is. Tehát senki ne számítson arra, hogy a Thor folytatását esetleg ismét egy héttel az amerikai premier előtt fogja látni. A Szörny egyetem animációs filmre június 20-án ülhettünk volna be, így viszont egy hetes csúszással, június 27-én lehet rá jegyet váltani.

6

A Vasember volt múlt héten a 3. legtöbbször letorrentezett film

vasember3sokadikNéhány napja mutatták be a Vasember harmadik felvonását a nemzetközi színtéren, hozott is rögvest 195 millió dollárt, és természetesen volt, aki felvette kamerával a filmet, majd felpakolta a netre.

A TorrentFreak adatai szerint a Marvel szuperhősfilmje azonnal a felkúszott a múlt héten legtöbbször letöltött filmek élvonalába, méghozzá a harmadik helyre. A torrentezők kedvence a Jack Reacher volt, amely immáron második hete tartja pozícióját, a második legtöbbször leszedett alkotás a mozikban csúnyán elvérzett Erőnek erejével volt. Mögöttük pedig ott áll cam-os Vasember 3, ami egyúttal azt is jelenti, hogy rengeteg igénytelen ember torrentezik.

 

 

0

Idén a Project X-et töltötték le legtöbbször

A TorrentFreak minden év végén megmondja, hogy mely filmek voltak a torrentezők kedvencei. Idén a Project X-et töltötték le legtöbbször, 8.7 millió alkalommal kapták le a netről, de a Mission Impossible: Fantom protokoll, a Batman harmadik része és a Bosszúállók is több, mint 8 millió letöltéssel “büszkélkedhet”.

Érdemes megjegyezni, hogy a Project X “csak” 100 millió dollárt termelt világszerte a mozikba, míg a top 10-ben helyet kapó produkciók nagy része több száz millió dollárt kasszírozott. A Bosszúállók 1,5 milliárd dollárt gyűjtött össze, míg a Fantom protokoll közel 700 milliót.

1. Project X – 8,720,000

2. Mission: Impossible: Fantom Protokoll – 8,500,000

3. A sötét lovag: Felemelkedés – 8,230,000

4. Bosszúállók– 8,110,000

5. Sherlock Holmes: Árnyjáték – 7,850,000

6. 21 Jump Street – A kopasz osztag – 7,590,000

7. A tetovált lány (am. verzió) – 7,420,000

8. A diktátor– 7,330,000

9. Jégkorszak 4 – 6,960,000

10. Alkonyat Hajnalhasadás 1. rész – 6,740,000

4

A MegaUpload bezárása rosszat tett a bevételeknek

A stúdiók szélmalomharcot folytatnak a fájlcserélőkkel szemben, úgy tűnik, hogy hiába igyekeznek, mivel egy-egy kisebb győzelem ellenére továbbra is virágzik a “torrentipar.” A nagy agyak szerint hatalmas kár származik abból, hogy a filmek, zenék, játékok nem sokkal a megjelenés után így vagy úgy, de kikerülnek a netre.

Néhány hónappal ezelőtt az MPAA büszkén döngette a mellét, amikor sikerült bezáratnia a MegaUpload portált. Azonban két pénzügyekben felettébb jártas szakember, Jörg Claussen és Christian Peukert hosszas vizsgálódás után arra a következtetésre jutottak, hogy a fájlcserélő megszűnése csak ártott a filmiparnak.

A kér úriember szerint a MegaUpload kivégzése rossz hatással volt a bevételekre. A megaköltségvetéssel készült produkciók hatalmas marketingkampánya gyakorlatilag minden emberhez eljut. Azonban a kisebb alkotásoknak sokszor alig van pénzük reklámra, így csak úgy tudnak nagyobb figyelmet generálni, ha azok, akik látták és meg voltak elégedve elmondják másoknak is. És bizony rengeteg alacsony büdzséjű alkotást töltögettek a bezáratott letöltőközpont tagjai , akik a pozitív élményüket szépen megosztották másokkal. Az információ eljutott azokhoz is, akik hajlandóak és képesek voltak arra, hogy beüljenek a filmre. Ergo: a MegaUpload kilövésével a torrentezők nem tudták megnézni a radar alatt érkező, kevés figyelmet kapó filmeket, ezáltal a produkciók jó hírét sem tudták terjeszteni.