1

Top: Legismertebb katasztrófafilmek, amelyek valós események alapján készültek

deepwaterr

Bemutatták a Mélytengeri poklot, amely a Mexikói-öbölben lezajlott olajkatasztrófa előzményeit mutatja be. Hamarosan kiderül, hogy a közönség miként fogadta a filmet. Lehet, hogy gyorsan elfelejti a közönség, de benne van a pakliban, hogy pár év múlva is hivatkozási alap lesz, emlékezni fogunk rá. Alább összegyűjtöttem egy csokorra való emlékezetes vagy éppen sikeres valós eseten alapuló katasztrófafilmet. Tovább “Top: Legismertebb katasztrófafilmek, amelyek valós események alapján készültek” »

3

Francia filmek amerikai remake-jei

Itt egy remake, ott egy remake. Manapság már abszolút nem lehet fennakadni amikor bejelentik, hogy valamelyik filmnek megcsinálják az új változatát. Mert arra szükség van. Hollywood ezen kívül árgus szemekkel vizslatja a nemzetközi felhozatalt, a díjakkal elhalmozott, nagy sikert aratott produkciók érdeklik őket. Csak azért, mert a büszke amerikai népet meg egyáltalán nem érdekli a feliratozott film (kevés esetben). Csütörtökön mutatták be a Veszélyzónát, amely Luc Besson nevével fémjelzett Bűnös negyed akciófilm remake-je, illetve jövő héten kerül a mozikba a Vérkötelékek, ez is egy francia alkotás alapján készült. Ennek apropóján ejtsünk szót 5 jó és 5 rossz amerikai remake-ről, amelyek jogait a gall területről szerezték be. Az olvasókat megkérdezném, hogy szerintük melyek a legjobb és legrosszabb filmek ebben a témában?

TOP 5
oscarRögtön egy afféle kivétellel indítanám a mondandómat, hiszen az Oscar-t a kritikusok alaposan lehúzták, de a kasszáknál sem aratott nagy sikert. Sylvester Stallone ezzel a filmmel akart alapozni a vígjáték műfajában, hiszen ha már a nagy riválisnak, Arnold Schwarzeneggernek sikerült, akkor neki miért ne menne. De miután az Állj, vagy lő a mamám is befürdött, expeditíven lesöpörte az asztaláról a szóba jöhető komédiákat. Pedig az Oscar egy bármikor újranézhető, kacagtató film egy maffiózó egy napjáról, aki jó útra akar térni. Valószínűleg a zseniális magyar szinkronnak köszönheti, hogy itthon klasszikusként tekintünk rá. Állítólag eredeti nyelven tényleg nem igazán élvezhető. És hogy melyik film remake-je? 1967-ben került terítékre a francia Oscar, amelyben a kor nagy nevettetője, Louis de Funès szórhatta a poénokat. Tudtátok, csak nem sejtettétek, ugye? Tovább “Francia filmek amerikai remake-jei” »

0

Box Office: Lego

LEGO

Észak-Amerikai box office
Eléggé változatos bevétel terén az 2014-es év, a hétvégén egy animációs film, George Clooney háborús-vígjátéka és egy tiniket becélzó vámpírokat középpontba állító regényadaptáció került a műsorra.

A Lego-kaland alkotói mondhatni biztosra mentek, egyrészt mindenki ismeri az építőkockákból álló játékot, másrészt telepakolták képregénykarakterekkel a produkciót. Könnyen előfordulhatott volna, hogy a stúdió és a rendezők a bejáratott márkanevekre hagyatkoznak, a minőségre, a történetre és a sok jó poénra nem sok időt fordítanak. Ám a kritikák kimagasló többsége pozitívan nyilatkozik a produkcióról és a nézők is kellőképpen meg vannak elégedve. Mindez a számokban is megmutatkozik, 69 millió dollár gyűjtött be három nap alatt. A konkurens Mogyoró-melót nem viselte meg súlyosan a Lego-kaland érkezése, de az olcsóság negyedik víkendjén 55 milliónál jár.

Tavaly még komoly díjesélyesként emlegették George Clooney újabb rendezését, a Műkincsvadászokat. Nagy meglepetésre a stúdió más filmet részesített előnyben és elcsúsztatták a bemutatót 2014-re, azt sem kockáztatták meg, hogy limitáltan esélyt adjanak a filmnek. De az is lehet, hogy a fejesek nem érezték, hogy az amerikai közönség vevő lenne, ahogy a jenkik második világháborúban európai műkincseket próbálnak visszaszerezni a németektől. Mostanra biztossá vált, hogy miért rendült meg a stúdió bizalma: Clooney alkotása rossz. Az imdb-n még 6,8-al tartja magát, de a kritikák kétharmada lehúzza a filmet. Nagyon úgy tűnik, hogy Clooney akkor képes maradandót alkotni, ha csak pár millióból gazdálkodhat. A 22,7 millió dolláros hétvégi eredmény persze nem rossz és valószínűleg Európában sokkal kelendőbb lesz a portéka. Tovább “Box Office: Lego” »

45

A sci-fi + te

01sc1

Koimbra a hegyekbe utazott, ezért most játszunk egy picit. Korábban már volt ilyen, de gondoltam, megpróbálhatjuk megint. Az Elysium-ot látatlanban is az év sci-fijének nevezik, ezért most ebben a műfajban fogunk kalandozni.

Először is tisztázzuk a fogalmakat. Mi a sci-fi? Azt a spekulatív formát tekintjük science fictionnek, amely (a jelenben megvalósíthatatlannak tartott) tudományos vagy pszeudotudományos (tudományosnak tűnő, de valójában nem létező) eszközökkel a lehetséges látszatát adja. Emellett spekulációit a modern tudományos világkép felismerhető vonatkozásaival s annak alapján kell megvalósítania. (Forrás: Wiki) A sci-fi típusairól ITT olvashattok bővebben.

A játék tök egyszerű. Én kérdezek, ti válaszoltok. (Korábbi játékokkor tíz kérdés volt, de azt soknak találtátok, így most csak öt lesz. A posztban található filmcímek, csak ötletek, nem az én személyes válaszaim, tehát ne akadjon ki senki; különben sem érdemes mások ízlését kikezdeni.)

Tovább “A sci-fi + te” »

49

TOP 10 – 2012 legjobb filmjei


The-Dark-Knight-Rises-Trailer-3

Ahogy minden évben, úgy idén is összeszedtük az idei év legjobb filmjeit itt a Filmdroidon. Érdekes volt 2012, hiszen lezárult a Sötét Lovag trilógia, megérkeztek a Bosszúállók a mozikba és minden idők legjobb Bond filmjét is megnézhetjük. Idén is akadtak emlékezetes filmek bőven, ám azt be kell ismernünk 2012 egy kicsit szürkébbre sikerült filmek tekintetében. Minden estere itt van a Mi 10-es listánk. Hangsúlyoznám ez egy szubjektív lista, így kéretik ezt így is kezelni. Ez csak az Én személyes véleményem, a saját listám. Szerintetek melyik volt idén a legjobb film?? Melyik film/filmek maradtak le a listáról? A Ti TOP 10 listátok hogy néz ki? A kommentekben lehet vitázni. Tovább “TOP 10 – 2012 legjobb filmjei” »

1

Natalie Portman éri meg legjobban a pénzét

A Forbes már megmondta, hogy mely színészek a leginkább túlfizetettek, most pedig azt is közzétették, hogy kik érik meg leginkább a pénzüket. A magazin az elmúlt három év során készült, több, mint 2000 moziban bemutatott filmek bevételét nézte és ezt vetette össze a főszereplő fizetésével. Azok a szerepek nem számítottak, ahol csak pár perc erejéig tűnt fel, illetve az animációs filmeket teljesen figyelmen kívül hagyták.

Így Natalie Portman foglalhatta el az első helyet, aki minden neki kifizetett dollár 42,7-szeresét hozta vissza. A Fekete hattyú csupán 13 millióba került és világszerte 329 millió dollárt jövedelmezett, de szépen hozott a Csak szexre kellesz vígjáték is, a Király! azonban bukásnak bizonyult.

A második legjobb befektetés Kristen Stewart, a színésznő az Alkonyat franchise-zal arathatott, de e mellett ott volt a Hófehér és a vadász fantasy is. Robert Pattinson és Taylor Lautner csak az Alkonyatnak köszönhetik, hogy bekerülhettek a top 10-be, hiszen a vámpíros-vérfarkasos románcon kívül nem sok sikerből vették ki részüket.

1. Natalie Portman – $42.70

2. Kristen Stewart – $40.60

3. Shia LaBeouf – $35.80

4. Robert Pattinson – $31.70

5. Daniel Radcliffe – $30.50

6. Taylor Lautner – $29.50

7. Bradley Cooper – $25

8. Dwayne Johnson – $22.70

9. Amy Adams – $22.60

10. Kevin James – $22.40

0

A bemutató előtt tovább folytatódik a Zero Dark Thirty diadalmenete

Nem is kaphat annál nagyobb reklámot egy film, ha már a bemutatás előtt többen is az év legjobbjának titulálják. Pedig Kathryn Bigelow új alkotása, Zero Dark Thirty több helyen is benne van 2012 top művei között. A New York-i Filmkritikusok és az Amerikai Kritikusok Szövetsége szerint is ez volt idén a csúcs és most a Playlist hívta fel rá a figyelmet, hogy a New York Magazine és a Huffingon Post is az Oszama Bin Laden levadászásáról szóló alkotást nevezte meg az év leglegjének és a Rolling Stone-nál is befért a második helyre.

 Peter Travers (Rolling Stone) Top 10 Films Of 2012

1. The Master
2. Zero Dark Thirty
3. Beasts of the Southern Wild
4. Lincoln
5. Argo
6. Silver Linings Playbook
7. Les Miserables
8. Life of Pi
9. Moonrise Kingdom
10. The Dark Knight Rises Tovább “A bemutató előtt tovább folytatódik a Zero Dark Thirty diadalmenete” »

6

Az év filmjei 7 percben

Megszokhattuk már, hogy minden decemberben érkezik egy pár perces videó, amelyben csokorba szedik az adott évben bemutatott filmek nagy részét. Az alábbi munka Snoozing Tail youtube felhasználó munkája, ha pedig nem tudtok beazonosítani egy részletet, akkor ide kattintva megtehetitek.

4

Végre Péntek! (1995) – írta doggfather

Így a hétvége előtt bemutatnék egy filmet amolyan kedvcsinálónak, még 1995-ből a Friday, magyarul Végre Pénteket.

friday.jpgKezdjük egy legendával, állítólag ezt a filmet lopták el az amcsi tékákból a legtöbbször. És hogy miért? A főszereplője, és írója is egyben Ice Cube (az első részt még DJ Pooh-val közösen írta), a rapperből lett színész, akinek eddigre már komoly sikerei voltak a fekete filmek világában nagyon jól elkapta a fekete fiatalok egy napját, az ő gondjaikat, napjukat. Rendezője pedig F Gary Gray akinek a Törvénytisztelő polgárt is köszönhetjük később, de ez volt az egyik első filmje. A film akkora sikert aratott, hogy két folytatást is megért (Péntek esti gáz, és Már megint Péntek címmel, illetve egy animációs sorozat is lett belőle jelenleg tervezik a negyedik Utolsó Péntek című részt.) Egy sorozatban 4 egymást követő pénteken mutatom be a filmeket, ez az első.

Tovább “Végre Péntek! (1995) – írta doggfather” »

39

TOP 10: 2011 legjobb filmjei… szerintünk

top10Az idei év a 3D nagy tesztje volt, megállapítható, hogy amilyen hirtelen jött a fellángolás iránta, olyan hirtelen ki is hunyt… legalábbis Amerikában. A nemzetközi porondon egyelőre még falják a harmadik dimenzióval megdobott filmeket. Érezhető volt, hogy ezzel próbálják eladni a költséges alkotásokat, de azért nem csak a 3D-ről szólt az év: folytatások, képregényfilmek, remake-ek tömkelege lepte el a mozikat. És ezek közül mi emelkedett ki úgy igazán a tömegből? Csak néhány darab, a többi másfél-két órás szórakozásnak esetleg még elment, de ezek beszerzésén is csak akkor fogunk elgondolkodni, ha leértékelve, 690-ért meglátjuk valahol.

Mit akarok mondani? Ha eddig választani kellett volna egy akciófilm vagy egy dráma között, akkor az előbbire voksolok. Legalábbis eddig gondolkodás nélkül egy inváziós-rombolós-akciódús filmre ültem be. De nem hiába félt Jon Favreau tavaly, hogy elbukik a Cowboyok és űrlények, mivel tudta, hogy alkotása nem sikerült valami jól, a zsúfolt nyár csak porhintés, körítés volt. Michael Bay is csak önmagát ismétli, David R. Ellis sem tudott egy szórakoztató cápás művet letenni az asztalra és Jim Carrey-nek már aranyos pingvinek kellenek, hogy el tudja magát adni. Öregszem? Vagy ez az év tényleg nem volt nagy durranás?

80

TOP 10 horror filmek

 Kis szünet után újra itt van Top 10-es rovatunk. Szép számmal jönnek a horror bemutatók októberben (A dolog, Paranormal Activity 3, Fertőzés). Ennek apropóján összeszedtem a 10 legjobb horrorfilmet. A lista összeállításánál nem csak azt vettem figyelembe, hogy mennyire rémisztő vagy durva az adott film, hanem azt is hogy milyen hatással volt a horror a mozi történetére. A lista szubjektív! Ez csak az Én személyes véleményem, a saját listám. Szerintetek melyik a 10 legjobb horror film? Melyik film/filmek maradtak le a listáról? A Ti TOP 10 listátok hogy néz ki? A kommentekben lehet vitázni!