15

Spider-Man: Homecoming előzetes

pokemberrebootTörték a fejüket a Sony-nál a producerek, hogy mit lehetne kihozni az Andrew Garfield-féle Pókemberből. Bővíteni kellene a Hálószövő univerzumát. Voltak is ötletek, próbálkoztak a Sinister Six szupergonosz projekttel, a tervezőasztalra került a Venom elképzelés, de végül csak belátták, hogy jobb lesz megegyezni a Marvellel 2015 elején kiderült, hogy a két fél megbeszélte a részleteket, a Sonynál maradtak a jogok és továbbra is övék a végső döntés joga, de legalább már Kevin Feige is beleszólhatott a dolgok menetébe.

Egy újabb rebooton kezdtek ügyködni, amelyben Peter Parker 15 éves és ismét be fogják mutatni a pókcsípést. 2015 márciusában Drew Goddard láthatott volna a forgatókönyvhöz, de visszamondta a felkérést. Asa Butterfield, Liam James, Nat Wolff és Tom Holland nevét emlegették lehetséges főszereplőként, de rajtuk kívül elég sok fiatal színészt hívtak be tesztfelvételekre, amelyeken Robert Downey Jr. is részt vett, hiszen látni kellett, hogy megvan közöttük a „kémia”. A választás  Hollandra esett.

A rendezői posztra szintén akadt pár jelentkező. Jonathan Levine, Jared Hess, Ted Melfi, John Francis Daley is szerette volna ledirigálni a filmet, azonban Jon Watts, a Cop Car kisköltségvetésű thriller alkotója írhatta alá a szerződést. Watts jelen volt a Polgárháború (Civil War) munkálatain, amikor Pókember jeleneteit vették fel.

0kv

Michael Keaton formálhatja meg a Keselyűt, a főhős nagy ellenfelét. Zendaya lesz Parker osztálytársa és valószínűleg romantikázni fognak, a pletykák még azt is belengették, hogy lehet, hogy valójában Mary Jane-t alakítja, ám ezt cáfolták. May nénin kicsit fiatalítottak, Marisa Tomei bújhat Parker rokonának a bőrébe.

Parker új képességeit próbálgatja még, épp, hogy belelendül a bűnüldözésbe. A Polgárháborúban vívott harc után felvillanyozva tér haza, ahol May nénivel él. Tony Stark veszi szárnyai alá az ifjú hőst, aki megpróbál visszazökkenni a megszokott gimis életbe. Azonban felbukkan a színen a Keselyű, Parker szembeszáll vele, ám nem olyan könnyű legyőzni és végül minden veszélybe kerül, ami a srác számára fontos. Tovább “Spider-Man: Homecoming előzetes” »

2

Véget ért a Pókember reboot forgatása

Bízzunk benne, hogy a  Sony és a Marvel közös filmjével elégedett lesz mindenki és nem fognak pár éven belül egy újabb rebootba belevágni. Tom Holland játssza Peter Parkert/Pókembert, a fiatal színész az Instagramjára tette ki, hogy véget ért a forgatás. Jon Watts rendező szintén Instagramján osztotta meg, hogy a felvételeket befejezték. 2017. július 7-én érkezik a film, elvileg a nagy ellenfél a Keselyű lesz.

Homecoming has officially wrapped up filming!

Spider-Man Homecoming (@spidermanhomecoming) által közzétett fénykép,

Tovább “Véget ért a Pókember reboot forgatása” »

0

Edge of Winter előzetes

edgeofwinterRob Connolly is bemutatkozik rendezőként. Eddig rövidebb alkotásokból vette ki a részét camera operatorként. Ennek ellenére sikerült megnyernie thrillerére néhány ismert nevet. Tom Holland, Joel Kinnaman, Percy Hynes White, Rachelle Lefevre és Shiloh Fernandez játszanak a filmben, amelyben két fiától elhidegült apa úgy dönt, hogy gyerekeit a tél közepén vadászni viszi.

Kinnaman alakítja Elliot Bakert, a frissen elvált és munkáját elveszítő férfit. Tehát nincs éppen jó passzban, viszont fiaihoz (Holland & White) megpróbál közelebb kerülni. Szerinte egy kis családi kiruccanás segíteni fog, de a helyzet csak rosszabb lesz, amikor kénytelenek egy elhagyatott házikóban meghúzni magukat. Elliot mindenképpen azon van, hogy a bíróság ne vegye el őket a fiúkat, a félelem pedig eléggé kihat viselkedésére. A testvérek rádöbbennek, hogy pont az az ember jelenti számukra a legnagyobb veszélyt, akinek vigyázni kellene rájuk. Augusztus 12-én mutatják be.

Tovább “Edge of Winter előzetes” »

1

Lost City of Z előzetes

lostcityEz is elkészült. 2008-ban jelentették be, hogy Brad Pitt lesz a főszereplője az akkor még meg nem jelent David Grann tollából származó Eldorádó, az elveszett város (Lost City of Z) regény filmváltozatának. James Grey huppant bele a rendező székbe és az évek során mindvégig kitartott. Pitt időközben átadta más színésznek a lehetőséget, de producerként azért kitartott a projekt mellett. Benedict Cumberbatch vette át a stafétabotot, de más elfoglaltság miatt távozott, így Charlie Hunnam kapta a lehetőséget, hogy eljátssza Percy Fawcett-tet. Sienna Miller, Robert Pattinson, Tom Holland és Angus Macfadyen is aláírt a kalandfilmre.

1925-ben játszódik a történet, a legendás kalandozó, Fawcett az Amazónia dzsungelei felé veszi az irányt, mert úgy gondolja, hogy egy elfeledett civilizáció romjait fogja megtalálni. Fiával és annak egy barátjával indul útnak, majd soha többé nem látták újra.

Tovább “Lost City of Z előzetes” »

0

Zendaya a Pókember rebootban

zendayaA Hollywood Reporter szerkesztője úgy tudja, hogy a Pókember (Spider-Man) rebootba Tom Holland köré nem fehér bőrű színészeket akar leszerződtetni. Hogy ez mit jelent Gwen Stacy-re vagy Mary Jane-re nézve, egyelőre nem tudni. Mindenesetre Zendaya már aláírt egy főbb szerepre, de csak annyi ismeretes, hogy egy Michelle nevű lányt fog megformálni. Lehet, hogy Michele Gonzales-ről van szó, aki a képregényben Peter Parker szobatársa és egyúttal egyéjszakás kalandjuk is volt.

Zendaya énekesként és színésznőként is ismert Amerikában, benne volt a Shake It Up és a K.C. Undercover Disney sorozatokban

6

Állítólag nem csak egy röpke cameo jelenete lesz Pókembernek a Civil Warban

spidermanironmanNem is oly rég kiderült, hogy a Captain America: Civil War filmhez már felvették a Pókember cameo-t. Sokan úgy gondolták, hogy csak egy rövidke jelenete lesz és a szuperhősök összecsapásába nem igazán fog bezavarni, beleszólni, pofonokat osztogatni. Ám a Birth.Death.Movies oldal úgy tudja, hogy a Falmászó nem csak pár másodperc erejéig tűnik fel.

„Nem tudom, hogy mennyi jelenete lesz, de a forrásaink szerint sokkal több, mint amire számítottunk. Szóval nem csak annyi lesz, hogy behálóhintázik és beköszön, hanem bepiszkolja a kezét is. Harcolni fog. És ez a bunyó lesz az, amire minden rajongó várt.”

Az is kiderült, hogy Tom Hollandnak nem kellett részt vennie a forgatáson, hiszen egy pókgöncöt felöltött kaszkadőrnek kellett bunyóznia, a szövegeléseket majd később felveszik. Annyit még megemlítettek, hogy úgymond egy különc személyiséggel lesz ütésváltás. A képregényben a Polgárháború kezdeti időszakában Vasember oldalán állt a Hálószövő, később összezörrent vele és átállt a másik oldalra. Tovább “Állítólag nem csak egy röpke cameo jelenete lesz Pókembernek a Civil Warban” »

3

Képregényfilmes hírek

magus

A híresztelések szerint a Bosszúállók folytatásban lesz még Thanos mellett egy másik nagy ellenfél. Elvileg Magus-ról van szó, amely Adam Warlock negatív része. Mágus kivált Warlock testéből és elhatározta, hogy létrehozza a gonosz univerzumát, ráadásul megalkotta a földi hősök másait is.

A Latino Review információi szerint 2018-ban jön az X-Men/Fantasztikus Négyes crossover.

William Hurt újra belebújhat Ross tábornok egyenruhájába. A színész elmondta, hogy a karakter némileg máshogy áll hozzá a dolgokhoz, mint amikor először találkoztunk vele. “Teljesen más lesz ez a Ross és azt kell hogy mondjam, hogy ez kedvemre való. Elég kevés időm volt rá, hogy belerázódjak, de megteszem, ami tőlem telik. És eddig még nem rúgtak ki.” Tovább “Képregényfilmes hírek” »

7

Tom Holland az új Pókember

spidermanKöztudott, hogy a Sony úgy döntött, hogy rebootolja a Pókember franchise-t. Megint! De ezúttal a Marvelt is bevonták a produkcióba, sőt mi több, a Hálószövő felbukkan az Amerika Kapitány 3. részében, majd vendégszerepelhet a további filmekben is. De ez azt is jelenti, hogy egy-két Marvel karakter is tiszteltét teheti Falmászóról szóló alkotásokban.

De ki bújhat a kék-piros pókkosztümbe? A választás Tom Hollandra esett, bár a korábbi híresztelések szerint Asa Butterfield volt az esélyes. Ismét visszatérünk a gimibe, megtudhatjuk, hogy mekkora nagy agy Peter Parker és újra megcsípheti az a bizonyos pók, amely különleges képességgel ruházza fel. Sokan vágytak már arra, hogy Parker esetleg felnőtt legyen, de erre még várni kell.

Megvan a rendező is, Jon Watts dirigálhatja a rebootot. Watts tavaly tette le az asztalra a Clown horrorját, illetve szintén nevéhez fűződik a Rendőrautó (Cop Car) thriller is.