1

Az Ölni kíméletesen következő előzetese

Ismét egy film, amit mi talán idén nem fogunk látni. Az Ölni kíméletesen-t Amerikában november 30-án mutatják be, hozzánk pedig majd befut valamikor. Brad Pitt egy megoldóembert alakít, új feladata az, hogy felkutassa azokat, akik meglovasították egy maffia által felügyelt nagy tétű pókerverseny nyereményét.

Andrew Dominik dirigálta a thrillert, vele korábban már dolgozott együtt Pitt a Jesse James meggyilkolása…. westernen. A produkciót Richard Jenkins és James Gandolfini erősíti és legalább Ray Liotta is elmondhatja, hogy ezúttal minőségi alkotásban vett részt.

 

4

Now You See Me előzetes – Csiribi – csiribá

Nem vagyunk túlságosan ellátva bűvész-mágus filmekkel, de jövő nyáron kapunk egyet Louis Leterriertől, aki A titánok harca (Clash of the Titans) óta nem készített semmit.

Jesse Eisenberg, Isla Fisher, Dave Franco és Woody Harrelson játsszák a bűvész-négyest, akik műsoraik alatt rabolnak bankot és a pénzt szétszórják a közönség sorai között. Egy FBI ügynök (Mark Ruffalo) és egy Interpolos nyomozó (Melanie Laurent) próbál rájönni, hogy miképp hajthatták végre a rablást, segítségükre van a Morgan Freeman által megformált szakértő. Olvasd tovább

0

Möbius előzetes

Mi is az a Möbius-szalag? Erről a wikipedián olvashatsz, sőt a matekos nagy agyaknak képlet is van.

A film a pénzügyi világot mutatja be és egy kémet követhetünk nyomon, aki egy orosz vagyonos fickó (Tim Roth) után nyomoz, mivel annak bankjában pénzmosás folyik. Eric Rochant írta és rendezte a thrillert, magyar bemutató még nincs.

 

0

The Canyons előzetes

Ráférne egy adagnyi elismerés Paul Schraderre, aki emberemlékezet óta nincs csinált jó filmet. 2013-ban a The Canyons thrillerrel próbálkozik, amiben a zűrös magánéletű Lindsay Lohan és James Deen pornósztár játssza a főszerepet. A forgatókönyvet Bret Easton Ellis körmölte le.

A film 20-as éveiben járó fiatalokra koncentrál és a szexuális megszállottsággal foglalkozik. Íme az új, 50-es évek noir művei előtt tisztelgő előzetes.

 

1

Gyilkos Joe feliratos előzetes

A William Friedkin rendezésében készült Gyilkos Joe-t (Killer Joe) Amerikában a legdurvább besorolással, NC-17-essel sújtották, így nem is került szélesebb közönség elé.

Idehaza a Parlux hozza el a filmszínházakba, február elején lehet becsüccsenni a thriller-drámára. Emile Hirsch játssza a főszerepet, akinek sürgősen pénzre van szüksége, hogy rendezni tudja adósságát. Úgy tudja, hogy anyjának nagyobb összegű életbiztosítása van, így felbérli a Matthew McConaughey által megformált fickót (aki főállásban zsaru), hogy nyírja ki a nőt.

 

0

Side Effects előzetes

Steven Soderbergh sem az a filmes, aki sokáig unatkozva ül a babérjain. A kísérletező kedvű rendező tavaly egy igen jó vírusos thrillert szállított le, majd Gina Carano-ra felhívta a közönség és a producerek figyelmét és egy sztriptíz show-t vezényelt le sikeresen.

Új alkotása, a Side Effects a pszichofarmakológia világában játszódik, ez a tudomány terület azt vizsgálja, hogy a különféle szerek miképp hatnak az agyműködésre. A thrillerben harmadjára dolgozhat együtt Channing Tatummal és Jude Law sem most állt először a kamerája elé. Rooney Mara játssza a főszerepet, aki kissé ideges amiatt, hogy férje (Tatum) hamarosan szabadul. Orvosa (Law) által felírt antidepresszánsokat szed, ám a szerek nem úgy hatnak rá, ahogy kellene.

A forgatókönyvet a Fertőzés (Contagion) írója, Scott Z. Burns szállította le és egy ideig gondolkodott rajta, hogy maga rendezze meg a produkciót. A thrillert 2013 február 8-án mutatják be.

Olvasd tovább

3

Az Argo-akció szinkronos előzetes

argo.jpeg1979. Irán forrong. A Sah elmenekül, az utcákon hatalmas tömeg – a forradalom új, megjósolhatatlan változásokat ígér. November 4-én a feltüzelt tömeg megostromolja az Egyesült Államok teheráni követségét, és túszul ejti az ott dolgozó 52 amerikai diplomatát: az ő sorsuk, hosszú raboskodásuk és a megmentésükre szervezett katonai akció sokáig megtöltötte a világ újságjainak címlapjait.
De valamiről senki nem beszél. A követség feldúlása során hat amerikainak sikerül megszöknie, és elrejtőznie. Ám ők is és az otthoniak is tudják: csupán napok, esetleg órák kérdése, hogy a nyomukra akadjanak, és talán végezzenek velük. Az ellenséges, paranoid országban reménytelen a helyzetük.
A CIA egy „beszivárgási szakértője”, Tony Mendez (Ben Affleck) előáll egy mentőakció tervével. A terv kockázatos és végrehajthatatlan. Olyan lehetetlen, hogy csak egy filmben vállalkoznának rá…

A megtörtént eseményeken alapuló, feszült, fordulatos, mégis hiteles film rendező-főszereplője a Tolvajok városá-val nagy sikert aratott Ben Affleck, producere George Clooney!

Olvasd tovább