5

Női szervek (The Heat)

noiszervek

Felesleges hosszú mondatokon keresztül taglalni a buddie akció-vígjátékok jellemzőit, a lényeg, hogy legyen két teljesen különböző figura, az sem árt, ha esetleg az elején alaposan utálják egymást, a későbbiek folyamán majd szépen összecsiszolódnak. Tegyünk egy öngyilkos hajlamokkal küzdő forrófejű nyomozót egy öregebb, családos, nyugdíjra gondoló kolléga mellé (Halálos fegyver) vagy egy mogorva zsarut párosítsunk egy új szerepre készülő sztárszínésszel (Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő). Sajnos a műfaj manapság képtelen emlékezetes produkciót kitermelni magából, bár nem is igazán akarnak ezzel foglalkozni, inkább képregényfilmekben vagy remake-ben gondolkodnak. Olvasd tovább

9

Női szervek poszter

Action’s never been so hot! Kitenném a plakátot a falamra, remélhetőleg nem ez lesz az egyetlen pozitív dolog a filmmel kapcsolatban. Ha Melissa McCharthyról nem fog sugározni beképzeltsége máris élvezhetőbb lesz a produkció.

theheat

0

The Heat poszter

Sandra Bullock nem most kezdte, viszont Melissa McCharty igen. Előbbi utoljára 2009-ben jelentkezett vígjátékkal, akkor az Ő az igazival próbálta mosolyra fakasztani a nézőket és kritikusokat, de az általános vélemény szerint elég gyatra filmet hozott össze, ráadásul a Nász-ajánlat hiába lett sikeres sokan a földbe döngölték a produkciót. McCharty csillaga viszont egyre fényebben ragyog a Koszorúslányok és a Személyiségtolvaj után, szóval eléggé úgy tűnik, mintha ő segítene Bullocknak korrekt eredményt elérni.

theheat

Olvasd tovább

1

Újabb előzetes a The Heatnek

Sandra Bullock az utóbbi időben komolyabb oldalát mutatta, de három film után (Rém hangosan és irtó közel, A szív bajnokai, Gravity) visszatalált a vígjátékok térfelére.

A The Heat R kategóriás csajos haverzsaru akció-vígjátékban Melissa McCharty oldalán szórhatja a poénokat. Paul Feig, a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezője vezényelte le a filmet. Bullock és McCharty karaktere egy orosz maffiózót szeretne elkapni, ám egymással is akadnak problémáik, mivel mindketten máshogy állnak hozzá a munkához és egymáshoz.

 

0

The Heat előzetes – Bullock és McCharty FBI párosa

Sandra Bullock megint FBI ügynököt formálhat meg, ezúttal nem beépített ember lesz. Melissa McCharty egy másik zsarut alakít, a sors úgy hozza, hogy pont Bullock partnere lesz. Két ellentétes jellem, totál különböznek egymástól. Mégis együtt kell dolgozniuk, kézre kell keríteniük egy drogbárót.

A haverzsarus vígjátékot Paul Feig, a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezője készíthette Katie Dippold forgatókönyvéből. Amerikában április 5-én mutatják be. Íme az első előzetes, szerintetek működik Bullock és McCharty párosa?