1

Peter Jackson valószínűleg megrendezhetné a The Elder Scrolls filmet

elderVilágszerte nagy népszerűségnek örvend a The Elder Scrolls játék, több rajongó úgy gondolja, hogy készülhetne belőle akár egy nagyobb költségvetésű film is. Ám hiába várnak rá, Peter Hines, a Bethesda marketingese elmondása alapján erre igen kevés az esély. De van egy rendező, akit ha érdekelne a projekt, akkor fontolóra vennék a lehetőséget.

„Szerintem, ha Peter Jackson bekopogtatna Todd Howardhoz, a Bethesda játékrendezőjénél és azt mondaná, hogy filmet akarok készíteni az Elder Scrollsból, akkor igen komoly beszélgetés kezdődne. Hiszen őt bárki végighallgatná. De úgy vélem, hogy ő mostanság eléggé elfoglalt, és nem valószínű, hogy részünkről bárki filmet akarna csinálni.” Hozzátette, hogy vannak hollywoodi kapcsolataik, Jerry Bruckheimert, Leslie Moonvest és Harry Sloant hozta fel példának.  Ha úgy gondolnák, hogy mégis megpróbálkozna vászonra vagy a kisképernyőre adaptálni valamelyik játékát, akkor tudnának kihez fordulni.

Úgy fogalmazott, hogy inkább más kérdéseket kellene feltenni. Tényleg szükség lenne filmadaptációra, lenne-e értelme, előnye?