0

Megúsztuk! Nem lesz írósztrájk

wgaAzt hiszem, hogy Hollywoodban ma egy kicsit mindenki ideges lehetett és egyesek arcán nagy kövér izzadságcseppek csúsztak le. Hogy miért? Tulajdonképpen jó néhány héttel ezelőtt ült tárgyalóasztalhoz a WGA (az Írók Céhe) és az AMPTP (Mozi- és Tévéproducerek Szövetsége), megújítsák a május 1-jén lejáró kollektív szerződést. Nem ment minden simán, nagyon nem. Mutogattak is ám egymásra a felek, hogy kinek a hibája miatt indulhat el ismét az újabb sztrájk.

Ám az egyezség megköttetett, létrejött az új alku, minden kérdésben – még ha fogcsikorgatva is – megegyeztek. Ami nagyjából annyit jelent, hogy az írók fizetése némileg nőtt, részesedést, jobb egészségbiztosítási feltételeket és más egyéb juttatásokat kaphatnak.

A WGA közleményében nem kaptak meg mindent, amit akartak és pláne nem adták meg nekik azt, ami járna nekik, de azért így is elégedettek lehetnek. Mi pedig pláne azok lehetünk, de leginkább a sorozatrajongók örvendhetnek, hiszen nem kapnak csonka évadot az egyes szériák, illetve hozzá kell tenni, hogy nem kerülnek pár hónapra parkolópályára a javításra és több munkára szoruló filmes szkriptek.

3

Küszöbön az újabb írósztrájk

wgaHollywoodban talán még most is felhorkannak, ha a 10 évvel ezelőtt írósztrájkot felemlegetik. Az Írók Céhének nem sikerült megállapodnia, ezért a tagjai szépen letették a tollat, félretolták a billentyűzetet és vártak. Ennek következtében rengeteg forgatást el kellett csúsztatni és a sorozatrajongók is szomorkodhattak, hiszen kevesebb epizódot kaptak kedvenc szériájukból. Éppen ezért nem valószínű, hogy nem jön létre az újabb egyezség, azonban eddig a felek nincsenek azonos nevezőn, a kollektív szerződés pedig május 1-jén lejár. Tehát bő egy hónap van még a határidő lejáratáig, ami hosszúnak tűnhet, de tulajdonképpen veszett gyorsan el tud telni.

A WGA természetesen minél kedvezőbb feltételeket és jobb fizetést szeretnének kiharcolni. Ám az AMPTP (Mozi- és Tévéproducerek Szövetsége) menedzsmentjével nehéz egyezkedni. Gyakorlatilag sehol sem tartanak és ezt a WGA levélben közölte tagjaival. A stúdiók és cégek múlt évben 51 milliárd dollárnyi profitot termeltek, azaz ebből azért futná nagyobb fizetésre, több juttatásra is. De nagyobb problémának látják azt is, hogy a tévés írók gázsija 23 %-kal csökkent az elmúlt évek során, márpedig egyre jobb és minőségi szériák jönnek ki, de átfogó javaslattal álltak elő arra az esetre is, ha nem teljes, hanem rövidebb évadot pötyögnének le. Illetve azért szóba került a nyugdíj és egészségbiztosítás is.

Elég sötét képet festettek le levelükben, a másik fél ajánlatát túlságosan is drákói szigorúsággal megírt egyezségnek titulálták. Minderre az AMPTP úgy reagált, hogy a WGA állt fel a tárgyalóasztaltól és ők bármikor hajlandóak újra leülni velük. Szerintük sokkal fontosabb számukra az ijesztegetés, hogy sztrájkkal fenyegetőzzenek, minthogy megpróbálják megtalálni a közös hangot. Elmondásuk szerint mindkét fél számára fontos, hogy a filmipar ne álljon le, rajtuk nem múlik a dolog.

0

Sztrájkról még mindig

0hsA magyar média is néha szól a sztrájkról,  egy-két cikk is megjelent már ezzel kapcsolatban. Olvassa az ember a neten  az információkat, de van egy cikk, ami mellett nem tudok csak úgy elmenni,  ha már nagyobb, országos lapba ír az ember, akkor tájékozódjon már. Jó, az átlag magyarnak nem tűnik fel, de aki utánanéz, annak zavaró. Itt a cikk.

0

Sztrájk még mindig…

0os

Oliver Stone vietnámos filmje a My Lai-mészárlást mutatná be, ahol több száz civilt mészároltak le amerikai katonák, majd ezután nagy nyomozás kezdődött. Azonban a forgatókönyv még nem volt teljesen kész, így a forgatás kezdete is csúszik. Főszerepben Bruce Willis, aki jelezte, hogy őt mindenképp érdekli a film, és nem érdekli, hogy csúszik a forgatás, rá lehet számítani.

Az Angyalok és Démonok forgatását is későbbre halasztották, mivel Akiva Goldsman nem tudta befejezni a sztrájk megkezdése előtt a forgatókönyvet. Tom Hanks részecskefizikusokat gyilkolászó szekta ellen nyomozott volna. A filmet jövő decemberben küldték volna moziba, de így 2009 májusára tolódott a bemutató.

Kiderült viszont, hogy mielőtt elkezdődött a nagy cécó, összedobták a Bond 22 és a G.I. Joe forgatókönyvét, szóval azok forgatása elkezdődhet. Remélem, nem csapták össze sebtiben.

November 26-án viszont a felek leülnek tárgyalni. Marvellous.

0

Sztrájk Hollywoodban

0str12 napja tart a forgatókönyvírók sztrájkja Hollywoodban. Az írók egy céhbe – Writers Guild of America – tömörülnek. A szerződésük november 1-jén lejárt a stúdiókkal, tehát újat kéne kötni. A szakszervezet többek között azt szeretné elérni, hogy a DVD eladások, letöltések, stb után több részesedést akarnak többek között. Az írók a DVD eladások után nem 4 centet, hanem 8-at szeretnének, ezt a stúdiók sokallják.

Szóval jelenleg az írók kikapcsolták a laptopjukat és várják a fejleményeket, jó páran pedig az utcán a stúdió épületek előtt nagy transzparensekkel nyomják.

A show műsorok már pácban vannak. A sorozatok alkotói is vakarják a fejüket, ugyanis jó pár sorozat évada lehet félbe maradt így vagy várnak a sztrájk végééig vagy lezárják a sorozatot az éppen leforgatott résszel. Néhány sorozat azonban így sem lesz veszélyben, mivel előrelátóan leforgatták őket, de ezek vannak kevesebben.
Olvasd tovább

0

Furcsaság a hírekben…

0strike

Nem tudom, hogy pletyka vagy csak reklámfogás, de nagyon megütötte a fülemet, és ezzel elérte célját.

Mindennapos a mi kis hazánkban a sztrájk és jól megszokott már az eseményről való cikkezés. De még ilyet? Amerikában is persze lehet sztrájk, de hogy a filmgyártásban?

Tárgyalások folytak a céges és a forgatókönyvírók között, mivel nem csak hogy keveslik az írók a munkáik után kapott pénzt, hanem jogosan meg is érdemelnék, hogy több jusson nekik  a befolyt összegből. Vasárnap a tárgyalásokat berekesztették, nem jutottak dűlőre. Ennek következményeképpen drasztikus lépésre szánta el magát az amerikai filmes világ: sztrájkolnak a forgatókönyvírók.

Ez rengeteg borzalmat von maga után. Nem írnak dialógusokat a forgatókönyvírók, így nincs mire felépíteni egy forgatást, így se hely, se történet nincs ahol és amiben játszhatnának a színészek, így nem készülnek mozifilmek. Noh de ugyanez a helyzet a sorozatokkal. Hamarosan elfogynak az előre megírt részek és a sorozatok is megakadnak. Valamit a humoristák számára előre megírt poénok sem alkalmazhatók, hisz senki nem írja meg nekik vasárnap óta.

A filmipar tartalékai körülbelül még fél évig kitartanak, de mi lesz azután? Elvileg be kell mutatni a félig kész filmeket is, de a cégek nem hajlandóak félkész forgatókönyv alapján készült filmet nyilvánosságra hozni.

Mi itt a tenger innenső oldalán csak várjuk a kompromisszumot, és még az is megeshet, hogy a Született feleségek, a Doktor House, vagy a Hősök itthon ugyan majdnem egy egész évaddal le van maradva, de  vicces lenne, ha beérnénk amerikai tv néző társainkat. Bár addigra biztos jutnak valamilyen megoldásra…