0

Könyvajánló – Kétkötetes Bud Spencer-életrajz

0bsMeghökkentően őszinte önéletrajz a hagymásbab és a pofonok nagymesterétől. Bár westernfilmek hőseként ismerte meg a nagyvilág, Carlo Pedersoli sokkal több ennél: forgatókönyvíró, producer, úszóbajnok, olimpikon. Miután aláírta első hollywoodi szerződését, utolsó vízilabda-mérkőzését a magyar válogatott ellen vívta. Könyvében az immár 81 éves színész, akit 1991-ben a Time a leghíresebb olasznak nevezett, megható öniróniával mesél gyermekkoráról, a sportolóként töltött évekről, arról, hogy hogyan került bele szinte véletlenül a filmek világába, barátságáról Mario Grottival, azaz Terence Hillel, a tengerentúli élményeiről és végül visszatéréséről Rómába. Ki ne ismerné a Nincs kettő négy nélkül, a Kincs ami nincs, a Bombajó bokszoló című filmeket vagy a legendás Piedone-sorozatot! Most eljött az idő, hogy megismerjük az embert a pofonok mögött!

A 80 év alatt a Föld körül új kalandokra csábítja olvasóit földön, vízen, levegőben. Carlo Pedersoli, alias Bud Spencer életrajza izgalmas utazás a világhírű színész fordulatokban gazdag életébe, rengeteg, eddig ismeretlen, humoros anekdotával fűszerezve a forgatások mindennapjairól, miközben a régi kollégák méltatása sem marad el. Kiderül, milyen a mozivászon legendás pofozógépe, ha férjként, apaként vagy nagypapaként kell helyt állnia. A könyvéből megtudhatjuk, színészi karrierje mellett hogyan próbálta megvetni a lábát az üzlet világában is. Sikereiről és kudarcairól is beszámol, hiszen Carlo Pedersoli, a nagy kalandor minden bukás után újra talpra állt, hogy megújult lelkesedéssel vesse bele magát a következő vállalkozásba. Akármibe is vágta a fejszéjét, mindig javíthatatlan optimista maradt. Bud Spencer azt is tudja, hogy Terence Hillnél nincs számára jobb filmes partner. A könyvben ezért nyílt levélben megszólítja ,,jobbik felét” is, akivel rendszeresen találkozik egy-egy spagettivacsora erejéig. Természetesen rajongóiról sem feledkezik meg: a kötet végén harminchárom kérdésükre válaszol. Lorenzo De Luca (1966) esszéista és forgatókönyvíró, Bud Spencer első életrajzi kötetének társszerzője, aki az Extralarge (1991), az Őrangyalok (1997) és a Nincs kettő séf nélkül (2010) című televíziós sorozatokban is együtt dolgozott a színésszel. (Forrás 1., 2.)

Bud Spencer: Különben dühbe jövök, 80 év alatt a Föld körül – Kétkötetes önéletrajz, Libri Kiadó, Budapest, 2016, 3490 + 3990 Ft

0

Könyvajánló – Carrie Fisher: A hercegnő naplója

0cfA hercegnő naplója szellemes, provokatív, őszinte, intelligens és szókimondó. Épp olyan, mint szerzője volt, a napló megszületésekor mindössze 19 éves Carrie Fisher. A színésznő emlékei rendezgetése közben, régi újsághalmok között bukkant rá saját, kézzel írott naplójára, és szembesült egykori tinédzser önmagával, azzal, hogy milyen is volt megélnie a Csillagok háborújának forgatását vagy éppen hosszúra nyúlt egyéjszakás kalandját színésztársával, Harrison Forddal. A hercegnő naplója ezekről az intimitásokról is beszámol, igazán egyedivé azonban az időutazás teszi: az idősebb Carrie Fisher találkozása a 19 évessel. A könyvben a hatvanéves színésznő emlékei a stábról, a forgatásról, a szerelemről, a sikerről vagy éppen a függőségekről izgalmasan keverednek, vetülnek a kézzel írott napló szövegeire. Utóbbiakból egy sokkal naivabb, sebezhetőbb nő képe rajzolódik ki, akiben azonban csírájában ott van már az excentrikus, vicces, intelligens, nagydumás Carrie Fisher is. Utolsó kötete ékes bizonyíték rá, hogy nem csupán egy hollywoodi szupersztárt, generációk ikonját, de egy kiváló írót is elveszítettünk a személyében. (Forrás)

Carrie Fisher: A hercegnő naplója – Találkozás önmagammal, fordította: Bozai Ágota, Libri Kadó, Budapest, 2017, 3999 Ft

0

Könyvajánló – Meryl Streep, az ezerarcú színésznő

0msmsEgy nő, egy korszak és egy hivatás portréja: az első, kutatásokon és dokumentumokon alapuló Meryl Streep-életrajz, amely feltárja a pálya kezdeteit, és bemutatja, hogy az 1970-es években fiatal nőként hogyan nőtt fel a szerelemhez, a feminizmushoz és saját páratlan tehetségéhez.

Ízelítő a szerző prológusából: „Meryl Streep köszönőbeszéde önálló műfajjá nőtte ki magát: egyszerre spontán és előre megírt, alázatos és dölyfös, hálatelt és blazírt. Az már önmagában is vicc, hogy olyan sok van belőle. Ki más nyert még annyi díjat, mint Meryl Streep? S ezáltal az önostorozó nemtörődömség már-már visszatérő geg számba megy. Mostanra úgy tűnik, már legalább olyan régen ragadt rá a legnagyobb élő színésznő címkéje, mint amilyen régóta ül a brit trónon II. Erzsébet. Úgy tapadnak hozzá a szuperlatívuszok, mint a cellux: a színészek között egy isten, aki képes belebújni bármilyen karakterbe, mesterien kezelni valamennyi műfajt, és a jó ég tudja, hányféle akcentussal tud beszélni. Még az ötvenen túl sem lett elavult színész, sőt a hollywoodi matematikát meghazudtolva, akkor ért a pályája csúcsára. Nincs olyan 1960 előtt született színésznő, aki megkaphatna egy szerepet anélkül, hogy arra Meryl előtte nemet ne mondjon.” (Forrás)

Michael Schulman: Meryl Streep – Az ezerarcú színésznő, fordította: Medgyesy Zsófia, Kossuth Kiadó, Budapest, 2016, 3800 Ft

2

Chuck Norris, a delta kommandós texasi kopó

chucknorrisChuck Norris focizott már gömbvillámmal! Sok ember hord Superman-pizsamát. Superman Chuck Norris-pizsamát hord! Néhány éve bukkantak fel a neten ezek a humoros egysorosak, amelyek megmosolyogtattak mindenkit. És azért ne feledkezzünk meg arról, hogy pár éve a Megyeri híd majdnem Chuck Norris-híd lett, miután az interneten szavazni lehetett az elnevezésére.

Szóval ezek a tények 2005 elején tűntek fel az interneten. A Something Awful fórumán először Vin Diesellel készültek efféle humoros mondatok, a Gorilla bácsi után. Majd néhány hónap elteltével a fórumozók átváltottak Chuck Norrisra, amelyek már elterjedtek az interneten. Mondjuk nem csoda, hiszen ha Chuck Norris azt akarja Vin Diesel benzinnel is működik. Tovább “Chuck Norris, a delta kommandós texasi kopó” »

2

85 éves Bud Spencer

budspencer1Hatalmas pofonokat osztogat, mogorva természetű, étvágyát Obelix is megirigyelné, de a nagy termet és szakáll mögött arany szív dobog. Terence Hill oldalán gyakorlatilag mindig ugyanazt a karaktert játszotta, de ezzel Magyarországon senkinek nem volt problémája. Gyereknapok alkalmával rendszeresen vetítették az iskolákban valamelyik filmjét és Karácsonykor szinte biztos, hogy belefutunk a Kincs, ami nincs klasszikusba. És persze legtöbbször akkor örültünk igazán, ha Bujtor István hangján szólalt meg és mivel a két színész eléggé hasonlított egymásra, így adta magát a lehetőség, hogy az Ötvös Csöpi filmekkel valami hasonlót készítsenek Magyarországon is.

Carlo Pedersoli néven született 1929. október 31-én. Az Isten megbocsát, én nem westernnél döntött úgy, hogy a Bud Spencer művésznevet használja. Kedvenc színész Spencer Tracy, illetve leginkább a Budweiser sörért rajong, így érthető a választása. Viszont állítólag azt is eléggé viccesnek vélte, hogy termete miatt Budnak nevezik. Tovább “85 éves Bud Spencer” »

5

Sylvester Stallone, a pusztító specialista

stalloneEgy generáció nőtt fel filmjeit nézve. A vele készült alkotások kihagyhatatlanok voltak, kézről kézre adták a rongyosra nézett VHS-ket, kismilliószor láttuk a Rambot, idézgettünk a Tango & Cashből, szkanderversenyeket rendeztünk a Túl a csúcson után. Jó látni, hogy az ellenszélben is kitart, a fájdalmas bukások ellenére nem hajlandó a DVD piac felé venni az irányt, de sürgősen ki kell találnia valamit, ha továbbra is a felszínen akar maradni.

Michael Sylvester Gardenzio Stallone néven született New Yorkban 1946 július 6-án. Édesapja Frank Stallone, Sr fodrász és kozmetikus volt, édesanyja Jackie Stallone pedig csillagjós és a női pankráció lelkes támogatója volt. Kisebb komplikáció adódott születésekor, ugyanis az orvos megsértett egy ideget, ami miatt Stallone arcának egy része lebénult. Fiatalkorában e miatt rendszeresen kinevették és később is rendszeresen kiparodizálták. Mindezt nehezen viselte, folyamatosan nőtt benne a feszültség, valahogy muszáj volt kiengedni a gőzt, ezért fordult a sportolás és a testépítés felé. AZ 50-es években a család Washingtonba költözött, ahol apja szépségszalont nyitott, anyja pedig fitneszszalont üzemeltetett. Amikor a szülők elváltak, Stallone édesanyjánál maradt. Tovább “Sylvester Stallone, a pusztító specialista” »

10

Missing in Action: Michael Dudikoff

dudikoffMichael Dudikoff a 80-as évek kultikus akcióhőse. Arcizma sose rezdült, de nem is azért szerettük, mert széles színészi eszköztárral bírt vagy mert Shakespeare műveket szavalt órákon keresztül. Ő az az ember, aki Stallone és Schwarzenegger árnyékában építgette karrierjét és a korszak akciófilm kedvelői számára még most is nagy névnek számít.

Dudikoff 1954 október 8-án született, édesapja orosz, édesanyja francia-kanadai. A West Torrance gimibe járt, majd a Harbor College-re iratkozott be, ahol gyermek pszichológiát tanult. A Cedar House rehabilitációs központban is dolgozott, e mellett pincérkedett is, hogy fizetni tudja tanulmányait. Egy nap Max Evans ebédjét szolgálta fel, aki az Esquire magazin szerkesztője volt, a férfi meglátta a lehetőséget Dudikoffrban, megkérte, hogy vegyen részt egy divatbemutatón, nem kellet sok hozzá, hogy beszippantsa ez a világ, innen pedig már csak egy lépés volt, hogy felkérjék néhány reklámfilmre, majd megkeresték pár sorozatszerepre is. Tovább “Missing in Action: Michael Dudikoff” »

5

Missing in Action: Paul Hogan

Paul Hogan a Krokodik Dundee vígjátékkal vált ismertté, majd szépen lassan mindenki elfeledte. Volt még egy-két próbálkozása, ám jó ideje nem találkozhattunk a nevével a vásznakon, sem a tévében.

New South Wales-ben született, a gimi elvégzése után a kikötőben dolgozott Sydney-ben. A 70-es évek elején saját sorozata volt a tévében, a The Paul Hogan Show 60 epizódot élt meg, ami mind Ausztráliában, mint Angliában nagy népszerűségnek örvendett. Ekkoriban a Winfield cigeretta reklámarca volt. A 80-as években az ausztrál turizmust vele próbálták fellendíteni, egy rakat reklámfilmben játszott, ezeket Amerikában vetítették.

A világhírnév útján:  Hogan állítása szerint a Krokodil Dundee ötlete akkor kezdett körvonalazódni a fejében, mikor New Yorkban járt és úgy érezte magát, mint egy partra vetett hal.
1986-ban mutatták be a Krokodil Dundee-t, ami mindmáig a legnagyobb sikere. A 10 millió dollárba került produkció világszerte 328 millió dollárt kaszált, mellesleg Ausztráliát is reklámozza. Két verziót is készítettek, az ausztrál szlengszöveget lecserélték más mondatokra, hogy a világ többi részén is megértsék. Két évre rá futott be a folytatás, ami már gyengébben teljesített, de ennek ellenére is hatalmas siker volt a maga 239 millió dollárjával. Évekkel később Hogan úgy érezte, hogy szükség van egy harmadik részre is, de a közönség nem gondolta így. A 2001-ben bemutatott filmet alaposan földbe döngölte a kritika és össz-vissz 39 millió dollárt kapart össze.

1

Missing in Action: Bridget Fonda

1964. január 27-én született Los Angelesben, édesapja Peter Fonda, nagyapja Henry Fonda, nagynénje Jane Fonda. Szóval elég nehezen tudta volna elkerülni a filmek világát. Mindazonáltal nem lihegett a nyomukban és nem kérte ki lépten-nyomon a tanácsukat.

Karrier: 1969-ban már felbukkant az Easy Riderben, de a színészkedés ekkor még nem érdekelte. A gimiben játszhatott a Harvey darabban, ezt követően fordult meg a fejében, hogy talán ki kellene magát próbálni filmekben. A diploma után három évvel, 1989-ben megkapta első komolyabb szerepét a Botrányban, amiért Golden Globe-ra jelölték, de az igazi áttörés még váratott magára. Ez 1990-ben jött el, a Keresztapa harmadik részében egy újságírót formálhatott meg. 1991-ben az Acéllabiritus thrillerben játszott és még ebben az évben Michael J. Fox oldalán domborított a Doc Hollywoodban.

6

Missing in Action: Rick Moranis

Rick Moranis első és sokadik ránézésre is humoros figurák eljátszására termett, leginkább mellékszerepei miatt ismerhetjük, gyakran játszott hadaró, béna, elesett, kissé fura figurát.

1953. április 18-án született Ontarioban, az általános iskolában egy osztályba járt Geddy Lee-vel, aki később a Rush zenekar frontembere lett. Moranis a szórakoztatóiparba a 70-es évek közepén DJ-ként tört be, akkoriban Rick Alan néven nyomult és három rádióállomásnál is dolgozott.

14

Mel Gibson, a halálos fegyver

Mel Gibson a 70-es évek vége felé kezdte a szakmát, majd Ausztráliából Hollywoodba utazott, ahol hamarosan a csúcson találta magát és ott sikerült megvetnie a lábát. Sikerek jöttek és mentek, a bulvársajtó abszolút nem örült, hiszen róla nem igazán tudtak összeszedni valami jó kis szaftos anyagot. Aztán hirtelen minden megváltozott, Gibson gyakorlatilag eret vágott karrierjén, a csúcsról saját magát taszította mélybe.

1956. január 3-án született Peekskillben, ő volt a hatodik gyermek a családban, utána még érkezett négy és a család örökbefogadott még egyet. Édesapja 1968-ban pert nyerte a New York Central Railroad ellen egy munkaügyi baleset kapcsán, ami után 145.000 dollárt kapott. Ezt követően költöztek Ausztráliában, Gibson ekkor 12 éves volt. A döntésben szerepet játszott az is, hogy Hutton nem támogatta a Vietnami háborút és pénzügyi okokat is figyelembe vettek.

9

Vin Diesel, a sötétség krónikása

Vin Diesel Mark Sinclair Vincent néven látta meg a napvilágot 1967 július 18-án, egy ikertestvére és egy nővére van. A mély hangja állítása szerint akkor alakult ki, mikor 15 éves korában elszakadt az egyik hangszála.  Édesapjával soha nem találkozott, afro-amerikai mostohaapja nevelte, aki színházigazgató volt. Hét évesen játszott a Dinosaur Door gyerekek számára készült színdarabban. Erre azért kerülhetett sor, mert testvérével és néhány barátjával betört a Theater for the New City’s-be, ahol a nagy duhajkodást Crystal Field igazgató szakított félbe. A férfi ahelyett, hogy hívta volna a zsarukat, inkább kezükbe nyomott néhány forgatókönyvet, amiből kijelölt számukra egy-egy szerepet, és azok szövegeit be kellett magolniuk.