1

Downey Jr. lesz Dr. Dolittle

drdolittlerexharrisonHugh Lofting az 1920-as években ismertette meg a világgal az állatokkal beszélni képes jó doktort, Dr. Dolittle-t. A karakter ismét megkezdte az útját a vászon felé, mivel szépen összeállítottak egy csomagot, ami tartalmazza, hogy Robert Downey Jr. játssza a dokit, Stephen Gaghan lesz a rendező és Tom Shepherd tollából származik a forgatókönyv. Ezt a tetszetős összeállítást megversenyeztették a stúdiók között, amiből az Universal jött ki győztesen. A Fox és a Sony is esélyes volt, bár kevesebbet ígérték,előbbi nyilván azért is szerette volna magáénak tudni a projektet, mert náluk készült az Eddie Murphy-s verzió és a klasszikus 1967-es Rex Harrison nevével fémjelzett adaptáció is.

A Deadline úgy tudja, hogy eléggé költséges filmről van szó, tehát eleve eléggé mélyre kell nyúlnia a zsebében annak, aki hozzá akar látni a  The Voyage Of Doctor Dolittle forgatásához. Konkrétan minimum 160 millió dollárba fog kóstálni az alkotás. Bár nyilván egy családbarát kalandos történetre bármikor beülnek kicsik és nagyok. A forgatás 2018 elején venné kezdetét, Downey Jr. jelenleg eléggé elfoglalt a Bosszúállók folytatásokkal.

2

Arany (Gold)

arany

Talán minden idők egyik legnagyobb átverését Michael de Guzman és John Felderhof követte el. Kellett ehhez egy jó nagy adagnyi szerencse, illetve – ahogy a filmben is elhangzik – az emberek hinni akarása. Guzman a borneói dzsungelben aranyat talált, legalábbis ezt állította, amire rögtön rá is csodálkozott mindenki, hiszen többen is próbálkoztak arrafelé. De Felderhof, a Bre X szakértője mindenkit megnyugtatott: ott bizony komoly lelőhely van. És mivel az úriember tett már le egy-két dolgot az asztalra, így egyáltalán nem volt gyanús a dolog. Ám 1996-ban az indonéz kormány egy elismert bányacéggel közösen kieszközölte, hogy társuljanak velük és 1997-ben kiderült a nagy csalás. Felderhof-ot bíróság elé citálták, 10 évnyi pereskedés után kimondták, hogy nem bűnös, ezt követően 2 év múlva szívroham végzett vele. Guzman pedig egy helikopterből pottyant ki a dzsungel felett, csak egy ujjperec és fog maradt utána. Tovább “Arany (Gold)” »

0

Stephen Gaghan rendezi a The Division-t

divisionAz Ubisoftot nem tántorította el az Assassin’s Creed bukása, továbbra is napirenden van a The Division filmváltozata. Jake Gyllenhaal és Jessica Chastain már a fedélzeten vannak, kellett még egy megfelelő rendező is. Választásuk Stephen Gaghanra esett, aki Oscart nyert a Traffic forgatókönyvéért és szintén jelölve volt a Sziriánáért (Syriana).

Gaghan eddig még nem dirigált igazán nagy költségvetésű filmet, ez lesz az első megmérettetése. De ugye Justin Kurzel sem került kapcsolatba hatalmas büdzsével bíró alkotással az Assassin’s Creed előtt.

A játék történetében kegyetlen vírusfertőzés szedi az áldozatokat, az alapvető szolgáltatások lassan megszűnnek. A kialakuló káoszban egy különleges egység próbálja megfékezni a bandákat.

0

Gold előzetes

gold2011-ben esett szó arról, hogy a tervezőasztalra került a Gold kalandfilm, amely A Sierra Madre kincséhez (The Treasure of the Sierra Madre) lesz hasonló. Patrick Massett és John Zinman tették le a történet alapjait, amit Paul Haggis fejlesztett tovább, ezt pedig megmutatták Michael Mann-nak, akinek eléggé megtetszett az elképzelés és bevállalta a rendezést. 2011 augusztusában Christian Bale-t szemelték ki a főszerepre. 2012 októberében Mann más elfoglaltságra hivatkozva lelépett, 2013 májusában Spike Lee lépett a helyére, aki szintén csak egy ideig tartózkodott a projekt környékén. Végül Stephen Gaghan ülhetett bele a rendezői székbe, 2014-ben Matthew McConaughey lett a főszereplő. Edgar Ramirez, Bryce Dallas Howard, Corey Stoll, Toby Kebbell, Bruce Greenwood, Stacy Keach is aláírt.

McConaughey alakítja Kenny Wellst, a férfi nem túl szerencsés, azonban nagy tervei vannak. A Ramirez által megformált geológussal szövetkezik, hogy a Borneo-i dzsungel mélyén aranyra találjon. December 25-én mutatják be. Tovább “Gold előzetes” »

0

Bryce Dallas Howard aranyat keres

dallashowardMatthew McConaughey már egy ideje a Gold bányászdráma fedélzetén van, mellé fellépdelt Bryce Dallas Howard is, aki legutóbb a Jurassic World-ben loholt Chris Pratt oldalán. Az Oscar-díjas Stephen Gaghan rendezi a filmet, a forgatás már elkezdődött.

A színész alakíthatja az álmodozó aranyásó Kenny Wellst, aki alig várja, hogy a szerencse végre rámosolyogjon. Az Edgar Ramirez által megformált, szintén padlón lévő geológussal szövetkezik, kétségbeesésükben még egy utolsó nagy tervet eszelnek ki. Indonéziában a dzsungel mélyén szeretnének aranyat találnia. Howard lesz Wells barátnője, ő mindenben támogatja a férfit. Azonban az arany utáni hajsza próbára teszi kapcsolatukat.

1

Stb…

0batben

Felröppent a pletyka, hogy a Batman filmet Ben Affleck fogja rendezni. Bemutató 2018.

Azt beszélik, hogy Chris Pine is játszani fog a Zöld Lámpásban. Hal Jordan, John Stewar és  Guy Gardner karakterek szintén benne lesznek a produkcióban.

Robert Downey Jr. lesz a főszereplője a Chasing Philnek. Phil Kitzer több tucat átverést hajtott végre, két FBI ügynök épült be az alvilágba, hogy el tudja kapni.

Park Chan-wook belevágott a Fingersmith forgatásába. Tovább “Stb…” »