0

Befejezték a Star Wars 8-at

A forgatás már hónapokkal ezelőtt véget ért, nem is erről van szó. Az utómunka fázisát tudták le, azaz minden a helyén van az effektektől kezdve a hangon át. Rian Johnson rendező ennek örömére ki is rakott Instagramjára egy képet.

4

J.J. Abramsre bíznák a Star Wars 9-et

Colin Trevorrow rendezte volt a Star Wars 9-et, ám néhány napja a direktor és a Lucasfilm útjai elváltak egymástól. Tulajdonképpen a szokványos kreatív nézetkülönbség volt az oka, hogy Trevorrow távozott, ezt követően lehetett arról is hallani, hogy nem volt épp túl kompromisszumképes és csakis saját elképzeléséhez ragaszkodott. De ki is léphetne a helyére? Rian Johnson, Az utolsó Jedik (The Last Jedi) alkotója kézenfekvő választás lenne, azonban nem úgy tűnt, hogy élne a lehetőséggel.

Szóval a stúdió visszakanyarodott J.J. Abrams felé, megpróbálják meggyőzni, hogy vezényelje le a Star Wars 9-et. A Deadline információi szerint még ma kiderül, hogy mi történt a megbeszélésen, szóval holnapra akár hivatalosan is bejelenthetik.

*UPDATE* : Gyorsan lezongoráztak mindent, az alku megköttetett, a Disney hivatalos közleményt is kiadott.

0

Snoke fővezér így fog kinézni a Star Wars 8-ban

Snoke fővezér a Star Wars hetedik részében csupán hologramként volt látható. Hogy ki lehet az Első Rend irányítója? Jó sok teória látott napvilágot, de nem kell már sokat várni, hogy megérkezzen Az utolsó Jedik (The Last Jedi) és kiderüljön róla néhány új információ. Mindenesetre itt van róla egy hivatalos kép, de hozzá kell tenni, hogy ez még csak a merchandise-hoz tartozik, a Topps Star Wars Card Trader tette közzé az új kártyájukat.

snokefovezer

5

Mégsem Colin Trevorrow rendezi a Star Wars 9-et

daisyridleylightsaberNem igazán megy simán semmi a Star Wars filmek környékén. Persze a Zsivány Egyesnél (Rogue One) szépen gatyába rázták a produkciót és érződött, hogy a leforgatott jelenetek harmadát kukázták. Jelenleg épp Ron Howard próbálja helyrehozni, amit Phil Lord és Chris Miller elrontott a Han Solo munkálatai közben. És most Colin Trevorrow dobta be a törülközőt, mégsem ő dirigálja le a Star Wars 9-et.

Az indok? Egy rövid közleményt adtak ki, amiben leírják, hogy a Lucasfilm és Treworrow közösen döntöttek így, azért is volt szükséges megtenni a lépést, mert teljesen más elképzeléseik vannak a projekt kapcsán.

Mindez azért is érdekes, mert Treworrow jó ideje foglalkozik a filmmel. A Jurassic World után szépen csengett a neve, de a The Book of Henry-t nem fogadta valami fényesen a kritika és a nézők sem voltak oda érte.

Ki veheti át a stafétabotot? Ron Howard egyértelmű választásnak tűnik, viszont állítólag a Lucasfilmnél reménykednek, hogy Rian Johnson-t meg tudják nyerni, akinek  Az utolsó jediken (The Last Jedi) végzett munkájával nagyon is elégedettek.

0

Karakterportrék a Star Wars 8-ból

Brian Rood Az ébredő Erőn (The Force Awakens) és a Zsivány Egyesen (Rogue One) is dolgozott és természetesen az új Star Wars filmben is benne volt. Közzétett hat portrét a főszereplőkről, de sajnos más részletekkel nem szolgált.

A franchise-hoz kapcsoló hír, hogy Mark Hamill az Empire szaklapnak elárulta, hogy szerette volna, ha lett volna Az utolsó Jedikben (The Last Jedi) egy gonosz ikertestvére. A néző nem tudta volna, hogy először nem a jó Luke-ot látja, talán még egy fontos mellékkaraktert is kinyírt volna, mire kiderül, hogy nem is őt keresték. Majd felbukkant volna a jó Luke.

 

starwars8karakter10

 

Tovább “Karakterportrék a Star Wars 8-ból” »

0

Paul Bettany benne lesz a Han Solo filmben

Ron Howard még egy ideig ellesz a Han Solo forgatásával. Van még hátra néhány hét a munkálatokból, de még most is bővül a színészgárda. A rendező Twitterén osztott meg egy fotót magáról és Paul Bettany-ról, Seth Rogen meg is jegyezte, ha csak látogatóba ugrott volna be, akkor eléggé vicces az öltözködési stílusa. Bettany nem csak arra járt, hanem tényleg leszerződött a produkcióra.

Úgy tűnik, hogy Michael Kenneth Williams helyére fog beugrani. Williams még Phil Lord és Chris Miller irányítása alatt letudta a jeleneteit, de kiderült, hogy lenne még feladata, ő azonban már más alkotáson dolgozik. Nem emberi figurát, hanem űrlényt alakított, így Bettany is felöltheti a motion capture cuccot. Ebben egyébként is van tapasztalata, hiszen Víziót formálja meg a Marvelnél.

1

Két jármű Az utolsó jedikből

Az utolsó jedikben (The Last Jedi) rengeteg űrlény felbukkan, de rajtuk kívül lesznek járművek is. A Lucasfilm hivatalosan is közzétett kettőt ezekből. Az egyik tulajdonképpen egy Lépegető, csak éppen sokkal nagyobb, mint az eddig látott, hagyományos birodalmi “fegyver”. All-Terrain Megacaliber Six-nek nevezték el, vagyis röviden AT-M6 névre fog hallgatni. Korábban egy feldühített gorillához hasonlították a dizájnt.

atm6
atm60

Tovább “Két jármű Az utolsó jedikből” »

3

Obi-Wan Kenobi is megkapja a saját filmjét

obivankenobiElég régóta vágynak a Star Wars rajongói egy Obi-Wan Kenobi filmre és most kívánságuk teljesült. A Hollywood Reporter értesülései szerint a Disney & a Lucasfilm napirendre tűzte a projektet, a rendezői feladatokat Stephen Daldry, a Billy Elliot és Az órák (The Hours) alkotója láthatná el. Jelen pillanatban még nincs forgatókönyv. Illetve a hivatalos bejelentésre is várni kell.

Nyilván rengeteg sztorit lehetne vászonra vinni a jedimester életéből, de egyelőre nem ismeretes, hogy mik a stúdió szándékai. Könnyen elképzelhető, hogy azt a korszakot veszik elő, mielőtt Qui-Gon Jinn tanítványa lett volna, de az is lehet, hogy a Tatooine bolygón töltött évekre fókuszálnak majd.