2

Borg/McEnroe előzetes

borgmcNem is oly rég tették közzé a Battle of the Sexes előzetesét, amiben szintén két teniszcsillagról esett szó. A Borg/McEnroe-ban viszont már nem a humorosabb oldaláról közelítenek meg egy másik párharcot. McEnroe a meccseken többször hevesen és lobbanékonyan viselkedett, jellemző volt rá, hogy még a játékvezetővel is vitatkozott. Björn Borg szintén ismert profi teniszező, 5 Grand Slam torna győztese, valamelyest visszafogottabb természetű. A két férfi rivalizálásról szól a film.

Janus Metz Pedersen forgatta a produkciót, méghozzá az 1980-as Wimbledonban lezajló csatájukat mutatja be. Shia LaBeouf játssza McEnroe-t, Sverrir Gudnason testesítheti meg Björnt. Valamikor ősszel lesz esedékes a bemutató. Tovább “Borg/McEnroe előzetes” »

0

LaBeouf eljátszhatja John McEnroe-t

Shia LeBeouf alakítását az American Honey-ban sokan dicsérték és következő dobása is eléggé ígéretesnek hangzik. A színész ugyanis John McEnroe teniszlegendát formálhatja meg a Borg-ban, amely McEnroe és Björn Borg rivalizálását meséli el.

LaBeouf egyébként még Cannes-ban mesélte a Variety-nek, hogy a Ronnie Sandahl szkriptje egyenesen zseniális volt és amikor elolvasta konkrétan elsírta magát. A film már forog, a prágai forgatáson kép is készült, ha minden igaz, jövőre mozikba kerülhet az alkotás.

Létezik egy másik projekt is, amiben a színésznek lett volna alkalma eljátszania a híres teniszezőt, de a Superbrat vígjátékot Adam Sandler-szerű művekhez hasonlította.

0

American Honey előzetes

americanAndrea Arnold rendezését a Cannes-i Filmfesztiválon vetítették, ahol a nézők odavoltak érte és még a zsűri díját is hazavihette. A rendezőnőt a Magazine Crews munkatársai ihlették, akik Amerikában utazgatva újságelőfizetésekre próbálják rávenni az embereket.

Az újonc Sasha Lane játssza azt a tinit, aki egy magazin értékesítési személyzetéhez csapódik, bulizik, élvezi az életet, beleszeret Shia LaBeouf-ba és próbál egyensúlyozni a féltékenység és a szenvedély érzelmei között. A 162 perces filmet Amerikában ősztől vetítik.

Tovább “American Honey előzetes” »

0

Kép a Man Down thrillerből

Shia LaBeouf férfiasabb szerepeket vállal, talán így elfeledteti a „nonono” Transformers korszakot. (Nem!) A Man Down pszichothrillerben Jai Courtney, Gary Oldman és Kate Mara oldalán játszhat. Egy afganisztáni veterán áll a középpontban, aki a posztapokaliptikus Amerikában keresi családját és egyúttal szörnyű múltjával is meg kell birkóznia. Dito Montiel állt a kamera mögött. Csinált már jó filmet?

mandown

4

Harag szinkronizált előzetes

furyDavid Ayer rendező az előkészületek alatt rengeteg veteránnal és hadi tanácsadóval beszélt, meglátogatta az eredeti helyszíneket, számtalan dokumentumfilmet nézett végig, hogy olyan hitelesen és valósághűen mutathassa meg a II. világháborút lezáró csatákat, ahogy eddig még sosem láthattuk mozivásznon. Színészei, Brad Pitt, Logan Lerman, Michael Pena, Shia LaBeouf, Jon Brenthal egy hetes kemény kiképzésen vettek részt a forgatások kezdete előtt, sárban csúsztak-másztak, és megtanulták, hogyan kell egy igazi Sherman tankot kezelni. Ízig-vérig realisztikus alkotást készített David Ayer, amely a látványos akciók mellet olyan moziélményt nyújt a nézőknek, amit eddig még sosem éltek át.

Tovább “Harag szinkronizált előzetes” »

0

A Harag új előzetese

furyszineszgardaDavid Ayer akciófilm után 1945-be kalauzol el bennünket. Brad Pitt irányításával robog előre egy tank, októberben láthatjuk, hogy miképp boldogul csapatával az ellenséges vonalak mögött. Shia LaBeouf állítólag valóban kihúzta egy fogát a szerep kedvéért és a forgatás alatt nem is fürdött, ami nem igazán tetszett egyeseknek. Tovább “A Harag új előzetese” »

5

Stb…

0xmaAz X-Men Apocalypse díszleteit év végén kezdik felhúzni, majd áprilisban indulhat a forgatás.

Al Pacino azt mondta, hogy A galaxis őrzői nem hozta lázba, gyerekei beszélték rá, hogy nézze meg és nem bánta meg. Nem lenne ellenére, ha felkérnék egy Marvel filmre.

Mivel a Jégvarázs hatalmas bevételt termelt értelemszerű, hogy a Disney nem teszi margóra a karaktereket. Megcsinálják a Frozen Fever rövidfilmet, ami Anna születésnapján játszódna.

Joachim Trier vezényelheti le a Louder Than Bombs drámát, amelyben Gabriel Byrne,  Jesse Eisenberg,  David Strathairn  és Isabelle Huppert lesznek láthatóak. Egy férfi két fiával együtt nehezen tudja túltenni magát felesége halálán.

Vince Vaughn leszerződött a The Politican vígjátékra. Egy politikust alakít, aki botrányba keveredik néhány örömlány miatt, majd az FBI és néhány drogkereskedő is üldözőbe veszi.

Emma Roberts és Kiernan Shipka bevállalta a February horror thrillert. Két tanuló a téli szünetben a koliban marad a téli szünetre, mert szüleik nem jelentkeznek értük, majd egy gonosz entitás kezdi zargatni őket.

Julia Roberts benne lesz a Szemekbe zárt titkok remake-ben.

Sean William Scott helyett Johnny Knoxville akciózhat Jackie Chan mellett a Skiptrace-ben.

Ismét szóba került a 24 mozifilm. Egyszer csak összejön.

James McTeigue dirigálja az Alien Sleeper Cell sci-fi akciót, sztori nem ismert. Tovább “Stb…” »

3

Fury előzetes – Brad Pitt tankja az ellenséges vonalak mögött

furyHollywoodban még akad egy-két ember, aki előszeretettel épít  rettenthetetlen, kőkemény központi karakterek köré történetet. David Ayer pont ebbe a kategóriába tartozik, mondhatni szembemegy az árral és a Sabotage bukása után még erősebben kell eveznie. Ezúttal egy II. világháborúban játszódó sztorit ötlött ki és az előzetesből leszűrhető, hogy itt sem szenvedünk hiányt a kitartó, eltökélt figurákból. Habár a bajszos Shia LaBeouf-ot nem mutatják túl sokat, de remélhetőleg Logan Lerman nem fog idegesítő lenni.

Brad Pitt alakítja Wardaddy-t, a Fury-ra keresztelt  Sherman tank parancsnokát. 1945 áprilisában járunk, a szövetségesek visszaszorították a németeket. Wardadday és 5 fős csapata fontos küldetést teljesít az ellenséges vonalak mögött. Fáradtak és fogyóban a lőszer, de nem adják fel. Michael Pena, Jon Bernthal és Jason Isaacs erősíti a szereplőgárdát. Tovább “Fury előzetes – Brad Pitt tankja az ellenséges vonalak mögött” »

0

Zac Efron lesz a Csapdában thriller főszereplője

efronZac Efron lesz a főszereplője és producere a Csapdában (The Associate) thrillernek, a film John Grisham 2009-es könyvéből készülne. Előbb-utóbb csak lesz film. 2009-ben Shia LaBeouf neve keringett a projekt körül, akkor William Monahan bíbelődött a forgatókönyvvel, 2010-ben pedig Tony Scott vállalta be a rendezést. Mindez már a múlté, hiszen Efron cégéhez, a Ninjas Runnin Wild-hoz kerültek a jogok, jelenleg keresik a megfelelő személyt, aki értékelhető szkriptet tudna kreálni, majd ha ez megvan támogatást remélve bekopogtatnak néhány stúdióhoz.

A színész egy végzős joghallgatót játszana és mivel eszével kitűnik a tömegből rengeteg állásajánlatot kap. Azonban van egy sötét titka és ezt egy jogi cég is ismeri, ezért megzsarolják a srácot, aki ettől kezdve kénytelen náluk dolgozni, ezen felül hazugságra és csalásra is rákényszerítik.

Grisham neve a 90-es években ragyogott Hollywood egén, 1993-ban A cég (The Firm) és A Pelikán-ügyirat (The Pelican Brief) is szép sikert aratott, majd jött Az ügyfél (The Client) és az utolsó nagy dobás, a Ha ölni kell (Time to Kill)

23

Hollywood kifogyott a fiatal, nagy sikereket szállító sztárokból

melgibsonA Variety nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy Hollywood kifogyott a fiatal sztárokból. Nincsenek már olyan huszon-harmincéves színészek, akik egyre-másra szállítják a kasszasikereket. Manapság a stúdiók hosszas fejvakarás után választanak ki valakit nagy reménységű projektjeik élére. A szürke ötven árnyalata főszereplőjét is jó másfél évig keresték és keresik most is.

Jó néhány évtizeddel ezelőtt ott volt Clarke Gable, Fred Astaire és Cary Grant. A 80-as és 90-es években a stúdiók összetették két kezüket, ha Tom Cruise, Harrison Ford vagy Mel Gibson rábólintott ajánlataikra. Ők biztos kézzel választották ki azokat a forgatókönyveket, amelyek még akkor is sikert arattak, ha a kritikusok a földbe döngölték a produkciót. Elég volt kiírni nevüket a plakátra és a közönség máris sorban állt a pénztáraknál. Azonban Cruise elvesztette varázsát, Ford is csak nagy ritkán játszik pénzügyileg eredményes filmben, Gibson pedig még tett is azért, hogy a rajongói elforduljanak tőle.

Tovább “Hollywood kifogyott a fiatal, nagy sikereket szállító sztárokból” »

18

Transformers: A bukottak bosszúja (Transformers: Revenge of the Fallen)

 

Az előző részről itt, a következőről itt olvashatsz.

Az Autobotok és Álcák több évszázados küzdelmét először a Kandi Lapok oldalain olvastam, majd az összegyűjtött zsebpénzemből vásároltam egy játékot, ami robotból kocsivá és kocsiból robottá lehetett alakítani. Később szülinapomra a Transformers: A mozifilmet kértem és meg is kaptam, rengetegszer láttam régebben. Eltelt pár év és befutott a mozis produkció. El kell mondanom itt az elején, hogy nekem semmi problémám nem volt az első résszel és Michael Bay alkotásait is kedvelem, rá mindig lehet számítani, ha tetszetős lövöldözésekre vagy látványos robbantásokra vágyunk.

A második felvonásban az Autobotok az amerikai kormány szolgálatában egy elit egységgel kiegészülve vadászgatnak az Álcák rejtőzködő tagjaira. Sam (Shia LaBeouf) eközben az egyetemre készül, holmija között lel rá a Kocka egy darabjára, ami különös jeleket sugároz az agyába, ettől persze a srác után ered azonnal az összes Álca.

Tovább “Transformers: A bukottak bosszúja (Transformers: Revenge of the Fallen)” »