0

Emmerich rendezi a Dark Matter sci-fit

emmerichA Pusztítás Nagymesterének manapság nem úgy mennek a dolgai, ahogy szeretné, de azért még nem kell temetni. Megbukott a Stonewall drámája és a Függetlenség napja: Feltámadás (Independence Day: Resurgence) sem hozott kielégítő eredményt, így nem valószínű, hogy lesz folytatás vagy Csillagkapu (Stargate) reboot. Elviekben a következő filmje egy sci-fi lesz, amelyben a felrobbant Hold darabkái a Föld felé tartanak.

Mindenesetre Emmerichnek akad más teendője is, hiszen vászonra vinné Blake Crouch idén megjelent Dark Matter regényét. Ebben egy fizikaprofesszor arra ébred, hogy minden megváltozott körülötte. A felesége nem a felesége, gyereke nem létezik, ő pedig a világ legismertebb tudósa, aki rájött miképp lehet dimenziók között utazni.

Crouch neve nem lehet ismeretlen, hiszen a Wayward Pines trilógiáját M. Night Shyamalan ültette át sorozat formába.

4

A Legendary szerezte meg a Dűne jogait

duneEzúttal a Legendary próbálhat kezdeni valami Frank Herbert klasszikus sci-fi regényéből. A stúdió megszerezte az 1965-ben kiadott Dűne (Dune) megfilmesíti jogait, azaz sikerült megállapodniuk a szerző hagyatékkezelőjével. Még az is benne van a pakliban, hogy csak olcsóbb tévéfilmet készítenek, egyelőre nem ismeretes, hogy konkrétan mit terveznek a fejesek.

Még a 80-as években született egy drága produkció David Lynch irányítása alatt, azonban a film pénzügyileg nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. 2008-ban a Paramount égisze alatt kezdett formálódni egy újabb mozis változat, egy ideig Peter Berg dolgozott az előkészületeken, majd Pierre Morelnek adta át a stafétát. 2010-ben Morel bedobta a törülközőt, a stúdió pedig úgy döntött, hogy nem erőlteti a dolgot.

0

Ruben Fleischer rendezheti a The Regional Office is Under Attack inváziós filmet

fleischerRuben Fleischer a Zombieland után kapcsolatba került néhány projekttel, amelyek rendezésétől elesett és amit mégis ő dirigált le, nem sikeredett igazán szórakoztatóra. De talán a The Regional Office is Under Attack-kal minden rendben lesz. Jennifer Ames és Steve Turner írták a szkriptet Manuel Gonzales első regénye alapján.

Az akció sci-fi vígjátékban egy fiatal nőkből álló titkos szervezet védi a Földet az idegenekkel szemben. Egyelőre csak ennyit lehet tudni, arról nincs hír, hogy mikor indulhatna a forgatás.

0

Gordon-Levitt a Sovereign sci-fiben

levittJoseph Gordon-Levitt az elmúlt időszakban Seth Rogen oldalán ökörködhetett a The Night Before-ban és eljátszhatta Edward Snowdent is. És most kicsit elszakad a Földtől, hiszen leszerződött a Sovereign sci-fi thrillerre. Marc Munden, az Utopia széria rendezője irányíthat a forgatáson.

Geoff Tock és Gregory Weidman tollából származik a sztori, de a forgatókönyvükön Jack Thorne végzi el a végső simításokat. Gordon-Levitt karaktere egy űrállomáson próbálja megtalálni nejét, illetve az egész legénységét, mindenkinek nyoma veszett. Kutakodása során jön rá az eltűnésük mögött rejlő igazságra.

3

Duncan Jones Mute tervezete kötődik a Hold filmjéhez

duncanmoonDuncan Jones letudta a Warcraftot, és úgy tűnik, hogy nem kell visszatérnie az orkok és emberek csatározásába. A direktor egy kisebb volumenű filmbe fog belevágni, amelyet már elég régóta tervezget. Konkrétan 2009 óta. A forgatás jövő héten el is indulhat.

Jones twitterén megerősítette, hogy a Mute kapcsolódni fog a Hold (Moon) debütáló rendezéséhez. Ez lesz a második része a trilógiának, amely a Holddal kezdődött. De vajon hogyan viszonyul a két film egymáshoz? Egyelőre nem lehet tudni.

Alexander Skarsgard és Paul Rudd lesznek a főszereplők.  A jövőben játszódik a történet, Berlinben. Tele a város emigránsokkal. Leo Beiler (Skarsgard) néma csapos csakis egyetlen dolog miatt van még itt: barátnőjének nyoma veszett. Kutakodása során egyre jobban mélyebbre ás és a nyomok amerikai sebészekhez vezetnek. De Leo nem tudja, hogy tőlük segítséget remélhet vagy inkább félnie kellene.

mutewitness

 

0

Olivier Megaton rendezi a The Champion sci-fit

megatonOlivier Megaton eddig Luc Besson házi rendezőjeként tevékenykedett, jobbára feledhető és gyakran rossz akciófilmeket adott ki kezei közül. Az Elrabolva 3 (Taken 3) már nagyon nem kellett volna. Ezúttal sci-fit készíthet és úgy tűnik, hogy Besson nélkül.

A The Champion története szerint egy férfit terroristának bélyegeznek, habár ártatlan, de sittre kerül. Itt végig kell verekednie magát a börtönt gladiátorprogramján, hogy elnyerhesse szabadságát.

Nem mondhatnánk, hogy túl eredeti a Halálfutam (Death Race) és a Menekülő ember (The Running Man) ötvözetének tűnő sztori, de ha Megaton nem rángatja a kamerát, talán még egy korrekt akció is kisülhet a végén. A forgatókönyvet Hal Ozsan írta, aki a Dawson’s Creek, Black list és Graceland sorozatokban színészkedett.

 

0

Scott Eastwood az Ecstasia sci-fi drámában

scotteastwoodScott Eastwood ellavírozgat a műfajok között, kevésbé ismert filmekben kezdte és eléggé esélyes, hogy világszerte megjegyzik a nevét. Benne volt a Suicide Squadban és Haragban (Fury). Láthatjuk majd a Live by Night krimiben, a Halálos iramban 8-ban (Fast 8), illetve a Tűzgyűrű 2-ben (Pacific Rim 2). Most pedig bevállalt egy romantikus sci-fi drámát.

Wayne Kramer írta az Ecstasia forgatókönyvét, a rendezői teendőket szintén el fogja látni. A történet szerint a szeretet eltűnik az emberekből. A középpontban egy páros áll, akik még utolsó napjaikat együtt töltik, mielőtt eltűnik az egymás iránt érzett szerelmük. Eastwood mellett Matilda Lutz lesz a másik főszereplő.

A Torontói Filmfesztiválon próbálják felhívni a stúdiók és producerek figyelmét a projektre, ha minden a tervek szerint megy, akkor a forgatás jövő év elején el is indulhatna.

3

Akiva Goldsman írja az Acélbarlangok forgatókönyvét

acelbarlangokÖt évvel ezelőtt jelentette be a Fox, hogy hozzájuk került Isaac Asimov 1953-ban megjelent Acélbarlangok (Caves of Steel) regényének a megfilmesítési joga. Akkor Henry Hobson várta a rendezői székben, hogy elkezdhesse a forgatást, a szkripten John Scott ügyködött.

Nem hallhattunk túl sok infót a projekt környékéről, de ma kiderült, hogy a stúdió nem tette végleg parkolópályára az elgondolást. Akiva Goldsman dolgozhat a forgatókönyvön, bár arról nem tudni, hogy az elejéről kezdi-e az egészet. Goldsman járatos Asimov világában, köze volt az Én, a robot (I, Robot) filmhez is.

A könyv tartalma: A ​távoli jövőben az emberiség két részre szakadt. Míg a földiek elfordultak a csillagok világától és hatalmas városaikba, ún. acélbarlangokba menekültek, addig a hajdani telepesek leszármazottai, az űrlakók ötven világot népesítettek be. Mielőtt azonban teljesen elszakadnának egymástól, a felek egy utolsó kísérletet tesznek az együttműködésre, létrehozva egy űrlakó nagykövetséget New Yorkban. A közeledés viszont veszélybe kerül, amikor meggyilkolnak egy űrlakót a Földön. Elijah Baley nyomozó kapja azt a feladatot, hogy találja meg a gyilkost, mielőtt az űrlakók végleg hátat fordítanak a túlnépesedett, katasztrófa szélén egyensúlyozó Földnek. Ebben kéretlen társat is kap egy emberszabású robot, R. Daniel Olivaw személyében, aki a meggyilkolt tudós szakasztott mása. Baley és gépi társa közösen veti bele magát a hatalmas metropolisz világába, hogy felgöngyölítsék a megoldhatatlannak és végzetesnek tűnő ügyet.

0

Emmerich rendezheti a Moonfall sci-fit

indepRoland Emmerich éppen ismét megtépázza a Földet, de maradt arra ideje, hogy az Universalnál alapozzon a Moonfall sci-fijének. A rendező a 2012 írójával, Harald Kloserrel, illetve Spencer Cohennel írta a forgatókönyvet. A stúdió minél előbb szeretné, ha elindulna a forgatás, tehát számíthatunk rá, hogy hamarosan fellépdelnek a fedélzetre a színészek.

A Sony és a Fox is szerette volna, ha náluk készült volna el a film, de az Universal jobb ajánlatot tett. A 2012 és a Harmadik típusú találkozások (Close Encounters Of the Third Kind) ötvözeteként jellemzett projektben néhány balfék áll a középpontban. Együtt kell megmenteniük a Földet, amikor a Hold kiszakad megszokott pályájáról és a bolygónk felé tart.

0

Film készül A hét Éva sci-fiből

seveneves2015-ben jelent meg Neal Stephenson sci-fi regénye, a Seveneves – A hét Éva (Seveneves), amely gyorsan nagy népszerűségre tett szert és remek kritikákat kapott. Nem kerülte el a figyelmét Ron Howardnak sem, produkciós cégén keresztül beszerezte a megfilmesítési jogokat. Howard Brian Grazerrel közösen producerként veszi ki a részét a tervezetből, Bill Broyles írhatja a forgatókönyvet.

A történet szerint egy katasztrófa miatt a Föld napjai meg vannak számlálva. A nemzeteknek össze kell fognia, közösen kell kitalálni egy tervet. Csak úgy maradhat fenn az emberi faj, ha néhány személyt az űrbe küldenek. Ötszáz év telik el, a túlélők leszármazottai elindulnak, hogy feltérképezzék a bolygót.

0

Morten Tyldum rendezhetné a Tündöklő lányokat

tyldumMorten Tyldum a Kódjátszmát (The Imitation Game) követően ledirigálhatta a Passengerst. A Chris Pratt és Jennifer Lawrence főszereplésével készült űrrománc után marad a sci-finél. Legalábbis valószínűleg bevállalja a Laruen Beukes 2013-ban megjelent Tündöklő lányok (The Shining Girls) regényének a vászonra vitelét. A filmből Leonardo DiCaprio produkciós cége is kiveszi a részét.

A regény tartalma: Harper Curtis a gyilkos, aki a múltból lépett elő. Kirby Mazrachi a lány, akinek nem szántak jövőt.
Kirby az utolsó a tündöklő lányok sorából, akikben ég a szenvedély, akiknek életét Harper egymás után akarja kioltani, miután a gazdasági világválság idején Chicagóban rábukkant a Házra, amelynek ajtaja más időkre nyílik.
Harper a tökéletes gyilkos, aki nyomtalanul másik korba tűnik egy-egy gyilkosság után – ám egyik áldozata életben marad.
Kirby, aki megszállottan kutat támadója nyomai után, a Chicago Sun-Times egykori bűnügyi újságírója, Dan Velasquez mellé szegődik, akinek karrierje épp az ő ügye miatt vett más irányt. Kirby hamarosan megsejti a lehetetlen igazságot… (moly.hu)

3

Rose Salazar a Battle Angel főszereplője

rosesalazarÚgy egy hónappal ezelőtt számoltam be róla, hogy a Battle Angel sci-fi főszerepére négy fiatal színésznő esélyes: Maika Monroe, Rose Salazar, Bella Thorne és Zendaya Coleman.

A Fox, James Cameron producer és Robert Rodriguez rendező meghányta-vetette a dolgot és választásuk Salazarra esett. Az ifjú hölgy a Vásott szülőkből (Parenthood) és Az útvesztő: Tűzpróba (The Maze Runner: The Scorch Trials) young adult adaptációból lehet ismerős.

Eredetileg Cameron szerette volna ledirigálni a költségvetés sci-fit, de ő még egy darabig ellesz az Avatar folytatásokkal. Belátta, jobb lenne, ha másra bízná a film elkészítését, Robert Rodriguez pedig eléggé meggyőző volt.

Sajnos nem ismert, hogy a 26. században játszódó harcművészetekben jártas amnéziás kiborglányról szóló projekt forgatása mikor kezdődne.

salazar1