1

Stb…

Jennifer Lawrence az Éhezők viadala hatalmas sikere után jelentős fizetésemelést kap a következő részért. Míg a trilógia nyitányában potom $500.000 dollárért rohangált az erdőben, a Catching Fire-ért már $10 millió dollárt fog kapni, jelentette a Hollywood Reporter.

A Lionsgate megerősítette, hogy az Ender’s Game 2013. november 1-én mozikba fog kerülni, és hogy mindenképpen franchise-ban gondolkodnak, a stúdió vezérigazgatója John Feltheimer szerint ugyanis “Nagyon sok könyv van.” Valószínűleg még nem olvasta őket.

Az első szereposztás a The World’s End filmből, Simon Pegg, Edgar Wright és Nick Frost Cornetto trilógiájának befejező részéből: Rosamund Pike fogja emelni a film látványvilágát.

0rpA Universal Pictures és az IMAX Corporation bejelentette, hogy az Oblivion a széleskörű bemutatónál egy héttel korábban, 2013. április 12-én fog az IMAX mozikba kerülni. Ez egy újabb pont az IMAX-nek azután, hogy Nolan is előnyben részesítette a rendszert. Lehet, hogy a jövő mégsem a 3D lesz. Egy részletesebb tartalmat is kiadtak: “Egy lélegzetelállító jövőbeli Földön, amely a felismerhetetlenségig továbbfejlődött, egy ember konfrontációja a múlttal egy felfedező és megváltó utazásra viszi, ahogy az emberiség megmentéséért harcol. Jack Harper (Tom Cruise) az egyik utolsó drón szerelő a Földön. Egy hatalmas operáció része, ami arra irányult, hogy létfontosságú erőforrásokhoz jussanak több évtizednyi háború után egy félelmetes ellenséggel, a Scav-ekkel. Jack küldetése majdnem véget ért. A lélegzetelállító egekben él és járőrözik, ám a szárnyaló élete hamar zuhanásnak indul, amikor megment egy gyönyörű idegent egy sérült űrhajóból. Jack érkezése elindítja események sorát, amelyek arra kényszerítik, hogy megkérdőjelezzen mindent, amit ismer, és a kezében nyugszik az emberiség sorsa.

Tovább “Stb…” »

12

Stb…

0rnRachel Nichols is benne lesz A tízórai emberek adaptációban, a film Stephen King novellája alapján készül.

Frank Marshall úgy véli, hogy nem lesz Indiana Jones 5. (Jó lenne, ha már eldöntenék.)

A Madagaszkár 3 rendezője, Tom McGrath fogja levezényeli a RentAGhost vígjátékot.

A The Raid egyik szereplője, Joe Taslim leszerződött a a következő Halálos iramban filmre, nem Vin Dieselék oldalán fog állni. Clara Paget modell szintén látható lesz az aszfaltszaggató folytatásban.

Terrence Howard és Dawn Olivieri ott lesz a Breacher akciófilmben, a projekt korábban Ten címen futott.

Aline Brosh McKenna, Az ördög Pradát visel írója dolgozza át az Annie remake forgatókönyvét.

Ben Wheatley, a Kill List rendezője vezényelheti a Freakshift akció-horrort. Egy csapat páncélozott járgánnyal járja esténként az utakat és szörnyekre vadászik, válaszol a segélyhívásokra.

A Mi történt az éjjel? remake-ben Michael Ealy és Regina Hall lesznek a főbb szereplők.

Ridley Scott és Steven Zaillian lesznek a producere a 2003-as The Day Britain Stopped filmváltozatának. A doksifilm azt mutatta be, hogy mi történne, ha Anglia közlekedési hálózata összeomlana.

Sorozat lesz a Battle Royale-ból. Korábban hollywoodi remake-en gondolkodtak, majd lemondtak róla, de a CW Network úgy véli, hogy egy angol nyelvű szériát össze lehetne hozni.

0rpMichael Elliottra bízták Az igazira várva folytatásának a forgatókönyvét.

Az Internship vígjátékra megnyerték John Goodmant, Vince Vaughn és Owen Wilson állhatnak a középpontban.

Rosie Perez fellépdelt a The Counselor fedélzetére.

Alex Pettyfer játszani fog a Cali akciófilmben.

Quincy Jones szerzi a The Butler dráma zenéjét, Mariah Carey és Yaya DaCosta is bekerült Lee Daniels filmjébe.

Tovább “Stb…” »

1

Stb…

0alTyler Labine, Damon Wayans Jr., Lucy Punch, Hayes MacArthur, Thomas Middleditch, Frankie Shaw és Amanda Lund lesznek a Someone Marry Barry vígjátéknak. Barry haverjai elhatározzák, hogy feleséget kerítenek neki, de aztán a fickó megismerkedik egy hölggyel, aki pont ugyanúgy viselkedik, mint ő.

Edgar Wright és Mark Protosevich vetette papírra írta a Collider sci-fit, amelynek története nem ismert, de JJ Abrams lesz a producere.

Vince Vaughn lesz a főszereplője a The Risk Agentnek, egy amolyan nem ejtünk foglyokat figurát alakít, akinek az a feladata, hogy Kínában egy amerikai cég eltűnt emberét előkerítse.

0ahJon Favreau is benne lesz a The Wolf of Wall Streetben.

Ben Stiller elmondta, hogy a Zoolander 2 forgatókönyve már rég készen van, csak valahogy nem mégsem sikerült elérni, hogy hozzálássanak a forgatáshoz.

Az Expendables 2 új honlapja: http://www.jointheexpendables.com/

Megerősítették, hogy Denzel Washington lesz a The Equalizer főszereplője.

Anne Hathaway benne lenne egy Macskanő spin offban, de csak akkor, ha a jó kezekbe kerülne a projekt.

Tovább “Stb…” »

0

Stb… Malekith a Thor 2-ben, Aloha Ben Stillerrel, Canyons teaser

0sk

Mivel Jessica Biellel nem sikerült megegyezni, most Svetlana Khodchenkovával tárgyalnak Vipera szerepével kapcsolatosan, a karakter a Wolverine folytatásában lesz benne.

Steven Spielberg azt szeretné, ha Chris Hemsworth játszaná a Robocalypse főszerepét.

Matthew McConaughey elmondta, hogy már olvasta és jegyzeteivel kiegészítve visszaküldte Az igazság ára folytatásának a forgatókönyvét. Ha a következő szkript jó lesz, akkor semmi akadálya nem lesz, hogy elkészülhessen a következő rész.

Jackie Earle Haley a Robotozsaru rebootban, egy Maddox nevű karaktert fog játszani, aki kiképzi a címszereplőt. Jay Baruchel is kap egy fontosabb szerepet.

Az IreviewToo szerkesztője beszélt James Grogan kaszkadőrrel, aki elkotyogta, hogy a Thor 2-ben felbukkan a Dark Elves faj is. A lények vezetője Malekith, az elátkozott, a pörölyös főhős valószínűleg vele fog szembeszállni.

Robin Williamsre bízták Dwight D. Eisenhower megformálását a The Butler filmben, rendező Lee Daniels.

Gwyneth Paltrow lépdelt fel a Blood, Bones & Butter fedélzetére, amely Gabrielle Hamilton könyve alapján készül. A film a Julie & Juliához lesz hasonló.

Emily Hirsch aláírt a Lone Survivor akciófilmre. Peter Berg ül a rendezői székben.

Neal McDonough leszerződött a Red folytatására. Egyelőre nem tudni, hogy Bruce Willisékkel lesz vagy ellenük.

Némi előrelépés az Osterman hétvége projekt kapcsán, hamarosan közzéteszik a főszereplők neveit.

Az Aloha vígjáték forgatókönyvét Nick Stoller szállította le, Shawn Levy fogja rendezni, Ben Stiller és Jonah Hill szórhatják a poénokat. A sztori nem ismert.

Alfred Gough és Miles Millar írják át a The Machine forgatókönyvét, a főszereplő Vin Diesel lesz.

Egy Looperhez kapcsolódó honlap: http://loopernetwork.com/

Tovább “Stb… Malekith a Thor 2-ben, Aloha Ben Stillerrel, Canyons teaser” »

6

Stb… 21 Jump Street folytatás, Men in Black 4, Jumanji-reboot

21jumpstreet.jpgDoug Belgrad, a Sony fejese a THR-nek beszélt néhány tervről, szóba került a szép sikert aratott 21 Jump Street – A kopasz osztag folytatása, visszatérnek a Sötét zsaruk és jön a Jumanji remake.

“A terv az, hogy ősszel hozzálátunk a 21 Jump Street második részéhez” – Az 80-as években futott sikersorozat alapján készült akció-vígjáték közel 200 millió kaszált a mozikban és a 42 millió dolláros költségek mellett ez bizony elég szépnek mondható. Belgrad valószínűleg nem tudja, hogy a film sztárja, Channing Tatum mostanság túl elfoglalt. Augusztusban indul a White House Down akciófilm forgatása, amiben egy ügynököt alakít és az Elnököt kell megvédenie a Fehér Házat elfoglaló terroristáktól. Ráadásul a Wachowskiék nagyban tervezgetik a Jupiter Ascending sci-fijüket és ők is számítanak Tatum jelenlétére és még ott van a Magic Mike következő felvonása is. “Csak kevés színész képes arra, hogy romantikus filmben, akcióban és vígjátékban és helyt tudjon állni. Még jó, hogy nekünk ott van Channing Tatum és Will Smith.” – tette hozzá Belgrad.

A Men in Black harmadik felvonása elég szépen kezdett, megmutatva, hogy van még erő Will Smithben és a Sötét Zsarukban. Azonban Amerikában elég hamar kifulladt, ezzel szemben a nemzetközi vizekről több, mint 400 millió folyt be. “Meg vagyunk elégedve a produkció bevételével és továbbra is hiszünk ebben a franchise-ban. Biztos, hogy lesz még egy rész, de egyelőre még nincs semmi letisztázva és arról sem beszéltünk, hogy miképp hozzuk össze.”

A Jumanji is megérett egy új változatára, legalábbis a Sonynál így vélekednek. Egyelőre nem ismertek a konkrétumok, csak annyi, hogy betervezték a remake-et. Az 1995-ös filmben Robin Williams játszotta a főszerepet és kalandja 260 millió dollárt hozott.

Marc Webb nem fogja megcsinálni A csodálatos pókember folytatását, mivel egy szerződés éppen a Foxhoz köti. Belgrad azt állítja, hogy szeretnék, ha rá tudnák bízni a következő felvonást, de ez nem fog menni. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy volt egy kis probléma, hiszen Webb túl tapasztalatlan volt az effektek terén, a Gyík jeleneteivel is meggyúlt a baja.

1

Stb…

0jb

Jessica Biel mégsem játszik a Wolverine folytatásában.

Az origó interjút készített Elek Zoltán maszkmesterrel, érdemes elolvasni.

Korábban felröppent a hír, hogy Hulk is benne lesz a Vasember 3-ban, de ezt a pletykák megcáfolták.

Daniel Radcliffe és Zoe Kazan lépdelt fel a The F Word fedélzetére. Egy srác megismerkedik egy lánnyal, össze is jönne vele, de a hölgynek barátja van.

Peter Morgan-t szeretnék megnyerni a Hugh Hefner életrajzi filmre, a producer Jerry Weintraub lesz.

Évek óta tervezgetik a Voltron sci-fit,  Robert Kopla producer elmondása szerint továbbra sincs elfelejtve a projekt, Josh Oppenheimer és Thomas Donnelly dolgoznak a forgatókönyvön.

Vince Vaughn lesz a producere és főszereplője a Gunslinger akció-kalandfilmnek, Randall Wallace írta a forgatókönyvet. A történetről annyi ismert, hogy a klasszikus hősök a modern Los Angelesben fognak akciózni.

Sam Clafin és Emilia Clarke csatlakozott az Overdrive akciófilmhez. Alex Pettyfer már lelépett.

Amanda Plummer lesz Wiress a Futótűzben, Sam Clafin lesz Finick Odair, Melissa Leo pedig Mags.

Újabb Csipkerózsika sztori a láthatáron, Neil Moritz producer próbálja összehozni a jól ismert mese új változatát, amely a humoros oldaláról fogja megközelíteni a modern köntösbe bújtatott sztorit. Egy fickó véletlenül felébreszti Csipkerózsikát, aki ezt követően folyamatosan a nyakán lóg.

Most éppen Juliet Snowden és Stiles White próbál egy értékelhető forgatókönyvet írni az Ouija filmhez. A duó korábban a Képlet szkriptjét vetette papírra.

Kristen Bell leszerződött a The Lifeguard drámára, Kate Bosworth helyére lépett. Egy New York-i riportert alakíthat, aki hazatér vidéki szülővárosába, és életmentőként éli tovább életét. Majd megismerkedik egy tinivel és összejön vele.

Amy Adams szintén játszani fog az American Bullshitben.

Tovább “Stb…” »

7

Néhány érdekesség a Comic Conról

0reuw

Resident Evil – Underworld crossover? A rendezvényen Paul W.S. Anderson és Len Wiseman, a két franchise szülőatyja egészen jó ötletnek tartaná, ha megvalósulhatna a dolog.

Ugyan véget ért a forgatás, de Peter Jackson azon van, hogy kibővítse néhány jelenettel a Hobbit második részét. Ehhez Tolkien 125 oldalas jegyzetét is felhasználnák. Egyelőre a stúdiót győzködik, aztán meglátják, hogy visszatérhetnek-e a munkálatok helyszínére pár hétre.

Quentin Tarantino elmondta, hogy a Django elszabadul westernt akár a Shaft előzményének is felfoghatjuk. Hisz Kerry Washington karakterét úgy hívják, hogy Brunhidle von Shaft, azaz az ő agyában John Shaft őse.

Matt Damon az Elysium miatt jelent meg az eseményen, de azért a Bourne-ről is kérdezték. A színész azt mondta, hogy Tony Gilroy nagyszerű író és jó rendező, biztos benne, hogy a Bourne hagyaték is remek. Nem zárkózik el attól, hogy esetleg később visszatérhessen a franchise-ba, de csak akkor, ha kiváló forgatókönyvet kap kézhez.

John Noble szerint esélyes, hogy lesz Fringe mozifilm.

Scott Waugh, az Act of Valor rendezője dirigálhatja le a Hawken játék filmváltozatát. A játékból képregény és websorozat is született már. A sztori egy posztapokaliptikus bolygón játszódik, ahol háború dúl a létfenntartáshoz szükséges készletek megszerzéséért.

Guillermo Del Toro beszélt Az őrület hegyein filmváltozatáról, mint kiderült gyakorlatilag a költségvetésen kívül minden megvolt, megvolt a lények kinézete, a forgatókönyv, keresték a megfelelő forgatási helyszínt. Eléggé megrázó volt, amikor a stúdió végül úgy döntött, hogy mégsem akarja a filmet. Még mindig szeretné megcsinálni, de először látni szeretné a Prometheust, ha az hasonló lesz, mint amit ő is elképzelt, akkor végképp jegeli a tervezetet.

Tovább “Néhány érdekesség a Comic Conról” »

12

A sötét lovag: Felemelkedés adatok és érdekességek

0tdkr

JELMEZEK

Batman

● Batman A sötét lovag – Felemelkedés-ben viselt felszerelése nem változott az előző rész óta.

● A ruha 110 különálló részből áll.

● A félig rugalmas uretán-gyantából formázott részeket poliészter hálóra rögzítették. Ezt a 3D rendezőhálót többnyire a katonaságnál, kórházakban és high-tech sportokhoz használják – kiváló légáteresztő képessége miatt a neoprént váltják ki vele. Csomózással és nem szövéssel készítik.

● Az uretán alapú alkatrészek közül jó néhány (lábvért, mellvért és hasvédő lemez) belsejét erős, könnyű és különösen ütésálló karbonszálas anyaggal bélelték.

● A jelmezesek összesen 50 köpenyt készítettek: ezek a különféle helyzeteknek megfelelően különböznek egymástól. A járás, futás, közelharc és eszközhasználat igényeinek megfelelően változik a hosszuk, az alakjuk és a méretük.

● A köpeny anyagát az Egyesült Királyság honvédelmi minisztériuma által kidolgozott eljárással elektrosztatikusan pelyhesítették – a hadsereg ezt a technikát olyan anyagok készítéséhez használja, amelyeket éjszaka szinte teljesen észrevehetetlenné próbálnak tenni.

● A speciális effektus-részleg megépített egy újfajta, néma, szűksugarú szélgépet, hogy a köpeny úgy hullámozzon, ahogy az a legendássá vált képregényekben szokott.

● Batman teljes védőruházata sisakkal és köpennyel együtt 13,5 kg.

Tovább “A sötét lovag: Felemelkedés adatok és érdekességek” »

7

Stb… Vasember 3 forgatás, John Carter petíció, Ikrek 2

0ss

Elhunyt Sage Stallone, Sylvester Stallone 36 éves fia. Feltűnt apja mellett néhány filmben, horrorfilmek gyártásával foglalkozott.

Michael Clarke Duncannek szívrohama volt és kórháza szállították. A barátnője hívta a mentősöket, ha nincs mellette, a színész már nem élne.

A Comic Conon a John Carter film kedvelői megpróbálnak minél több aláírást gyűjteni annak érdekében, hogy elkészülhessen a folytatás.

Arnold Schwarzenegger megerősítette, hogy lesz folytatása az Ikreknek.

Felröppent, hogy esetleg lesz harmadik része a Hobbitnak, de Peter Jackson megcáfolta a híreszteléseket.

Mads Mikkelsen mégsem tudja bevállalni a Thor folytatását, a Hannibal sorozatban lesz jelenése. Más főgonoszt kell keresni.

John Francis Daley és Jonathan Goldstein írják át a Secret Histories kalandfilm forgatókönyvét. A főhős egy Dungeons & Dragons szerepjátékot kedvelő fiatalember, aki rájön, hogy ő valójában a tündék leszármazottja, küldetést is kap, meg kell mentenie a világot.

0daAz Evergreen Media Group szerezte meg a Courageous Cat képregény megfilmesítési jogait. Az alapanyag szülőatyja, Bob Kane a Batman alkotója, aki eleve egy Denevérember paródiának szánta a képregényt.

Jeremy Slater írja a Fantasztikus Négyes reboot forgatókönyvét.

Iko Uwais, a The Raid főszereplője leszerződött Keanu Reeves rendezésébe, a Man of Tai Chi-be.

Joss Whedon a Comic Conon elmondta, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ő rendezi a Bosszúállók folytatását.

Dianna Agron lesz Robert De Niro és Michelle Pfeiffer lánya a Malavitában.

Tovább “Stb… Vasember 3 forgatás, John Carter petíció, Ikrek 2” »

3

Stb… Red Lights jelenet, Timberlake Baywatch, nem lesz Dumb és Dumber folytatás

0bb

Pletyka: A stúdió Justin Timberlake-et szeretné megnyerni a Baywatch mozifilm főszerepére.

Jim Carrey az ETonline-nak elárulta, hogy a Warner és New Line nem hisz a Dumb és Dumber folytatásában, így abból nem lesz semmi.

Sam Mendes rendezi a Charlie és a csokigyár színpadi változatát, a produkció 2013 júniusába kerül bemutatásra.

A Fox égisze alatt készülhet el a Szezám utca mozifilm, a forgatókönyvet a sorozat írója, Joey Mazzarino veti papírra.

Mivel Steven Soderbergh nem tudta összehozni a Cleo musicalt, ezért inkább színpadi darabot készít belőle. A filmben Catherine Zeta-Jones lett volna Kleopátra és Hugh Jackman is felbukkant volna. A darabban szintén Zeta-Jones fakadhat dalra.

Rob Zombie készítheti el a Broad Street Bullies-t, a 70-es években játszódó alkotás a Phiadelphia Flyers hokicsapatról fog szólni. Szóval semmi horror.

George Clooney és Grant Heslov producerként egyengeti az Augusztus Oklahomában tervezet útját.

Felröppent a pletyka, hogy esetleg Josh Hartnett lesz a Fenegyerek főszereplője, de David Slade megcáfolta. Hozzátette, hogy nem lesz 3D-s a reboot.

Amber Heard és Julian McMahon is játszani fog a Paranoia thrillerben.

A New Line úgy gondolta, hogy kellene egy remake az 1973-as Sheila meghalt és New Yorkban él thrillerből.

Errefelé megtekinthető néhány újabb sötét lovag: Felemelkedés poszter.

Tovább “Stb… Red Lights jelenet, Timberlake Baywatch, nem lesz Dumb és Dumber folytatás” »

5

Stb… Nem lesz Alkonyat reboot, forog a Dühongő bika 2, Life of Pi jelenet

Az eltelt pár nap néhány kimaradt híre röviden.

YOUTH IN REVOLT

Portia Doubleday és Judy Greer is játszani fog a Carrie remake-ben. Előbbi folyamatosan bántja a címszereplőt, utóbbi pedig egy tanárt kelt életre.

Futótűzként terjedt a hír, hogy jön az Alkonyat reboot, de gyorsan meg is cáfolták a pletykát.

Hozzáláttak a Dühöngő bika folytatásához, a főszerepet William Forsythe játssza. Se Martin Scorsese, se Robert De Niro nem vesz részt a filmben.

Jean Dujardin leszerződött a The Wolf of Wall Street-re, egy svájci bankárt fog alakítani, aki segít Jordan Belfort illegális üzleteiben.

Hideo Nakata, a Ringu rendezője készítheti el a The Suicide Forest képregény filmváltozatát. Tokió mellett található egy erdő, itt vetnek véget életüknek az öngyilkosok, a legenda szerint lelkük továbbra is a fák között kísért.

Úgy hírlik, hogy az Ubisoft azt szeretné, ha a Watch Dogs számítógépes játékból film készülne.

Colin Farrell csatlakozott a Saving Mr. Banks szereplőgárdájához.

Jonah Hill mégis tudott helyet szorítani naptárában, így majd őt is láthatjuk a Django elszabadul westernben. Viszont teljesen más karaktert fog megformálni, mint amelyet eredetileg rá akartak bízni, mivel Scotty Harmony-t már másvalaki alakítja.

Noah Oppenheim írja az 1984 forgatókönyvét.

Ricky Sekhon lesz Oszama bin Laden a Zero Dark Thirty akciófilmben, rendező Kathryn Bigelow.

Benicio Del Toro is fellépdelt az AKA Jimmy Picard fedélzetére. A színész játssza a pszichoszomatikus betegségekben szenvedő Picardot, a történet a II. világháború alatt zajlik.

Tovább “Stb… Nem lesz Alkonyat reboot, forog a Dühongő bika 2, Life of Pi jelenet” »

0

Stb…

0tc

Tom Cruise az MTV-nek elmondta, hogy még formálódik a Top Gun 2 forgatókönyve. Ha tetszetős lesz természetesen bevállalja a folytatást.

Ausztráliában Sydneyben és Melbourne-ben nézhetnék meg a Batman rajongók IMAX-ben a franchise harmadik részét. De összeomlottak azok a honlapok, ahol elő lehetett volna rendelni a jegyeket, túl sok érdeklődő lépett fel ezekre az oldalakra.

Arash Amel, a Legenda vagyok folytatásának írója dolgozza át a Methuselah forgatókönyvét, amely egy olyan fickóról szól, aki ezer éves. Ezt az időt arra használta fel, hogy igazi túlélővé fejlessze magát. James Watkins dirigálja a filmet.

JJ. Abrams lesz a producere a God Particle mikroköltségvetésű sci-finek. Egy fizikai kísérlet során a Föld eltűnik és az amerikai űrállomáson tartózkodó csapat tanácstalanul tekintget körbe-körbe, majd radarjukon egy európai űrhajó tűnik fel.

A The Jim Henson Company bejelentette, hogy a Frog and Toad négy részes gyerekeknek szóló regénysorozatából elkészítik az animációs változatát. A történet főszereplői egy béka és egy varangy.

Remake készül François Truffaut 1977-es filmjéből, A férfi, aki szerette a nőket vígjátékból. Common lesz a főszereplő.

Charlize Theron leszerződött a Murder Mystery thrillerre, amelyet John Madden fog levezényelni. Egy házaspár áll a középpontban, akik épp nászútjukon élveznék egymást, de tanúi lesznek egy gyilkosságnak.

A Disney megvette a Stuff of Legend képregény megfilmesítési jogait. Egy fiatal srácot elrabol a mumus és egy másik valóságba cipelő őt. De a srác játékai elhatározzák, hogy megmentik őt.

Ian McShane lesz Nick Frost tánctanára a Cuban Furyben. Frost a Cuban Fury vígjátékban egy népszerű salsa táncost formálhat meg, akinek Chris O’Dowd tönkreteszi a karrierjét. Frost ezt követően maga alá zuhan, de végül úgy dönt, hogy nem adja fel és visszatér.

Ray Winstone lesz Darren Aronofsky Noé filmjének a főgonosza.

Bill Paxton is fel fog bukkanni a 2 Gunsban, egy CIA ügynököt formálhat meg.

Christopher Nolan és Emma Thomas lesznek a producerei Wally Pfister rendezői debütálásának, a cím és a történet nem ismert.

A Duplass fivérek rendezik a a Jövőre veled ugyanitt vígjáték remake-jét.

Tovább “Stb…” »