0

Una előzetes – Rooney Mara válaszokat akar

unakep1Rooney Mara és Ben Mendelsohn még 2014-ben kötelezte el magát David Harrower színdarabjának filmváltozata mellett. Benedict Andrews vette vállára a Blackbird rendezői feladatokat, majd Indira Varma, Tara Fitzgerald és Riz Ahmed csatlakozott a csapathoz. A forgatás 2015 júniusában vette kezdetét és novemberben közzétették az első hivatalos képet, egyúttal a címet Unára nevezték át. Levetették néhány fesztiválon, de csak idén indulhat el mozis körútjára.

Una 13 évesen ezelőtt tiltott kapcsolatot folytatott a Mendelsohn által játszott Ray-jel, A nő most váratlanul, bejelentés nélkül toppan be a férfi munkahelyére. Nehéz volt megtalálnia, hiszen azóta nevet változtatott és új életet kezdett. A nőnek válaszokra van szüksége.

Tovább “Una előzetes – Rooney Mara válaszokat akar” »

0

A Ghost Story előzetes

ghoststoryDavid Lowery mindenféle felhajtás nélkül forgatta le az A Ghost Story drámáját. Csak tavaly novemberben derült ki, hogy tulajdonképpen még a nyáron Rooney Mara és Casey Affleck főszereplésével belevágott a munkálatokba. A Sundance-en le is adták, ahol a nézőknek eléggé tetszettek a látottak. Affleck karaktere elhalálozik, majd kísértetként „él” tovább azon a birtokon, ahol a Marával játszott nejével lakott. Amerikában július 7-én mutatják be. Tovább “A Ghost Story előzetes” »

0

Oroszlán (Lion)

oroszlanposter

A díjszezonok felhozatala nagyjából a következőképpen fest. Van egy-két töltelékfilm, amelyek ugyan nem rosszak, de inkább csak úgy a háttérből integetnek. Természetesen akadnak az agyonajnározott, körberajongott, folyamatosan címlapon lévő alkotások. Illetve vannak a kifejezetten rangos szobrok miatt készített („Márpedig akkor is muszáj jelölni típusú) produkciók. polkorrekt darabok. Illetve nagyjából a névtelenség homályából feltörő, figyelemfelhívó darabok.

Az Oroszlán utóbbi kategóriába tartozik. Talán egyesek nagyot nézhetnek, hogy miért írom ezt, hiszen Rooney Mara vagy Dev Patel neve eleve odavonzza a reflektorfényt. Nos, tévedés. Készült velük néhány film, amely sajnos fű alatt érkezett és ugyanúgy távozott. Tovább “Oroszlán (Lion)” »

2

Song to Song előzetes

songtosongkep2011 végén beszéltek arról, hogy Terrence Malick újabb filmjéhez elég sok ismert nevet tudott megnyerni, majd később fellépdelt még néhány a fedélzetre. Sorolom: Ryan Gosling, Christian Bale, Cate Blanchett, Rooney Mara, Berenice Marlohe, Haley Bennett, Natalie Portman, Michael Fassbender, Holly Hunter, Benicio del Toro, Val Kilmer Boyd Holbrook és még Iggy Pop is felbukkan. A Lawless címet John Hillcoat akkori műve miatt Weightless-re cserélték, majd átnevezték Song to Song-ra.

2011 végén látott hozzá Malick a forgatáshoz, majd a rendező a következő évben is rögzített jeleneteket. A megszólaltatott színészek egy részének fogalma sem volt arról, hogy végül benne marad-e a filmben a jelenete.

A cselekmény Texasban, azon belül is Austin városában zajlik. Mara és Gosling párosa dalszövegírók lesznek, a Fassbender által megformált zeneipari mogul pedig a pincérnőt alakító Portmannel lesz kapcsolatban. Rájuk összpontosít a rock ‘n’ roll közegben játszódó dráma. Tovább “Song to Song előzetes” »

1

The Discovery előzetes – Netflix sci-fi Marával és Redforddal

discoveryA Netflix közzétette a The Discovery romantikus sci-fi előzetesét, amelyet január 20-án mutatnak be a Sundance-en. Rooney Mara, Jason Segel (Nicholas Hoult helyére ugrott be), Robert Redford, Riley Keough és Jesse Plemons játsszák a főbb szerepeket.

Charlie McDowell, a The One I Love rendezője filmjének a története egy évvel azután játszódik, hogy tudományosan is bizonyították a túlvilág létezését. Ennek eredményeképpen sokan kockára teszik az életüket, hogy valamiképpen belépjenek oda. Tovább “The Discovery előzetes – Netflix sci-fi Marával és Redforddal” »

0

Gosling, Mara és Fassbender a Song To Song képén

Weightless címen futott Terrence Malick rendezése, amely most már a Song To Song elnevezésre hallgat. A szereposztás: Ryan Gosling, Christian Bale, Cate Blanchett, Rooney Mara, Haley Bennett, Natalie Portman, Michael Fassbender, Val Kilmer, Benicio Del Toro, Clifton Collins Jr., Berenice Marlohe és  Holly Hunter. Tehát tele lesz ismert nevekkel. Két szerelmi háromszög áll a középpontban, amelyek egymással kapcsolatban vannak, illetve a szexuális megszállottság, az árulás a rock’n roll is részese a sztorinak.

tn_1songtosong1

0

Egy eltitkolt élet előzetes

secretscripture2008-ban került a boltok polcaira Sebastian Barry regénye, amely begyűjtött pár rangos elismerést. A The Secret Scripture nálunk is megjelent Egy eltitkolt élet címen. 2013-ban jelentették be, hogy Jessica Chastain és Vanessa Redgrave lesznek a filmverzió főszereplői, a forgatást 2014 nyarára lőtték be. Johnny Ferguson munkálkodott a forgatókönyvön, a rendezést a jobbára sorozatokkal foglalkozó Thaddeus O’Sullivan vállalta be. Azonban a következő hónapok során történt némi változás az eredeti felállásban, hiszen Chastain és O’Sullivan is búcsút intett, előbbi helyére Rooney Mara érkezett, utóbbit Jim Sheridan váltotta. Jeremy Irons, Theo James, Eric Bana, Jack Reynor is aláírt a filmre.

A Roscommon elmegyógyintézetet hamarosan bezárják. Rosanne McNulty (Redgrave) közel 50 évet töltött a falak között. De mielőtt még kiköltöztetnek mindenkit Dr. William Grene (Bana) pszichiátéer) szeretné kideríteni, hogy miért zárták be régen a nőt. Betekintést nyerhetünk McNulty múltjába, láthatjuk, hogy hol dolgozott és mi történt vele.

Tovább “Egy eltitkolt élet előzetes” »

0

Lion előzetes

lionkepdrama2013 áprilisában jelentették be, hogy Garth Davis díjnyertes reklámfilmes és A tó tükre (Top of a Lake) alkotója viheti vászonra  Saroo Brierley memoárját. A történet egy 5 éves indiai srácról szólt, aki rossz vonatra száll és több több ezer kilométer távolságra kerül az otthonáról. Egy ausztrál páros fogadja örökbe, 25 évvel később pedig elindul megkeresni szüleit a Google Earth segítésével.

Dev Patel vállalta a főszerepet, mellé sikerült megnyerni Rooney Marát, Nicole Kidmant, Priyanka Bose-t és Deepti Navalt. A filmet hamarosan bemutatják Torontóban és Velencében, majd november 25-én Amerikában is látható lesz. Weinsteinék valószínűleg díjakat, legalábbis jelöléseket várnak a drámától. Tovább “Lion előzetes” »

0

Mara és Hoult a The Discovery-ben

maraCharlie McDowell és Justin Lader a The One I Love független filmmel gyűjtöttek be néhány elismerést. Habár igazán nagy sikert nem arattak, de ugródeszkának tökéletes volt és könnyebben kaptak pénzt következő munkájukra. A The Discovery sci-fi románcként jellemzett tervezetükre Nicholas Hoult és Rooney Mara írt alá.

A történet egy évvel azután játszódik, miután tudományosan bizonyítást nyert, hogy van túlvilág. Hoult a felfedezéshez köthető egyik tudós fiát alakítja, Mara pedig egy tragikus múltú nőt játszik. Találkoznak és egymásba szeretnek.

0

Stb…

Most éppen  Luca Guadagnino próbálkozik a Suspiria remake-kel.

Úgy hírlik, hogy a Warner azt szeretné, ha a Batman v Supermanben minél több idő jusson a sötét lovagnak és kevesebb az Acélembernek.

James Gunn cáfolta, hogy Hulk benne lesz A galaxis őrzői 2-ben.

Jamie Foxx játszani fog az Edgar Wright rendezésében készülő Baby Driverben.

Mads Mikkelsen a FanExpo-n egy rajongónak adott autogram alá beírta a Galen nevet, így a neten most azt találgatják, hogy a színész valóban ezt a karaktert fogja-e játszani a Star Warsban.

0swfu-galen

Tovább “Stb…” »

1

Carol előzetes

carolCate Blanchett és Rooney Mara (eredetileg Mia Waskiwoska állt a fedélzeten) játsszák a főszerepet a filmben, amelynek történései az 50-es évek New York városában zajlanak. Blanchett karakterének magánélete nem túl fényes, majd megismerkedik a Mara által megformált álmodozó bolti eladóval

Todd Haynes, a Velvet Goldmine és az I’m not there rendezője készített filmet Patricia Highsmith regényéből. Amerikai bemutató november 20. Tovább “Carol előzetes” »