0

Megint lecsap a massza

1988blob1958-ban került a mozikba A massza (The Blob) sci-fi horror,  amelyből Chuck Russell forgatott a 80-as években egy egészen élvezhető remake-et. 2009-ben Rob Zombie gondolkodott el, hogy megcsinálja a saját verzióját, de lemondott a tervéről. Viszont Simon West, a Con Air rendezője nyáron csak belevághat a forgatásba.

“Abszolút hihető, realisztikus, magával ragadó világot fogok teremteni, amelybe mindenki beleélheti magát. Alig várom, hogy bemutathassak egy ikonikus lényt a szélesebb közönségnek és az új korszak rajongóinak.” – mondta West.

A történet szerint egy kisváros mellé becsapódó meteoron idegen létforma utazott. Apró termetű, de minden egyes bekebelezett élőlény után egyre csak nő és nő.

 

0

Most a Fox próbálkozhat a Menekülés New Yorkból remake-kel

menekulesÉvekkel ezelőtt a New Line próbált új életet lehelni Snake Plisskenbe, majd Joel Silver a StudioCanallal közösen szerette volna összehozni a remake-et. Ám így sem valósult meg a produkció. A jogok most a Foxhoz kerültek, ahol a klasszikus sci-fi akció egykori rendezője, John Carpenter ugrott be a tervezet mögé producerként. A stúdió természetesen franchise-ban gondolkodik, így a mogorva természetű, félszemű Plissken több alkalommal is visszatérhet.

Az eredetiben Kurt Russell formálta a főhőst, akit arra kényszerítenek, hogy találja meg az Elnököt a fallal körülvett, bűnözők uralta Manhattanben.

Egyelőre egyetlen színészt sem hoztak kapcsolatba az új verzióval. A New Line-nál Gerard Butler állhatott volna a középpontban, később Charlie Hunnam, Jon Bernthal és Dan Stevens neve került szóba.

0

Fincher, Affleck és Flynn remake-en dolgoznak

gonegirl12Gillian Flynn írónő nem tartja kizártnak, hogy lesz majd folytatása a Holtodiglannak (Gone Girl). De ha meg is valósulna a film mindenképpen David Finchernek kellene rendeznie és Ben Afflecknek is benne kellene lennie. Mindenesetre a direktor és a színész újra együtt dolgozhat, Alfred Hitchcock 1951-es klasszikusából, az Idegenek a vonaton (Strangers on the Train) krimiből készítik el a remake-et. A szimplán csak Strangers címen futó projekt forgatókönyvét maga Flynn fogja írni.

A történet nem vonaton, hanem repülőn fog játszódni. Affleck egy Oscar esélyest alakít, akinek magánrepülője lerobban, így kénytelen egy rejtélyes és láthatóan vagyonos idegennel utazni.

A film a Warnernél formálódik, a stúdiónál remélik, hogy a produkciót be lehet szorítani az Affleck dirigálásában készülő Live by Night és az Igazság Ligája (Justice League) közé.

Az eredeti filmben két idegen férfi ismerkedik össze egy vonaton. Bruno és Guy megtalálják a közös hangot, majd megegyeznek abban, ha Bruno megöli Guy nejét, akkor Guy megöli Bruno apját.

1

Chris Pratt lehet a hét mesterlövész egyike

chrisprattChris Pratt nem volt éppen az a hősalkat. De miután alaposan kigyúrta magát és kockahasat “növesztett” a producerek felkapták a fejüket. A galaxis őrzőiben (The Guardians of the Galaxy) nyújtott teljesítménye meggyőző volt, jövőre a Jurassic World-ben is bizonyíthat. Most éppen a Cowboy Ninja Viking képregényfilm főszerepére akarják megnyerni. Ráadásul az MGM is tárgyalóasztalhoz hívta, mivel boldogan leszerződtetné A hét mesterlövész (The Magnificent Seven) remake-re.

Antoine Fuqua dirigálná a filmet, elvileg  Denzel Washington szintén elsütheti a hatlövetűt. Ha a stúdió ragaszkodik ahhoz, hogy a régi produkcióhoz hasonló sztárparádét mutasson be, további ismertebb nevek felbukkanására számíthatunk. Esetleg Liam Neeson?

A történet szerint fél tucat hétpróbás pisztolyforgató vesz védelmébe egy kisebb falut, amelyet törvényenkívüliek fosztogatnak. Nic Pizzolatto írta a forgatókönyvet, ezen végzett némi csinosítást John Lee Hancock.

0

Új rendező A holló élén

the-crow-brandon-leeTöbb rendező megfordult az elmúlt évek alatt A holló (The Crow) remake környékén. Legutóbb F. Javier Gutierrez tarthatta kezében a gyeplőt és eléggé valószínűnek látszott, hogy vele el is készülhet a film. Azonban inkább A kör 3D-t (The Ring 3D) választotta, ami annyit jelent, hogy ismét új direktor után kellett nézni. Corin Hardy-ra esett a választás, Edgar Wright ajánlotta be.

Hardy mögött már van egy produkció, de a The Hallow-t csak 2015-ben mutatják be. Minden bizonnyal elégedettek lehettek a munkájával, ellenkező esetben fontolóra sem vették volna, hogy leszerződtessék A hollóra. Érdemes róla tudni, hogy a The Prodigy-nek és Ed Sheerannak is forgatott klipet, illetve 2003-ban tette közzé a stop motionnal készült Butterfly rövidfilmjét, amit alább meg is nézhettek.
Tovább “Új rendező A holló élén” »

0

Van Damme a Kickboxer remake-ben

vandammeJean-Claude Van Damme neve hallatán régen tömegek vonultak a mozikba, majd az edzőtermekbe. Több egyszerű, de annál szórakoztatóbb filmben volt része, amelyek idővel kulttá váltak és egyúttal kézről kézre adták VHS-n. A Kickboxer volt az egyik, amit a mai napig emlegetnek a belga akciósztár rajongói. Régóta tervezgetik a rebootot, amelybe most Van Damme-ot is leszerződtették.

Az eredeti filmben Kurt Sloan Thaiföldön tanulná ki a kickboxer csínját-bínját, hogy meg tudja bosszulni testvére halálát. Dennis Chan okította ki a főhőst, most az egykori főszereplő lesz a mester. Elvileg Tony Jaa formálhatta volna meg a bölcs oktatót, de már nem tartózkodik a fedélzeten.  Alain Moussi figyelhet Van Damme  szavaira, ide a bökőt, hogy spárgázásból is csillagos ötös lesz. Dave Bautista lesz a nagy ellenfél, Georges St. Pierre is kioszthat pár gyomrost.

 

1

Wild Card előzetes

wildcard3Brian De Palma gondolkodott el 3 évvel ezelőtt, hogy megcsinálja a Las Vegasi zsaru (Heat) remake-jét, majd inkább passzolta a lehetőséget és Simon West ölében landolt a lehetőség. A 86-as verzióban Burt Reynolds keménykedhetett, ezúttal Jason Statham kaszinózhat és oszthat ki pár maflást, mellette Sofia Vergara mosolyoghat, illetve jelen lesz Stanley Tucci, Milo Ventimiglia, Anne Heche és Hope Davis. A forgatókönyvet William Goldman kétszeres Oscar-díjas író szállította le, saját regényét adaptálhatta. Szintén ő körmölte le a Reynolds-féle változatot, de a végeredmény nagyon nem tetszett neki és Reynolds alakítását is szapulta.

Statham alakítja Nick Wild szerencsejátékfüggőt. Habár megpróbál kigyógyulni szenvedélyéből, de Las Vegasban elég nehezen megy. Olykor testőrmunkákat vállal, hogy legyen pénze játszani. Majd egy helyi gengszterrel is összeakasztja a bajszát, miután helybenhagyják jó barátját.

Amerikában Wild Card címen fog menni, Angliában viszont Joker elnevezés alatt futhat. Tovább “Wild Card előzetes” »

2

Pletyka: Tom Cruise a Hegylakóban

tomcruiseA Hegylakó (Highlander) első része gyorsan klasszikussá vált, de a folytatásoktól sokan hidegrázást kaptak, viszont a sorozatot épp elegen nézték. A reboot egy ideje a levegőben lóg, ám valahogy mégsem sikerült eljutni odáig, hogy elkezdődjön a forgatás. Állítólag Tom Cruise-t környékezték meg az egyik főszereppel. Nem, nem ő lenne a fejeket vagdosó halhatatlan Connor MacLoad, hanem a mentora, kiképzője, segítője. Egyelőre még nem tettek ajánlatot a színésznek és a tárgyalásokat sem kezdték el. Ráadásul Cruise-nak elég kevés a szabadideje, mivel éppen a Mission Impossible 5-öt forgatja és valamikor a Jack Reacher folytatását is be kell iktatnia.

Egykoron Justin Lin melegítette a rendezői széket, majd inkább a produceri posztot választotta. Jelen állás szerint Cedric Nicolas-Troyan effektmester dirigálhatná le a filmet, aki a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman), illetve a Demóna (Maleficent) second unit irányítójaként szerzett tapasztalatot rendezés terén.

Ismét elmondták, hogy nem az eredeti verziót akarják másolni, hanem csöppet változtatnak a történeten.

0

Palma és Pacino készíti a Retribution thrillert

pacinodeplmaBrian De Palma és Al Pacino eddig kétszer dolgozott együtt és elmondható, hogy a Sebhelyesarcú (Scarface) és a Carlito útja (Carlito’s Way) is emlékezetes filmek voltak. Azonban a rendező és a színész sem tudott az elmúlt években igazán jó alkotást produkálni, de Pacino tévés tervezetek felé kacsingatott és begyűjtött néhány elismerést.

Még 2011-ben úgy volt, hogy közösen hozhatják tető alá a Happy Valley-t az HBO-nál, amely a Penn State botrányról szólt volna, de a csatorna költségvetési gondokra hivatkozva idén szeptemberben félretette az elképzeléseket.

Csakhogy Pacino és Palma nem folytatja külön utakon, hanem megcsinálják a Retribution thrillert. A film ugyan meríteni fog a 2003-ban bemutatott belga Alzheimer-ügy (The Memory of A Killer) cselekményéből, de állítólag a sztorit eléggé átdolgozzák. A történet szerint egy zsaru és egy bérgyilkos összefog annak érdekében, hogy felszámoljanak egy gyermekprostitúciós hálózatot.

 

0

Az Annie újabb előzetese

annieKarácsonykor erre fog menni mindenki. Legalábbis elég nagy a valószínűsége, hogy az Annie remake sok érdeklődőt fog vonzani, hiszen “az árva kislányt magához vesz egy milliomos, majd megkedvelik egymást” téma december vége felé bizonyosan rengeteg embert érdekel. Quevenzhane Wallis, Jamie Foxx, Rose Byrne és Cameron Diaz játsszák a főbb szerepeket Will Gluck rendezésében, amely mögött Will Smith és Jay-Z állt producerként. Tovább “Az Annie újabb előzetese” »

1

A holló producere az új változatról beszél

the-crow-brandon-leeTény, hogy A hollóhoz (The Crow) hasonlót nem fognak tudni készíteni, ennek ellenére mégis be van tervezve az újabb változat. James O’Barr producerrel Sean Korsgaard újságíró beszélgethetett el a projekttel kapcsolatban.

„Mi nem remake-et készítünk, hanem a könyv alapján dolgozunk. Lugosi Béla és Francis Ford Coppola Drakulája is ugyanabból az alapanyagból merített, de mégis teljesen különböző filmek születtek.” – kezdte O’Barr, majd a képregénybeli nevekre is kitért. „Ha elolvasod a képregényt, látható, hogy Ericnek és Shelleynek soha nem említették az utónevét és az egyik dolog, amin nem változtatunk. Ericet nem Eric Dravennek hívják. Lehet, hogy Luke Evans karaktere Eric névre hallgat, de Eric Draven mindig is Brandon Lee lesz. Brandon Lee jó barátom volt és nem szeretnék olyasmit tenni, amivel megsérteném örökségét.

A producer megemlítette, hogy amikor fellépdelt a fedélzetre, az egyik kérése az volt, hogy a zeneválasztásban is szabad kezet kapjon. Már konkrét elképzelése van, hogy milyen együttesek darabjai kapnának helyet A hollóban, de még nincsenek meg a jogok. Van jó néhány neo-gót csapat, velük ült tárgyalóasztalhoz.

És végül az is kiderült, hogy Evanst már látta miképp nézne ki a filmben. „Megnéztem hogyan mutat make uppal és azt kell mondjam, hogy nagyszerű lesz. A stúdió is tudja, hogy nem szabad elrontania, ha akarnak egy jó franchise-t. Reményeink szerint az előkészületek hamarosan belendülnek és a forgatás tavasszal elindulhat.”

0

A Csúnya, gonosz bácsik rendezői elkészítik a Vengeance remake-et

vengenaceCsúnya, gonosz bácsik tartanak Amerika felé. Quentin Tarantino a tavalyi év legjobb filmjének nevezte Aharon Keshales és Navot Papushado izraeli rendezők művét. Mi is történik olyankor, ha határokon kívüli alkotókra vetül rá a reflektor? Hollywoodban gyorsan felkapják a fejüket néhányan és megpróbálják lasszóval behúzni az Álomgyárba az illetőket.

Ez történt most is, de nem egy eredeti elképzelés kibontását bízták a duóra, hanem egy remake-kel indíthatják amerikai karrierjüket. Johnnie To 2009-es Vengeance filmjéből forgathatnak le egy új verziót.

Az eredeti sztoriban egy sötét múltú francia séf érkezik Hong Kongba, hogy bosszút álljon családja gyilkosain. Johnny Hallyday formálhatta meg a főszerepet, amelyet eredetileg Alain Delonnak szántak.