4

Harbour és Perlman elbeszélgetett Hellboyról

Mint már tudjátok, lesz új Hellboy film. Azonban teljesen más alkotógárdával valósul meg és nem folytatást hoznak tető alá. A rebootban David Harbour testesítheti meg a címszereplőt, aki találkozott Ron Perlmannel is.

 

Tovább “Harbour és Perlman elbeszélgetett Hellboyról” »

0

2019-ben visszatérnek Charlie angyalai

charliesLesz újabb Charlie angyalai (Charlie’s Angel), de nem folytatásról van szó. A Sony a rebooton dolgozik, azaz McG ebben már nem vesz részt és kimarad a Cameron Diaz, Lucy Liu, Drew Barrymore hölgytrió is. A stúdió kitűzte a bemutatót, kicsit várni kell rá, ugyanis 2019 június 7-én kerülhet a vászonra.

Elizabeth Banks fogja ledirigálni a filmet, a forgatókönyvön Doug Miro és Carlo Bernard, a Narcos széria alkotói dolgoznak. Kik lesznek az angyalok? Állítólag Janelle Monae esélyes az egyik szerepre.

Charlie angyalai 1976-ban mutatkoztak be a kisképernyőn, a sorozat 1981-ban ért véget. 2000-ben jött a filmváltozat, 2003-ban érkezett a folytatás és 2011-ben próbálkoztak egy újabb szériával is, de négy rész után kikerült a műsorkínálatból.

0

A Pókember: Hazatérés új előzetese

spidermanrebootkep555Az új Peter Parker a Polgárháborúban (Civil War) már bemutatkozott és most a Tony Starktól kapott piros-kék high-tech ruhájában fékezheti meg a bűnözőket. Habár Stark nem igazán szeretné, hogy komolyabb, nehézsúlyú alakokat is kezelésbe vegyen, de azért csak megpróbálja legyűrni a Michael Keaton játszotta Keselyűt. Nem lesz könnyű dolga, de azért nem adja fel. Tovább “A Pókember: Hazatérés új előzetese” »

0

Tervezőasztalon a Resident Evil reboot

Azt hittétek véget ért a Resident Evil? A legutóbbi és elvileg végső film teljes mértékben borzalmas volt, de azért világszerte csak hozott több, mint 300 millió dollárt. Ilyenkor bizony elég nehéz csak úgy félretenni egy franchise-t. A német Constatin Film sem képes rá, a jogokat birtokló produkciós cég már a rebooton gondolkodik.

residentevil2002

A részletek? A Variety-nek csak annyit árultak el Cannes-ban nem árultak el semmit, így a főszereplők és a rendező kiléte sem ismert, a történetet is homály fedi. De máris hat részben gondolkodnak, ugyanennyit termelt ki a Milla Jovovich-csal készült filmszéria is.

0

A múmia következő előzetese

mummyyyyAz Arthur királyos univerzumépítés elbukott. A következő próbálkozó az Universal, ahol A múmiával (The Mummy) próbálnak alapozni. Nem kell már sokat várni rá, hogy kiderüljön miképp sikerült a film. Tom Cruise és Annabelle Wallis rohangálhat rémülten Sofia Boutella elől. Russell Crowe lesz Dr. Jekyll, a karakter fontos kapocs lesz a franchise-ban.

Kijött a következő előzetes, de ebben már alig mutatnak valami újat. De eléggé sok múlik a film sikerén, ha csúnyán leszerepel, akkor könnyen lehet, hogy a többi tervezetet is félreteszik.  Tovább “A múmia következő előzetese” »

1

Komor és hátborzongató lesz a Hellboy reboot

hellbTegnap robbant a hír, hogy Guillermo Del Toro és Ron Perlman részvétele nélkül készül el az újabb Hellboy film, ami történetesen reboot lesz. Mi értelme ennek? Jó, hát tudjuk, hogy ilyenkor mindig elhangzanak magyarázatok és lelkes szövegek. Andrew Crosby, aki Mike Mignolával és Christopher Goldennel közösen ügyködött a forgatókönyvön a Silver Screen Beatnek mondott néhány szót: „Nem beszélhetek a részletekről, a történetet ugyanis jelenleg nem szeretnénk közzétenni. De annyit elárulhatok, hogy egy sokkal komorabb és hátborzongatóbb film fog készülni. Neil (Marshall rendező) már az elején megmondta, hogy ő egy horror és képregényfilm határmezsgyéjén mozgó filmet akar. Zene füleimnek, hiszen pontosan én is így gondolkodtam a forgatókönyv írása közben és Mignola is szintén ilyesmi Hellboy képregényt kreált.” – Crosby hozzátette, hogy a szkript készen van és túlórázik mindenki, hogy minél előbb foroghasson a kamera.

3

Del Toro és Perlman nélkül jön a Hellboy reboot

hellboy1Guillermo del Toro hiába próbálta, hiába szerette volna, csak nem sikerült a Hellboy 3. részét megvalósítania. Habár a nézők többsége kedvelt az első két filmet, de pénzügyileg nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Viszont a karakter szülőatyja, Mike Mignola Facebook oldalán bejelentette, hogy lesz még Hellboy film, méghozzá egy R kategóriás reboot, amit Neil Marshall fog levezényelni és David Harbour bújhat a főhős bőrébe.

A THR információi szerint a Hellboy: Rise of the Blood Queen forgatókönyvét Andrew Cosby, Christopher Golden és Mignola vetette papírra. Ha minden jól megy a Millennium falai között valósulhat meg a projekt del Toro és Ron Perlman nélkül.

2004-ben jött ki az első Hellboy, a 66 millió dollár büdzsé mellé csak 99 millió dolláros összbevétel társult. A Revolution Studios nem kért a másodikból, így rábólintottak, hogy a rendező átvihesse az Universalhoz, ahol már 85 millióból gazdálkodhattak, viszont a globálisan elért 160 milliós eredmény kevésnek bizonyult, hogy hozzákezdhessenek a harmadikhoz.

0

Kevin Hart lesz a Nagy kiruccanás új változatának főszereplője

greatoutAz Universalnál elérkezettnek látták az időt, hogy megcsinálják az 1988-as Nagy kiruccanás (The Great Outdoors) rebootját. Randall Green ügyködhet a forgatókönyvön. A neve nem csenghet túl ismerősen, viszont a The Swimsuit Issue szkriptje rajta volt a 2014-es Black List felsorolásban és a Scooby Doo új változatával a foglalkozik a Warnernél. Elkelt az egyik főszerep is, Kevin Hart poénkodhat a filmben.

A régi verziót John Hughes körmölte le, Dan Aykoryd és John Candy humorizálhattak. Chet Ripley (Candy) pihenésre vágyik, családjával együtt ki is néz egy idilli tóparti helyet. Ám megjelenik a láncdohányos sógor (Aykroyd) is és hát ugye ő egyáltalán nem hiányzott.

0

2019 végén jön a He Man reboot

hemanElég volt a huzavonából, gondolhatták a Sonynál és mielőtt meggondolták volna magukat 2019. december 18-ra beidőzítették a He Man rebootot. Úgy 10 évvel ezelőtt merült fel az újabb film ötlete, akkor John Woo tartotta kezében a gyeplőt, majd később úgy tűnt, hogy John M. Chu-val elindulhat a forgatás. Távozása után többen is megfordultak a projekt körül, tavaly már McG ült a rendezői székben és azóta sem lépett le. Egyelőre főszereplő még nincs, bár tavaly Kellan Lutz elhintette, hogy találkozott a direktorral a főszereppel kapcsolatban.

Az említett dátum után két nappal jön az Universal égisze alatt formálódó Wicked, amely a sikeres Broadway előadás filmverziója lesz és a Disney-től is várható egy újabb élőszereplős fantasy.

Ezen túlmenően a Sony hivatalosan is megerősítette, hogy 2019. szeptember 20-án jön az Angry Birds következő része. Az animációs Pókember pedig 2018. december 14-én érkezik.

*UPDATE*: McG már nem részese a He Man rebootnak.

1

Joe Johnston rendezi a következő Narnia filmet

silverchairMég tavaly derült ki, hogy a Narnia franchise is átesik a rebooton, az újabb verzió mögé a TriStar Pictures állt be. David Magee, a Pi élete (Life of Pi) és az Én, Pán Péter (Finding Neverland) Oscarra jelölt írója dolgozott a forgatókönyvön. Most már rendezője is van a filmnek, Joe Johnston állhatott be a kamera mögé, az úriember korábban az Amerika Kapitány: Az első bosszúállót (Captain America: The First Avenger) és a Farkasembert (The Wolfman) tette le az asztalra.

C.S. Lewis regénysorozatából Az ezüsttrónra (Silver Chair) esett a választás.  Zord, hideg télben indul útnak két embergyerek, s egy különös lápi lény. Nincs senki Narniában, aki a segítségükre sietne, a király messzi vizekre hajózott, s egy gonosz kígyó az összes bátor szívű lovagot elpusztította már. Elmondhatatlan veszélyeken és sötét, mély barlangokon át tör előre a barátok maroknyi, nemes csapata, kiknek egyetlen célja a fogságban tartott herceg kiszabadítása. De vajon hol találnak rá? A föld felett? A föld alatt? Eljutnak Lennvilágba is, ahol a gonosz a leggyönyörűbb és leghalálosabb arcát mutatja meg.

0

A múmia újabb előzetese

boutellamumiaAz Universal a 90-es években támasztotta fel A múmia (The Mummy) franchise-t, méghozzá egy akciódús, humoros és viszonylag könnyed hangvételű történetet faragtak belőle. Majd a stúdió bevetette a Marvel sémát, vagyis az egykori horrorikonokkal szeretne mozis univerzumot létrehozni. Ennek első lépéseként itt A múmia, a címszereplő Sofia Boutella lesz, Tom Cruise és Annabelle Wallis próbálhatja megállítani. Az előzetes alapján pedig egyértelműen leszűrhető, hogy ezúttal a viccelődést a háttérbe szorítják, némileg horrorisztikusabb lesz, bár azért erősen kétséges, hogy bevállalják az R kategóriát.  Tovább “A múmia újabb előzetese” »

1

G.J. Joe reboot közeleg

gijoeElég sokat kell várni az újabb G.I. Joe filmre. Az első két rész a költségvetésük fényében nem hozott túl sokat, nem tudott olyan szinten érvényesülni, mint a Transformers, de tervezgették a következő felvonást. Az elgondoláson kívül csak annyi tűnt biztosnak, hogy Dwayne Johnson is benne lesz, illetve bőven láthatunk majd nindzsakciót, mert a producerek szerint erre van csak igazán nagy igény. Azonban a stúdiónál átkalibrálták a tervezési folyamatot és alakítanak a franchise-on.

„A világ megváltozott és éppen ezért a G.I. Joe csapatnak is változnia kell.” – mondta Simon Waters, a Hasbro egyik fejese. Frissíteni szeretnének a franchise-on, szeretnének néhány karaktert kidolgozni. És hát egy reboot került a tervezőasztalra. Ehhez Stephen Davis még annyit tett hozzá, hogy olyan G.I. Joe filmet akarnak, amely sokkal érdekesebb és tetszetősebb lesz a rajongók számára és egyúttal nem csak az amerikai, hanem a nemzetközi közönség számára is élvezhető lenne.

A Paramount a Hasbro-val karöltve egy Marvelhez hasonló nagy filmes univerzumon dolgozik, ahol többek között bemutatkozna a Micronauts és M.A.S.K.. Illetve ezek után eléggé esélyes lehet egy Transfomres – G.I. Joe crossover is.