0

My Cousin Rachel előzetes

mycousinrDaphne du Maurier regényét adaptálhatta Roger Michell, a film főszerepét Rachel Weiszre és Sam Claflinra bízta. Korábban Richard Burtonnel és Olivia de Gavillanddal készült egy produkció, amelyet 1952-ben mutattak be,majd a BBC 1983-ban egy részes sorozatot hozott tető alá a könyv alapján.

A történetben Philip bosszút forral a titokzatos unokatestvére ellen, mivel úgy gondolja, hogy köze van gyámja megöléséhez. De eléggé elbizonytalanodik, amikor találkozik vele, a nő abszolút elbűvöli, és nem tudja eldönteni, hogy valóban köze lehet-e a gyilkossághoz. Tovább “My Cousin Rachel előzetes” »

0

De Niro helyére Stallone érkezik az Idol’s Eye-ban

stalloneassassinSzinte az utolsó pillanatban dőlt be az Idol’s Eye költségvetése 2014-ben, Olivier Assayas rendező azonban nem adta fel, és továbbra is megpróbálta megvalósítani a filmet. Még szeptemberben elhintette, hogy talán sikerül új életet lehelni a produkcióba.

Mint kiderült, a 25 millió dolláros elképzelés forgatása februárban kezdetét is veheti. Robert Pattinson és Rachel Weisz az eltelt két év során nem intett búcsút, csak Robert De Niro távozott a fedélzetről. Érthető, hiszen a The Irishman gengszterfilm munkálatai is akkor indulnának. Helyére Sylvester Stallone érkezik.

A történet szerint egy piti tolvaj mintegy véletlenül ellopja a Chicago-i maffia vezérének kék gyémántját. Ráadásul az FBI is megpróbálja elkapni a férfit.

0

Denial előzetes

denielkepDeborah E. Lipstadt történész és holokausztkutató. David Irving viszont közismert holokauszttagadó és nézeteit bizonyítékokkal próbálta alátámasztani, később viszont kiderült, hogy dokumentumokat rendszeresen manipulálta. Lipstadt úgy vélte, hogy Irving véleménye túlságosan is kártékony és a történelemből kiragadott helyzeteket és eseteket a saját nézeteinek megfelelően alakítgatta. A férfi éppen ezért beperelte a nőt rágalmasáért és a bíróságon Lipstadtnak kellett bizonyítania, hogy Irving direkt félreértelmezte.

Ebből forgatott filmet Mick Jackson, a Tűzhányó (Volcano) és Több, mint testőr (The Bodyguard) rendezője. Rachel Weisz és Timothy Spall a főszereplők, Tom Wilkinson, Mark Gatiss és Andrew Scott nevei olvashatóak a stáblistán. Amerikában szeptember 30-án mutatják be a David Hare forgatókönyvéből készült drámát. Tovább “Denial előzetes” »

1

Kép a Fény az óceán felett adaptációból

Derek Cianfrance a Túl a fenyvesen (The Place Beyond the Pines) után az itthon is megjelent Fény az óceán felett (The Light Between the Oceans) regényt vihette vászonra.  A történet egy szigeten játszódik, ahol elég ritkán fordul meg hajó. A világítótorony őre és neje így nem találkozik gyakran emberrel. Gyereket szeretnének, de hiába próbálkoznak. Majd egyszer egy csónakban gyereket találnak. Michael Fassbender, Rachel Weisz és Alicia Vikander a főszereplők. Eléggé tetszetős névsor, nem? Olvasta valaki a könyvet?

lightbetween1

0

Weisz és Clafin a My Cousin Rachel-ben

weisz1952-ben mutatták be Olivia de Havilland és Richard Burton főszereplésével a My Cousin Rachel–t, amely 4 Oscar jelölést is begyűjtött. Újabb verzió van születőben, Roger Michell, A király látogatása (Hyde Park On Hudson) rendezője írja a forgatókönyvet és a produkciót is levezényli. Már a főszerepek is elkeltek, Rachel Weisz és Sam Clafin írhatott alá.

Philip unokatestvére elhalálozik és eléggé szép vagyont hagy maga után, Philip örökli meg birtokát. A rokon által hátrahagyott levelek alapján úgy tűnik, hogy a férfi beleszeretett egy fiatal és szépséges Rachelbe, viszont nagyon is elképzelhető, hogy halálához sok köze volt a nőnek. Megjelenik Rachel is, de Philip nem tudja eldönteni, hogy a hölgy ravasz módon megpróbálja megszerezni az örökséget vagy pedig valóban gyászol.

1

The Lobster előzetes

lobsterAz Alpok (Alps) és a Dogtooth rendezője, Yorgos Lanthimos első angol nyelvű filmje hamarosan bemutatásra kerül. Megjárt már néhány fesztivált a sci-fi dráma, eléggé jó kritikákat és véleményeket gyűjtött be, októberben pedig Angliában is látható lesz, remélhetőleg hozzánk is gyorsan megérkezik.

A disztópikus jövőben a Város szabályai szerint az egyedülálló embereket letartóztatják és a Hotelbe viszik. Itt 45 nap áll rendelkezésükre, hogy hozzájuk passzoló párt találjanak. Ha ez nem sikerült, akkor valamiféle állattá változtatják és elengedik az erdőben. Egy férfi sikeresen megszökik a Hotelből és az erdőben rábukkan a Magányosok csapatjára, akik befogadják őt. Viszont náluk nincs helye szerelmes embereknek, azonban a főhős beleesik egy nőbe.

Rachel Weisz, Colin Farrell, Lea Seydoux, Ben Wishaw, John C. Reilly, Jessica Barden és Michael Smiley játsszák a főbb szerepeket. Tovább “The Lobster előzetes” »

0

Rachel Weisz a Snatchback-ben

weiszMiután Pete Travis megbukott a Dredd rebottal egy sorozatepizóddal és két tévéfilmmel foglalkozott, jelenleg a City of Tiny Lights thrillert forgatja. És ha elkészül vele belevághat a Snatchback-be, amely megtörtént eseten alapszik.

Rachel Weisz alakíthatja Maureen Dabbagh-ot, akinek két éves lányát férje úgyszólván elrabolja és magával viszi a Közel-Keletre és a nő megpróbálja kiszabadítani. Travis átiratában Maureen afféle zsoldos lesz, családoknak segít visszaszerezni gyermekeiket.

3

Stb….

0pcAmerikában ismét a mozikba küldik a Szellemirtókat augusztus 29-én, 30 éve mutatták be a filmet. Itt az előzetes.

Észak-Korea az ENSZ-nél tiltakozik a The Interview vígjáték miatt, azt akarják, hogy tiltsák meg, hogy bemutassák a produkciót. A filmben Seth Rogen és James Franco azt a feladatot kapja, hogy kinyírja Kim Jong-Unt.

Guillermo del Toro megint elmondta, hogy nem valószínű, hogy megvalósuljon a Hellboy 3, túl sokba kerülne.

Penelope Cruz leszerződött Sacha Baron Cohen mellé a Grimsby-be.

Állítólag Doomsday is benne lesz a Batman vs Supermanben.

Rachel Weisz fellépdelt a Fény az óceán felett fedélzetére Michael Fassbender mellé.

Jelenet a Lucy-ból.

Mégis elkészülhet A hihetetlen Mr Limpet remake-je, Jon Hamm, Zach Galifianakis, anny McBride, Sarah Silverman, Kevin Hart, Josh Gad, Keegan Michael Key és Jordan Peele neve olvasható a stáblistán.

Dakota Johnsont nyerték meg a Forever, Interrupted filmre, egy olyan nőt alakít, aki egy viharos kapcsolatból szökik meg, majd férje hirtelen elhalálozik. Majd felbukkan a színen eddig nem látott anyja.

Chloe Sevigny kilépett a Master Cleanse projektből, helyére Anna Friel került. Johnny Galecki, Angelica Houston és Oliver Platt is benne lesz a filmben. A történet szerint Paul meg akarja tisztítani a szervezetét a mérgező anyagoktól. Tovább “Stb….” »