0

Paul Greengrass a Torso gyilkosságok nyomában

torsoEliot Ness kormányügynök neve hallatán a többség rávágja, hogy ő pirított oda rendesen Al Capone bandájának és neki köszönhető, hogy a rettenthetetlen maffiavezér a rács mögé került. Ám tulajdonképpen a róla keringő elképzelések csak részben igazak, ugyanis egy kiadó rábeszélésére Ness jócskán beleszőtt fikciós dolgokat is a visszaemlékezéseibe. Ezek azért eléggé jól hangoztak és a filmesek számára is tetszetősnek bizonyultak. Viszont tény, hogy a férfi maroknyi csapatában valóban olyan emberek kaptak helyet, akiket nem lehetett megkenni.

Brian Michael Bendist is megihlette az kőkemény amerikai ügynök története, így született meg a Torso képregény. Ebből szeretne Paul Greengrass mozifilmet forgatni, a forgatókönyv adott, hiszen Brian Helgeland tette le az asztalra. A történet ezúttal nem Capone lefülelése körül forog, hanem a hírhedt Cleveland-i Torzó Gyilkosságokat (részleteket itt olvashattok) meséli el.  A 30-as években Ness és csapata próbálta kézre keríteni a tettest, gyanúsított ugyan volt, de az ügy megoldatlan maradt.

A Paramount franchise-ban gondolkodik (természetesen), így ha a film sikeres lesz, akkor jöhetnek a folytatások. A forgatást ősszel kezdhetik el, a bemutató bizonyára jövőre lesz esedékes.

2006-ban David Fincher ülhetett bele a rendezői székbe, a szkriptet Ehren Kurger írta. De ebből nem lett semmi, a költségek túlságosan nagyok lettek volna, ráadásul Fincher szerette volna fekete-fehérben leforgatni a sztorit.  2013-ban David Lowery próbált valamit kezdeni az alapanyaggal, de aztán ő is lelépett.

8

Jason Bourne

jasonbourneee

„Na ez jó volt!” – állhattunk fel elégedetten a Bourne Ultimátum után. Méltó lezárása volt a trilógiának, élvezhető és remek trilógiát készített az Universal. Paul Greengrass és Matt Damon munkájával elégedettek lehetünk, hiszen szépen lezárták az amnéziás egykori ügynök történetét. Kiderült minden és leszámolt mindazokkal, akikkel le kellett. Bourne-re pedig joggal érte el, hogy helye legyen a 2000-es évek legjobb akcióhősei között. Tovább “Jason Bourne” »

5

Jason Bourne előzetes

bournekepA harmadik Bourne film után Paul Greengrass azt mondta, hogy nem szeretne újabb részt csinálni. Matt Damon viszont csak akkor lett volna hajlandó visszatérni, ha Greengrass a rendező. Az Universalnál vakarták a fejüket, hiszen csak nem lehet olyan könnyen egy ilyen franchise-t csak úgy félretenni. Ezért inkább összehozták a Bourne hagyaték (Bourne Legacy) filmet Jeremy Rennerrel. Tervezgették a folytatást, majd kiderült, hogy Damon és Greengrass mégis beadta a derekát, így a Renner-féle projektet félretették.

Viggo Mortensent szerették volna megnyerni Bourne ellenfelének, ám a nemleges válasz után Vincent Casselre esett a választás. Tommy Lee Jones a CIA egyik fejesét alakíthatja, Julia Stiles ismét felbukkan, Alicia Vikander, Scott Shepherd és Riz Ahmed szintén a fellépdelt a fedélzetre.

A konkrét történet most még nem ismert, de korábban arról beszéltek, hogy a Snowden-féle ügy és a görög válság szolgáltattak ihletet az alkotóknak. Bemutató: július 28.

Tovább “Jason Bourne előzetes” »

1

Jason Bourne tv spot

bourneeAz Universalnál szinte biztos, hogy pezsgőt bontottak és a fejesek örömükben tapsikoltak, amikor Paul Greengrass és Matt  Damon is rábólintott, hogy visszatér a Bourne franchise-hoz. Hiszen a Jeremy Rennerrel forgatott negyedik film nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de arra jó volt, hogy ne merüljön feledésbe a cím. Tervezgették ugyan annak a folytatását is, de Greengrassék képbe kerülésével inkább félretették.  A sztori egyelőre nem ismert, de a spotból kiderül, hogy hősünk már emlékszik mindenre, ami nem jelenti azt, hogy tud is minden fontos dolgot. Az előzetesre még várni kell, pár héten belül bizonyára megérkezik.  Tommy Lee Jones és Scott Shepherd CIA tiszteket alakítanak, Vincent Cassel fogja üldözőbe venni Bourne-t és Alicia Vikander, Riz Ahmed, Ato Essandoh is felbukkan. Tovább “Jason Bourne tv spot” »

0

Újabb kép a Bourne 5-ből

Nagy az öröm a Bourne franchise háza táján, hiszen Matt Damont és Paul Greengrasst is sikerült visszahozni a fedélzetre. Bár valószínűleg eléggé csinos összeget szurkoltak le számukra. Újabb kép látott napvilágot a következő részből, a rajongók számára éppen elég az is, hogy a főhős néz éppen valamerre vagy valakire. Tommy Lee Jones egy CIA fejest alakíthat, Vincent Cassel lesz a gonosz és Alicia Vikander is jelen lesz.

bourne5entertainment
0

Vincent Cassel veszi üldözőbe Bourne-t

vincentcassSikerült visszacsábítani Paul Greengrasst és Matt Damont a következő Bourne filmre, így a Jeremy Rennerrel tervezgetett film kissé hátrébb került a megvalósítandó projektek sorában. Hamarosan kezdetét veszi a forgatás és most már az is kiderült, hogy ki lesz a főhős ellenfele.

Vincent Cassel alakíthatja a The Asset kódnevű rejtélyes bérgyilkost. Még júniusban úgy hírlett, hogy Viggo Mortensen törhet Bourne életére, de úgy tűnik, hogy mégsem sikerült megegyezni a részletekben.

Tommy Lee Jones egy magas rangú CIA-s tisztet formálhat meg és a mostanában felkapott Alicia Vikander is felbukkan a filmben. Bemutató 2016 július 29.

0

Mortensen eredhetne Bourne nyomába

bourneA harmadik Bourne után Paul Greengrass és Matt Damon is búcsút vett a franchise-tól. A színész visszatért volna, de csak úgy, ha Greengrass dirigálja a filmet. Az Universal nem mondott le róla, hogy valahogy visszaédesgessék őket, végül megtalálták a közös nevezőt, mivel a rendező belevágott a következő Bourne megírásába Christopher Rouse-zal, ennek hallatán Damon is bevállalta, hogy eljátssza a főszerepet.

A történetet eddig nem kötötték az orrunkra, de a bemutató ismert, 2016 július 29-én kerülhet a mozikba a film. Julia Stiles ismét eljátszhatja Nicky Parsons ügynököt és Alicia Vikander feltűnésére is számíthatunk, bár egyelőre nem ismeretes, hogy kit testesíthet meg. A Variety úgy tudja, hogy Viggo Mortensent szeretnék leszerződtetni, ha bevállalja, akkor ő veheti üldözőbe Bourne-t.

A spin off folytatása sincs elfelejtve, ha Greengrassékat nemet mondtak volna, a Bourne hagyaték (Bourne Legacy) következő része készülhetne el.

0

Vikander az Assassin’s Creedben és a Bourne 5-ben

vikanderAlicia Vikander svéd színésznő egyre ismertebb lesz és a producerek figyelmét is felkelti. Legutóbb az Ex Machina-ban nyűgözte le a kritikusokat és nézők egyaránt, a közeljövőben is látható lesz néhány ígéretesnek tűnő filmben. Hollywood is egyre jobban keblére öleli a fiatal hölgyet. Az Assassin’s Creed számítógépes játék filmadaptációjában is helyet kapna, bár egyelőre nem ismeretes, hogy kit alakíthatna a produkcióban.

De landolt egy ajánlat az asztalán a Bourne 5-tel kapcsolatosan is. Paul Greengrasst sikerült visszacsábítani a franchise-hoz, ami azt jelenti, hogy Matt Damon is rábólintott, hogy eljátssza a főszerepet. A stúdió most erre a filmre fókuszál és a Jeremy Renner-féle spin off margóra került. Sajnos nem lehet tudni, hogy Vikandernek milyen szerepet szánnak.

Viszont a szűkös menetrend miatt valószínűleg kénytelen lesz visszamondania a The Circle sci-fi thrillert, amelyben Tom Hanks oldalán játszhatna. Az alkotók felkészültek erre az eshetőségre és Emma Watson ugrana be helyére.

0

Greengrass megrendezheti a Jimi Hendrix filmet

andrehendrixA Legendary 2009-ben veselkedett neki a Jimi Hendrix életrajzi filmnek, Max Borensteint állították rá a forgatókönyvre és Anthony Mackie-t nézték ki a főszerepre. Azonban Hendrix hagyatékkezelője nem állt ki a projekt mellett, úgy gondolták, hogy a produkció nem használna az üzletnek és kevesebb album fogyna.

Viszont az egyezség most, 2015-ben létrejött a két fél között és a stúdió végre felhasználhatja a legendás zenész dalait, szerzeményeit. Paul Greengrass dirigálhatná a filmet, eredetileg is úgy volt, hogy ő készíti az alkotást. A 8 mérföld (8 Mile), Scott Silver írója vághatott bele az újabb forgatókönyvbe.

Tavaly mutatták be a John Ridley rendezésében készült Jimi: All Is by My Side filmet, amely limitáltan futott és 340.000 dollárt hozott. A projekt nem élvezte a hagyatékkezelő támogatását és az alkotók nem rendelkeztek a dalok jogaival.

2

Jövő ősszel indul Damonnal a következő Bourne forgatása

bournePaul Greengrass a harmadik Bourne után távozott a franchise-ból. Matt Damon viszont csak úgy lett volna hajlandó bevállalni a következő részt, ha Greengrass ül a rendezői székben. A stúdió így nélkülük vágott bele egy újabb filmbe, amihez természetesen akartak még egy felvonást. Nemrég kiderült, hogy Damon és Greengrass is visszatérhet Bourne-höz, ezen kívül Jeremy Rennerrel is tovább göngyölítették volna a saját történetszálát.

Az E! Online mikrofonvégre kapta Ben Afflecket, Damon jó barátját és megkérdezték tőle, hogy mit tud Bourne-ről és megerősítette, hogy valóban jön a film, jövő ősszel kezdődik a forgatás.

Maga Damon is azt mondta, hogy 2015-ben startolt el a forgatás és 2016-ban tűzhetik műsorra a mozik. Greengrass fogja dirigálni, nélküle biztos, hogy nem bólintott volna rá.

1

Greengrass rendezheti a The Tunnelst

greengrassPaul Greengrass jelenleg ráér, nincs előkészület alatt álló filmje. Lehetséges, hogy Matt Damonnal visszatér még egy Bourne részre, de teendői közé most már bevésheti a The Tunnels thriller-drámát. A valós eseményeken alapuló projekt a 80-as években játszódik, Kelet Berlinből próbál átjutni néhány ember a nyugati területekre.

A rendező gyakran nyúl valós eseteket elregélő témához, általában ebből kifejezetten izgalmas film sül ki. A United 93-ban vagy éppen a Phillips kapitányban (Captain Phillips) is kellőképpen pumpálta az adrenalint.

A produkció Greg Mitchell könyvéből készülhet. Leginkább sci-fi regényeiről ismert az író, de olykor a médiával és politikával kapcsolatos történéseket is papírra vet.