0

Paul Bettany benne lesz a Han Solo filmben

Ron Howard még egy ideig ellesz a Han Solo forgatásával. Van még hátra néhány hét a munkálatokból, de még most is bővül a színészgárda. A rendező Twitterén osztott meg egy fotót magáról és Paul Bettany-ról, Seth Rogen meg is jegyezte, ha csak látogatóba ugrott volna be, akkor eléggé vicces az öltözködési stílusa. Bettany nem csak arra járt, hanem tényleg leszerződött a produkcióra.

Úgy tűnik, hogy Michael Kenneth Williams helyére fog beugrani. Williams még Phil Lord és Chris Miller irányítása alatt letudta a jeleneteit, de kiderült, hogy lenne még feladata, ő azonban már más alkotáson dolgozik. Nem emberi figurát, hanem űrlényt alakított, így Bettany is felöltheti a motion capture cuccot. Ebben egyébként is van tapasztalata, hiszen Víziót formálja meg a Marvelnél.

1

Shelter előzetes

shelter5Paul Bettany rendezői debütálásában neje, Jennifer Connelly és Anthony Mackie is játszik. Tavaly mutatták be a Torontói Filmfesztiválon, de csak most kerül a mozikba. Amerikában november 13-tól lehet rá beülni.

New York-ban több, mint 50000 hajléktalan ember él az utcákon. A legtöbbjük névtelen és arctalan, kis idő után már nem is emlékeznek rájuk a járókelők. De mindegyiküknek megvan a saját története. Hannah és Tahir (Connelly és Mackie) teljesen más közegben nevelkedett, de végül ők is elveszítik a fedelet a fejük fölül. És az ő sztorijukban helyet kap a szeretet, remény, megváltás és a kudarc. Tovább “Shelter előzetes” »

0

Shelter – képek Paul Bettany rendezéséből

Paul Bettany pályafutása során nem írt még forgatókönyvet és még a kamera mögött sem állt. De most már ezen is túl van. A színész tette le az asztalra a dráma történetét és saját maga vezényelte le a filmet, amelyben neje, Jennifer Connelly és Anthony Mackie játsszák a főbb szerepeket.

Hannah (Connelly) és Tahir (Mackie) más-más utat járt be, teljesen különböző életét éltek, de mindketten ugyanabba a helyzetbe kerülnek: hajléktalanként tengődnek New Yorkban. Minden nincstelennek megvan a maga története, így nekik is. De hogyan jutottak el ide? Megismerjük múltjukat és egyúttal az is tisztán látszik, hogy szükségük lesz egymásra ahhoz, hogy boldogulni tudjanak a jövőben.

shelter1 shelter5

Tovább “Shelter – képek Paul Bettany rendezéséből” »

1

Mortdecai előzetes – Depp az eltűnt festmény nyomában

mortdecaiJohnny Depp ezúttal a Mortdecai-ban próbálja bizonyítani, hogy megéri a pénzét és továbbra is nyugodtan ki lehet utalni számára 10-20 millió dollárt. A színész az elmúlt években belekóstolt pár súlyos bukásba, idén a Transzcendenssel (Transcendence) vallott kudarcot.

A Mortdecai Kyril Bonfiglioli regényéből készült, a forgatókönyvet Eric Aronson írta. Kicsoda? Ő szállította le még a 2000-es évek elején a Randivonat (On the Line) szkriptjét és többé nem lehetett róla hallani…egészen mostanáig. A rendezői feladatokat David Koepp vállalta, aki inkább íróként ismert és eddig csak akkor állt be a kamera mögé, ha a sztori is a nevéhez fűződött.

Depp alakítja Charlie Mortdecai műkereskedőt. Éppen azon van, hogy megtaláljon egy ellopott festményt, amelyből kiolvasható egy kód és ennek segítségével le lehet jutni a nácik titkos aranykészletéhez. A probléma, hogy az oroszoknak, az MI5-nak és még nemzetközi terroristáknak is pont erre fáj a foga. Ewan McGregor, Oliver Platt, Jeff Goldblum, Olivia Munn, Paul Bettany, Gwyenth Paltrow, Aubrey Plaza feltűnésére is számíthatunk. Tovább “Mortdecai előzetes – Depp az eltűnt festmény nyomában” »

1

Így néz ki Johnny Depp a Mortdecaiban

David Koepp újra kamera mögé állt és belevágott a Mortdecai kémthriller-vígjátékba, amelyre le merte szerződtetni  Johnny Depp-pet, pedig a színész neve manapság egyenlő a bukással. Gwyneth Paltrow, Ewan McGregor, Paul Bettany és Olivia Munn erősítik a filmet. Depp formálja meg Charles Mortdecai műkereskedőt, aki egy régóta eltűnt festményt keres. A mendemondák szerint olyan kódot tartalmaz, ami elvezethet a titkos nácik által elrejtett aranyhoz.

 

3

Néhány info a Bosszúállók 2-ről

the_avengersKevin Feige a Joblonak beszélt arról, hogy  a Bosszúállók 2-ben Hulk és Sólyomszem szerepét kidomborítják.   Azért láthatjuk őket több jelenetben az első felvonáshoz képest, mert Vasember, Thor és Amerika Kapitány is kapott újabb lehetőséget, de a zöld erőgépnek és az íjásznak nem volt külön filmje.

A Movies.com kérdezett rá, hogy vajon Coulson ügynök benne lesz-e az Ultron korában, ám erre Feige nem akart választ adni.

Többen feltételezték, hogy Fekete Özvegyet Scarlett Johansson terhessége miatt hidegre teszik vagy jeleneteit minimalizálják Joss Whedon filmjében. Feige megemlítette, hogy amikor meghallotta, hogy a színésznő gyereket vár első gondolata az volt, hogy ez csodálatos. Majd természetesen agyalni kezdett azon is, hogy a forgatáson át kell alakítani az ütemtervet. Johansson terhessége miatt egyáltalán nem változtattak a forgatókönyvön és a filmben sem fog látszódni a domborodó pocak.

Anthony Mackie, aki Sólymot alakítja az Amerika Kapitány folytatásában nem bukkan fel a Bosszúállók 2-ben.

Néhány hete arról szóltak a hírek, hogy Paul Bettany fogja játszani Víziót az Ultron korában. A Slashfilm próbált kihúzni a Marvel fejeséből némi használható információt, de Feige erre úgy reagált, hogy hivatalosan ezzel kapcsolatban nem mondhat semmit.

0

Csak röviden…

A bűn színe / Freedomland: Egy nem túl jó bőrben lévő nő (Julianne Moore) támolyog be a kórházba, az őt kikérdező nyomozónak(Samuel L. Jackson) elmondja, hogy őt bántalmazták, kocsiját ellopták tőle, amiben a kisfia is benne csücsült. Ismerős a szitu, Moore-nak nemrég volt egy hasonló témájú filmje, amiben a gyerkőce tünt el, de ha most is előjött volna az ufotéma, tuti bemutatok a filmnek. A nő testvére szintén rendőr , le is zárja a környéket, Freedomland-et, ami Jackson körzete. Nem is örül neki a helyi színesbőrű nép, a feszültség nő, mi meg csak nézünk és érezzük a nyomozóval együtt, hogy itt valami nem stimmel. Az első fél óra eltelik gyorsan, bizakodásra adhat okot, hogy valami jót is látunk. Sajnos azonban nem így történik, elég gyakran jön az ásítás és az ügy végén se lepődünk meg. Értékelés: 50 %

2007freedomland

Tovább “Csak röviden…” »