0

Pár mondatban: Pay the Ghost, Barely Lethal, Paper Towns, Heist, The Gallows

paytheghost

Pay the Ghost: Nicolas Cage lassan odáig süllyedt, hogy már lassan reménykedni sem lehet, hogy valaha talpra áll és visszakapaszkodik az élvonalba. Nagy ritkán kijön egy egészen jó filmmel, de ez a horror nem tartozik közéjük. A történet szerint gyermekének nyoma vész Halloween estéjén, ezt követően nejével is megromlik kapcsolata. Rémisztőnek nem nevezni, klisésnek annál inkább és még jó indulattal sem lehet rásütni, hogy átlagos. Jóval alatta van. 20 %

0bl

Gyilkos gimi (Barely Lethal): A fiatal elit gyilkosnak elege lesz, és normális életet akar élni. Gimibe akar járni. Alapvetően úgy néz ki a film, mint egy sorozat első része. Másrészt nagyon úgy tűnik, hogy az író és rendező sokat nevetgélhetett a sztorin. Hát igen, a főszereplő a Bajos csajok sorozatból és a magazinokból ismerkedik az átlagos élettel, majd furcsállja, hogy mégsem úgy viselkednek a tizenévesek, ahogy utánaolvasott. Kár, hogy kevésbé szórakoztató, mint amennyire az alkotók gondolták. Semmiféle elvárást nem kell tanúsítani a film iránt. Néhol ugyan vicces, ennél ebből többet is ki lehetett volna hozni. Tovább “Pár mondatban: Pay the Ghost, Barely Lethal, Paper Towns, Heist, The Gallows” »

0

InterCom hírlevél

intercom

A Papírvárosok szupersztárja (12)

22 éves, és már több élményt gyűjtött, mint más nyugdíjig. Tele van energiával, nyakigláb, és nagyon híres: üldögélt már Lars Ulrich, a Metallica dobosa mögött koncert közben. Tequilázott Whitney Houstonnal nem sokkal a halála előtt. Volt már a Victoria’s Secret angyalkája, ő a Burberry arca, és több mint 15 millió követője van az Instagramon. És bármi történik vele, filmezik és fényképezik.

– Ha megöregszem, végignézem ezt a rengeteg felvételt, és nagyon jól fogok mulatni… mert addigra valószínűleg semmire sem emlékszem majd az egészből – mondta egy újságírónak Cara Delevingne, aki most új kalandba vág: ő a Papírvárosok (Papertowns, hazai bemutató: július 30.) női főszereplője.

A rendező azt mondja, nem volt protekció: a szerepre jelentkező kb. 200 színésznőnek mind ugyanazon a próbafelvételen kellett megméretnie magát.

– Sosem akartam modellkedni, négyéves korom óta arra vágyom, hogy színésznő legyek. És most végre olyan szerepet ajánlottak nekem, amit boldogan játszom el. Mert ez a filmbeli csaj tulajdonképpen én vagyok! – mondta Cara.

IC Press Tovább “InterCom hírlevél” »

6

Box Office: Apróságok

pixelsÉszak-Amerikai hétvégi eredmények
Új bemutatók

Az arcade játékokra még most is sokan emlékeznek, illetve temérdek klasszikus karakter akad, amit mindenki ismer. A Rontó Ralph (Wreck It Ralph) bizonyította, hogy lehet ebben a témában szép sikert aratni, bár azért a minőség is sokat nyomott a latba. Ezzel szemben a Pixel (Pixels) eléggé gyatra lett, hiába vetették be Pac Mant, Donkey Kongot és a sok-sok kultfigurát, nem sikerült ütős és élvezetes sztorit kitalálni. Chris Columbusnak 88 millió dollár állt rendelkezésére, hogy egy vicces és nosztalgikus inváziós filmet gyártson le, de a büdzsé egy része elment Adam Sandlerre, bizonyára ő is kapott szép summát és Kevin Jamesnek is leszurkolhattak pár milliót. Áldozhattak volna még pár százezret a forgatókönyv fejlesztésére is. A kritikusok nem kedvelték a sci-fi vígjátékot és az imdb-n is 5,1-es átlaggal bír a film. Ehhez 24 millió dolláros bevétel társul, ami nem túl szép, pláne, ha úgy nézzük, hogy pár hónappal ezelőtt még 40-50 millió dolláros nyitányt sem tartottak kizártnak. Tovább “Box Office: Apróságok” »

0

InterCom hírlevél

intercom

Akasztófavirágok (16)

Az év közelgő nagy horror-meglepetése, az Akasztófa (The Gallows, már a mozikban) négy amerikai középiskolás egy éjszakájának a történetét mutatja be: két srác és két lány beszökik a gimijük színháztermébe, hogy tönkretegye a másnapi bemutató díszletét, de találkozik egy régóta ott kísértő rejtélyes lénnyel, Charlie-val… és képtelenek szabadulni.

A nagyon erős hangulatú, fojtogató történet a színészek utólagos beszámolója szerint azért sikerült kivételesen hatásosra, mert az alkotók Hollywoodban szokatlan módszer szerint dolgoztak: nem bíztak a színészeikre semmit – valóban nyomasztó, kísérteties légkört hoztak létre a forgatás során.

– Nagyon sok időt töltöttünk négyen összezárva egy sötét pincében – mondta a film egyik fiatal főszereplője, Reese Mishler. – Csomó olyan felvétel volt, amikor igazán én tartottam a kamerát, azon volt egy adó, és a rendező meg a stáb pár száz méterre ült tőlünk egy másik helyiségben.

– Amikor pedig nagyobb stáb volt körülöttünk, sokszor nem is tudtuk, mikor vesznek minket, mikor nem – tette ehhez hozzá Cassidy Gifford. – Azt hiszem, igazából sosem kapcsolták ki a kamerát. Bármit csináltunk, ha próbáltunk, ha szóltunk egymáshoz, azt mind felvették. Nem volt jó érzés. De a legrosszabb mégis az volt, amikor egy elhagyott, félhomályos, néma nézőtér felé kellett fordulnom, és azt kiabáltam: „Charlie! Charlie!” nem vagyok babonás, de akkor nagyon be voltam tojva…

IC Press Tovább “InterCom hírlevél” »

1

Paper Towns előzetes

papertownsJohn Green második regényét viszik a vászonra és mivel a Csillagainkban a hiba (The Fault in Our Stars) erősen kiemelkedik a YA-adaptációk közül, bízzunk benne, hogy a Paper Towns is tartja a szintet.

Shailene Woodley-t szánták a főszerepre, de A beavatott (Divergent) franchise miatt kénytelen volt nemet mondani, így hullott Cara Delevingne ölébe a lehetőség, mellé Nat Wolff-ot szerződtették. Scott Neustadter és Michael H. Weber írták a szkriptet, szintén ők dolgoztak a Csillagainkban a hibán is. Jake Schreier, A robot és Frank (Robot and Frank) rendezője vezényelhetett a forgatáson.

A coming of age történetben a rejtélyeket kedvelő Margo elviszi a szomszéd srácot, Quentint egy éjszakai kalandra. Azonban a lánynak hirtelen nyoma vész, nyomokat hagy maga mögött, amelyek segíthetnek.

Tovább “Paper Towns előzetes” »